Kisfaludy Károly.
Kisfaludy Károly.
Kisfaludy Károly szobra.
Kisfaludy Károly (Kisfaludi), született Téten, 1788. február 6-án. Meghalt Pesten, 1830. nov. 21-én. Apja Kisfaludy Mihály, Győr vármegye főbírája, anyja pedig, ki szülés következtében meghalt, Sándorfi Anna volt. Kisfaludy Károly 186élete a hányattatások egész sorozata volt. Nem a rendszeres tanulmány, hanem az élet küzdelmei fejlesztették íróvá. A győri gimnáziumban öt osztályt végzett. Sok tehetséget és nemes jellemvonásokat, jószívűséget, büszkeséget árult el, de ehhez szertelen tűz és bizonyos fokú könnyelműség járult. A merev iskolai szigor inkább ingerelte, semmint fegyelmezte. Igy esett meg, hogy mikor egyik tanára dorgálás közben arczulütötte, Kisfaludy, hirtelen fellobbanásában, a tintatartóját dobta feléje, a miért megbuktatták. Ekkor a katonai pályára lépett és az 1804-ben, Győrött megnyílt katonai nevelőintézetbe került, de még ugyanaz év október 1-én Pesten, a 32-ik gyalogezrednél kadétként vétette fel magát. Az 1805-iki, Napoleon elleni hadjáratban Kisfaludyt zászlótartóvá nevezték ki. Ezredével részt vett az olaszországi győzelmes csatákban. Sándor bátyja példájára, már ekkor verselt. Hadi énekét – melynek dallamát is ő írta, – társaival énekeltette. 1808-ban ezredével együtt a Szerémségbe rendelték, a lázadó szerb csapatok ellen. Éveket töltött itt tétlen várakozásban, elzárva a világtól és elhagyatva családjától is. Bő alkalma volt tehát költői kísérleteit folytatni. 1808-ban írta »Gyilkos« czímű szomorújátékát, 1809-ben pedig a »Tatárok«-at. Végre 1809-ben hadnagygyá léptették elő és két hó mulva már Münchenben várta az előnyomuló francziákat. A május 25-iki leobeni csatában elfogta az ellenség, de szerencsésen visszaszökött hadosztályához, a hol bátorságáért főhadnagygyá nevezték ki. A schönbrunni béke megkötése után az ezred hazatért pesti állomáshelyére. Itt Kisfaludy szerelmes lett a feltűnően szép Heppler Katalinba, az egykor dúsgazdag dohánykereskedő elszegényedett özvegyének leányába. Feleségül akarta venni, de a költő atyja nem egyezett bele a házasságba. Mivel fizetéséből nem tudott megélni, adósságokba keveredett. Hazulról segítséget nem kapván, egyévi végkielégítés mellett lemondott tiszti rangjáról. Az a számító teremtés azonban, a kiért ezt az áldozatot hozta, időközben másnak nyújtotta a kezét. A szerencsétlen, csalódott Kisfaludy ekkor haza ment, haragos atyja azonban nem fogadta, hanem elűzette, mire Trézsi nénjénél, Farkas Gábor nyugalmazott kapitány nejénél vonta meg magát Vönöczkön. Itt átdolgozta. »A tatárok«-at és a levélalakú »Vallomások«-ban megírta szerelme történetét is. Idővel feledte szerelmét és szenvedéseit is. Atyja is hajlandó lett volna kibékülni vele, ha hivatalt vállalt volna, vagy kedve szerint nősült volna. De Kisfaludy nem akarta feláldozni függetlenségét, mert nem tudott lemondani nagyratörő álmairól. Jól tudott rajzolni és írogatott is; de mivel az irodalomtól nem várhatott kenyeret, elhatározta, hogy festő lesz. Anyai birtokrészét elzálogosította és 1812-ben Bécsbe ment, festészeti tanulmányokra. Ott azonban több régi barátja társaságában pénzét elköltötte és nagy nélkülözések között járt négy hónapig a festészeti akadémiára. Most is csak Trézsi nénje segítette, mert az atyja a piktort és korhelyt érdemetlennek tartotta segélyére. Úgy tengette életét, hogy az akadémiát elhagyva, pénzért kezdett festegetni. Arra is gondolt, hogy Oroszországba vándorol, a hol kissé fejletlen művészetével többet vélt kereshetni; de egy ballettánczosnővel való viszonya Bécshez kötötte, a hol nehány évig hol szűkebb, hol kedvezőbb viszonyok között, ecsete után élt. Festett arczképeket, s ha egyéb munkája nem volt, szelenczére, elefántcsontra pingált. Dolgozott nevesebb festőknél is, de a festőművészetben nem sokra vitte. 1813-ban metszést is tanult és egy vázlatos metszete fenn is maradt. Legnagyobb örömét a Burgszinház előadásaiban találta. Ismeretségben állott Körner Tivadarral, a népszerű drámairóval. Sokat olvasott és írogatott, lírai verseket és drámákat. Igy készült 1812-ben Zách Klára, eredeti hazai dráma, 5 felvonásban. Hogy a jambusos előadásban magát gyakorolja, Voltaire után a Brutus szomorújátékot fordította. 1815 nyarán Olaszországba ment, hogy művészszé képezze magát, de mikor ott festéssel megszerezte a szükséges költséget, alig egy év mulva visszahozta a honvágy. Olaszországból képeket is hozott haza régi mesterektől. Előbb nénjét látogatta meg, azután ismét Bécsbe ment, de nehány hét után azt tapasztalta, hogy ott számára jövő nincsen. Előbb Bécsből Pozsonyba vonult, 1817 elején pedig Pestre jött és itt tengődött egy ideig. Tájképeket festett aquarellben. Atyja engesztelhetetlen volt iránta és 1818-ban kelt végrendeletében kitagadta fiát. 1817-ben Szécsi Máriát és a Kérőket írta meg, 1818-ban Stibor vajdát, de mindezek ismeretlenek maradtak, míg azután egy véletlen nagy fordulatot adott életének. Székesfehérvárott ugyanis egy jelesebb színtársulat véletlenül A tatárok czímű szomorújáték kézíratához jutott és azt nagy tetszéssel előadta. Ugyanez a társaság még ez évben Pesten is vendégszerepelvén, 187előadásait május 3-án a nevezett darabbal nyitotta meg. A közönség a darabot itt is kitörő lelkesedéssel fogadta. A társaság a búcsúelőadására is tőle kért darabot. Kisfaludy ekkor négy nap alatt írta meg Ilka vagy Nándorfehérvár bevétele czímű drámáját. Ez is zajos sikert aratott, szintúgy a társaságtól ugyanaz év őszén Pesten színre hozott Stibor vajda, és az első magyar színszerű vígjáték: A kérők. Kisfaludy Károly híre egyszerre elterjedt az egész hazában. Diadala egyszersmind a magyar színmű diadala is volt, ő pedig végre felismerte írói hivatását. Első drámái gyenge szerkezetűek ugyan, de mégis színszerűbbek az addigi magyar színi termékeknél. Erős hazafiságuk nem tévesztette el hatását. A fehérvári társaság 1820. évi, tavaszi vendégszereplése új dicsőséget szerez a költőnek. Ekkor kerültek színre Szécsi Mária, ered. hazai dráma, A pártütők, ered. vígjáték, Kemény Simon, dráma, A gyilkos, vígjáték. Az 1819-ben és 1820-ban előadott darabok, továbbá a színre nem került Barátság és nagylelkűség czímű eredeti drámája még ugyanez években nyomtatásban is megjelentek. Kisfaludy azt az irodalmi fajt, a drámát művelte, melynek korszerűségét és nemzeti fontosságát mindenki érezte, de fejlesztésére hivatásos íróink eddig jóformán semmit sem tettek. Kevés iskolai tanulmányt és irodalmi készültséget hozott magával, de annál több gyakorlati érzéket, élettapasztalatot és gazdag leleményességet. Most hozzáfogott készültsége hézagainak pótlásához is. Kazinczy munkáinak olvasásából a nyelv választékosabb és hathatósabb kezelését tanulta el, és irodalom-technikai vívmányait, a stil és a verselés tekintetében, gyorsan iparkodott elsajátítani. Ebben Helmeczy járt a kezére, s régibb darabjait átsimította, 1820-tól kezdve írt darabjait pedig modernebb nyelvezettel látta el. A Bécsben lakó Gaál György Kisfaludynak több darabját németre fordította és kiadta. Némelyek Pesten és Bécsben színre is kerültek és jelentékeny sikert arattak. Gaál őszinte tisztelője, jó tanácsadója és mérséklője is volt a termékeny és tüzes képzeletű költőnek, ki akkoriban behatóan foglalkozott Goethével és Shakespeare-rel. Alkotásaiban nagyobb körültekintéssel járt el és lassabban dolgozott. Kazinczynak is bemutatkozott és a mester befolyása alatt ő is a nyelvújítás mellé szegődött, tartalmilag azonban a Kazinczyétól eltérő irányban haladt. A régibb irodalomtól elfogadta a nyelv mellett a nyugateurópai és részben a klasszikai versformákat, de a klasszikai eszményiség helyett, a romanticzizmus felé hajlott és a képzeletnek szabadabb csapongást engedve, a modern realizmus felé közeledett. Éles szeme volt az irodalom hézagainak felismerésére. Nem az íróknak dolgozott, hanem a közönségnek, melytől az irodalom pártolását nem hazafias áldozatként követelte, hanem szellemi szórakozásképen. Ezzel az irodalom ügyét szilárdabb alapokra fektette. Sikerei hozzászoktatták a közönséget és az ifjabb írókat, és főképen az ő működésének az eredménye volt, hogy Pest irodalmi középponttá lett. Mióta hivatását megismerte, öntudatosan törekedett a magyar szépirodalom korszerű fejlesztésére. Irányának eszközéül alapította 1821-ben az »Auróra« czímű zsebkönyvet, melynek első kötete 1822-re jelent meg, és a melyet haláláig szerkesztett. Ez volt irodalmunk történetében a legnevezetesebb folyóirat. Körülte csoportosultak a kor nevezetesebb – különösen ifjabb – írói: Vörösmarty, Bajza, Czuczor, Toldy és az egész, úgynevezett »Auróra-kör«. Az irodalom előkészítő korszaka bezárult és megnyílt a reformkorszak irodalma, mely Petőfihez és Aranyhoz vezetett. Ez a korszak az összes fejlődő írói tehetségekre nagy hatással volt. A világban sokat forgott és gavallér Kisfaludy társadalmi téren is becsülést szerzett a magyar írónak. Anyagi helyzete jobbra fordult ugyan, de jószívűsége és költekezése következtében sohasem szabadult meg adósságaitól. Atyja, úgy látszik, titokban maga is örült fia országos hírének, de meghalt 1826-ban anélkül, hogy fiával kibékült volna; mindazonáltal újabb végrendeletében örökösödési jogaiba visszahelyezte. Kisfaludy örökségéből az Aurórát magához váltotta. Ez az almanach nagyon lekötötte idejét is, pénzét is, és kevesebbet dolgozhatott a drámai téren. Apróbb színműveket is közölt az Aurórában, de legtöbbnyire lírai költeményeket, epigrammokat, balladákat, rövidebb epikai darabokat és a mi legfontosabb volt, elbeszéléseket. Költeményeiben sok műfajjal és formával kísérletezett. A balladát Kölcsey után ő művelte nálunk először. Kazinczy és Kölcsey példájára felkarolta az olasz költeményalakokat és művelte az elegiát, mikor pedig a népköltés európaszerte divatba jött, 1828-ban 25 népdalt, a következő évben ismét 8-at írt. Ezek az Aurórában jelentek meg és általános hatást tettek. Sokkal fontosabb volt azonban 188novellaírói működése. Az 1823-iki Auróra számára írott első elbeszélése: Tollagi Jónás viszontagságai-nak első részével ritka népszerűségre tett szert. A következő évben ismét ugyancsak az Aurórában tette közzé Sulyosdy Simon és Mit csinál a gólya? czímű elbeszéléseit és egyéb humoros apróságait. 1825-ben Sok baj semmiért, 1826-ban A fehér köpenyeg, a Bajjal ment, vígan jött czímű humoros elbeszéléseit és 1827-ben Tollagi Jónás viszontagságai-nak második részét írta és közölte Aurórájában. E munkáinak egy részénél a Szalay Benjamin írói álnevet használta. 1825-ben komoly regényt írt, Tihamér czímmel, de víg elbeszélései sokkal sikerültebbek. A magyar középosztályt, a vidéki társadalom alakjait kitűnő kedvvel és találó humorral rajzolta. Számos alakja valóságos tipussá vált és emlékezetben maradt. Nyelvezete is, mely komoly műveiben nem egyszer affektált, a víg nemben önként mindenkor természetes és tárgyával összhangzó. A víg elbeszélésben iskolát alapított. Vígjátékai is sokkal jelesebbek komoly színműveinél. Tragédiái közül a legkiválóbb: Iréne, vígjátékai között pedig a Csalódások, A kérők, Pártütők, A leányőrző, a Szeget szeggel. Az említetteken kívül nevezetesebb színdarabjai még: Mátyás deák, a Vígjáték, A betegek, Hűség próbája, Kénytelen jószívűség, Áltudósok, Nem mehet ki a szobából, Három egyszerre, Nelzor és Amida, keleti dráma. Több darabja befejezetlen maradt. Egyik-másik darabját a czenzura nyomta el, némelyiket pedig maga tartotta vissza. E mellett Shakespeare hatása alatt komolyan foglalkozott egy történelmi dráma-trilogiával, melynek tárgyait a III. Endre alatt kezdődő és a Záchokkal végződő forradalmi mozgalmakból merítette volna. Betegeskedni kezdett és nagy művét nem fejezhette be; de egy másik tervében is megakasztotta a halál. Széchenyi István ugyanis, kihez a törekvések rokonsága és barátsága fűzte, egy politikai és tudományos lap szerkesztőjéül szemelte ki, mely Jelenkor és Társalkodó czím alatt később meg is indult. Kisfaludy nagy becsvágygyal készítette elő az új lapot, melyet az új író-nemzedék közreműködésével, a magyar ellenzék és a politikai, társadalmi és irodalmi reform organumává szándékozott emelni. Már az engedélyt is megnyerte, de betegsége időközben tüdővészszé fajult; szeretett Trézsi nénjének halála is közbejött, a mi lelkét is végkép leverte. Kínos szenvedés után a magyar vígjáték apja és a magyar novella megteremtője 1830 november 21-én ép akkor halt meg, midőn barátai hírül akarták neki adni, hogy a Pozsonyban megalakult Akadémiának, a nyelvtudományi osztályban, első rendes tagjául választották meg.
