A mohácsi vész után.
A mohácsi vész után.
A Móré-család történeti szereplése a legszigorúbb ítéletre hívja fel a történelem ítélőszékét. Móré Mihály volt árulója Belgrád várának, melyből titkon a török táborba szökvén, a várnak leggyöngébb pontjait felfedezte, vitéz őrségét pedig fegyverletételre csábította s így e nagyfontosságú vár török kézre került. E család lelkét terhelte pecséthamisítás, rablás, csalás, átkos könnyűvérűség, mely befolyásolta a gyönge Lajos királyt is, annyira, hogy Gyöngyös város negyedrészét Móré László kezére juttatta.
A mohácsi vész után bekövetkezett gyászos időben, szomorú napok virradtak gyöngyös városra is. Az ország belsejébe diadalmasan előrenyomuló török hadak útja vérrel ázott s Gyöngyös is áldozata lett a vad kegyetlenségnek, mely gyujtott, pusztított, rabolt. A török elvonulása után pedig az ellenkirályok: Szapolyay és Ferdinánd hadai élték ki a várost, mely csak akkor jutott ismét kevés nyugalomhoz, midőn Szapolyai és Ferdinánd 1538 február 24-én békét kötöttek. Gyöngyös Szapolyainak fogadott hűséget, ki 1536-ban Judica vasárnapja utáni pénteken, Nagyváradon kelt kiváltságlevelében, Gyöngyös városát védelmébe fogadta, javaikban ne károsítsa, ott ne szállásoljon s minden élelmet megfizessen.
1540-ben Budán, Szent Dorottya napja után való szombaton kelt János királynak egy újabb levele, a hűséges gyöngyöseikhez, melyben őket ismét védelmébe veszi, szabad járás-kelésüket biztosítja s megparancsolja, hogy felettük csak saját bíráik illetékesek eljárni. Ugyanő 1540-ben még egy védelmi levelet adott ki részökre, az akkor Buda felől csatangoló török portyázók ellen is.
János király halálával új korszak vette kezdetét Heves vármegyében s így Gyöngyös városában is. Frangepán Ferencz egri püspök ugyanis, mint a János király és Ferdinánd között megkötött béke-okmány egyik aláírója, János 114király halálával, a kötött egyezség érvényre emelkedését magára nézve is kötelezőnek ismerte el, hogy t. i. az ország egy fő alá egyesüljön s ehhez következetesen, Ferdinánd király hívéül vallotta magát. Frangepán az egyezség általános érvényesítése végett Perényi Péterrel együtt Gyöngyösre, 1540 augusztus hó elején tartandó tanácskozásra hívta össze a Hevessel szomszédos vármegyék főispánjait. A megtartott tanácskozásból a jelenlévők felhívást intéztek az erdélyi rendekhez, hogy a váradi béke értelmében hódoljanak meg Ferdinándnak, Thurzó Elek kir. helytartónál pedig Ferdinánd iránti hódolatukat be is jelentették.
Ekként Gyöngyös is a Ferdinánd-párthoz szegődvén, csakhamar török rabigába jutott. Midőn ugyanis 1544-ben a hatvani őrség vitézei, kiknek élén a Dancs testvérek állottak, a török közeledésére az egri várba futottak. Mehemet pasa az őrségtől felgyújtott és üresen hagyott hatvani várat kardcsapás nélkül foglalta el; a törökök Hatvanban sandsák-hivatalt állítottak fel és szokásos módon igyekeztek a szélrózsa minden irányában foglalásaikat is érvényesíteni. Ekkor jutott Gyöngyös is a török hatalmába, mely alatt mintegy 140 évig sínylődött.
Ez időbe esik Gyöngyösön a hitújítók fellépése, kik a lutheránus Perényi Péternek, a magyar hadak főkapitányának és egri várnagyának, Varkoch Tamásnak pártfogása mellett, Heves vármegyében tágas működési kört nyertek s így a hitújítás csakhamar nagy elterjedésnek örvendett. A predikátorok Gyöngyösön is tért foglaltak s minthogy Dobó István várkapitánysága alatt az előbb élvezett pártfogásában nem részesültek, vallási sérelmeik orvoslásáért több ízben a budai basához fordultak. 1553-ik év Szent-Miklós napján „Mehemet bég, a hatalmas Császár Magyarországi kincstartója”, a vallási viszályok megszüntetése végett következő parancsát intézte a gyöngyösi bírákhoz és polgárokhoz: „hogy a mai napon engedtük és adtuk a gyöngyösi keresztényeknek, kiket ti Lutheroknak mondtok, az úr malomnak tizedét, melyet ennek előtte a ti plébánostok vett fel; mert ők is ennek utánna a hatalmas császárnak adót fizetnek, miképen a ti papotok.” Inti tehát, és parancsolja Mehemet bég Gyöngyös bíráinak, hogy különben ne cselekedjenek, mert erősen megbüntetni fogja. Parancsolja azt is, hogy: „valamely misés legény az ő prédikátiojokra akar menni, el ne tiltsák, és a misés legény valamely fél között, vagy valahol akar misélni, az szabad legyen – mert ha ennek utánna én hozzám panasz jön, erősen büntetlek benneteket.”
A vallási villongások nem szüntek meg, mint a város levéltárában levő, 1566-ik évben kelt feljegyzés bizonyítja: „A másféle rendnek miképen levő közinkbe származásáról. Elsőben mikor közinkbe jövének, a másféle rend, kívánnának helyet magoknak; a város békesség okáért az apáczák egyházát és lakó helyét, minden jövedelmével engedné nekiek; egy ideig békében voltak. Majd felindulának, és a városra reá támadának. A város békesség okáért ismét adá nekik a szent Urbán egyházát, minden jövedelmeivel, melyben akkor is nekünk egyházi emberünk volt. Azon közben magokban titkon ismét feindulának, és nagyon sok adományokkal futták a budai basát, és kérték a nagy egyháznak felét. Mivel elhitették vele, hogy vannak annyian, mint a pápisták. A község megértvén az ő titkos nyilatkozatokat, mi is elmentünk a pasához. A pasa azt rendelte, hogy mindkét fél, szám szerint megirattassék. Találtatott a másféle rend 52, a mi rendünk 228-nak. A pasa megértette, hogy nem úgy van, mint neki ez mondatott. Magába gondolkodik, és a békesség okáért, tőn ilyen örök kötést, hogy valamelyik rend felmozdítaná a meglévő állapotot, az 800 frtra büntettessék négy ember feje vételével. Mely kötést mi ez ideig megtartottuk.” – végzi a feljegyzés. Csakugyan Arszlán budai basa 1566 február 16-án egy parancsot adott ki, „hogy az elmúlt napokban az geongeosi lutherek jöttek my hozzánk és köniörgenek, hogy mikeppen egieb városokban vadnak az egházak ket fele oztassanak.” Megengedtetett tehát ez, – folytatja a parancs, de erre eljövének a pápisták is s minthogy amazok kevesebben volnának, kívánták, hogy elégedjenek meg a már adott két kápolnával és jövedelmeivel és hagyjanak békét. Az egyezség csakugyan ez értelemben történt meg Budán „sok jámbor agák és csauszok előtt.”
De a panasz a budai divánhoz ismét megérkezett, mire Mustafa budai basa 1577. deczember 2-án a gyöngyösi bírákat büntetés terhe alatt meginti, hogy: „a luthereknek békét hagyjanak, valamikor akarják, mind bőjtön mind egyaránt 119a mészárosok húst árulhassanak; iratlan jobbágyok itt szabadon telepedhetnek és mesterségük után élhetnek; s ne sarczoltassanak.”
A Mátra Gyöngyösnél.
Gróf Koháry, a szegények között.
(Egykoru festmény után.)
Dragotonics Mihály.
(Egykoru festmény után).
Pap Melchisedek.
(Egykoru festmény után).
Hanisz Imre.
Mátrafüred.
A gyöngyösi nagy-templom és a Rákóczi-féle ház.
A ferencziek temploma Gyöngyösön.
Mustafa pecsétes magyar levele a „Luther-rendűek” javára szólván, a katholikusok sem késtek a maguk módja szerint megnyerni a magas diván kegyeit. A luther-vallásúak ugyanis 3 év óta a templom házát, malmát és szőlejét szerezték meg, bizonyos évi adófizetés mellett, mely összesen 30 piaszterre rúgott. Azonban a katholikusok részéről küldöttség jelent meg, mely régi okmányokkal igazolta, hogy e birtokok a barátoké voltak s most is őket illetik. Nem késett a küldöttség kijelenteni, hogy e javak után készek több adót fizetni, mint a mennyit a lutheránusok fizetnek. E végből le is tettek 60 piasztert, sőt a lutheránusoktól három éven át fizetett 30–30 piasztert is megtérítették. Mindezek ekként megtörténvén, meghozatták 1578 október 26-án az ítéletet, hogy a kérdéses birtokok a katholikusoké, s „mindaddig, míg bírják, hozzá ne merjenek nyulni a lutheránusok.”
A vallási villongások mindamellett napirenden voltak, mert a protestánsok nemcsak a katholikus templomokat és azok javait igyekeztek hatalmas pártfogók védelme alatt elfoglalni, hanem az uratlanná vált házakat és jószágokat, sőt városi hivatalokat is. A katholikusok tehát szintén pártfogókat, védelmezőket kerestek. Miután pedig akkor a király hadvezérei voltak a leghatalmasabbak, ezekhez járultak a megszorult lakosok, kiket megnyerni annál könnyebben sikerült, mert ezek a védelem és pártfogás ürügye alatt a lakosokat taksafizetőkké, jobbágyaikká tették. Ilyenek voltak: Forgách Ádám, Drugeth György, Rákóczy László, Tökölyi István, Esterházy Miklós, Koháry István, Nyáry Zsigmond, Bossányi László, Haller György, Vámosy István, Dósa Ádám, Wesselényi Istvánné és mások.
A pártfogó főnemes uraktól s különösen az ellenséges hadaktól okozott sok kár ellenére is, Gyöngyös erős kitartással és áldozatkészséggel igyekezett magát fenntartani, annyira, hogy Heves vármegyében a művelődés, ipar és kereskedelem és ennek mozgató ereje, messze vidékre terjedőleg, Gyöngyösön központosult. A hódoltsági viszonyok és kormányzat rejtett dícséretével s a keleti gondolkozás fellengzős nagyításával és felületességével ugyan, de mégis említésre méltóan emlékezik meg Gyöngyösről Evlia Cselebi török utazó: „Az egri ejaletben 8000 alacsonyabb-magasabb deszkazsindelyes szép háza van. Nyolcz bírája, kezükben ezüstbottal, vállukon prémes mentével, „biró” néven kormányozza a várost. E nagy város a Mátra hegy tövében fekszik s a Mátra folyó keresztül folyik rajta és két részre osztja. Kertjei és tiszta utczái vannak. E város a Mátra szélénél délkeletre terjed és hosszúsága 8000 lépés. Összesen nyolcz temploma van. Van 1060 boltja, melyek mindegyikében szép, bájos, hitetlen leányok üldögélnek és mindenféle árúczikket árusítanak. A városon keresztül menő folyó néhány malmot hajt. Házai többnyire téglaépítkezésűek és csinosak. A városnak hosszában 10, szélességben 5 utczája van; mindegyik utczában egyik végétől a másikig keresztüllátni, mint a tükörben, oly egyenesek. Ezernél több posztó és sajákműhelye van. Lakossága kereskedő, kik minden közadótól fel vannak mentve, azonban Felsőmagyarország kormányzójának, a sánta palatinusnak adót fizetnek. Noha két kilids alá tartoznak, az oszmánoknak ajándékon kívül mást nem adnak, azonban minden évben az egri vár kijavításához és tatarozásához hozzájárulnak. Egykoriban ezek Eger meghódítójának, Mohamed szultánnak egy kenyeret és háromszáz ökröt adtak ajándékul s ezért kapták a szabadalomlevelet.”
Evlia Cselebi-féle szabadalomlevelekben bővelkedett Gyöngyös város lakossága, de ezek nem biztosítottak kellő oltalmat a hatalmaskodások ellen, melyek nemcsak főnemes urai és a hódoltsági hatalom, hanem a királyi hadak és adókezelők részéről is érték; pedig adófizetője volt a város mind a töröknek, mind a királynak. Ezért Mátyás főherczeg 1601 márczius 5-én rendeletet intézett felső- és alsó Magyarország összes kapitányaihoz, melyben felhívta őket, hogy „Gyöngyös város papjait” szerzeteseit és összes katholikus népességét annyi éven át részint a török zsarnokság által, részint a szabad hajduktól annyi kárt és elnyomatást szenvedvén, – most „minden javakkal vegyék oltalmukba és védelmökbe.” Bocskay halála után Heves és Külső-Szolnokvármegyék is, melyek Bocskay országrészéhez tartoztak, visszajutottak régi kötelékük körébe s így Gyöngyös városa is sietett bemutatni hódolatát Rudolf kormányának, mely 1607 május 7-én védelmet biztosító levelet adott ki, meghagyván „minden 120kapitányoknak, zászlótartóknak, tizedeseknek, hogy annak utána senki akaratjok ellen Gyöngyös városára ne szálljon, semmiben kárt ne tegyen.” Mihelyt pedig II. Mátyás foglalta el a királyi széket, a sokat szenvedett város mellett felemelték szavokat Gömör és Heves egyesült vármegyék Rimaszombatban gyűlésező rendei is. II. Mátyás király mindjárt uralkodása kezdetén, 1609 január 31-én nagyfontosságú rendeletével örvendeztette meg Gyöngyös városát, a rendek e felterjesztése kapcsán: „hogy Gyöngyös városa s vidékének lakosai, rég időtől török hódoltság, kettős teherviselés alatt nyögve, midőn keserves munkájok gyümölcsét, a bort árúsítás végett egyes vidékekre szállítják, hogy magok s családjok élelmét, úgy terheik kielégítésére a szükségletet megszerezzék, a kir. harminczadoknál illetéktelen fizetésekkel zaklattatnak: a rendek tehát Gyöngyös városa és vidékének népét ezen illetékek fizetéséről felmenteni kérik.” A rendek e felterjesztésére II. Mátyás utasította a harminczad-kezelőket, hogy Gyöngyös és vidéke lakosait, saját boruk árusításánál, semmiféle illeték fizetésére ne kötelezzék.
Alig vette azonban kézhez a város a biztosító levelet, máris újabb sérelem érte polgárait, mert őket a kamarai biztosok jogtalan tizedszerzéssel zaklatták. Siettek is panaszaikkal Thurzó György nádorhoz, ki 1610 június 2-án Tokaj várából rendeletet adott ki, hogy jönnek gyöngyösi polgárok panaszszal, hogy sok éven át a törököktől is nyomatva, eddig nem gyakorlott módon, az eddigi mértéken és kötelezettségen túl kényszeríttetnek. Meghagyja tehát a deczimatoroknak, hogy Gyöngyös polgárait jogtalanul ne zaklassák, oda két-háromnál több tizedszedésre ne menjen és a szokottnál többet ne vegyenek.
A hatalmaskodás ez időkben ismét felütötte fejét vallási téren is, melyről Mahomet nagyvezér Nándorfehérváron kelt levele nyújt bővebb tájékoztatást. Gyöngyösön, mint említve volt, régi egyezség szerint az apáczák kápolnája és a Szent Orbán-templom volt a lutheránusoké. A protestáns Bocskay kedvező kormányát megelőzőleg törekedtek a Szent Bertalan-főtemplom elfoglalására is. Bocskay kormánya alatt újra feléledt bennök a vágy, hogy a templomokra és egyházi birtokokra nézve foglalásukat tovább terjeszszék. Az idő erre alkalmasnak mutatkozott és nem is mulasztották el, hogy a Szent Bertalan főtemplomot és a ferenczrendiek zárdáját elfoglalni megkíséreljék, mert ezzel a katholikusokat Gyöngyösről teljesen kiszorították volna. Azonban a jogaikra s vallásos érdekeikre akkor is féltékeny katholikusok sem pihentek. Most ők kerestek a török császárnál védelmet, a kinek a basái előtt kötött egyezség- s biztositó-leveleik a kezeik között voltak. A panaszra Mahomet nagyvezér 1605 deczember 13-án a gyöngyösi bírákhoz és polgárokhoz kibocsátott parancsoló levelében szigorúan meghagyta, hogy: „ennekutánna is, minden rendbeli emberek az ő vallásokban, örökségökben, szent egyházokban megmaradgyanak, egyik a másikra háborúságot ne indítson, mert a hatalmas, győzhetetlen török császár keze alatt 77-féle nemzetség vagyon, és senkinek rengyét nem háborgatja. Tehát a miképen eddig a piaczon való megyés szentegyházat a pápista napok bírták, és a klastromot a barátok, ennek utána is övék legyen, minden jövedelem és tartozásokkal; úgy a Lutherek is az apáczák egyházával és a Szent Orbán egyházával s azok jövedelmével elégedgyenek meg –mert valaki másképen cselekszik, megbüntettetik.”
Egy év múltán – 1606 deczember 2-án, – „a gyöngyösi keresztyén Ecclesiában lévő Atyafiak, kik másképen Evangelicusoknak hivattatnak – a hatvani statusok, Ali bég, a széchényi bég, Hasszán pasa, Ibrahim aga, stbi előtt tették azon végezést, hogy soha a piaczon lévő szent egyházhoz tartozó örökség felől pápista uraimékkal nem pörölnek, mint nem pöröltek ennek előtte is.”
Nemcsak Gyöngyöst, hanem az egész országot a vallásfelekezeti súrlódások gyöngítették ez idő szerint s minden irányban nagy és mélyreható vallásfelekezeti szervezkedés volt folyamatban. A belső forrongásnak, mely az 1618. évi márczius 4-én tartott pozsonyi országgyűlésen mindig hevesebb lett, ez volt a gyújtó anyaga. Az országgyűlés határozataival elégedetlenek, egyetértve Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel, fegyvert ragadtak s csakhamar kitűzték a felkelés zászlaját, melylyel rövid idő alatt diadalmasan hódították meg az egész országot. A következő év ősz elején Széchy György gömörmegyei főispántól már oltalomlevelet kapott a felkelőkkel egyetértő Gyöngyös város is, mely „eleitől fogva mindenkoron az országgal egyetértett, most is ő felségének fejet hajtott, ennek okáért 121parancsolja, hogy semminemű kár ott ne okoztassék„ az egyházi rendek is helyükben megmaradjanak, tisztökben, hivatalukban meg ne háboríttassanak.”
Maga Bethlen Gábor is oltalmába fogadta Gyöngyöst 1619 november 9-én nagyszombati táborából írt levelében s megtiltotta főleg a csavargóknak, átvonulóknak és prédálóknak a sok inséget látott városban való időzést. Másrészről pedig meghagyta, hogy a városban lévő „papi és prédikátori rendek, úgymint Calvinisták, Lutheránusok és Pápisták, az egész város, akár milyenvalláson levők, személyekben és jószágaikban meg ne károsíttassanak.”
Az ugyanez évi –1619. – országgyűlés folyamán II. Ferdinánd és Bethlen fejedelem között kötött béke-előzmény alapján, Heves vármegye s így Gyöngyös is, Bethlen fejedelem uralma alatt maradt. Forgách Zsigmond nádor vette ekkor oltalmába a várost, ki Gyöngyös lakosainak sok kárvallását tapasztalván, melyeket a különféle vitézlő rendek házak feltörésével, gyújtogatással és a várost őrző törökök megölésével okoztak, felhatalmazta Gyöngyös lakosait, hogy az ily prédálókat, fosztogatókat és török-üldözőket elfoghassák, vagy ha ellenkeznek, megölhessék.
Bármily szigorúsággal rendelkezett is a nádori nyiltparancs, a visszaélések, kihágások és bűntettek napirenden voltak. A város ekkor a császári hadak főkapitányához, Ghimesi Forgách Miklóshoz fordult oltalomért, ki 1622. évi február 22-én Fülek várából fenyegetett meg minden rendbeli urakat és vitézeket, hogy: a ki életét, fejét, tisztességét szereti, a gyöngyösi bírákat, polgárokat s benne őrző törököket ne háborgassa, se titkon, se nyiltan… mert – fejével számol!… A császári főkapitány erélyes föllépése nem sokáig biztosította s így a lakosok újból Bethlen fejedelemhez fordultak, ki Gyöngyös városa javára előbb Rimaszombatban 1623 szeptember 25-én, majd három évvel később Palánk várából adott ki védelmi levelet, intvén kapitányait, hogy „Gyöngyösre zászlóstól, seregestől senki ne menjen, papokat religiojokban ne háborgassa, ott károkat ne okozzon.”
Gyöngyös város Bethlen fejedelem halála után is az erdélyi fejedelmek országrészéhez tartozott s így színhelye volt a hadak járásának, kelésének és ezzel további sorsa is: szenvedés és megpróbáltatás! E siralmas helyzet Heves vármegye 1673 május 4-én tartott közgyűlésének Lipóthoz intézett felíratában tükröződik meg, mely szerint a még fennálló lakosság a maga elnyomorodásában ijesztő képe az idők pusztító viharának, tanújele mily s mennyi szenvedés és sanyargatás vonult rajtok keresztül!
Mindazonáltal a társadalmi érintkezésnek és forgalomnak középpontja a megyében ez idő szerint is Gyöngyös városa volt. Az ipari és kereskedelmi élet, úgy a török és a magyar közötti érintkezés, Gyöngyös falai között volt a legélénkebb s így a városnak életkérdésévé vált az, hogy a török–magyar érintkezésnek középpontjaként, megkíméltessék. Ez az oka annak, hogy a török és magyar végvárak főkapitányainál nem szüntek panaszaikkal és kérelmeikkel közbenjárni a gyöngyösiek. Sőt a zavaros időkben minduntalan megújuló kegyetlenségek miatt megkísérelték időnként a török főhatalmasságoknál sőt magánál a török szultánnál is küldöttségek útján benyujtani panaszos előterjesztéseiket. A városi bírói számadásokban, 1668-ban előfordul, hogy egy ily küldöttség 1300 frtjába került a városnak.
De nemcsak a város, hanem a megye is minden kínálkozó alkalmat megragadott, hogy a súlyos sérelmek megfelelő orvoslását keresse. A sok panasz következtében gróf Aspermont, Felső-Magyarország főkapitánya, 1689 július 31-re Kassára hívta össze a felsővidéki tizenhárom vármegye képviselőit, kik összefoglalták a sérelmeket, melyek az irtózatot keltő katonai elbánás ritka példáit tüntetik fel abból az időből, midőn az ország a török hódoltság alól felszabadult. Ily sérelmek voltak Gyöngyös várossal szemben, hogy: 1684-ben Duklas, Gácsvára biztosa, 20 gyöngyösi nemest és előkelő polgárt magához idézett a katonai adók behajtása ügyében; ezeket rögtön letartóztatta, a török foglyok és rabok közé záratta és míg 3000 frtot érettük le nem tettek, ki sem bocsájtotta őket. Mersi tábornok 1685–86-ban Szolnok felé táborozva, nem tekintve, hogy a török is pusztít s hogy a koborló felkelő-csapatok mindent elrabolnak, Gyöngyöstől 4500 frtot zsarolt ki. A lakosok nem állhatva már a katonai zsarolásokat, családjaikkal együtt elmenekültek a hegyekbe, erdők közé húzódtak, gyökerekkel, fák magjaival táplálkoztak s boldogok voltak, a kik elhullott állatok húsához jutottak. 122A hegyek közé menekült családok százai vesztek el éhségükben. Gyöngyösön csak kevesen maradtak meg a lakosok közül, kik úgyszólván kizárólagosan viselték a megyei terheket is.
Mersi és Heisster tábornok Gyöngyösre háromszoros végrehajtást küldött s az otthon maradottak csekély élelmöket templomokba, pinczékbe rejtve, szerte futottak. A katonák ezt sejtve, fetörték a templomokat s lovakkal jártak azokban; a pinczéket feldúlták és így fosztották ki elrejtett élelmeikből a szerencsétleneket. A papokat és dékánokat, kik a templomok megszentségtelenítése ellen felszólaltak, lovaik farkához kötözték, s ekként mértföldekre hurczolták őket; a gyöngyösi barátokat zárdájukban ütötték-verték félholtra s a templomok értékesebb tárgyait elrabolták.
Ez időszak, mely a török uralom végét jelzi, a legrombolóbb korszaka a város történetének, s szinte nehéz elképzelni azt a szívósságot, melylyel a város az 1689 márczius 13-án Karaffától kirótt 4940 frt hadisarczot is ki tudta fizetni.
Pusztulás, panasz, inség és nyomor, reménytelenség és végső kétségbeesés ütötte fel szomorú tanyáját és a pohár még mindig nem akart betelni. A török és a császáriak egyformán kiélték, prédálták, zsarolták. „…nagy inségben és nyomoruságban let legyen ez a mi nyomorult végső pusztulásra menendő városunk, mint az idegen nemzetnek rettenetes kimondhatatlan sok kívánsági, rajtunk való élődése és az eo Felsége hadainak rendeltetett, reánk vetett impositiók és sulyos portiók exactiója végett: annyira jutott már a szegénység a nagy inség miá, hogy inkább halálát, hogysem életét kívánja magának …” Igy panaszkodnak a gyöngyösi bírák a vármegye alispánja előtt… A szomorú gyászos idők minden keserűsége megszólal a szegény katona énekében:
„Musztafa, Karaffa
És az akasztófa,
Mindezen három fa,
Mind a három rossz fa.
És az akasztófa,
Mindezen három fa,
Mind a három rossz fa.
Körtefa, körtefa
Gyöngyösi körtefa:
A szegény katona
Megpihen alatta.
Gyöngyösi körtefa:
A szegény katona
Megpihen alatta.
Karddal szántja földjét,
Vérrel boronálja,
Mégis ő felségét
Igazán szolgálja…”
Vérrel boronálja,
Mégis ő felségét
Igazán szolgálja…”
