Fölosztási tervek.
Fölosztási tervek.
Az egri egyházmegye a XIV. századból származó pápai tizedjegyzék szerint az országnak legnagyobb egyházmegyéje volt. A 13 főesperességben levő plebániák száma meghaladta a 821-et. Nagy terjedelme azonban korántsem vált a hitéletnek javára, azért helyesen jegyezte meg annak idején Pázmány Péter, hogy a kilencz vármegyének bármelyike is elég gondot adna egy-egy püspöknek. Gróf Erdődy Gábor, a buzgó egri püspök, óhajtotta először megosztani az egri egyházmegyét. Az ő terve szerint az új püspökség a tisztántúli vármegyéket foglalta volna magában.
Az 1733-ik évben indultak meg az idevonatkozó tárgyalások, a melyek három évi húza-vona után az egri káptalan megokolt tiltakozása miatt eredményre nem vezettek. Az egri káptalan szívós ellenkezése gondolkozóba ejtette a „hatalmas Gábort” s a maga részéről is egyelőre elégnek tartotta a tiszántúli katholikus hívek lelkiszükségleteire nézve, ha a király, különösen a vegyes vallású helyeken, több plebániát állít föl. Mária Terézia 1745-ben, majd II. József 1787-ben is hiába kísérleteztek, az egri egyházmegye megmaradt régi épségében a XVIII. század egész folyamán. A felosztás ellen felhozott okokat lassanként elenyésztette az idő. Évről-évre szaporodtak a paróchiák, paphiányról sem lehetett annyira panaszkodni, mint gróf Erdődy Gábor korában. A mint az utolsó egri püspök, gróf Esterházy Károly, 1799 márczius 15-én behunyta szemét, a régi nagyterjedelmű egyházmegye fölött is meghúzták a halálharangot. A franczia háborúk miatt hosszabb széküresedés állott be, a mely alatt a király tanácsosai fölelevenítették a megosztásra vonatkozó terveket. Az 1802. márcz. 26-án kelt kanczellári rendelet az ügyben Bécsbe szólítja Miklóssy Ferenczet, az egri káptalani nagyprépostot és káptalani helyettest és Fischer István őrkanonokot.
