A sajtó.

Teljes szövegű keresés

A sajtó.
Győrött, a hol a kulturát már a mult század elején jogi és theologiai akadémia szolgálta és százesztendős kőszínház hirdeti, szinte lehetetlen, hogy a sajtó mélyebbre nyúló gyökereit föl ne találjuk. És tényleg, a város közönségének már akkor volt sajtóorgánuma, a mikor a szólásszabadságot törvény még nem biztosította, de akkor is, mikor az abszolutizmus e szabadságot a czenzurával már körülbéklyózta. A »Hazánk« volt az első élénk helyi újság a tudós és szépíró Kováts Pál dr. szerkesztésében, azután megjelent egy ideig a »Raaber Lloyd«, majd az elnyomatás korszakában, 1857-ben megindúlt a »Győri Közlöny«, a melynek első szerkesztője Zettykó József volt, utána Némethy Ernő, Csukássi József (később a Budapesti Hirlap tulajdonos- és szerkesztőtársa), Kautz Gusztáv dr., Mersich József, Vargyas Endre és Katona Mór dr. szerkesztették, később pedig Zoltán Vilmos és Révész Sándor is. A Győri Közlöny ma is fennáll, a mennyiben 1896-ban egybeolvadt a Győri Hírlap-pal, a mely homlokcímében a társlap címét is viseli. A Győri Hírlap-ot 1886 őszén alapította és szerkesztette Szávay Gyula, a ki a laptól és a várostól egy időben, 1902. júl. elsején, vált meg. A Győri Hírlap 1895 óta napilap. Ma felelős szerkesztője Révész Sándor.
A 80-as évek elején új életre kelt a »Hazánk«, még előbb a »Szabad Polgár«, Cigány Gyula ügyvéd szerkesztésében.
A humort a győri sajtóirodalomban az országos hírre kapott »Garaboncziás Diák« képviselte, a melynek Szávay Gyula és Gerő Gyula voltak megindítói; később Gárdonyi Géza tulajdonába ment át. Néhány élczlap-indítási törekvés között legérdekesebb a Beliczay Elek szerkesztésében, a 70-es években, a Tropper-tüntetések hangulatában született »Seprő«.
Az újkori helyi zsurnalisztikában az 1894. év elején jelent meg a »Dunántúli Hirlap«, Polgár Bertalan tulajdonában, a kitől a lapot néhány hónap mulva egy konzorczium vette meg. Ma hetenként háromszor jelenik meg Bihar Jenő szerkesztésében. A »Győri Napló« 1895 április 1-étől mint négyszer megjelenő lap, ugyanez év őszéig állott fenn, akkor egybeolvadt a Győri Közlönynyel; egy évvel utóbb pedig a Győri Hirlappal. »Győri Napló« czímen az 1903. évben ismét adtak ki lapot, a mely harmadfél év alatt háromszor megszűnt, utóbb megint kiújult s most naponként jelenik meg. Szerkesztője Ruff Andor.
Egyéb, Győrött megjelenő lapok:
Győri Vasárnapi Újság. Hetilap. Alapította Malcsiner Nándor 1899-ben. Kiadják ennek örökösei. Szerkesztője Sándor Géza.
Népakarat. Megjelenik hetenként egyszer. Szerkeszti Barsi József. A szocziáldemokrata párt orgánuma.
Győregyházmegyei Katholikus Tanügy. Megjelenik havonként 2-szer. Szerkeszti és kiadja Öveges Kálmán.
Őrangyal. Képes gyermeklap. Megjelenik havonként 2-szer. Szerkeszti Kárpáti Endre.
Nagyasszonyunk. Mária-kongregácziók lapja. Megjelenik havonként egyszer. Szerkeszti Nits Árpád János.
Tanügyi Értesítő. A Győrvidéki Tanító-Egyesület közlönye. Megjelenik havonként egyszer. Szerkeszti Ujlaki Géza.
Kamarakerületi Iparügyek. Szerkesztik Szommer Ernő dr. és Kurucz József.
A Betegsegélyző. Betegsegélyző-egyleti ügyek sajtója. Szerkeszti Vizkeleti Sándor.
Ugyancsak Győrött jelent meg a legutóbbi időkig Angyal Armand dr. és Vajda Emil dr. kitűnő zenei szaklapja, a »Magyar Lant«, mely most a fővárosban 156lát napvilágot. Ebbe beleolvadt a »Philharmonia«, melyet Fránek Gábor szerkesztett.
Győr sz. kir. város hivatalos értesítője.
Győr vármegye hivatalos értesítője.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages