Szarvaskő.

Teljes szövegű keresés

Szarvaskő.
Szarvaskő. Az egri járásban, a Bükk hegység alatt elterülő völgykatlanban, az Eger patak mentén fekszik. Mind a vár, mind az alatta elterülő helység, az egri püspökség ősi birtoka volt. Várát első ízben az egri káptalan 1295. évi határjáró levele említi, a helység határa ekkor a bátori határral érintkezett. Plebániáját az 1332–37. évi pápai tizedjegyzék is elősorolja, de „sub castri episcopi” név alatt, 1438-ban említik várnagyát, a ki egyúttal az egri püspökség tisztje is volt. A vár alatti helység a XIV–XV. században Szarvaskőváralja néven szerepel. Az 1493–94. évi egri püspöki számadáskönyvekben a püspökség birtokai között szerepel. Vámhely is volt. Szapolyai János király 1527-ben Erdődy Simon egri püspöknek adományozta, a ki testvérét, Pétert tette meg várnagynak. Midőn 1527-ben Eger Ferdinánd birtokába került. Erdődy Péter Erchy Ferenczczel és János király többi híveivel, közel fél éven át tartotta magát Szarvaskő várában. 1528 tavaszán azonban Ferdinánd vezérei ostrom alá vevén Szarvaskőt, azt rövid idő alatt elfoglalták. 1530-ban a Ferdinándpárti Horváth Ferencz volt Szarvaskő várnagya, a ki a vár összes tartozékait elfoglalta. Időközben Szalaházy Tamás († 1536) egri püspök, a kit Ferdinánd nevezett ki e méltóságra, kénytelen kelletlen belenyugodván a foglalásba, az elfoglalt püspökségi javakat zálogba adta Horváth Ferencznek. De Horváth Ferencz ezzel nem elégedett meg, a szomszéd birtokokra is rátette kezét, e miatt sűrűen hangzottak ellene a panaszok az országgyűlésen. 1540-ben Frangepán Ferencz egri püspök is Ferdinándhoz pártolván, Szarvaskő visszaadását követelte. De Horváth Ferencz sokkal befolyásosabb ember volt, semhogy a püspök ellene valamit tehetett volna. Midőn Nógrád és Hatvan török kézre jutott, az egri vár biztosítása volt Heves vármegye rendeinek egyik főtörekvése. Az 1545. évi országgyűlésen a rendek Szarvaskő lerombolását határozták el s kimondották, hogy a vár jövedelmei az egri vár fenntartására fordíttassanak. Oláh Miklósnak egri püspökké történt kinevezése után 1549-ben Horváth Ferencz átadta a várat Dobó Isvánnak, a ki Szarvaskőre Szalkay Balázst nevezte ki várnagyul, Horváth Ferencz még 1550-ben is bírta a vár tartozékait. 1558-ban Verducz Antal, az újonnan kinevezett egri püspök vette birtokába a várat és várnagyul 75Gadóczy Gábort nevezte ki. 1596-ban Eger eleste s a szerencsétlen kimenetelű mezőkeresztesi csata után Gáll János várnagy az őrséggel megfutván, Szarvaskő a törökök kezébe került. 1596-tól kezdve Szarvaskő a hatvani szandzsákba tartozott. A mint a vár a törökök birtokába került, nemcsak a vár belterülete, de a vár falai alatt elhuzódó házak is török birtokokká váltak. Szarvaskő egész 1687-ig maradt török kézben. Dória János hadainak közeledtére a törökök 1687-ben belátták az erdő tarthatatlanságát és odahagyva a várat, Egerbe vonultak. Eger visszavétele után a vár ismét az egri püspökök birtokába került. Ide vonult vissza 1710-ben Telekessy István egri püspök, a ki II. Rákóczi Ferencz alatt oly nevezetes szerepet játszott; midőn a püspöki méltóságától megfosztották, itt készítette védőiratát, melynek eredményeképen, a pápa közbenjárására, visszakapta főpapi székét. Ettől kezdve a helység 1848-ig szakadatlanul az egri püspökség, majd érsekség földesúri hatósága alá tartozott. Jelenleg az egri érsek a helység legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom 1840-ben épült. A község területe 2163 k. hold, lakóházak száma 76 és a lakosság 336 lélek, a kik mind magyarok s 5 izr. kivételével, róm. kath. vallásúak. A helység határában a sziklás hegy tetején, ma is láthatók az egykori vár romjai. A község postája, távíró és vasúti állomása helyben van az eger-putnoki h. é. vasút megnyitása (1908) óta. E helységhez tartozik a Malomhegytanya.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages