Tiszántúli rész.
Tiszántúli rész.
Mint Tariczky Endrétől értesülünk, a föntemlített ős halásztanyák és halomtelepek példái Heves vármegye tiszántúli déli területén találhatók, mely a következő hat községből áll: Tiszafüred, Kócs pusztával, Tiszaörvény egész határa, Tiszaszőlős a Domaházipusztával, Tiszaigar, Tiszaörs a pusztákkal és Nagyiván. E hat község, mely pusztáival együtt hajdan egy ős ártéri szigetnek volt a középső része, 56.570 k. holdnyi területen fekszik. Az Üllő-lapos és Zádor-rétség között levő őssziget, a karczagi Asszonyszállás területtel együtt, hét négyzetmértföldön terült el. E területnek már a történelem előtti korban is voltak megállapodott lakosai, a mint ezt a nyomaikban sűrűn előforduló emlékmaradványok tanúsítják. De voltak ideiglenesen itt tartózkódó vándorcsapatok is, melyek ideérkezve s a Tiszán átkelve, tovább vándoroltak. Ezek az Üllő-lapos és Zádor-rétség között levő asszonyszállási úton jöttek a szigetre. Az ős sziget népei közül a tiszafüredi ú. n. Ásotthalom ősnépe tette magát emlékezetessé.
E halom Tiszafüred külső területén, két kilométernyi távolságra a várostól, az egyek–debreczeni úton, balra a közlegelő szélén áll. Hatvan-hetven éve az itt legeltető pásztorok valamelyike megásta a halmot, de nem találván benne kincset, a földet visszahányta. Ekkor nyerte e halom az Ásotthalom melléknevet, mert eredetileg Lapos-halom volt a neve. E halomhoz tartozott még a körülbelül egy négyzetmértföld kiterjedésű nagy ártéri öbölzet a Tisza partjából, mely a Magyarországot hajdan borító Édes-tengernek volt a maradványa. Az Édes-tenger – Cotta freiburgi tanár szerint – már a történelmi időkben, vulkánikus rázkódtatások következtében nyert lefolyást a Vaskapun keresztül a Fekete-tengerbe. Ezt a földet nemsokára elfoglalta az ember.
Ama halászó csapat, mely a tiszafüredi öblöt elfoglalta, azonnal megvetette e halom alapját. A halom alakja kerek volt s ezt sok századon keresztül 435megtartotta, míg végre a tiszaszabályozással rászorított hullámverés 1850-től kezdve keleti oldalát megszaggatta. Hozzátartozott a tiszapart vonalában fekvő temetőtelep, melyet egy kis árok választ el tőle. A tiszaszabályozás ezt is megszaggatta. Belső sajátságát illetőleg a halom czölöpökkel megkötött 24 rétegsorból áll, de csak néhány változattal, mert egy-egy réteg többször is előfordul. E rétegek a következők: 1. Közönséges földszín, 2. agyag, 3. égett törmelék, 4. agyag, 5. halpikkely, 6. agyag, 7. szenesedett búza, 8. égett törmelék, 9. agyag, őrlőkővel, 10. kagylóhéj, 11. hamus búza, 12. kagylóhéj, 13. agyag, őrlőkővel, 14. égett törmelék, 15. agyag, 16. szenes hamu, 17. égett porlós föld, 18. agyag, 19. hamu, 20. földszín, 21. szenes hamu, 22. fölszín, 34. agyag, 24. földszín. Az ásatások során e rétegekből Tariczky Endre számos értékes leletet hozott napfényre, a melyekről azonban majd az egyes korszakoknál emlékezünk meg.
Kő- és bronzkori leletek Bartalos Gyula gyűjteményéből.
Réz- és bronzkori, népvándorláskori és honfoglaláskori leletek Bartalos Gyula gyűjteményéből.
