Kirchner Elek.

Teljes szövegű keresés

Kirchner Elek.
Kirchner Elek, zenepedagogus és zeneszerző, született 1852-ben. Középiskoláit Sárszentlőrinczen és Pozsonyban végezte, ugyanitt hallgatott theologiát. Egy évig a hallei egyetemen tanult. Ev. pappá avattatván, mint atyja utódja, 13 évig ev. lelkész volt Mucsfán (Tolna m.). 1888-ban Karsay Sándor püspök meghívására Győrre jött s orgonista-kántor lett az ottani ev. gyülekezetnél, mely állásban ma is működik. Egyúttal énektanára a főreáliskolának és a polgári leányiskolának, s zongoratanár az ének- és zeneegylet nyilvános iskolájában. A zene terén autodidakta, de középiskolai énektanári oklevelet szerzett az országos zeneakadémián. A győri ének- és zeneegylet másod-karnagya. Elismert zeneszerző, kinek kamarazeneműveit a Grünfeld-Bürger- és Helmesberger-féle vonósnégyesek felvették műsorukba. Irt kamarazeneműveket, közöttük több magyar vonósnégyest, egy zongora-triót, egy zongoraszonátát, több férfikart és műdalt, melyek közül egy Lipcsében, több pedig hazai pályadíjat nyert s állandó műsordarabja hazai dalárdáinknak, továbbá orgonaműveket, mű- és népdalokat s hangversenydarabokat, melyek közül sok közkézen forog, mint pl. a népszerű »Csárdajelenetek«. Kirchner a zenepedagogia, különösen a zongoratanítás terén is szép sikert ért el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages