A győri ítélőtábla.

Teljes szövegű keresés

A győri ítélőtábla.
Győr városa az 1890. évi XXV. t.-czikk rendelése folytán lett kir. ítélőtábla székhelyévé, a mikor a törvényhozás az eddig fennállott budapesti és marosvásárhelyi tábla területét tizenegy táblai területre osztotta. A törvényt megelőzőleg heves harcz indult meg a vidéki városok között a táblai székhelyekért. A Dunántúl felső vidékének táblájáért Sopron és Szombathely vetekedtek, de ismét bebizonyult a régi latin közmondás helyes volta: inter duos litigantes, tertius gaudet. A győri kir. ítélőtábla 1891 május 1-én kezdte meg működését. Első elnöke Erdély Sándor volt, a ki mint budapesti táblai tanácselnök neveztetett ki a győri tábla elnökévé, de már 1892-ben az igazságügyminiszterium államtitkára lett, a honnan 1895-ben az igazságügyminiszteri székbe lépett. Utóda Vörösmarty Béla curiai bíró lett, Vörösmarty Mihály koszorús költőnk fia; de ő sem volt sokáig az elnöki székben, mert 1895-ben az igazságügyminiszterium államtitkárává és 1901-ben a Curia másodelnökévé neveztetett ki, a mely állásában a kérlelhetetlen halál 1904-ben, 60 éves korában kiragadta az élők sorából. A győri tábla harmadik elnöke Vági Mór igazságügyminiszteri tanácsos lett, a kinek 1904-ben curiai tanácselnökké történt kineveztetése után Horváth Jenő budapesti kir. táblai tanácselnök, néhai Horváth Boldizsár igazságügyminiszternek fia jutott a győri tábla elnöki székébe és a ki jelenleg is a tábla elnöke. A tábla bírói létszáma az elnökön kívül két tanácselnök és 13 ítélőtáblai bíró s pedig névszerint: Hódossy Lajos dr. és Csenkey Géza dr. tanácselnökök; 153Schmid Geyza, Kiss Gábor, Jalsoviczky Lajos, Kun Sándor, Nagy Géza, Piukovich János, Kail Géza, Gerő Antal dr., Hokkes József dr., Feichtinger Ernő dr., Rácz Lajos, Hamza József és Proszt János dr. táblai bírák. A tábla segédszemélyzete áll egy elnöki titkárból és 5 tanácsjegyzőből, kik a tábla területén levő albírák s illetőleg jegyzők létszámából lesznek berendelve. Az elnöki titkár jelenleg: Hannig Alajos. A tábla 1906. évi ügyforgalmát a következő számadatok tüntetik fel: érkezett közpolgári beadvány 2876 (3081), úrbéri 7 (9), váltó, kereskedelmi és csőd 372 (297), büntető 2186 (1981), fegyelmi 48 (82). Ez az ügyforgalom 2873 (2950) ügynek felel meg.
A kir. ítélőtábla mellett működik a tábla területére kiterjedő hatáskörrel a győri kir. főügyészség, melynek élén Kiss József kir. főügyész áll; helyettese Kramolin Viktor dr. kir. főügyészi helyettes. A kir. főügyészséghez 1906-ban 367 (406)* ügy érkezett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages