A parasztvármegye keletkezése.

Teljes szövegű keresés

A parasztvármegye keletkezése.
Heves vármegye többször így 1679-ben is, a törökök alattomos kirándulásai ellen statutumot hozott ugyan, – hogy a községek lakói fogják el a rabló törököket és a legközelebbi végvár kapitányának rögtön jelentsék be, – de ennek nem volt sikere. Mivel a magyarországi katonaság és a vármegye nem tudott a török portyázások, a végbeli vitézek kirohanásai, a rabló magyar hajdúcsapatok, a kóborló tatár, rácz és más gyülevész népek pusztításai ellen a községek lakosságának kellő oltalmat nyujtani, azért több helyütt a 17. század folyamán sajátos intézmény fejlődött ki, a „paraszt vármegye,”. A fenyegetett községek lakói az egész község népét rendőrileg szervezték, hadnagyokat, tizedeseket választottak, hogy a közbiztonság és a polgárság vagyona fölött őrködjenek. Heves vármegyében is a kényszerhelyzet és az önvédelem szüksége hozta létre emez új intézményt, melyet a távol székelő vármegyei hatóság is elismert. Heves és Külső-Szolnok vármegyék 1649-ben küldöttséget küldöttek ki, hogy javaslatot készítsenek a paraszt vármegyének a nemesi vármegyébe való beillesztéséről. A küldöttség jelentése után 1653-ban a közgyűlés a paraszt-hadnagyokat és tizedeseket megyei hites személyekké avatta. A parasztság négy egyént jelöl ki a hadnagyságra és ezek közül egyet kinevez az alispán. A hadnagy nevezi ki a tizedeseket. Mindnyájan felesküsznek a vármegyéhez és az alispán utasításai szerint járnak el. Megállapították a hadnagyok és tizedesek jogkörét, joguk van a latrok üldözésére és elfogatására, joguk van a községeket felkelésre szólítani, paraszt-katonaságot gyűjteni. Parasztfelkelése alkalmával a hadnagy ügyelt a rendre; a ki szitkozódott „lelkeződött,” azt egy forint bírságban elmarasztaltatta, a ki „ördögattázott,” azt a vármegyére jelentette be, a ki a hadnagy vagy tizedes becsületét sértette, azt három forintig büntethette. A hadnagyok és tizedesek a falu bíráival ügyeltek a „kalodára.” Büntették a faluban a szitkozódó, átkozódó beszédeket. „Akár férfi, akár asszony, 12 esztendősön felül, akár kicsiny, akár nagy, első ízben három üttessék rája, másodízben hat, így tovább mindig hárommal több; – minden szitkozódás után való vasárnap vagy ünnepen délig kalodában legyen kitéve.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages