Tisztújítás.

Teljes szövegű keresés

Tisztújítás.
Mindenekelőtt rendet kellett teremtenie, hogy a közigazgatást és igazságszolgáltatást nemzeti szellemben a kor színvonalára emelje. Hogy pedig rend legyen, legelsőbben a tisztikart kellett megválasztania.
Az örökös főispán nem kívánt jogával élni, a kormány tehát gróf Szapáry Gyulát neveztette ki főispáni helytartóvá, kit április 29-én iktatott be a vármegye. Másnap aztán megtarthatták a tisztújítást. Megválasztották: első alispánnak Puky Miklóst, másodalispánnak Eger székhellyel Isaák Lászlót, Szolnok székhellyel Halassy Gáspárt, főjegyzőnek Erdélyi Józsefet, első aljegyzőnek Zalár Józsefet és Lipcsey Tamást, másodaljegyzőnek Szederkényi Nándort, főügyésznek Berecz Ferenczet, alügyésznek Vasváry Károlyt és Ádám Andrást, főpénztárnoknak Okolicsányi Józsefet, alpénztárnoknak Bozsik Jánost, főszolgabíráknak 623Kürthy Antalt, Majzik Viktort, Lipcsey Pétert, Ivády Miklóst, alszolgabíráknak Kaszap Bertalant, Borhy Dánielt, Fejér Alajost, Kürthy Ferenczet, Almássy Gyulát, ifj. Puky Miklóst, Nagyfejeő Mátyást, Benkó Albertet, Bárczay Gyulát, Bogyó Ágostont, Losonczy Antalt, Hellebronth Jánost, Beniczky Pált, Kovács Józsefet, esküdteknek Fejér Kálmánt, Kékessy Jánost, Szák Józsefet, Bárány Károlyt, Ferenczy Mihályt, Horkay Lajost, Csernus Kálmánt, Szalay Andrást, Pásztor Bélát, Eördögh Gyulát, Ferenczy Józsefet, Kis Mátyást, Kovács Ferdinándot. A törvényszék tagjainak Egerbe Fülöp Józsefet, Szuhányi Jánost, Szabó Sándort, Poppel Gyulát, Bedekovics Vilmost, Ecsedy Lászlót, Szolnokra Andrásy Jánost, Szentmártoni Józsefet, Hubay Ferenczet, Pogány Albertet. Főmérnökökké Szabó Imrét, Timon Bertalant. (1867. év 1., 7. vmjkl.)

Az egri vármegyeház vert vas kapuja.

Az egri vármegyeház vert vas kapuja.
A vármegye költségvetését a következőkben mutatjuk be: A tisztviselők fizetése 91.215 frt, 68 hajdu fizetése 14.688 frt, 70 pandur fizetése 18.200 frt, irószerekre 1602 frt, 300 rab ellátása 16.245 frt, 60 öl tüzifa 560 frt, világító szerekre 300 frt, nyomdai költségekre 200 frt, napidíjakra és előfogatokra 6000 frt, házbérlet Szolnokon 2000 frt, ugyanaz Pétervásáron 30 frt, fűtés 325 frt, világítás (Szolnokon) 355 frt, épületek javítása 3600 frt, előre nem látható esetekre 4000 frt, összesen 159.500 frt. Az előző évi költségvetés összege 141.190 frtot tüntetett fel, a különbözetként jelentkező 18310 frt. utalványozását a belügyminisztertől kérte a vármegye. (1867. év 21. vmjkl.)
A tisztújítás lezajlása után rendelkezett a megyei bizottmány, hogy a börtönőri, állatorvosi, bábai állomásokat a főispán az alispánnal egyetértőleg töltse be, a tiszteletbeli tisztviselőket a főispán az alispán előterjesztésére a megyegyűlés jóváhagyása mellett nevezze ki, a tiszteletbeli tisztviselők – ha újra ki nem neveztetnek – bizottmányi tagságukat továbbra is megtartsák.
Puky első alispán elnöklete alatt bizottságot küldött ki a vármegye az 1861. évben készült tiszti utasítások átdolgozására, végül elhatározta, hogy minden három hónapban nagygyűlést s minden hó elsején kisgyűlést tart. A kisgyűléseken is csak úgy jelen lehetett minden bizottmányi tag, mint a nagygyűléseken. (1867. év 18. vmjkl.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages