Ujabb sérelmek.
Ujabb sérelmek.
A hogy a vármegye védelmébe vette az árvákat, a magas kormány a humanitás nevében a vétségek elkövetőit oltalmazta. A június 20-án felolvasott királyi parancs szigorúan meghagyta, hogy politikai vétségért 12 bot, illetőleg korbácsütésnél nagyobb büntetést alkalmazzanak a tisztviselők, a 2–3 tanú jelenlétében végrehajtandó büntetésekről jegyzőkönyvet vezessenek s ezt az év végén az ügyészi hivatalhoz küldjék be. A vármegye ebben is sérelmet látott s arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tisztviselők tőle nyerték a megbízásukat, tehát utasítást is csak tőle fogadhatnak el.
1821. évi április 4-én a király és a kanczellár sajátkezűleg levelet írtak a vármegyéhez s országgyűlésen kívül 790 ujoncz kiállítását rendelték el. A május 15-iki közgyűlésen kerültek szőnyegre ezek a leiratok s izgalomba hozták a rendeket. A gyengélkedő főispánt helyettesítő Halasy Károly alispán az elnöki székből emelkedett hangú beszédben kívánta, hogy a király parancsa előtt 595hajoljanak meg és „szívükre kötötte a rendeknek, hogy különös örömüket jelentsék ki aziránt, hogy ő felsége győzedelmes seregei kevés napok alatt azon fellázadott nyughatatlankodókon győzedelmeskedvén, a csendességet helyreállították és jobbágyi egész alázatos köszönettel fogadják ő felségének mindazon atyai gondoskodását, mely szerint Magyarországnak továbbra is békességben való létele, mind pedig a nemzet alkotmányának ezentúl is leendő megtartása s maradékira is sértetlenül való bocsájtása iránt való kegyelmes kívánságait ezúttal is kegyelmesen kijelenteni méltóztatott.”
Az alispán nem érte el a várt hatást. A rendek kijelentették, hogy „törvényeiket, melyekben legnagyobb bátorságukat és boldogságukat helyeztetve tudják, becsben és tiszteletben tartják, és ahhoz ragaszkodni kívánnak.”
Ez az önérzetes válasz persze nem tetszett az udvarnak s következett reá – a megrovás. A július 27-én kelt újabb királyi leirat ismételten sürgeti az ujonczok kiállítását s a rendeket megrója, mert a korábbi rendeletet vita tárgyává tették.
Az érsek-főispán a november 27-iki gyűlésen sem jelent meg, mikor ez a második királyi leirat került szőnyegre. Nyilván előre sejtette a rendek állásfoglalását, hogy tehát őt ne okozhassa az udvar a renitenskedésért, az alispánhoz Pestről levelet írt s őt kérte meg a gyűlés vezetésére. Az alispán ezúttal is „velős és fontos” beszédben ajánlotta a királyi kívánság teljesítését, de a rendek hajthatatlanok maradtak s kijelentették, hogy az országgyűlésen – de csakis ott – a királyi ház, a haza és az alkotmány érdekében minden áldozatra készek s az egész világ előtt bebizonyítják hazafias buzgóságukat. A feliratot ezúttal Csoma Zsigmond első aljegyző készítette. (1821. év 555., 635. vmjkl.)
Az április 14-iki közgyűlésen felolvasták a helytartótanács „nyargaló póstán” érkezett rendeletét a vármegyén átutazó muszka sereg elszállásolásáról. A vármegye azonnal kiküldötte Gosztony Pál másodalispánt, Bernáth András főszolgabírót s a mérnököket, hogy az útakat, melyeken a 2 főosztályból álló sereg átvonul, vizsgálják meg s a sósrévi és fügedi lapos útakat csináltassák meg. A szolgabírák pedig kihirdették, hogy a katonaság részére készpénz mellett halat, olajat, tojást, ázalékot és dohányt vigyenek. (1821. év 526 vmjkl.)
A seregek május 23-án érkeztek meg s Kál, Hatvan, Kompolt, Kápolna, Erdőtelek, Tófalu, Csány, Ecséd, Hort községben nyertek szállást. Hatvanban és Kálban kórházi czélra egy-egy házat bérelt a vármegye s két seborvost is rendelt oda.
Szomorú híradással kezdődött 1822. évben a február 21. napján Detken tartott kisgyűlés. Szóba került az a rettenetes tűzvész, mely Pásztó község jelentékeny részét elhamvasztotta. Elégtek a földesurak épületei, a vármegye ottani háza s 42 polgárcsalád maradt hajléktalanul. Csupán ezeknek a kára – az akkori pénzérték szerint – 40.000 frtra rúgott. Minthogy a vármegyének a károsultak felsegítésére elegendő ereje nem volt, országos gyűjtés elrendelését kérte, a nyomorba jutott népet pedig 3 évre felmentette a közszolgáltatásoktól. (1822. év 155. vmjkl.)
