Dunaszeg.

Teljes szövegű keresés

Dunaszeg.
Dunaszeg, magyar kisközség a Kisduna mellett, ennek egyik kanyarodásánál, vagyis szögében, melytől nevét is vette. Ősi Héderváry-birtok, melyen később a Héderváryakkal a Bakicsok is osztozkodtak. Az 1565-iki összeírásban már Amadé Lénárd és Pálffy Péter vannak említve birtokosaiként, 1609-ben pedig Révay Péter, Czobor Imre és Márton és Héderváry István a földesurai. 1658-ban mindössze 3 egész, 16 fél és 4 fertályhelyes jobbágytelket írtak össze, s ekkor a Héderváryakon kívül a Pázmány és a Tarnovszky családok is birtokosai voltak. Később a gróf Viczayak lettek az urai, most pedig gróf Khuen-Héderváry Károlynak van itt nagyobb birtoka. 1658-ban templom nélkül szükölködött, mert régi temploma elpusztult. A mostanit 1720-ban építették. 1872-ben az egész község leégett. A községnek 143 háza és 909 lakosa van, a kik mind róm. kath. vallásúak. Postája Zámoly, távírója Hédervár és legközelebbi vasúti állomása Győr. Ide tartozik Gyulamajor is, mely az 1851-iki tagosításkor keletkezett és Viczay Héder grófnak jutott. A faluban nagy kiterjedésű tó van, melyben a vad szárnyasok ezrei tanyáznak, halát pedig az uradalom halászsza.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem