Szőlőmívelés.
Szőlőmívelés.
A szőlőmívelés meglehetős magas fokon áll és ebben a vezetőszerep az ügyes gyöngyösi népé. A munka rendesen márczius második, vagy április első felében, a talaj megszikkadása után, a nyitással kezdődik, és a metszést a hiányzó tőkék pótlása követi; néhol a metszés előtt pótolnak.
Egyes szőlősgazdák őszszel is metszetnek, ámde az őszi metszés ez ideig nem tudott nagyobb teret hódítani. Tapasztalás szerint e vidéken az április első felében való metszés sikerül legjobban, mert az adja a legjobb termést. A metszést és pótlást a karók megigazítása és pótlása követi. Ezután tavaszon és nyáron át háromszor kapálják, ötször-hatszor kötözik, egyszer-kétszer permetezik a szőlőket. A kisebb szőlőbirtokosok még nem permeteznek eleget.
A szőlő zöld munkájára, az ú. n. válogatásra (gyomlálásra) ez idő szerint e vármegyében még kevés gondot fordítanak; csakis a nagyobb és jobban kezelt szőlőkben végzik e fontos munkát; helylyel-közzel már a kisgazdák is kezdenek válogatni. A szőlők újra telepítésével, a metszést illetve, a régi kopaszfej-míveléssel ma már úgyszólván teljesen fölhagytak; most a csapos, hosszú és rövid váltócsapos és egyes, magasabban termő szőlőfajtáknál a szálvesszős mívelés van elfogadva és elterjedve, mellőzve az idősebb részek (bak és szarvak) nevelését; mert a szőlősgazdák azt tapasztalták, hogy az ilyen idősebb képződményekkel ellátott tőkék idő előtt fölmagasodnak (fölugranak), tavaszszal rosszul fakadnak és ez a fölugrás néha oly méreteket ölt, hogy a tőkéket a körülöttük fekvő földdel befödni majdnem lehetetlen, úgy hogy azok szigorúbb telekben ki is fagyhatnak; azonkívül sok tőkefej egyoldalúvá is válik. Most minden erősebb termőtőkén 2–4, rövidebb-hosszabb, 2–5 rügyes termőcsapot és 2–3 egyrügyes biztosító (ugar) csapot hagynak.
A szálvesszős mívelésnél 2–3 ugar és 1–2 szálvessző szerepel. A kitermett csapokat a legtöbb gazda tavasszal tőben levéteti és az ugarcsapokon termésre s a tőke fejéből előtört hajtásokon ugarra metszett, – sokan ellenben, ha a kitermett csap jól fakadt és az „alsó” 1–2 rügyéből erőteljes, érett vesszőt hozott, ez alsó hajtásokra (2 éves), vagyis csercsapra metszenek termőre és a tavalyi ugar-hajtásokat részben termőre, részben a fejből előtört hajtásokkal együtt szükség szerint a kellő helyen ugarra metszetik, – óvakodván a tőke felugrásától.
Pótlásra a hegyi szőlőbirtokosok gyökeres vadvesszőt, vagy gyökeres oltványt használnak; sima vadvesszőt, vagy sima oltványt csakis a kisgazdák ültetnek el. Sok szőlőbirtokos zöld oltást (ék, vagy egyszerű párosítás) döntéssel, avagy fásra-fás angolnyelves párosítást döntéssel használ. A homoki szőlőkben bújtással és döntéssel pótolnak; a sík szántóföldi oltványszőlőkben épúgy, mint a hegyekben.
Az utóbbi (5–6) zordonabb természetű években a zöld oltások nyáron át nem értek be kellően, úgy hogy az ilyen éretlenül ledöntött kis tőkék 1–2 év alatt jobbára elpusztultak; e miatt a termelők a megbízhatlan zöld oltásokkal fölhagytak és a fásra-fás oltás döntési művelet mindegyre nagyobb tért foglal.
Sok kisgazda a pótlásra, sajnos, még ma sem fordít kellő figyelmet; ez okozza azt, hogy a szőlők hiányosak, egyenetlenek és olyanok, mintha pusztulnának.
Az elemi csapások közül legtöbb kárt tesz a jég; különösen Eger határának szőleiben. Az utolsó 8 évben Eger szőleinek egyes hegyeit már négy-öt éven át verte el 30–60% kárt okozó jégeső; némely évben kétszer-háromszor is egymásután, úgy hogy 95–100%-os károk is voltak.
Lényeges károkat okozott mostanában a téli fagy is, különösen a födetlenül maradt szőlőkben, valamint a késő tavaszi és korai őszi fagy, főképen az alacsony vagy rosszabb fekvésű (keleti-nyugati) szőlők termésében. Legnagyobb kárt azonban a sík fekvésű szőlők és oltványiskolák szenvedtek. A szőlők felújítása óta legnagyobb fagykárt okozott az 1908. évi korai őszi fagy a termésben, a fiatal pótlásokban és az oltványiskolákban. Az 1909-iki késő tavaszi fagy a termésben és a zöldoltásokban tett kárt, de utána a termőtőkék a rendkívül kedvező időjárás következtében buján és közepes termésre fakadtak.
A rothadás a szőlők fölújítása óta csak 1902-ben pusztított. A virágzás 1906-ban volt kifogásolható.
Gróf Sztáray Tasziló sziklába vájt tanyája.
Az érseki uradalom Albert-majorja.
Az egri m. kir. vinczellériskola.
A Pajzs-féle uradalom Anna-telepi borháza.
251A peronoszpora viticola többnyire június végén és július elején szokott föllépni; de leginkább a síkföldi szőlőkben pusztít, a hol sehogy, vagy csak lazán védekeznek. Legelterjedtebb permetező anyag a rézgálicz, az Aschenbrandt-féle bordói por, az azurin és újabban Schloesing bordói pora. A legnagyobb peronoszpora-kár 1909 július havában történt, néhol 60–80%-ig.
Lisztharmat a száraz évek augusztus havában, szórványosan szokott föllépni, de tetemes károkat csak elvétve okoz.
A rovarok közül a firkáló-bogár, az eszelény és mezei tücsök tesznek kárt; a két első ellen szedetéssel, az utóbbi ellen korai kapálással védekeznek.
