Az 1841-iki ínség.
Az 1841-iki ínség.
Mielőtt tovább fűznők ez események lánczolatát, meg kell emlékeznünk az 1841. évi inségről. Az aratás kétségbeejtő eredményt mutatott fel, a szénatermés is végtelenül silánynak bizonyult. A vármegye rögtöni segély fejében 9000 forintot osztott ki a lakosság között s kénytelen volt sürgetni a kormányt, hogy a katonaság egy részét helyezze el a vármegyéből.
Az 1843. év február 16-iki gyűlésből utasították a szolgabírákat és esküdteket, hogy a szóbeli perekben együttesen hozzák meg az ítéletet. Módosították a vásárrendtartást olyképen, hogy úgy az országos, mint a heti vásárokon – a baromvásár napján is – az idegen mesteremberek a nyári időszakban reggel 7 órától, különben 10 órától szabadon árulhassanak.
A legérdekesebb országgyűlések közé tartozott az 1843–44. évi. Különös véletlen miatt épen azon a közgyűlésen – április 25-én – olvasták fel a királyi meghívó-levelet, midőn a szatmári 12 pont megvitatására került a sor. A küldöttség véleménye konzervatív szellemű volt, a közgyűlés határozata még konzervatívebb. A rendek mereven ellene szegültek minden liberális újításnak, sőt a szatmári pontok leglényegesebbjét – az ősiség eltörlését – nemzeti veszedelemnek minősítették. A folytatólagos ülésben sürgős szükségnek jelentették oly törvény alkotását, mely – minden képzelhető visszaélés teljes megszüntetése mellett – lehetővé tegye, hogy a tiszti és követi állásokra csupán azokra méltó egyének választassanak. (1843. év 523., 547., 583. vmjkl.) Egy hét mulva megválasztották a követeket nagy lelkesedéssel Almássy Pál és Fejér Lajos személyében. Mindkettő a liberális-párt híve volt. Almássy, a megyeszerte ünnepelt férfiú, csakhamar országosan ünnepelt férfiúvá vált.
