A 26-ik honvédzászlóalj.

Teljes szövegű keresés

A 26-ik honvédzászlóalj.
Október hóban már annyira haladt az Eger székhelylyel felállított 26. honvédzászlóalj szervezése, hogy 17-én a bizottmány kinevezhette a 14 altisztet: Andrássy Jenő, Szabó Imre, Hellebronth Pál, Góth Károly, Lefevre János, Gazdag Imre, Krúg Antal, Kürthy Sándor, Nékám Alajos, Tóbiás György, Nagyfejeő Béla, Lefevre Antal, Perlesz István és Kiss István ifjak személyében. Csernyus Lőrinczet, Beniczky Edét, Szabó Kálmánt, Góth Vilmost, Polereczky Jánost és Svéger Józsefet „már a haza első vészperczeiben felállított honvédek között szolgáló ifjakat” pedig a hadügyminiszternek ajánlotta altiszti kinevezésre. A zászlóalj őrnagyává Andrássy Jánost nevezték ki. A zászlóalj oktatása és 615felszerelése körül Kajdácsy Antal főhadnagy szerzett legtöbb érdemet, megkérték tehát a hadügyminisztert, nevezze ki századossá. Eme zászlóaljat az I. honvédhadtesthez osztották be. A szikszói ütközet idején Alsóvadászon vesztegelt.
A bécsi forradalom leverése után Windischgrätz, az összes osztrák haderő mindenható főparancsnoka, Bécs felől teljes erejével betört az országba. A kormány – okulva a bécsi forradalom tanulságain – óvakodott attól, hogy Pesten mérkőzzék meg vele. Félrevonult tehát Debreczenbe s ide költözött az országgyűlés is. E napokban a vármegyének nem volt első alispánja, mert Blaskovics lemondott állásáról. Sietve összehívták tehát a közgyűlést s 1849. évi január 3-án Puky Miklóst ültették az első alispáni székbe, de mivel egy hónap múlva a kormány Komáromba küldte kormánybiztosnak, a kormánybiztosi teendőket Repeczky Ferenczre ruházták, míg a vármegye vezetése az ez alkalommal megválasztott Halassy Gáspár másodalispánra hárult. A tarnai főszolgabíróságot Almásy Sándor, a mátrait Balázsovics József nyerte el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages