Bükkszenterzsébet.

Teljes szövegű keresés

Bükkszenterzsébet.
Bükkszenterzsébet. A pétervásári járásban, a Mátra hegység alatt, a Tarna patak mellett, a Felső-Tarna völgyben fekszik. Egyes történetírók szerint e helység II. András király uralkodása alatt egy vagy közvetetlenül utána települhetett s nevét II. András leányától, Szent Erzsébettől vette. Valószínűleg egyházát Farkas és Dávid alapították, a kik a szent királyleány kíséretében voltak 26s 1244-ben IV. Béla királytól engedélyt nyertek, hogy nővére tiszteletére egyházat építhessenek. Az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékben Sancta Elisabeth néven fordul elő a hevesi kerület plebániai között. 1451-ben Egyházasszenterzsébet, 1466-ban Szenterzsébet s az 1546. évi összeírásban szintén e néven szerepel, ekkor 8 pusztát irtak össze. Az 1564. évi összeírás szerint 12 portája volt. Az 1589–90. évi egri kapitányi számadáskönyvek szerint ez években az egri várba szolgáltatta be a főpapi tizedet. Az 1635. évi összeírás szerint 2 1/4 1647-ben 1 1/2 portája volt, az utóbbi összeírás szerint nemesek is lakták. 1675-ben 3/4 portája volt, ekkor a Szirák, Zay, Petre, Gyönge, Csorba, Forgon armálista családok laktak itten. 1686-ban fél portával szerepel az összeírásban. 1684-ben Eösz Gábor volt a helység földesura. 1693-ban Bertóthy Gábor, Usz Gábor, Utassy György, Bosó János, Petrin Máté, Zay Lukács, Forgó Máté, Ködmön Pál és Szilák Albert voltak birtokosok. A XIX. század első felében az Utasy, Menyhárt, Zay, Kovács, Plathy, Ónody, Gelléry és Szirák családnak volt itt földesúri joga. Plebániája 1647-ben ismét fennállott, ekkor Turcsányi György volt a lelkipásztora. Templomát 1761-ben építették. 1833-ban Istványi József prépost átalakíttatta. A mellékoltár régi képe, a mely Jákob pátriárkát ábrázolja, a mint unokáit: Efraimot és Manassét megáldja, körülbelül 1680–1700-ból való. Jelenleg Menyhárt Mihálynak, az Utassy és a Zay utódoknak van itt nagyobb birtoka. A község területe 4323 k. hold, lakóházak száma 205 és a lakosság 1087 lélek, a kik mind magyarok. Vallásra nézve van ág. ev. 2, izr. 24 s a többi róm. katholikus. A helység lakosai fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Van itt gőzmalom is. Postája helyben, táviró-állomása Pétervására és vasúti állomása Mátraballa. E helységhez tartozik Hosszuverői puszta, továbbá a Greskovits-tanya, mely most Barkóczy Zoltán tulajdonába ment át; hasonlóképen Zay-tanya és Eperjes.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem