Egerszólát.

Teljes szövegű keresés

Egerszólát.
Egerszólát. Az egri járásban, a Mátra és Bükk hegység között levő dombos vidéken, a Farkashegy alatt, a Rábcza völgyében fekszik. Plebániáját elősorolja az 1332–37. évi pápai tizedjegyzék is, a melybe a helység neve eredetileg Zolouth néven került, a Vatikáni Magyar Okirattárban azonban Zolouch-nak van másolva. Az 1412–1447. években három ily nevű helységről emlékeznek meg az oklevelek: Zoláth, Alsozoláth és Felsewzoláth. Az 1549. évi adóösszeírásban két ily nevű helység fordul elő: Nagy-Szolát, melyben csak nemesek laktak 34és Kis-Szólát, mely akkor pusztán állott, mivel a jobbágyok onnan megszöktek. Az 1552. évi adóösszeírás szerint mindkét helységet elpusztították a törökök. Az 1635. évi összeírásban nem fordul elő. 1693-ban Berthóthy Gábor birtokában találjuk. 1741-ben Farkas István özvegyének birtoka. A XIX. század első felében Felső-Szóláth néven volt ismeretes. Ekkor Mocsáry Pál, Beőthy Lajos, Brezovay, Csernus, Mezey, Tihanyi Renata, a Szabó örökösök, a Gyurcsányi és a Vecsey családok bírtak itt földesúri joggal. Az 1849 február 26–28-án vívott kápolnai ütközet egy része ide is kiterjedt s az elesett honvédek sírja fölé a közbirtokosság az 1862. évben emlékoszlopot állíttatott. A helység temploma 1734-ben épült. A helységben levő egyik emeletes kastélyt 1773-ban Csernus Sándor építtette. Később Volf Pál birtokába került, jelenlegi tulajdonosa Tschurl Ferencz. A másik földszintes úrilak a XVII. században épült, jelenleg Bory Iváné. A község területe 4535 k. hold, lakóházak száma 205 és a lakosság 1118 lélek, a kik 3 német kivételével mind magyar anyanyelvűek és 2 ág. ev. s 14 izr. híján róm. kath. vallásúak. A helységben van Tulipán-Magyarvédő-Egyesület. Van a községnek kőbányája is. A határban szántás alkalmával már többször találtak kőkorszakbeli edényeket. A község postája helyben van, távíró- és vasúti állomása Verpelét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages