Nyalka.

Teljes szövegű keresés

Nyalka.
Nyalka, a Pannonhalma alatt elterülő síkságon fekvő magyar kisközség, 145 házzal és 837 róm. kath. vallású lakossal. Postája Győrpázmánd, távírója Győrszentmárton, vasúti állomása Pannonhalma. A vármegye legrégibb községeinek egyike. Már 1001-ben, Szent István oklevelében szerepel villa Chimudi néven. 1250-ben Szent László szabadalomlevelében Hymud alias Nelka alakban van említve. A szentmártoni apátság udvarnokainak faluja volt. III. Incze pápa 1216 június 16-iki bullájában Milaca elferdített néven van feljegyezve, de ez időtájt Nilaca és Nilca alakban is felbukkan. 1231-ben Nylka-Socru-nak van írva, Albeusnak már többször említett jegyzéke pedig Hymud, másként Nelka néven említi. A török világban a behódolt községek közé tartozott és török földesura volt. 1627-ben a lakosok a törökök zaklatásai elől szétfutottak, néptelenül hagyván falujokat, mely még 1641-ben is pusztán állott és csak ekkor kezdtek lakosai visszatelepülni. A főapátság maradt mindvégig az ura és ma is az övé. A községben róm. kath. templom van, melyet 1872-ben építettek újra. Régi plébániája már 1362-ben említve van. A lakosok keresztény fogyasztási szövetkezetet és hitelszövetkezetet tartanak fenn. Ide tartoznak Hadnagytag, Ilaki tanya, Kisnyalka puszta, Tanai tanya, Gugh puszta és Csáknéma major. Cugh puszta szintén az apátság ősi birtoka, melyet 1267-ben a Gughi nembeliek közül való Konrád comes az apátságnak ajándékozott. Ebben az időben falu volt. 1510-ben II. Ulászló Gughy Kelemen birtokának felét Némay György győrmegyei alispánnak adományozza. Később az Esterházyak lettek egyik részének birtokosai. Csáknéma szintén egyike volt a vármegye legrégibb községeinek. Nixa vagy Mixa nevű lakosai már a váradi Regestrumban szerepelnek, mint a kik tüzesvas-próbára voltak ítélve. Albeus mester is említi összeírásában. III. Honorius pápa, 1225-ben átírván III. Incze 1216-iki összeírását, ezt a községet Uros pannonhalmi apát új szerzeményének mondja, melynek egyháza Mindenszentek tiszteletére épült. Némelyek azt állítják, hogy Csáknéma puszta a szomszéd Néma község határából 1460 körül szakíttatott ki és hogy akkori birtokosától, Csák Lászlótól vette volna a nevét. Ez nyilvánvaló tévedés, miután e puszta már 1250-ben villa Chak Nema alakban van említve. 1497-ben Lóránt István özvegyét és fiát iktatják birtokába, a minek azonban Ispán Gergely és leánya ellentmondanak. A XVI. században nagyobb birtokosai a Némay és a Szápáry családok. A török világban pusztult el és lakosai a törökök folytonos 47zaklatásai elől megszöktek. Ősi temploma a pusztaszentegyházi dűlőn állott. Nyalka határába olvadt részben villa Gant is, mely már 1250-ben említve van. Emlékét ma már csak a gyánti dűlő tartja fenn, a minthogy a hajdani Asscun népes helyre, ma szintén csak az ászoki dűlő emlékeztet. E két utóbbi falu már a tatárjáráskor pusztulhatott el, mert a török világban már nem találjuk nyomát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem