ELŐSZÓ. Irta Szederkényi Nándor
ELŐSZÓ.
Irta Szederkényi Nándor
Irta Szederkényi Nándor
Heves vármegyének ezredéves multja részletesebb és behatóbb történeti ismertetéssel, a vármegyének 1886. évi határozatával, 1867. évig terjedőleg, a millenáris ünnepség emlékére megírva, négy nagyobb kötetben áll a közönség rendelkezésére.
Egy ezredéves mult van e kötetekben nagy vonásokban megrajzolva.
Csak nagy vonások vannak ott letéve, melyek esetleg hézagosak, esetleg hiányosak lehetnek; bővebb felvilágosításra, kiegészítésre szorulnak, vagy épen újabban felfedezett adatok alapján, újabb nézőpontokkal gyarapodhatnak.
A kinek módjában volt, mint e sorok írójának is, betekinteni a csak ez időszerint rendelkezésre álló bécsi udvari, a múzeumi, vagy a budai országos levéltár úgynevezett neo registrata okmány-tömegébe, melyeknek csak rövid regestrumai száz egynehány nagy írott kötetre mennek, nem szólva a vármegyék, városok vagy egyes családok még rejtett leveles-tárairól: megdöbbenve észleli, hogy történeti multunk adatai részben még ma is a sötét homály érintetlenségébe vannak burkolva, publikált történeti irodalmunk pedig e sötét homálynak csak pislogó mécsét alkotja.
E sorok írója, mint országos képviselő, a képviselőházban nem is késett ismételten is kifejezést adni azon hazánk multját, történetét érdeklő feltétlen követelményeknek, hogy legalább a nagyobb fontosságú adatok, okmányok, milyenek például az országgyűlések okmányai is, publikáltassanak az angol parlament példája szerint, hol évenként az angol parlament multjára vonatkozó akták nagy kötetekben állíttatnak össze, nyomattatnak ki. Fel is vettek már évekkel azelőtt e czélból bizonyos összeget a Ház költségvetésébe, de eddig még egy kötet sem jelent meg.
A ki hazánk sok százados multjával bármely irányban, bármely részletében behatóbban foglalkozni kiván, lépten-nyomon tapasztalja, hogy ily viszonyok között előbb levéltári kutatást kell végezni az okmányok ismeretlen oczeánján; a minek a következménye az, hogy pragmatikus felfogása csak az általa ismert s esetleg megtalált okmányok benyomása alatt, esetleg ferdén, vagy hiányosan is alakulhat ki.
Nagyra kell tehát becsülnünk minden nyomtatott munkát, mely hivatva van bármily szűk téren vagy keretben is, hazánk történeti alakulásának és fejlődésének mozzanatait, habár csak részeiben, mindenki számára szemlélhetővé tenni, hogy ezzel szeretett hazánk fenséges képe kidomborításához, az épen beillő s megfelelő mozaik-kiegészítést szolgáltassa.
Ily szolgáltatást teljesít Heves vármegye jelen ismertetése is.
Heves vármegye népe tiszta színmagyar. Földjén az ős Mátra lenyúló árnyéka a Tisza hullámain játszik s partja délibábjának tündéreivel ölelkezik. Itt az aranykalászt termő síkság, a Mátra és Bükk lankás oldalának gazdag szőlőterületével váltakozik, s mint czímere mutatja, a tisza- és tarnamenti síkság gólyája a tüzes bort termő szőlőgerezdet emeli az egyik lábával, hogy a vármegye gazdasági jellegét ábrázolja.
Heves vármegye ezredéves multja, története, a haza országos eseményeinek osztályosa, jó és balszerencséjének tükre.
A honfoglaló ősökhöz Kievnél csatlakozott kun testvérek vezérei, Ed és Edömér szállják meg Árpád rendelésére a Mátra vidékét, s unokájuk Pata építi Pata várát, a vármegye első alakulási pontját. Taksony vezér alatt a beérkező besenyő-testvérek szállják meg a mátra- és tiszaközi sík területet, Heves, Zsadány, Dormánd, Besenyő, Poroszló vonalán vezéreik nevével is megörökített helyekkel, a vármegye második alakulási pontjául. Szent István az ő birtokát alkotó és az éger fától nevet nyert egri patak partján álló várral, annak hosszú völgyén levő földrészén alapította az egri püspökséget, a részére adományozott birtoktesttel, mely a vármegye harmadik alakulási pontjául szolgált. E három tényező összeolvadásából keletkezett a kezdetben Pata-Heves-Újvár, majd a XVI. században, az önvédelem szükséglete szerint, Külső-Szolnokkal egyesült, 1876-ban azonban teljesen különválasztott mai Heves vármegye.
Ed és Edömér kún testvérek utódjaival Pata, s ennek unokája Aba király s nagy terjedelmű nemzetségével megszállott Mátra-terület, úgy a szintén testvér besenyő-néppel, Heves vezérük élén, megszállott sík terület, majd a Szent István alapította egri püspökséggel egy vármegyévé olvadva, az ekként képződött vármegye népét, a magyar nemzeti összetartozandóság, alkotmány és jogérzet s a független magyar haza iránti rendületlen ragaszkodás uralkodó s csodásan áthonosító szelleme hatja át s vezérli ezredéves történetén keresztül.
Midőn Szent István halála után, Péter királylyá emelésével, az első végzetes kísérlet történt az országnak idegen hatalom alá helyezésére, a mi földünk Pata nemzetségéből és besenyőkből álló népe, a vérükből származó Aba nemzeti király köré sorakozva, ontották érette véröket, ki is itt a mi földünkön fejezé be véres tragédiáját és a kit Saáron az általa épített monostor falai alatt temettek el.
Századokon át a Pata, vagy nagy unokája, Aba nemzetségéből származó híres utódok, a Kompoltiak, Rédeiek, Csobánkák, Nánák, Debrők stb. végre is a viharos idők áldozataivá váltak, s magvok szakadt. 1404-ben, midőn Zsigmond király az osztrák Albert utódlását vette tervbe, a vasfejűnek nevezett Ludányi Tamás egri püspök Debrői Istvánnal kezet fogva, rántottak kardot a terv ellen s szerencsétlen harczuk után mindketten bujdosásba mentek inkább, hogysem az osztrák Albertnek fejet hajtsanak. Ezzel a híres Debrői családnak is magva szakadt.
Az 1525-ben Hatvanban tartott nevezetes országgyűlés határozata után, hogy idegent többé királynak választani nem fognak, csak következetes volt, hogy a szerencsétlen mohácsi vész után Várday Pál egri püspök, a még ép sereggel rendelkező Szapolyaival érintkezve, a nemzeti védelem összpontosítása s további intézkedés végett előbb a vármegye akkori székhelyére, Verpelétre, majd a királyválasztás fölötti tanácskozásra Tokajba gyűjti a felvidéki rendeket. Meg is választották Szapolyait nemzeti királynak, s vármegyénk haláláig híve is maradt.
Dobó Istvánnak hősi vitézsége, Eger várában világra szóló várvédelme, csak öregbíté a vármegye nemzeti közszellemét, s a szintén itt vitézkedő Rákóczy Zsigmond, a magvaszakadt Aba nemzetségek örökébe, részben a nagyemlékű Rákócziak nemzetségét ültetvén, vármegyénk gazdag s lángoló nemzeti lelkesedéssel és közszellemmel teljes történetét gyarapítá. Eger és Gyöngyös városok sírboltjaiban nyugvó porai, amott Telekesy püspöknek, itt Vak Bottyánnak, az elmult nagy időknek, önfeláldozó nemzeti önvédelemnek drága emlékeit őrzik számunkra.
Sajnos, csak emlékei maradtak a régi századok nagy és fényes neveinek. A mocsáhi vész után vármegyénk területe majd két századon át a legvéresebb tusák és harczok állandó színterévé vált. Nem volt elég a magyar-török vérengzés folytonossága. A Bocskay, Bethlen, Thököly, Rákóczi szabadság- s önvédelmi haczai folyton tizedelték a magyar életet. Vármegyénk Eger eleste után saját területéről kiszorulva, csaknem egy századon át Nógrád végváraiban, főleg Füleken szervezkedve, teljesíté hazafenntartó s védő feladatát. Midőn aztán a XVIII. század végén Eger vára felszabadult a török hódoltság alól és a vármegye saját területére visszatérhetett, megdöbbenve kell az akkori összeírásokból látnunk, hogy összes lakosságának lélekszáma alig néhány ezer volt már csak, a többi elpusztult, elvérzett. Ed, Edömér, Pata, Aba, a besenyők nemzetségének csak porai maradtak, későbbi nagy utódaiknak is csak emlékük él. Új nemzedékek támadtak ismét, új nevek keletkeztek. A vármegye elnéptelenedett, városait, falvait új telepedők szállták meg, az elvérzett ős-magyarok üres helyét a világ minden részéből ide jövő német, tót, cseh, belga, görög, rácz, török települők foglalták el. Sváb települők nagy csoportban falvakat szállottak meg. Eger, Gyöngyös, Heves, Hatvan stb. lakossága alig felesen állott magyarokból. Az ős Aba-nemzetségi birtokok nagy tömege Rákóczi Ferencz kibújdosása után elkobozva, német kezekbe, német kezelés alá kerültek.
De a honfoglaló ős kún és besenyő testvérek áthonosító ősmagyar szelleme, mely e föld megszállása óta, a jövő nemzedékeket szakadatlanul áthatotta, csodás erejét, mely századokon át a nagy történeti emlékekkel csak öregbedett, talán a hazában pártatlanul, most is teljesen érvényesítette. A poliglott népkeverék, az elnemzetlenítésre irányzott József császár-féle törekvések ellenére, tiszta színmagyar néppé alakult át, nyelvben úgy mint viseletben s külső típusban, melyet a mult emlékeiben megdicsőült hazafias érzés és önfeláldozó hazaszeretet hat át s vezérel életfeladatában.
E csodás nemzeti áthasonulás és tiszta színmagyarrá átalakulás folyamata a XVIII. századok második felében, mellyet a XIX. század első felében már befejezve látunk, egyike vármegyénk legdicsőbb munkájának, magyar nemzeti kultúránk és a haza javára és erősségére.
Az ősnemzetségeknek itt kihullott vére megtermékenyítette a vármegye földjét; testileg elporladoztak, szellemök él, s a mai s a jövő nemzedékek tovább ápolni és fejleszteni fogják a haza nagysága, függetlensége és népe jólétének emelésére, áldott emlékekkel megszentelt vármegyénk közéletét.
Eger, 1909. szeptember havában.
Szederkényi Nándor.
