Kárpáti Endre.

Teljes szövegű keresés

Kárpáti Endre.
Kárpáti Endre, ny. felsőbb leányiskolai igazgató, született Győrött 1840. november 11-én. Tizenhatéves korában tanítói oklevelet nyert. 1856-ban Győrött segédtanítóként működött. 1857-ben Gyirmóton, a Lippay-családnál nevelősködött. Ezután 1870-ig Szolnokon, Dunaföldváron, majd Felsőbányán volt tanító és kántor. Ekkor báró Eötvös József közokt. miniszter a délnémetországi tanügyi viszonyok tanulmányozására Gmündbe küldte ki. Onnan visszatérvén, 1871-ben Iglón a tanítóképzőben segédtanár, 1872-ben pedig ugyanott rendes tanár lett. 1875-ben a középiskolákra a szabadkézi rajztanításra képesítő oklevelet is megszerezte. Az 1876-ik évben a győri tanítóképzőben nyert alkalmazást. 1883-ban a beszterczebányai, 1885-ben a lőcsei felsőbb leányiskola igazgatójává nevezték ki. 1889-ben, 33 évi munkálkodása után nyugalomba vonult és szülőhelyére, Győrbe költözött. Azóta ott az V. ker. állami népiskola gondnokságának elnökeként és a városi polgári fiúiskola iskolaszékének tagjaként munkálkodik.
Munkái: Vezérkönyv a népiskolai irálygyakorlatok kezelésében. Bpest, 1873. – Állatmuzeum. Utasítás az emlősök, madarak stb. kitömésére és eltartására. Bpest, 1874. – Irómester. Utasítás a szépírás-tanításban. Igló, 1875. – Emericzy Géza dr. tanártársával együtt írt, de annak halála után az újabb miniszteri rendeletek értelmében általa teljesen átdolgozott művei: Vezérkönyv a népiskolai számtanításban. I–II. füzet, a tanítóképzők számára. – Ehhez Példatárak, a népiskola mind a 6 osztálya számára külön-külön. Bpest, 1877. Ez ideig sok kiadást értek. – Vezérkönyv a népiskolai földrajz-tanításban. Hozzá Eredménytár és Atlasz. A vallás- és közoktatásügyi minisztériumtól hirdetett pályázaton pályanyertes munkák. Bpest, 1877. (Négy nyelven jelentek meg.) – Gyakorlati méréstan a tanítóképzők számára, Példatárral. Győr, 1877. – Vezérkönyv a népiskolai méréstan tanításában. Tanítóképzők számára. Ehhez Példatár a gyermek kezébe. 1877. – Olvasókönyv a polgári és felsőbb leányiskolák számára. I–II. Bpest, 1885. – Hat évig (1876–1883.) szerkesztette a győrvidéki tanítóegyesület hivatalos közlönyét, – 1890 óta pedig az Őrangyal, képes gyermekujság tulajdonosa és szerkesztője. – A különféle lapokban évek hosszú során (1860 óta) megjelent pedagogiai czikkei és tárczái százakra rúgnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages