Sertéstenyésztés.

Teljes szövegű keresés

Sertéstenyésztés.
A sertéstenyésztés eredménye, az államban pusztító sertésvész következtében, nincs arányban azzal az igyekezettel, melyre e haszonállat óriásilag emelkedett ára a kis- és nagytenyésztést egyaránt buzdítja. A sertésvész veszélye azonban nem tenné illuzóriussá a fényes haszonnal kecsegtető előszámítást, ha ma már a tényekhez képest aránytalanul magasabb sertéslétszámról és javult minőségről beszélhetnénk. A létszámemelkedés 1870-től 1895-ig így is tekintélyes. Az 1870. évi statisztika még csak 27.891, az 1895-iki már 40.943 darabot ír össze a vármegye területén.
Túlnyomó részben a magyar mangaliczafajnak fehér kondor és feketetarka, sörtésszőrű változatai uralkodnak ebben a számban. A kistenyésztő sertésminősége nagyobbrészt javítandó volna, mint azt különösen a községi falkák degenerálódott egyedeinél tapasztaljuk. A hiba leginkább az emséknél keresendő, mert a községi tenyészkanok, melyek legnagyobb részben állami birtokok, (Kisbér, Bábolna), továbbá nagyobb szakavatott megyei tenyésztők (hédervári uradalom, Szodtfriedt József főszolgabíró, szentkereszt-pusztai birtokos, stb.) nevelései, minden tekintetben megütik a mértéket.
A kisebb gazdák rendszerint vásárokon, helybe jövő kereskedőknél, vagy a városi piaczon, leölt és feltisztított állapotban értékesítik sertéseiket. A vármegye tósziget-csilizközi járásából a mosonmegyei piaczokra is sok sertés kerül.
A nagyobb birtokok sertésállományát is a magyar mangalicza és annak különféle árnyalatai (bakonyi, szőke, mezőhegyesi, stb.) képviselik. Szalacsy Ferencznél Csécsényben a berkshirei faj tisztavérűen tenyészik, Bay Ödön pokvári birtokán a Cornwall-disznót tenyésztik. Sikerült keresztezési produktum állott elő a berkshirei fajnak magyar mangaliczával történt párosításával Fricke 113Emilnél Sövényházán. Ez anyaggal elért czél: egy hízóképesebb, nagytestű, szaporább, a mellett kevés igényű s a vésznek legjobban ellentálló fajta tenyésztése.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem