Tiszántúli rész.

Teljes szövegű keresés

Tiszántúli rész.
A vármegye tisztántúli déli területére vonatkozóan Tariczky Endre a következőket közli: A népvándorlások idején a hunn birodalom e déli területet is magában foglalta.
Az ártéri szigetnek természetalkotta halmok voltak az erődítményei. Ilyen halom volt Tiszafüreden 23, Pusztakócson 26, Egyeken 16, Pusztaóháton 3, Pusztazámnak e szigethez tartozó részén 3, Nagyivánon 10, Tiszaörsön 21, Tiszaszentimrén 3, Tiszaigaron 13, Tiszaszőlősön 7, Pusztadomaházán 3, Tiszaörvényen 8. E halmok csoportosulása is különböző. Vannak egyedül állók, mint a Kócs-halom vagy a Bürök-halom, vannak kettősek, mint a tiszafüredi Kétökrű-halom, hármasok, mint az óháti és pusztazámi Hármas-halom. Vannak csoportosak is, mint Tiszaörsön és Tiszaigaron a Kilenczes-halom, melyből hét Tiszaörs, kettő pedig Tiszaigar határába esik. A halmok közül a sziget középpontjában a Kócs-halom, a délkeleti szélen pedig a Bürök-halom volt a legnagyobb.
E halmok egyben földpiramisok, azaz temetkező helyek is voltak. Majd mindenikben egy vitéz holtteste pihen. A pusztakócsi Csattag-halom fölbontatván, abban három csontvázat találtak. Középen az idősebb vitéz, jobbján a lova és balján a hitvese csontváza volt. A férfi ujján gyűrű volt: négy lóhere aranylevéllel, de a kő hiányzott belőle. A Hagymás-halom fölbontásakor egy fiatal harczos csontváza került elő, kinek koponyája éles szablyával volt leszelve.
Attila halála után három fia a hunn birodalmon megosztozott, a mi csakhamar a hatalmas hunn nép összeomlására vezetett. Utánuk a szintén keletről jött avarok kerültek uralomra, kiknek országa Heves vármegye déli részére is kierjedt, a mint azt az emlékmaradványok igazolják. Találtak utánuk több kisebb-nagyobb bronzcsatot, kígyófejekkel, kecske- és sárkány-ábrákkal díszített szíjvégeket; két korongot, melyek egyike ezüst-alappal zománczozott, másika meg van aranyozva. A kör szélén nyolcz piros gránátgyöngy, a közepén hét laposra csiszolt gránátkő van. Az avarok uralma 569-től 800-ig tartott. Gazdagságukat különösen a tiszaszőlősi aranylelet mutatja. 1839-ben a Nagyaszó (Nagyvölgy) partoldala lehullt és az árvíz számos arany boglárt és aranycsatot mosott ki, a mit a munkából hazatérő asszonyok találtak meg, a kik a leletet eladták. Elek Menyhért, Dévay István és özv. Elek Sámuelné helybeli birtokosok 10 forintjával vették meg az aranylelet darabját. Az egyik lelő Debreczenbe ment, a talált aranyvértet útközben egy görög kereskedőnek adta el 200 forintért. Mikor a partot megásták, meg is találták az aranyvértes lovag csontvázát, kinek homlokán kardvágás volt látható.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages