Kenessey Kálmán.

Teljes szövegű keresés

Kenessey Kálmán.
Kenessey Kálmán, királyi tanácsos, miniszteri osztálytanácsos, a m. kir. vasúti. és hajózási főfelügyelőség hajózási osztályának vezetője, szül. Győrött, 1860-ban. Iskoláit Budapesten végezte, azután a hajóspályára lépve, 1883-ban kapitányi oklevelet szerzett s 1888 közepéig a Dunagőzhajózási Társaságnál szolgált. Onnan a Luczenbacher-féle hajózási vállalathoz lépett át, mint üzletvezető felügyelő. Ez állásában nagyobb tanulmányútat tett a nagy német folyókon s erről hosszabb czikksorozata jelent meg a »Gazdasági Mérnök«-ben. 1890-ben Baross Gábor állami szolgálatba szólította és a m. kir. vasúti és hajózási főfelügyelőséghez főfelügyelővé nevezte ki. 1892-ben a kereskedelemügyi miniszterium képviseletében résztvett a Párizsban megtartott nemzetközi hajózási kongresszuson, hol a szervező-bizottságnak tagja és az egyik szakosztálynak alelnöke volt. Az 1895-ben életbeléptetett hajóstiszti tanfolyam megalkotásában élénk része volt, s a tanfolyamon a hajóvezetés s a hajózási jog és törvényisme tanára. 1898-ban buzgó és sikeres szolgálatai elismeréseül a királyi tanácsosi czímmel tüntették ki. Munkatársa »Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben« czímű munka magyar kiadásának és tagja a »Magyarország vármegyéi és városai« czímű országos monografia középponti szerkesztőbizottságának. A Pallas Nagy Lexikona számára is ő írta a folyamhajózás körébe vágó részeket és számos szaklapban jelentek meg tőle jeles szakczikkek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem