Sövényháza.

Teljes szövegű keresés

Sövényháza.

Sövényháza. – Fricke Emil úrilaka.

Sövényháza. – Purgly György úrilaka.
Sövényháza, rábczamenti kisközség, 170 házzal és 1273 németajkú, róm. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója Lébény és vasúti állomása pedig Enese. Némely források azt állítják, hogy hajdan Rába volt a neve. Ez nyilván tévedés, mert e község a Rábcza mellett fekszik és túlságosan távol van a Rábától, semhogy nevét attól vehette volna. Meglehet, hogy valamely hasonló hangzású, de elpusztult rábamenti községgel tévesztik össze. Legősibb birtokosa a Sövényházi nemzetség volt, mely már a XIII. század elején is ura. 1489 előtt a Bán családé volt, de ebben az évben az Enyingi Török család kapta. 1585-ben még Enyingi Török Jánost uralta, de az 1609-iki összeírásban Hatos Bálint, 1619-ben pedig Pázmán Ferencz szerepel birtokosaként. 1673-ban Jagosich Mihály és a győri jezsuiták a birtokosai, 1704-ben a jezsuiták már egyedül birtokolják. Ebben az évben, a Rákóczi-féle szabadságharcz alatt, a császáriakhoz tartozó rácz és német hadak felgyújtották és kifosztották. 1715-ig néptelen puszta volt, ekkor azonban a jezsuiták németeket telepítettek ide. A rend eltörlése után a Neuhold családé lett, most pedig Fricke Emilnek és Purgly Mihálynak és Györgynek van itt nagyobb birtokuk és kényelmes úrilakok. A Fricke-féle ház azelőtt a jezsuitáké volt. Később Neuhold ezredesé lett, kitől 1845-ben a jelenlegi tulajdonos dédatyja vette meg. A Purgly-féle ház és birtok szintén a Neuhold családé volt és ugyancsak vétel útján került a Purglyak kezére. A község lakosai fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A községet az árvíz is gyakran sújtotta, legutóbb 1900-ban is. Az itteni róm. kath. templom a XVI. század vége felé épült. Ide tartoznak Alsó- és Felsőszapud puszták, Aranka és Ilona majorok és Nagyág tanya. Szapud pusztának hajdan Szent-Szapud volt a neve. 1484-ben szintén az Enyingi Törököké volt, 1580-ban pedig Hathalmy Miklósé. Sövényháza határában feküdt hajdan Újfalu is. 1727-ben ez már csak pusztaként van említve. Valószínű, hogy a Rákóczi-féle szabadságharcz alatt pusztult el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages