Ómalomsok.

Teljes szövegű keresés

48Ómalomsok.
Ómalomsok, magyar kisközség, a Marczal és a Rába között, 50 házzal és 244 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Marczaltő. E községről 1325-ben találjuk az első okleveles nyomokat, a mikor possessio Mulunsuk alakban van feljegyezve. Azután 1380-ban szerepel ismét, a mikor Böősi István, Omode és Lothár testvérek, egyéb birtokaik között, Malomsokon is osztozkodnak. 1479-ben a Patha családot is birtokosaként találjuk említve, mely család innen vette Malomsoki előnevét is. 1494-ben a Csatáry család is possessora, de a XIV. és a XV. századokban a birtok nagyobb része a Marczaltőyeké. 1589-ben a Marczaltőyeken kívül még Hathalmy Mátyást, Várkony Amade Jánost és Mihályt is itt találjuk, míg az 1609-iki összeírásban, melybe a töröknek behódolt községek közé van felvéve, e birtokosok közül a Hathalmy család már hiányzik. Győr ostroma alatt a törököktől elpusztított község ebben az időben kezdett újra épülni és települni, de az 1683-ban Bécs felé vonuló törökök ismét feldúlták. E katasztrófa után a lakosok Újmalomsokra telepedtek. 1721-ben a Posner család volt az ura. 1730 körül a két Malomsok a Gindli családé, kik után ismét az Amade család kezére jutott, melytől 1875-ben báró Üchtritz Emil és Zsigmond testvérek, kiknek az anyjuk gróf Amade Dominika volt, – örökölték. Ők azonban 1882-ben eladták Ruston Józsefnek, a kitől 1902-ben gróf Esterházy Sándor vette meg és most is ő a birtokosa, bérlője pedig a közös hadügyminiszterium. Az utolsó török pusztítás után németeket telepítettek ide, kiknek az utódai azonban teljesen megmagyarosodtak. Azelőtt híres dohánytermő hely volt és a malomsoki dohánynak az országban alig volt mása. Mostani katholikus temploma azelőtt az evangélikusoké volt és 1777-ben már fennállott, 1827-ben pedig renoválták.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem