Erdős Renée.

Teljes szövegű keresés

Erdős Renée.
Erdős Renée, a magyar költőnők között ez időszerint a legerősebb és figyelemre legméltóbb tehetség. Született 1879-ben Győrszigetben, szegény szülőktől. Autodidakta, ki széleskörű képzettségét fáradhatatlan szorgalommal és nélkülözések árán maga szerezte. Első költeményei, melyeket új irány, erő és merészség jellemez, a »Győri Hírlap«-ban láttak napvilágot. 1899-ben Budapesten megjelent költeménykötete (Leányálmok), melyhez Eötvös Károly írt előszót, nagy feltűnést keltett. Ugyanekkor Erdős Renée az Egyetértés, a Hét és Budapesti Napló munkatársa lett s azóta szívesen közlik dolgozatait az elsőrendű lapok. 1904-ben megindította az »Irások Könyve« czímű havi folyóiratot, melyet ő szerkesztett és kizárólag egymaga írt. Ez a lap egy év után megszűnt. Több ízben nagyobb utazásokat tett Német-, Franczia- és Olaszországban. Igen termékeny írónő, ki költeményeket, regényeket, novellákat és kisebb czikkeket írt.
Munkái: Leányálmok. Költemények. Budapest, 1899. – Versek. Budapest, 1902. – Az asszony meg a párja. Novellák. Budapest, 1903. – Egy leány élete. Regény. Budapest, 1903. – Irások könyve. 1904. évi folyam. Budapest, 1906. – Új dalok. Budapest, 1906. – Kleopátra. Verses regény. Budapest, 1906. – Csudálatos mezőkön. Novellák. Budapest, 1906.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem