Vármegyei tisztviselők.
Vármegyei tisztviselők.
A nemesi vármegye kialakulása folyamán a vármegyei nemesség biztosítani akarta magát a főispán nagy hatalmával szemben. Erre szolgáltak: az eskü a feltételek elfogadása, mint praeventív biztosítékok. Ezzel azonban nem elégedhetett meg a vármegye, hanem a vármegyei tisztviselőknek a főispántól való függetlenítésére törekedett. És küzdelmeik eredménye az lett, hogy a jurisdictióval felhatalmazott egyes tisztviselőket a főispántól függetlenül is „universalis congregatio” a vármegyei közgyűlés választhatta meg. A régi négy szolgabíróból és az ellenőrző szervekül, bírótársakul melléjük adott esküdtekből alakult ki a vármegyétől függő, választott tisztikar.
Míg a nemesi vármegyék keletkezésekor a főispán a szolgabírák státusával „judices nobilium” alkották a vármegye magisztrátusát, a mohácsi vész után 541a főispáni szék gyakori üresedése s a főispánok állandó távolléte, meg a vármegye önkormányzatra való törekvése következtében oda fejlődött a vármegyék autonómiája, hogy a szolgabírák és esküdtekkel együtt az alispán alkotta a vármegye magisztrátusát s az alispán lett a vármegye első választott tisztviselője, a vármegyei érdekek legfőbb védője. Az alispán hatáskörét országos törvények állapítják meg.
Az alispán akadályoztatása esetére helyettes alispánt választottak. Az alispán segédei a vármegye kormányzatában a szolgabírák „judices nobilium”. Rendesen a vármegyék négy szolgabírói járásra oszlottak föl. Érdekes, hogy a dikális összeírásokban a járások nem székhelyökről, hanem a szolgabírák nevéről neveztetnek. A szolgabírák személyének változatával gyakran a járások területe is módosult. A szolgabírák választása az 1435:2 t.-czikk szerint a megyei statusok feltétlen joga volt. Heves vármegye ragaszkodott is a törvényhez. Míg az alispán választásnál a püspök főispán kijelölése jogát a rendek tekintetbe vették, addig „a szolgabíróválasztást mint a rendek szent és érintetlen jogát” a főispánnal szemben maguknak követelték. (1660 jún. 28. közgyűlés). A szolgabírák mellett, némiképen azok ellenőrei gyanánt működtek a választott esküdtek „jurati et electi nobiles” vagy „jurati assessores.” Heves vármegyében több rendbeli névsorukat ismerjük. Utoljára 1618-ban, II. Mátyás egyik Gyöngyös város javára tett adománylevelében találkozunk velük.7) Ők voltak a későbbi megyei törvényszéki ülnökök elődei.
7) Az alispánok, szolgabírák, esküdtek névsorát közli Szederkényi i. m. II. 320–322.
A megye közönsége az alispántól, szolgabíráktól és esküdtektől is biztosítékot követelt, hogy tisztöket híven töltik be. Kimondották, hogy a szolgabírák a választást büntetés terhe alatt kötelesek elfogadni. A megyei tisztikar tagjaiból hivatalba lépésükkor esküt vettek, melynek formáját az 1668. júl. 11-i vármegyei jegyzőkönyv őrizte meg számunkra. Az eskü mintája megegyezik a főispáni eskü formulájával s megint csak bírói ténykedésre vonatkozik. A megyei közgyűlés állapította meg instrukczióiban s szabályrendeleteiben a szolgabírák és esküdtek jogait, kötelességeit. A megye közönsége ellenőrzi a tisztikar működését s egyedül az universalis congregatiónak van közvetetlen rendelkezési joga a megyei tisztikar felett. A tisztviselők minősítését illetőleg csak azt kívánta meg a vármegye, hogy „becsületesek s a jogban jártasak legyenek s érdemesebb, tehetősebb megyebeli nemesek legyenek.” 1723-ig egy-egy évre szól ugyan megválasztásuk, tényleg azonban újabb választások következtében viszik tisztöket.
Az alispán és a szolgabírák, esküdtek „ingyen és becsületből” szolgáltak. Fizetésük nincs, a megye állapítja meg szabályzataiban napidíjaikat s a rájok eső birságpénzeket. A dikális összeírásokból s a várnagyok számadásaiból látjuk, hogy Heves vármegyében mennyi évi tiszteletdíjat „sallarium” kaptak a megyei tisztviselők a XVI. században az adó beszolgáltatásáért. Az 1549. és 1550-i adóösszeírások szerint az alispán az adóügy körül tett eljárásáért évi 24, a szolgabírák évi 8–8 forintot kaptak. Az 1552. és 1554-i adóösszeírások szerint az alispán és a szolgabírák 24 portát foglaltak le illetékök gyanánt és ezeket így számolták el az adóösszeírásban. Ez ellen az országgyűlések tiltakoztak. A várnagyi számadásokból azt is látjuk, hogy az alispán eleinte a püspöki jövedelmekből természetbeli deputatumot kapott: 100 bárányt, 200 kereszt búzát, 4 nagy hordó bort, – majd 1557. óta a deputatum helyett 50 forint évi díjat. Ez a deputatum már csak emlékét őrizte annak, hogy azelőtt az alispánt a főispán nevezte ki s ő látta el illetménnyel, mert az 1548:70 t.-czikk és későbbi törvényeink az alispánságot önállósítják, a megye első functionáriusává teszik.
A 17. században már a vármegye tisztviselői megszaporodtak s a tisztviselők évi „tiszteletdíja” a megye rendes kiadásai közé tartozott, azt a megyei házi pénztárból utalták ki. A tisztviselők szaporodását az a körülmény idézte elő, hogy a megyei gyűlés és a megyei tisztikar nem tudott idővel minden feladatot elintézni. Feladatai közé tartozott ugyanis, a perbehívás, megintés, iktatás, határjárás, becsűsök, tanúk kihallgatása, megesketése, – továbbá hozzátartozott az egyes ügyekhez a véleményezés, referálás, javaslatkészítés, – irományok kezelése, pénzkezelés. E feladatok elintézésére lassanként új hivatalok keletkeztek, ilyenek voltak: az ordinarius notárius, tiszti ügyész, hadi és házi adópénztárnokok, számvevő, adószedő, várnagy, hadi-, mezei csendbiztosok, megyei huszárok, hajdúk, pandúrok, – továbbá levéltáros, mérnök, orvos, sebész, állatorvos, irnokok, vármegyei szegődöttek.8)
8) Palugyai.: Megyehivatalok, 183–216.
542Ezek közül a jegyző, tiszti ügyész állásuk fontosságánál fogva kiemelkedtek s a megyei hatóságok közé sorozták őket. Különösen a jegyzők mint a „vármegyék tollai és tolmácsai” foglaltak el kiváló helyet. Míg a XVI. században csak „az ispán jegyzői” most a XVII. században a megyei jegyzői „notarius sedis.” A XVII. században – úgy látszik – kevés alkalmas ember volt erre a tisztségre, mert két-három vármegyében is egy jegyző vitte a tollat. Némely vármegyében választották, máshol kinevezték e tisztviselőket. A jegyzőnek és tiszti ügyésznek sallariuma is szerepel most már a házi pénztár kiadásai között. Heves vármegyében a XVII. században az alispán évi tiszteletdíja 100 forint, szolgabíróé 16, tisztiügyészé 40, jegyzőé 100 forint. Minden szolgabíró az évi adó beszedéséért 8 forint illetékben részesült és az évi maradványból a szolgabírák 16 forint, az alispán 40–50 forintig jutalmat kaptak. Az alispán és a szolgabírák javára saját adójukat, valamint jobbágyaik adóját minden évben leírták. Utazásaikat, egyéb költségeiket megtérítették a birságokból s váltságpénzekből is jövedelemhez jutottak. A helyettes-alispánnak és az esküdteknek évi tiszteletdíjuk nem volt.9)
9) Szederkényi i. m. III. 285.
