A kápolnai csata.
A kápolnai csata.
Az osztrák sereg Árokszállásról és Gyöngyösről indult el Kápolna felé, Schlick pedig Pétervásárról a siroki völgyön át Verpelétre igyekezett. A császáriak február 26-án Kápolna ellen intéztek támadást s megbontották a czentrumot s bár a magyar seregnek csak alig egyötöde vehetett rész az ütközetben, az osztrákok az első napon döntő csatát nem nyertek. Dembinszky –nem okulva az első nap tanulságain – a Tarna vonalat továbbra is megtartotta. A másnapi küzdelemben a 30.000-et meghaladó magyar seregből – a vezetésben mutatkozó kapkodás miatt – csupán 17.000 ember vehetett részt. Igy azután természetes, hogy seregünk hősies magatartása mellett is elvesztette a csatát a háromszoros osztrák haderővel szemben. Ötszáz honvéd maradt a csatatéren, a sebesültek száma meghaladta a kétszázat, hatszázan az ellenség foglyai lettek. Ez utolsók az áruló Zanini zászlóaljhoz tartoztak, melynek őrnagyát – Venturinit 616– néhány nap mulva agyonlőtték. A sebesülteket Egerbe, a liczeumban berendezett kórházba szállították.*)
*) A csata részletes leírását lásd: Horváth Mihály Magyarorsz. függ. harcz. tört. II. 287. Gelich R. Magy. Függ. Harcza II. 394.
A csata után állítólag Kossuth is megjelent Kápolnán, s megható imát mondott az elesettekért, Windischgrätz pedig azt jelentette Bécsbe, hogy az egész magyar sereget megsemmisítette. Erre azután megjelent a márczius 4-iki patens, mely Magyarországot meghódított tartománynak nyilvánította.
Mennyire korai volt az osztrákok győzelmi újongása, csakhamar kiderült a márczius 5-én vívott szolnoki csatában, hol a kápolnai vereséget fényesen helyreütötte a honvédség. E csata hőse, Damjanich tábornok, a czentrumba két legvitézebb zászlóalját, a 3. és 9. számú vörössapkásokat küldte. Vécsey tábornok homloktámadást intézett Szolnokon az osztrákok ellen, Damjanich pedig az oldalaktól intézte a támadást. A rendkívüli hevességgel megindult harcz tüzében leírhatatlan volt a magyarok lelkesedése. Az ellenség 600 embert, 11 ágyút veszített s a hadipénztár, lőszerkocsik, podgyászok s 400-nál több fogoly – köztük törzs- és főtisztek – hátrahagyásával rémülten megfutott. Részünkről mintegy 200 főre rúgott a veszteség holtakban és sebesültekben. Aránylag legtöbbet a könnyű fövegű lengyel dzsidások szenvedtek. (Horváth M. Magy. függ. harcz. tört. II. 309.) Eddigelé ez volt a legfényesebb csata, melyet a honvédség az osztrákok felett nyert.
Görgey e közben – mint maga Klapka írja – a maga hadtestével a felsőtiszavidékre szorult, Aulich a második, Klapka az első hadtesttel Törökszentmiklósnak tartottak, hogy ott Damjanichcsal egyesülvén, a Tisza jobb partjára átkeljenek. Mikor Klapka Törökszentmiklósra ért, Damjanich épen akkor vívta ki a szolnoki fényes győzelmet. Damjanich a csata után visszavonta seregét a balpartra s Czibakházán egyesültek a honvédseregek. A Dembinszky helyére kinevezett főparancsnok, Vetter tábornok is itt tartózkodott főhadiszállásával s ide érkezett Kossuth is. Az ellenség állásáról nyert hírek következtében a haditanács elhatározta a gyors visszatérést Tiszafüredre s a pest–miskolczi út mentén való támadó fellépést. (Eger 1881. év 157. lap.)
A szolnoki csata idején Eger várost Török osztrák őrnagy tartotta megszállva. A városra 35 ezer forint sarczot vetett ki s Scheidl Adolfot a város polgármesterévé nevezte ki. Márczius 13-án az osztrákok elhagyták a várost s ugyanekkor a kinevezett polgármester öngyilkossá lett. (Szederkényi Heves várm. T. IV: 408.) Midőn pedig április 2-án Hatvanból is kiűzték az osztrákokat, a vármegye levegője megtisztult az ellenségtől. Elérkezett tehát az ideje, hogy a bizottmány visszatérjen székhelyére. Április 14-én – tehát azon a napon, mikor a debreczeni nemzetgyűlés a függetlenséget proklamálta, vonult be a vármegyei bizottmány Egerbe. A nemzetgyűlés elnöke ekkor Almásy Pál, Gyöngyös város képviselője volt.
