Gaár Vilmos.

Teljes szövegű keresés

Gaár Vilmos.
Gaár Vilmos dr., kir. táblai bíró Budapesten, jeles jogi író, született Győrszigetben, 1862 május 6-án. 1884-től ügyvédjelölt Győrött, majd Sopronban s ugyanitt a jogi és közgazdasági tárgyak tanára a kereskedelmi középiskolában. 1888-ban ügyvédi vizsgát tett és irodát nyitott Sopronban, melynek társadalmi életében élénk részt vett. Választott bizottsági tagja volt a vármegye törvényhatóságának s több éven át szerkesztője a »Sopron« czímű lapnak, melynek hasábjain a magyarság érdekeiért küzdött. 1894-ben albíró lett, 1895-ben segédtitkár az igazságügyminiszteriumban. Ez időtől kezdve számottevő működést fejtett ki a jogi irodalom terén. Számos tanulmánya jelent meg a Jog, Jogtudományi Közlöny, Ügyvédek Lapja, Jogállam és a Jogi Lexikon hasábjain. Munkatársa volt a Pallas Nagy Lexikonjának is, melybe számos szakczikket írt. 1900-ban kinevezték bíróvá a budapesti kir. törvényszékhez és legutóbb kir. táblai bíró lett.
Munkái: Győr város népességi statisztikája. Győr, 1885. – Sopron város népességi mozgalma. Sopron, 1887. – A betudás az örökösödési jogban. Budapest, 1887. – Útmutatás házassági ügyekben való felmentések tárgyában. Budapest, 1896. – Beismerés és elismerés. Perjogi tanulmány. Budapest, 1897. – Az örökbefogadásról. Budapest, 1898. – Az anyakönyvvezetők kézikönyve. Budapest, 1898. – Az okíratok és értékpapírok megsemmisítése. Budapest, 1898. – A családjogi tartási kötelesség. Budapest, 1899. (A Fodor-féle magánjog része.) – A sommás törvény, bírói joggyakorlattal kiegészítve. Budapest, 1900. – Az igazságügyi szervezet és a peren kívüli eljárás. Budapest, 1901. (A negyedik kiadás sajtó alatt.) Bírósági végrehajtók kézikönyve. Budapest, 1901. – A Grill-féle Döntvénytár polgári törvénykezési és csődjogi része. Budapest, 1905. – A törvényesítés és örökbefogadás. Budapest, 1905. (A Fodor-féle magánjog része.) – A bizonyítás a polgári perben. Budapest, 1906.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem