Samassa József.
Samassa József.
Alig hangzottak el a Bartakovics gyászünnepségén Mozart rekviemjének fájdalmas hangjai, ismét Eger felé fordult az ország figyelme. Samassa József dr., a volt szepesi püspök, a kit a király még június 18-án nevezett ki egri érseknek, október 26-án foglalta el székét. A régi egyházmegye hamar kapta meg a korára nézve még fiatal atyát. A kik azt hitték, hogy az ő érsekségével nagy rend következik be, nem csalódtak. Mindjárt székfoglalójában tétovázás nélkül jelölte ki az irányt papjai számára: „életszentségben s nem külső díszben kell kiválni.” Egyúttal azonban maga részére is kitűzte a programmot: „Igérem, hogy megyémnek jó és hű pásztora leszek, kész vagyok életemet adni a nyájért, mely fölé rendeltettem.” Ünnepélyesen tett igéretének meg is felelt. Érsekségének első éveiben egyházmegyéjének szükségleteit tanulmányozta. Tartalmas körleveleiben adta elő utasításait az egyházi alapítványok szabályszerű kezelésére, a kerületi gyűlések megtartására nézve. Minden lelkészkedő paptól szigorúan megkívánta a zsinati vizsgálat letételét és a helyben lakást. Nem tűrte meg, hogy az egyház kánonai csupán írott malasztok maradjanak. Azonban nemcsak büntetni tudott, hanem segíteni is. Nem nézhette jó szívvel munkatársainak rózsásnak nem mondható helyzetét a munkaképtelenség esetén. Mert volt ugyan az egri főegyházmegyének azelőtt is nyugdíjalapja, de nem volt nyugdíjszervezete és segélyalapja. Samassa érdeme az elsőnek szervezése és a másodiknak a megteremtése. 1882-től máig 235,000 korona tőkével gyarapította a papi nyugdíjintézet és segélyalap tőkéjét. Papjai közül sem tehet senki előtte kedvesebb dolgot, mintha ezt az intézményt gyámolítja. A 3–4 évenként tartani szokott papi nyugdíjintézeti gyűlések az egyházmegye ünnepei. Az érsek szól papjaihoz, de az egész ország hallgatja.
Samassa áldást osztó keze ellen nem panaszkodhatik sem Eger, sem Miskolcz, sem Nyiregyháza. Székvárosának, egyesületeinek, tanítóinak, tanügyi, művelődési és közgazdasági czélokra, szegények segélyezésére tett adományai a fél millió koronát meghaladják. 1878-ban kelt alapítólevelével Miskolczon 136,000 korona alappal nőnevelő-intézetet alapított. Aranymiséje alkalmával (1902) tették le a nyiregyházi templom alapkövét. A 400,000 korona költségen felépült román stílű bazilika a késő századoknak is hirdetni fogja Samassa érsek áldozatkészségét. A nyiregyházi katholikusok saját erejükből ilyen remek templomot 430talán sohasem építhettek volna. Gáva, Tiszaeszlár, Kisújszállás és Vécs stb. is őneki köszönhetik új templomaikat. Nem csoda, ha Isten házáért való buzgósága serkentőleg hatott mind a papokra, mind a hívekre. Pánthy Endre nagyprépost, Kozma Károly kanonok, Rétay Gyula törökszentmiklósi plebános és hívei, Foltin János kisprépost stb. elüljárnak a templomépítők között, de tisztelet azoknak is, a kik tehetségükhöz mérten sokat áldoztak e czélra. Samassa idejében a következő helyeken épültek még templomok: Mezőcsát, Apátfalva, Ózd, Vámosgyörk, Recsk, Hajdúnánás, Nagyhalász, Nagyréde, Berczell, Szomolya, Demecser, Felsőzsolcza, Hangács, Folyás, Margita, Mezőkeresztes, Törökszentmiklós, Sajóvámos, Bashalom, Karczag, Pusztagyenda, Jászkisér, Jászszentandrás, Diósgyőri vasgyártelep, Keresztút és Markaz. Kápolnák pedig: Mesterszállás, Pusztaszenttamás, Nagyvarsány, Dormánd, Királytelek, Bánhalma és Tomaj helységekben. Samassa érseksége alatt négy új plebániával szaporodtak a paróchiák, még pedig Szajolon,1) Pusztaszentmargitán,2) Pusztaszentandráson3) és a Debreczeni János olvasókanonoktól dúsan javadalmazott Kisújszálláson. Az ipari viszonyok fejlődése hozta létre az ózdi és a diósgyőri vasgyári helyi káplánságokat, a puszták népesedése a mesterszállási és pusztagyendai kitett káplánságokat, a mezőcsáti helyi káplánság szervezése pedig a borsodi kath. egyház erősödését jelenti. Samassa József 36 évi kormányzása alatt hat millió koronát felülhaladó összeget fordított ily czélokra.
1) Kovácsóczy István egri kanonok alapította 1885-ben.
2) Az egri főkáptalan, mint kegyúr, vállalta el e parochia fenntartását.
3) A helybeli közbirtokosság áldozatkészsége hozta létre e parochiát.
Samassa nem kényeztette el papjait. Az egri egyházmegyében fehér holló számba mennek a kitüntetések. Hosszú kormányzata alatt még a főkáptalannak jeles tagjai közül is csak nehányan lettek „méltóságosok”: Lengyel Miklós dulcignói, Pánthy Endre olchinói, Begovcsevich Róbert skutari, Kozma Károly scardonai választott püspökök. Két valóságos püspök is került ki a Samassa iskolájából: Szmrecsány Pál (1892) előbb a szepesi, majd a nagyváradi egyházmegye jeles főpásztora és Párvy Sándor dr. szintén szepesi püspök. Szele Gábor areopolisi, Párvy Sándor karpáziai és Szmrecsányi Lajos nagydói czímekre felszentelt püspökök nevei sem mellőzhetők.
Samassa hírneve nem szorítkozik csupán az egri érsekség határai közé, hanem betölti az egész országot. Nem hiába szerette és becsülte őt a haza bölcse, Deák Ferencz. A kiegyezés óta eléggé változatos politikai életünkben Samassa mindig ugyanaz maradt: Deák Ferencz hagyományainak a megőrzője. A tiszta parlamentárizmusért lelkesedett és küzdött hosszú éveken át és mindig kikelt a jelszavak zsarnokoskodása ellen. Nyilt fellépésével sok ellenséget szerzett, a kik nem is vonakodtak neki egy-két keserű órát szerezni. Azonban ő hajthatatlan maradt. Tudott beszélni, ha kellett, – a mint azt Trefort Ágoston is tapasztalta, – és tudott hallgatni is, mikor annak ideje megérkezett. Elvek ellen harczolt a Tisza Kálmán korszakában, vele szemben pedig a személyeskedés tűszúrásait alkalmazták. Samassa önérzetesen hangoztatta többször: „Őrizzük meg függetlenségünket és szabadságunkat azáltal, hogy tudjunk hallgatni és félrevonulni.” Tisza Kálmán bukása után gyakrabban szerepelt a nyilvánosság előtt. A mint az elkeresztelési rendelet következményei jelentkeztek, Simor herczegprímással egyetértve, a békés kiegyenlítésen fáradozott. Elment Rómába is, hol 1890 április havában XIII. Leó pápa magánkihallgatáson fogadta. A pápa a legnagyobb érdeklődéssel és figyelemmel hallgatta meg az elkeresztelés kérdésére vonatkozó előadását és négy bíbornokot nevezett meg: Monaco la Valletát, Ledochovszkyt, Rampollát és Mazellát, hogy velük e kérdésben tanácskozzék. Az ügynek alapos megvizsgálása után a szentszék döntött és megkezdődtek hazánkban az egyházpolitikai küzdelmek. Samassa érsek a békítés hálátlan szerepére vállalkozott. Budapesten a Teréz-körúton lévő palotájában gyűltek össze a politika, a társadalom és a sajtó vezetőemberei és ott vitatták meg az országos ügyeket. Mind magánkörben, mind a főrendiházban az egri érsek a maga útján haladt. Sokszor még áldozatok árán is megőrizni törekedett az egyház és az állam összhangját.
Egyaránt szereti egyházát és hazáját. „Az egyház és a haza iránti szeretet a szívnek legszentebb érzelme; és ha e kettőnek ellentéte valaha lehetségessé válnék, 431akkor ez oly széttépés, oly erőszakos meghasonlás volna, melyet a Gondviselés kísértésünkre nem rendelhetett. A haza ideiglenes egyházunk, az egyház örökkévaló hazánk, s habár az egyháznak a hatásköre nagyobb, mint a hazáé, mindkettőjüknek a középpontjuk mégis egy: az Isten, érdekük egy: az igazság; menedékük egy: a lelkiismeret; polgárai ugyanazok: gyermekeiknek lelkeik és testeik.” Ily hatalmas gondolatokkal foglalkoztatja Samassa felszólalásai alkalmával közéletünket. A kötelesség teljesítését nem tekinti érdemnek, mivel az érdem ott kezdődik, a hol a kötelesség végződik. Csak az ily fegyelmezett fő állíthat fel oly nagy mértéket papjai számára, mint ő, a midőn azt kívánja, hogy ne a külső sikerek után törekedjenek, hanem az önönmagukkal való méltó megelégedésre. Hiúnak és veszedelmesnek tartja az iskolát, a melyik a sikerek szerint ítéli meg az emberek munkájának erkölcsi értékét, „mert gyakran felszínre hozza a legkevésbé tiszteletreméltó egyéneket és háttérbe szorít embereket, a kik megőszültek a becsületes igyekezetben és kötelességeik teljesítésében mindent feláldoztak.”
1904 augusztus 7-én az egri főegyházmegye kétszáz paróchiáján 636.000 hívő ünnepelte meg az érsekség fennállásának százéves fordulóját. Samassa e napon hetvenhárom elődjére visszatekintve, különösen Telekesy István ragyogó példájára mutatott. 1905 deczember 11-én X. Pius pápa a titkos konzisztóriumban a római szentegyház bibornokává nevezte ki. Négyszáz hosszú év múlva végre ismét bibornok ül az egri érseki széken. Főpásztorának felmagasztaltatása a maga nemében majdnem páratlan kitüntetés az egri érseki főmegyére nézve is. Ezelőtt kétszáz esztendővel Telekesy István, II. Rákóczi Ferencz barátját, a szegény öreg püspököt, nem hagyta Róma elveszni a gyalázatban, most ismét felénk fordult s a régi dicsőséget újjal tetézte. Telekesy utóda már mint bíbornok szentelte be a nagy bujdosó fejedelemnek hazahozott hamvait (1906 október 26). Mikor a nyilvános konzisztóriumban (1906 deczember 6) a pápa fejére tette a bíbornoki méltóság megkülönböztető jelvényét, a bíbornoki kalapot, Dobó városának érseke a kereszténység fejétől búcsúzva, esdő szóval azt könyörögte ki, hogy necsak az egri főmegyére, hanem szeretett hazánkra is adja apostoli áldását. Ferencz József királylyá koronázásának negyvenéves fordulóján ott beszélt a bíbornok-érsek az egyház nevében az ország színe előtt: „Önboldogságodat ne a hatalom büszke érzetébe, hanem csak a használhatás tehetségébe helyezd, hogy mindenki lássa, miszerint nem a földön, hanem az égben keresed jótetteid jutalmát.”1)
1) Böhm János dr.: Samassáról szóló czikkei az Egri E. K. 1893., 1898., 1905. évfolyamaiban. – Halászy Caesar dr.: Samassa József dr. egri érsek. Eger, 1898. – Huttkay Lipót dr.: Samassa a politikus, Eger, 1898. – Ambrus István dr.: Samassa a bölcselő, Budapest, 1898. – Ábrányi Kornél: Samassa József egri érsek. Pesti Napló 1890. évf. 81. sz.
