Az egri főgimnázium.
Az egri főgimnázium.
A török 1687 deczember 17-én vonult ki végleg Egerből. A jezsuiták, a város átvételére kiküldött kamarai biztos engedelmével, 18-án telepedtek meg a mai gimnázium helyén, hol akkor egy kisszerű mosea és tizennégy török lakás volt. 1688-ban csak ketten voltak még, Podl Kelemen és Bellusi Ferencz. Valóságos hittérítői munkát kellett végezniök, mert a szomszéd vidékről hamarjában betelepült 307lakosság azzal együtt, mely a török után itt maradt, a katholikus keresztény vallást csak nevéről ismerte. A gyermekek oktatását is azonnal magok szerették volna a kezökbe venni. Erre azonban már nem jutott idejök. Balogh Andrásra bízták hát a gyermekek oktatását, templommá berendezett moseájok kántorára. Fenesy püspök segített aztán rajtok, ki ennek az évnek közepén látogatta meg először püspökségének régi székhelyét, hogy a plebániát megalakítsa. Sokat, mindent várt a jezsuiták térítő és tanító buzgóságától, azért kész lett volna értök minden áldozatra. Csakhogy püspökségének javai még mind idegen kézben voltak. Kevés járandóságából mégis, „míg tehetsége lesz arra, hogy teljes kollégiumot alapíthasson”, három jezsuita atya ellátására évenként háromszáz császári tallért, negyven köböl bort és húsz kila búzát rendelt. Ez az első alap, melyen az egri gimnázium keletkezett.
A hatvani állami elemi népiskola.
A hatvani állami polgári iskola.
A pásztói polgári iskola.
Az egri m. kir. állami főreáliskola.
A következő évre a társaság tartományi főnöke, Fenesy óhajtása szerint, egy harmadik jezsuita atyát küldött Egerbe, Chrastel Jánost. Ez Balogh András tanítványai közül tizenötöt, arra valókat, különválasztott, hogy velök a gimnáziumi oktatást megkezdje. Így lett Chrastel Egerben 1689 tavaszán az első gimnáziumi professzor és igazgató. 1689–90-ben tizenöt tanítványát feljebb vitte s az első osztályra újakat vett fel. 1691–92-től fogva azonban, mikor első tanítványai már a harmadik osztályt is elvégezték, a tartományi főnök két új tagot küldött, Szilágyi Istvánt és Viczen Jánost, a kik aztán Chrastel igazgatása alatt, az akkor széltiben dívó szokás szerint, két-két osztály növendékeit tanították. A tanítás a mosea mellett állt török házak kettejében folyt, melyeket e czélra úgy, ahogy átalakítottak. 1692-ben nyilvánosan záródott már az iskolai év, üdvözlő beszédekkel és szavalatokkal. A közönség között Fenesy püspök is ott volt.
Ezentúl négy éven át nem fejlődött tovább a gimnázium. A jezsuiták kevesen is, szegények is voltak arra, hogy a magok erejéből tovább fejlesszék. Volt ugyan akkor már egy alapjok, a savniki, egykor cziszterczita apátság, melyet Széchenyi György prímás a királyi kamarától 1689-ben hatvanezer rajnai forinton kiváltott s Egerben templom, ház és gimnázium építésére a jezsuitáknak ajándékozott; csakhogy ez ajándék birtokbavétele csak hat év mulva, 1695-ben, következett be és sokkal több befektetést kívánt, mint hogy mindjárt jövedelmet is hajthatott volna; de biztosította a jezsuiták jövőjét s így, Fenesytől is támogatva, a még kezdetleges intézet kifejlesztéséhez hozzáláthattak. Fenesy az elemi oktatást 1695-ben a plebános felügyelete alá rendelte. A jezsuiták gondja ezzel kevesbedett s az iskolává átalakított két török házban egy tágas szoba felszabadult; az ötödik osztályt is volt már tehát hol elhelyezniök. Mert a gimnáziumnak most még mindössze csak három helyiségre volt szüksége, mivelhogy a jezsuiták 1616-iki tanterve szerint oly helyeken, hol, mint ekkor még Egerben is, kevés volt a tanulók száma – tizenöt-husz egy-egy osztályban – két-két osztályt egy tanár s egy helyiségben tanított. Az új igazgató, Petheő István, tehát 1696–7-ben, mikor az I. osztály tanítására alkalmas világi férfiút talált, két, szintén új társa egyikét, Hauser Istvánt a II–III., másikát, Nemsovay Lászlót pedig a IV–V. osztály tanításával bízta meg s a következő évre, mikor még egy tanító-rendtagot nyert, a VI. osztályt is megnyitotta. Az egri gimnázium ezzel, az akkori rendszerhez képest, teljessé vált. 1697-ben megalakult a jezsuiták intézeteiben szokásos Mária-kongregáczió is, Fenesy püspök védnöksége alatt.
De sem templomuk, sem házok, sem iskolájok nem felelt meg a szükségnek; azért 1699-ben, mikor savniki s később kapott két borsodi birtokuk valamelyes jövedelemmel kecsegtette őket, elkészítették az építendő templom és kollégium tervét. E terv szerint a kétemeletes épülettömeg, a rendelkezésökre álló terület déli részét elfoglalandó templommal együtt, teljes négyszöget tett volna, úgy, hogy a templom és a kollégium homlokzata előtt tíz öl széles és ötven öl hosszú szabad tér maradjon s ez az előtte elvonuló utczától öt-hat lábbal magasabban álljon. Még azon évben hozzáfogtak a nyugatnak hirtelen emelkedett domb levágásához s a kollégium és a Borgia Szent Ferencz tiszteletére emelendő templom alapkövét 1700 július 31-én letették. Az alapkő letételét Telekessy püspök végezte, ki az 1699-ben Jászón elhunyt Fenesy Györgyöt a püspöki székben követte és a jezsuitáknak, szintúgy mint elődje, mindvégig lelkes pártfogójuk volt.
Az építést 1703-ban, mikor a kollégium nyugati szárnya az első emelet befejezéséig haladt s már az éjszaki szárnyon is dolgoztak, Bercsényi felkelő serege megakasztotta. A sereg közeledtének hírére a tanuló-ifjúság szétrebbent, a lakosság 308pedig részben elfutott, részben pedig a várba zárkózott. Csak két jezsuita volt a várban, a rendház feje és a gimnázium igazgatója. Később a várba menekült, vagy elfutott lakosság visszatért leégett vagy megrongált házaiba. A két jezsuita is elfoglalta az üres rendházat és miután a Savnikból kapott pénzen a moseát és az iskolát nagyjából rendbe hozta, Telekessy püspök sürgetésére egy világi papnövendék segítségével megkezdte a tanítást. Telekessynek t. i. nagyon érdekében állt, hogy a gimnáziumban a tanítás hosszabb időre meg ne akadjon, mert a szemináriumba, melynek megalapítására I. Lipóttól a jóváhagyást 1700-ban megnyerte, legnagyobb részt innen remélt alkalmas növendékeket, kikkel egyházmegyéje déli és nyugati részében a papság felettébb megritkult sorait ő és utódjai majdan kiegészíthetik. S épen ebben az évben nyílt meg, a gimnázium igazgatójának felügyelete alatt, a most még csak négy növendékből álló kisded szeminárium, melybe a jezsuiták tartományi főnöke első theológiai tanárul Székely Ferenczet küldte. A következő két évben (1704–5, 1705–6), míg Rákóczi a városban, vagy a város közelében volt, háborítatlanul folyt a tanítás a gimnáziumban, de a harmadik év közepe felé a felkelők biztosai a szécsényi gyűlés (1705) határozata alapján birtokaikat lefoglalták s a jezsuiták márczius 11-én mindnyájan számkivetésbe mentek. Telekessy ekkor, hogy a tanítás végleg abban ne maradjon, a számban nagyon leapadt növendékséget a maga papnövendékeivel taníttatta; de közben-közben így is megakadt a tanítás, főkép 1710-ben, mikor a dögvész pusztított, meg mikor a császári sereg a város alá érkezett.
Mikor a jezsuiták majdnem négy évi távollétök után, egyelőre csak ketten, visszatértek, egri házok falai között és egri és borsodi birtokaikon csak pusztulást és romlást találtak. Megint csak a kezdet nehézségeivel kellett küzdeniök. Szerencséjük volt, hogy Telekessy püspök zilált anyagi viszonyuk rendezésére nyomban ezer forintot adott nekik s minden tőle telhetőt megtett értök, csak hogy iskolájokat mennél hamarább helyrehozhassák. A háborús idők elriasztották ugyan Egerből a vidéki tanulókat s a béke visszatérte után is évek kellettek még, hogy a gimnázium állandósága iránt a szülők bizalma megszilárduljon; de a mint a jezsuiták annyian voltak, hogy a papnövendékeket fel lehetett menteni a tanítástól (1712–3), lassanként a tanulók száma is gyarapodott, úgy hogy 80-ról, a mennyi 1711–2-re beiratkozott, 1716–7-ben 200-ra, 1724–5-ben pedig már 453-ra emelkedett, pedig a gimnázium helyiségeül ekkor is csak a már régebben átalakított két török ház szolgált s a színpadot, a jezsuitáknál szokásos iskolai drámák előadására, a két török ház egyesített udvarán lehetett felállítani.
Mert a megállapított terv szerint legelőször a kollégium megkezdett két szárnyát kellett fölépíteniök, hogy a templom hajójához szükséges területről a török házakat eltakaríthassák. Tartományi főnökük ötszáz forintot küldött s 1713 tavaszán ezen kezdték az építés folytatását. Bercsényi kanonok a következő évben szintén ötszáz forintot ajándékozott az építésre, Telekessy püspök pedig ugyanakkor kétezer forintot, hogy annak idején a templom építésére, vagy pedig a gyógyszertár berendezésére fordítsák, melyet azért kellett felállítaniok, hogy jövedelméből majd a templomi szükségleteket beszerezzék s állandóan jó karban tartsák. Az utóbbira fordították. Ez volt utolsó, nagyobbszerű nyilvánulása annak a jóakaró pártfogásnak, melylyel Telekessy az egri jezsuiták törekvését mindvégig támogatta. 1715 márczius 3-án meghalt; székét segédpüspöke, gróf Erdődy Gábor foglalta el. Ez valami egyházjogi kérdés miatt már püspöksége elején ellenkezésbe került a jezsuitákkal; de rövidesen kibékült velök s nemcsak kollégiumjok építésében támogatta őket, hanem tartományi főnöküktől még egy új tagot is kért, hogy a Telekessy kis theológiai intézetét a hitvitázástan székével gyarapítsa. Szintígy gondolt a gimnázium fejlesztésére is. 1720-ban, mikor a jezsuiták az elkészült nyugati szárnyba beköltözködtek, az előbbi, sokszor bővített és javítgatott rendház felszabadult. Ez az épület a gimnázium elhelyezésére sokkal alkalmasabbnak mutatkozott, mint a két török ház; Erdődy tehát, hogy a jezsuiták szándékát előmozdítsa, a régi rendház kibővítésére és gyökeres átalakítására mindennemű építő-anyaggal és költséggel is ellátta őket. Így aztán, a mint az épület kibővült, a tanulók száma is szaporodott. Sokat tett különben Erdődy az intézet jó hírének öregbítésére azzal is, hogy igen gyakran megfordult a jezsuiták között és ha előkelő vendégei voltak, mindjárt bemutatta nekik a theológiát és a gimnáziumot. 1721-ben bátyja, a nyitrai püspök, királyi követül Lengyelországba utaztában, betért Egerbe öcscse látogatására. Tiszteletére nagy 309iskolai ünnepet rendeztek a jezsuiták. A nyitrai püspököt nagyon meglepte a tanulók tudása és ügyessége; útjában mindenütt eldicsekedett tapasztalataival s a következő évben messze vidékekről is több előkelő nemes család küldötte Egerbe gyermekeit. Maga Erdődy is ide hozatta unokaöcscsét, Erdődy János grófot s nevelését a jezsuitákra bízta. A gimnázium ünnepein mindenkor megjelent s lelkes beszédeket tartott az ifjúságnak. A szegény tanulók gyámolításában és a kiválóbbak kitüntetésében bőkezűsége kifogyhatatlan volt. Ebben követői is akadtak: a nagylelkű Foglár György, Püspöki András és Handler Ignácz kanonokok, kik közül Handler később, 1773-ban, ötszáz aranyforintot – az első ösztöndíj-alapítványt – tett le szegény tanulók segélyezésére; s világi férfiak is társultak hozzájok, mint Buttler Lajos gróf és mások.
De hírének és tanulói számának gyarapodásával egyre hangosabb lett az az óhajtás, hogy épülete is megfelelő nagy és szép legyen. A jezsuiták főkép, hogy savniki birtokuk jelentékeny részét illető hosszú és költséges pörüknek 1720-ban vége szakadt, pénztáruk erejéig folyton építkeztek is, de a tér bizonyos rendet szabott eléjök, mert építkezésöknek útjában állt az ideiglenes iskolahelyiség meg a mosea; egyszerre le nem rombolhatták egyiket sem. A hívekkel együtt ők is nagyon vágyódtak egy tágas és díszes templom után, de három évtized óta, hogy alapkövét letették, csak most jutottak abba a helyzetbe, hogy savniki birtokuk jövedelméből végre építkezéséhez is hozzáfoghattak. 1731-ben megkezdték hát a templom építését s annál nagyobb erővel folytatták, mert a püspök, a káptalan s egyik-másik világi nemes úr is támogatta őket. 1734-ben a szentély már készen állt s július 31-én meg is nyílt az istentisztelet számára. Hogy aztán a templom hajójának építésébe is belefoghassanak, eltávolították az 1720-ban gimnáziummá alakított rendházat. Előbb azonban ideiglenes szállásról kellett gondoskodniok a gimnázium részére. A város hatósága megengedte, hogy a tanulók az iskolai év befejeztéig, négy hétig, a patakmenti Enzinger-féle házba járjanak, melyet a város akkoriban vett meg az örökösöktől. Három hónap alatt a moseát iskolává alakították át s az új, 1734–5-iki évet november elején már abban kezdték meg. A templom építését 1743-ban végezték be, de a belső díszítés munkája még mind hátra volt. A hívők buzgósága azonban nem tudta bevárni a díszítők lassú munkáját, azért főoltárt csak ideigleneset állítottak fel benne s két év alatt a tervezett hat mellékoltárt is beállították. A mellékoltárok egyes kanonokok jótékonyságának művei voltak; a 300 forintos orgona és a 218 forintos szentségtartó ára a savniki birtok, az 1100 forint értékű új templomi ruhák ára pedig a gyógyszertár jövedelméből került ki.
A gimnáziumi oktatásnak eddig, a hittanon kívül, mindenütt szinte kizárólag a latin nyelv meg a latin szónoklat és költészet volt a tárgya, egyebek, főleg a reáltárgyak, alig részesültek valami figyelemben, mert a gimnáziumoknak ez ideig az volt a czéljuk, hogy növendékeik a latin nyelvet szóban és írásban mennél tökéletesebben megtanulják s a felsőbb iskolákban meg, a hol szükség volt rá, a közéletben is kész eszközül használhassák. 1740–1-től fogva azonban azon felül, hogy a történetet, földrajzot és számtant nagyobb figyelemben részesítették, az algebra elemeit is kezdték tanítani, a szavalati gyakorlatok és az iskolai drámák előadása mellett pedig az úgynevezett akadémiát, vitatkozást is szokásba vették. Az ünnepélyes vizsgálatok egy része volt ez és abban állt, hogy a síkra szálló jelesebb tanulókat a tanárok vagy a hallgatóság közül arra hivatott férfiak a gimnáziumi tanulmányokból kérdésekkel és ellenvetésekkel ostromolták. Mindenütt sokat lendített ez a tanításon, mert a tanulóknak, szintúgy mint a tanároknak is, fokozta szorgalmukat és buzgóságukat. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az egri gimnázium felső két osztályának tanulóit már 1743–4-ben külön választották s ezek, mint poéták és rétorok, külön-külön tanárt nyertek.
A templom felépülvén, most már a rendháznak, mely rezidencziából 1740-ben kollégiumi rangra emeltetett, továbbépítésére fordították minden gondjokat. Az éjszaki szárnyból hiányzott még a nagyobb rész, harminczhat ölnyi hosszúságban kelet felé. Ennek irányában állt az iskolává alakított mosea. 1748-ig annyira haladtak e szárnynyal, hogy a következő tanévre már ebben adhattak utolsó ideiglenes szállást a gimnáziumnak. Erre a moseát lebontották és a kollégium éjszaki szárnyát siettek befejezni, hogy a gimnázium számára, amint tervezve volt, a negyedik, keletre néző szárnynak építésébe is belefoghassanak. Ez a szárny, mint az épülettömeg utczai homlokzata, a templom homlokzatának 310megfelelő barok díszítést nyert volna. Azonban Foglár György kanonok, ki 1740-ben az egri jogakadémiát alapította és a gimnázium mellett fejlett theológiai intézetet a harmadik tanszékkel, az egyházjogival növelte, azt a házát, melyet a jezsuiták telkétől a gyalogosok kapujához vivő út, a mai Csiky Sándor-utcza, választott el, 1749-ben a jezsuitáknak ajándékozta, hogy a gimnáziumot annak udvarán, az utcza hosszában, építsék fel. Itt – úgy írta nekik ajándékozó levelében – a tanulóknak lesz ez kis belső udvaruk; nem fognak hát a templom előtti téren futkározni, sem lármájokkal a munkában vagy az áhítatban elmerült jezsuita atyáknak alkalmatlankodni; a kollégium és a templom elég nagy közét pedig kertté alakíthatják át. 1750 június 1-én tették le az új gimnázium alapkövét s négy év mulva készen állt az akkori építésmódhoz képest szokatlanul tágas épület, földszinten három, az első emeleten négy előadó, a második emeleten pedig 50 láb hosszú, 45 láb széles és 24 láb magas díszteremmel s hozzá szinpaddal. Az épületet akkor, felszerelés nélkül, 18.000 forintra becsülték. Barkóczy püspök avatta fel 1754 július 31-én és hogy a tanulóknak semmiféle alkalmatlan szomszédságuk ne legyen, az épülettel nyugatra határos 37 öl hoszszú és 29 öl széles telkét a rajta álló házzal együtt a jezsuitáknak ajándékozta.
Egészen szabaddá lett most már kollégiumjok s így, minthogy birtokai jövedelme is felszabadult, helyök is, költségök is volt elég, hogy a rendtagok számát, mely 1741-től fogva 20–25 között váltakozott, még feljebb emeljék. 1758-tól, a házi, gazdasági és gyógyszertári dolgot végző 9–10 taggal együtt, állandóan 35–40 volt a jezsuiták száma, bár ekkor közvetetlen már csak lelkészi ügyekben szolgáltak az egyházmegyének. Barkóczy püspök t. i. 1754-ben, mikorra elég nagy számú világi papságot neveltek neki, a theológián a maga papjaival váltotta fel őket s az 1755-ben felállított filozófiai intézetben is azokat alkalmazta, hogy a kik tehetséget és hivatást éreznek magokban, a jezsuitákhoz hasonló tudós tanárokká képezzék ki magukat s a világi papság műveltségének szintjét emeljék.
A jezsuiták annál nagyobb erővel fogtak most már a gimnázium teljes kifejlesztéséhez. 1754–5-ben, mint tizenegy évvel ezelőtt a poézis és a retorika, a négy alsó osztály is külön-külön termet és tanárt nyert, s a tehernek ilyetén megosztásával egészen új élet kezdődött az új épületben. Régi buzgóságukat s ezzel együtt a sikert is fokozta, hogy a tanulók a tágas díszteremben ezentúl nagyobb hallgatóság előtt és gyakrabban bizonyíthatták be tehetségöket és ügyességöket. Az iskolai ünnepeken és a vitatkozásokon mindig ott volt Barkóczy püspök, káptalanja kíséretében, és a püspöki főiskolák tanárai, meg más illetékes bírák sem hiányoztak, hogy a tanulókat ellenvetéseikkel ostromolják. Rendszerint ez alkalmakkal és a színielőadásokkal kötötték össze a püspök és a káptalan tagjai, elismerésök jeléül, bőkezű ajándékaikat, s Barkóczy 1761-ben, már mint kinevezett prímás, „hálás visszaemlékezésének bizonyítékául” ily alkalommal ajándékozza meg őket egy 14.000 négyszögölnyi gazdasági kerttel.
A tanulók száma ebben az évtizedben emelkedett legmagasabbra, 1766-ban 572-re, 1768-ban pedig 645-re; az előbbi számból azonban 302, az utóbbiból pedig 355 az első osztályba – parva – tartozott. Eszterházy Károly gróf ült már ekkor az egri püspöki székben, a ki roppant egyházmegyéje kormányzásának s a nagyszámú templom és a fejedelmi „egri liczeum” építésének gondjai között is tudott időt szakítani magának, hogy a gimnáziumban történtekről személyesen is meggyőződjék. Épen ez idétt mutatott a tanulóifjuság a tanulmányokban legnagyobb előmenetelt s a színielőadások is ekkor érték el a legmagasabb fokot. A magyar nemzeti történet legérdekesebb eseményei kerültek színre magyar nyelven is, egyik-másik darabban gépezetek és vízijátékok alkalmazásával.
A jezsuiták a Barkóczytól kapott kertet 1762-ben 480 öl hosszú kőfallal vették körül s gazdasági épületekkel is ellátták. Ezután a templom teljesebb fölszerelésére és belső díszítésére fordították gondjokat. 1768-ig közel húszezer forintot költöttek erre. Érezték már, hogy inog lábok alatt a föld, azért elhatározták, hogy a díszítés munkáját is mennél hamarább befejezik. A tervezett főoltárt, a hazai barokk oltárépítés az egyik legfigyelemreméltóbb alkotását, 1769–70-ben állították fel, az oldal és a mennyezet díszítését 1773-ban, ittlétök utolsó évében, végezték be. E templom akkor az ország legszebb templomainak egyike volt. Drágább emléket alig hagyhattak volna hátra, mikor, a rendjöket feloszlató pápai bréve kihirdetése után, 1773 őszén Egerből végleg eltávoztak.
311A Jézus-társaság feloszlatásával harminczegy gimnázium ellátásának gondja szakadt a kir. helytartótanács nyakába. Abban a hitben azonban, hogy a jezsuita tanárok a királynénak a pápai bréve alapján kiadott rendeletére megmaradnak helyökön, egyelőre nem tett ez ügyben semmi különös intézkedést; de nem is tehetett, mert arra, hogy a jezsuita tanárokat hamarjában másokkal helyettesítse, ez idő szerint még csak gondolnia sem lehetett. A feloszlatást végrehajtó egyházi, közigazgatási és kincstári biztosok tehát, mint mindenütt, Egerben is meghagyták a tanároknak, hogy „a királyné további kegyes intézkedéseig” folytassák a tanítást. Készek is voltak rá, csak annyit kértek, hogy a részökre fiatalságok miatt nagyon csekélyre szabott kegydíjat emeljék annyira, hogy ne kelljen alamizsnára szorulniok. Hasztalan volt kérésök. Még Esterházy püspök is hiába szólalt fel mellettök. Akkor kijelentették, hogy „ha nyomorogniok, ha koldulniok kell is, másfelé keresnek magoknak foglalkozást, a hol Istennek és embertársaiknak legalább háborítatlanul szolgálhatnak.”
Az egri gimnázium ügye tehát zátonyra jutott. A kormány egyetlen egy tanárt sem tudott küldeni. Végre is, hogy székhelye gimnázium nélkül ne maradjon, Esterházy lépett közbe. Hat fiatal papját, Stanczel szemináriumi kormányzó vezetése alatt a gimnáziumba rendelte három évre, a meddig a kormány, mint ígérte, az egri gimnázium ügyét végleg elintézi. Nagynehezen eltelt a három év. A Kormány nem tudta beváltani szavát s új halasztást kért. Esterházy csak sok kérésre engedett még újabb két évet. Stanczel helyébe Hegyi József volt jezsuita tanárt hívta meg igazgatónak.
E közben, 1776 július 18-án, Budán összeült végre az országos tanügyi bizottság s Fekete György országbíró elnöklete alatt azon tanácskozott, hogy a volt jezsuita gimnáziumok fenntartásának terhét, míg teljes államosításuk majdan végre lesz hajtható, hogyan róhatná a birtokos szerzetekre s itt-ott egyes városokra. A kir. kanczellária tervezetében, mely a tanügyi bizottság tanácskozásainak zsinórmértékül szolgált, az egri gimnázium is szerzeteseknek volt szánva, „pilis-pásztói cziszterczitáknak, a kik, a magok jövedelméből fenntartva, könnyíthetnek a tanulmányi alap terhein, vagy a piaristáknak, vagy a kiket a püspök legjobban óhajt.” De most, mikor a tervezet végrehajtásán volt a sor, a tanügyi bizottság megakadt, mert a pilis-pásztói cziszterczitákkal, mivelhogy a morva wellehrádi anyakonvent hatósága alá tartoztak, alkudozásba nem bocsátkozhatott, a wellehrádi konventtől pedig nem remélhette, hogy a magyar cziszterczitákat oly új foglalkozáshoz segítse, mely amúgy is rég óhajtott függetlenségöket előreláthatólag rövidesen biztosítaná. Az egyesített morva és magyar czisztercziták apátját, Zuri Fülöpöt, nem is szólította fel tehát, hanem más útat-módot keresett, hogy a kir. kanczellária az egri püspöknek tett ígéretét a kiszabott időre beválthassa. Csakhogy a piaristák, akikre a kir. kanczellária a czisztercziták után gondolt, azt a terhet, hogy a gimnázium mellett a templomot és a kollégium terjedelmes épületét is fenntartsák, birtok nélkül, mert a savniki apátságot a királyné a szepesi püspökségnek ajándékozta, az igazgató és a hat tanár ellátására szánt 1700 forintért egyáltalában nem vehették magokra, s a többi rendfőnök közt sem akadt, a ki rá engedte volna magát kényszeríteni, hogy ezt a terhet a helytartótanács válláról a magáéra vegye.
Ekkor történt, hogy a pásztói konvent perjele, Beitler Metód, értesülvén a helytartótanács szándékáról, felment Budára az országbíróhoz és a tanügyi bizottság előtt bejelentette, hogy az egri gimnáziumot a pilis-szántói cziszterczita apátság terhére, apátja utólagos jóváhagyásának reményében, a templommal és a kollégiummal együtt átveszi. A függetlenség reménye mellett főleg az a gondolat vitte rá e merész lépésre, hogy rendje, ha a nemzeti művelődés munkájában tevékenyebb részt vehet, erkölcsi súlyban tetemesen gyarapodni fog és ha Pásztóról Egerbe telepedik át, a közjónak hozott áldozata fejében a pilisi és a pásztói apátságok felépítésének gondjaitól egyszer s mindenkorra megszabadul. Az ajánlat váratlan volt. Kapva-kapott hát rajta a tanügyi bizottság és anélkül, hogy Beitlernek csak annyi időt is engedett volna, hogy apátját értesíthesse, mindjárt ott helyben megkötötte vele az ideiglenes átvételi szerződést, a budai főigazgatót pedig utasította, hogy a pásztói konventet a jezsuiták templomának, kollégiumának és gimnáziumának birtokába siessen beiktatni. Ez alig két hétre rá, megtörtént, s ugyanakkor az egyházmegyei tanároknak a cziszterczitáktól két éven át fejenként fizetendő 300 forintban a püspökkel is megállapodtak. Zuri 312apát minderről csak akkor értesült, mikor az átvételi szerződést már a királyné is megerősítette. Akarva nem akarva bele kellett hát nyugodnia és hogy a könnyen megérthető neheztelés súlyosabb következményeinek elejét vegye, mindent elkövetett, hogy a már úgy is megmásíthatatlan dologba valahogy a wellehrádi konvent is belenyugodjék; mert világos volt előtte, hogy a pilis-pásztói apátság, melynek a birtokperlések miatt úgyis már 12,000 forint adóssága volt, nem bírhatja meg a gimnázium és a miatta Egerbe áthelyezendő megnagyobbított konvent költségeit, hanem továbbra is, még pedig nagyobb mértékben, a wellehrádi konventre szorul. Rá is szorult, legfőkép a gimnáziumhoz küldendő rendtagok miatt, a kiket Wellehrádnak kellett nevelnie s azután a budai egyetemen tovább képeztetnie, mert Zuri apát, ha már mindenáron át kellett vennie a gimnáziumot, nem akart vele szégyent vallani.
A szerződés szerint 1778–9-re már neki kellett tanárokról gondoskodnia, mert a püspök egyáltalában nem volt rábírható, hogy csak egy évig is engedje még át papjait; de ez évre még csak három cziszterczitát küldhetett tanítani; három tanszékre kisegítőkül világi tanárokat fogadott, az igazgatást pedig Hegyi kezében hagyta; 1779–80-ra azonban, mikor négyen végeztek már az egyetemen, az összes tanszékeket cziszterczita tanárok foglalták el; csak az igazgatást nem bízta még rájok, fiatalságuk miatt, azért az 1780-ban elhalt Hegyi után Bihary Ferencz szintén volt jezsuita tanárt nevezte ki igazgatóul. Nemcsak fiatalok voltak, hanem a nevelés-oktatás terén még egész újonczok is, minden rendi hagyomány nélkül s új volt a rendszer is, a Mária Terézia-féle Ratio Educationis (1777), melyben tanítani kezdtek; de a mi a korral járó tapasztaltságból hiányzott még nálok, a tapasztalt Bihary kitünő vezetése alatt kipótolták buzgóságukkal. Rövidesen annyira megállták helyöket, hogy már 1781 november 22-én ezt írhatta Bihary Zuri apátnak: „A gimnáziumban nagy a tanulók száma (304 az öt osztályban) s közte sok a nemes ifjú. Ide jár Eszterházy Imre gróf tábornok két fia is. Ezek idejövetelének szerintem az az oka, hogy Nagyságod fiai jól tanítanak.” De volt a sűrű látogatottságnak más oka is, az, hogy II. József németesítő és a katholikus vallást sértő rendeleteinek, melyek 1780-tól kezdve egymást érték, ellen tudtak állni, még akkor is, mikor, a budai főigazgató leirata szerint, a kerület többi tanártesületei mind végrehajtották azokat. Bihary hat évig igazgatta az egri gimnáziumot.
Mert a feloszlatás veszélye ott lebegett a czisztercziták felett is már akkor, a mikor lelkesen a magyar nemzeti köznevelés szolgálatába állottak. Az átvételt illető végleges szerződést t. i. a helytartótanács Zurival még 1777-ben megkötötte, a fejedelmi megerősítés azonban sokáig késett. Zuri Budán, majd Bécsben is folyvást sürgette, de ott is, itt is mindig azzal biztatták, hogy legyen türelemmel, a megerősítés azért késik, mert a kir. helytartótanács módját akarja ejteni, hogyan állíthatná a pilis-pásztói apátságot lábra annyira, hogy az egri gimnázium fenntartásának terhét Wellehrád segítsége nélkül megbírja. És Zuri várt türelemmel, még azután is, mikor Bécsből kéz alatt az a hír ment hozzá, hogy a pilis-pásztói apátság függetlenítése már csak rövid idő kérdése; mert ő ismerte legjobban a pilis-pásztói apátságának vagyoni viszonyait s nem tette fel, hogy császárja méltatlan játékot űzzön vele. Pedig a megerősítés halogatásának semmi egyéb oka nem volt, mint hogy Bécsben ki akarták dolgozni előbb az osztrák birtokos szerzetek feloszlatásának tervét, hogy, mikor a feloszlató rendeletet kihirdetik, a wellehrádi apátságnak a kettős magyar apátsággal való közössége miatt az egri gimnáziumot illetőleg semmi kötelezettsége ne legyen, mivelhogy ez a közösség annak az egy apátságnak a többi osztrák apátsággal és prépostsággal egyidejű feloszlatását, legalább egy időre, hátráltatta volna. 1784 július 16-án írta alá II. József a wellehrádi apátságot eltörlő rendeletét, s így Zuri, bár a császári rendelet még az udvari kanczellária fiókjában volt, II. József szemében attól a naptól fogva nem volt többé wellehrádi apát; augusztus 14-iki rendeletében, melylyel az egri gimnázium végleges átvételét megerősíti, mégis azt írja, hogy az eltörölt jezsuiták egri templomát, kollégiumát és gimnáziumát „kedvelt hivünknek, Zuri Fülöpnek, a morvaországi wellehrádi és a magyarországi pilis-pásztói egyesített apátságok apátjának adjuk és adományozzuk, semmit sem kételkedvén, hogy ezt a mi megfontolt rendeletünket utódaink is nemcsak teljesíteni, hanem új kegyekkel és kedvezésekkel is gyarapítani törekszenek.” Az egri konvent, melyet e rendelet a pilis-pásztói apátság birtokainak a wellehrádi konventtől független kormányzójává 313tesz, teljesen be volt már akkor rendezve. A mint tehát a II. József-féle diploma kihirdetésével a pilis-pásztói apátság birtokai a wellehrádi apátságtól forma szerint is el voltak választva, semmi sem állt többé útjában az osztrák birtokos szerzeteket feloszlató rendelet közzétételének. Néhány nap múlva, szeptember 17-én, ki is hirdették s rögtön végre is hajtották. Zuri a vele űzött méltatlan játékból magyarországi kettős apátságának sorsát előre látván, ki akarta kerülni az újabb megaláztatást, azért félrevonult Wiskowba.
Az így árvaságra jutott magyar czisztercziták sem igen köszönhették meg fejedelmileg biztosított függetlenségöket. II. Józsefnek kaszárnyákra volt szüksége, magyarországi körútján minden nagyobb városban kaszárnyának való épületet keresett. Egerben a hatalmas liczeumra vetette szemét, csakhogy ezt, mert Eszterházynak magántulajdona volt, nem lehetett lefoglalnia; a czisztercziták konventjét és gimnáziumát szemelte hát ki s Eszterházy a helytartótanácstól 1786 ápril havában rendeletet kapott, hogy a czisztercziták és tanuló-ifjúságuk részére a liczeumban vagy a szemináriumban jelöljön ki helyet, mert a császár a gimnáziumba és a konventba katonákat akar betelepíteni. Eszterházy, hosszabb ellentállás után, magoknak a cziszterczitáknak hajlandó volt lakást adni a liczeumban, ha a gimnázium épületét nem vonják el czéljától. A császár elfogadta ezt az ajánlatot s augusztus 22-iki rendeletében, mely a püspöknek, Salisch báró helyőrségi parancsnoknak és a kassai tankerület főigazgatójának – az egri gimnáziumot 1786 elején ehhez csatolták – megküldetett, meghagyja Plachy Cirill perjelnek, hogy konventjével haladéktalanul költözködjék át a püspöki liczeumba. A konvent épületét a helyőrségi parancsnok október 31-én vette át.
Az új tanév, az 1786–7-iki, a szokott időn túl, október 15-én nyílhatott meg. A tanulók csak lassan, elkésve jelentkeztek, mert a környéken az a hír volt elterjedve, hogy a kormány a czisztercziták konventjét feloszlatta. A hír csak korai volt, de nem valótlan, mert egy hónap múlva köztudomású volt már, hogy az összes tanítórendek feloszlatása küszöbön áll. Bihary, mint említettük, nem akarta bevárni, hogy a feloszlatás után esetleg az egész tanári testület újjászervezésének gondja az ő nyakába szakadjon, azért az igazgatóságról még novemberben lemondott. II. József Schumann Teofil theológiai doktort, a retorika tanárát, nevezte ki igazgatónak, fizetés nélkül, tisztán a konvent terhére. Az első cziszterczita igazgató 1787 február végén vette át a gimnázium vezetését, de még be sem végződött a tanév, mikor II. József a konvent és a gimnázium fenntartó alapját, a pilis-pásztói apátság birtokait, lefoglaltatta s magát a konventet feloszlatta. A házukból és birtokukból kiüzött czisztercziták, a fejedelemtől fejenként 150 r. forint – 120 korona – nyugdíjban részesítve, a fölött tanakodtak, hogy ne utasítsák-e vissza ők is, mint tizennégy év előtt a jezsuita tanárok, a helytartótanács ajánlatát, hogy 300 forint fizetéssel tanszékeiket mind megtarthatják. Attól nem kellett félniök, hogy ha mint lelkészek akarnának szolgálni, egyik vagy másik egyházmegyében állást ne kapnának, a tanárinál előbb-utóbb sokkal jövedelmezőbbet; mégis, főleg Eszterházy püspök kértére, ki az egri gimnáziumnak II. József rendeleteivel szemben is megőrzött katholikus és hazafias jellegét nagyon féltette, úgy az igazgató, mint a tanárok is elfogadták az ajánlatot s 1787–8-tól kezdve mint exczisztercziták vitték tovább tisztjöket. A következő tanév végén azonban, mikor II. József a hétköznapi vallásoktatást eltiltotta, ketten megváltak a gimnáziumtól s egyházmegyei kötelékbe léptek át. A helytartótanács egy volt dömés és egy világi tanárt küldött helyökbe.
II. József halála után azt hitték, hogy visszanyerik elidegenített birtokaikat és intézetöket. Összejöttek hát Egerbe a volt pilisi-pásztói czisztercziták s megható feliratukban elpanaszolták a pozsonyi országgyűlésnek 1787-iki sérelmeiket. Az országgyűlés félretette feliratukat. Az alkotmány visszaállítása után a franczia forradalom hírei foglalták le figyelmét. Néhány évig kitartottak még mind a négyen – Schumann, Marsalkó, Pászty, Újfalussy – kik a hitoktatás megszorítása után is megmaradtak a gimnáziumnál, bár a mellett, hogy a legutolsó fizetési fokon a puszta megélhetés is elég gonddal járt, a sóhivatal tisztjeitől, kik a csekély fizetést, évnegyedenként hetvenöt r. forintot, forgalomból kiment régi pénzekkel vegyest és következetesen csupa rézgarasokban, meg krajczárokban adták ki nekik, hihetetlen megalázásokat kellett tűrniök. S mégis, mikor a helytartótanács 1791-ben a magyar nyelvnek, mint rendkívüli tárgynak, tanítását elrendelte, ők az országban a legelsők, a kik rendes tárgynak és tanítását rendes 314időben tartandónak kérik, „mert ha csak rendkívüli tárgyként tanitjuk – írja Schumann – a siker nagyon kétséges; a szülők nagyrésze, főkép a szegényebb, nem fogja taníttatni fiát, korlátolt ítéleténél fogva azt képzelvén, hogy csak a professzorok akarnak belőle pénzelni, s Egerben annál könnyebben tanítható rendes tárgyul, mert a professzorok nemcsak, hogy mindnyájan tudnak magyarul, hanem tősgyökeres magyarok is.” A rozsnyói gimnázium igazgatója Schumannhoz fordul tanácsért és utasításért, hogy intézetében mikép rendezze be a magyar nyelv tanítását, mert tapasztalásból tudja, úgymond, hogy a magyar nyelv az egri gimnázumban nem közönséges kezekben vagyon.
1790-ben szóba került a Ratio Educationis módosítása. Az egri gimnázium tanárainak javaslata úgy általános elveit, mint a gimnáziumi oktatás keretébe beilleszthető tárgyakat és előadásuk módját illetőleg a mai időkhöz képest is sok figyelemre méltót foglal magában. II. József 1785-iki rendeletét, mely a serdülő fiatalságot, felnőtteknek való szabadságban részesítvén, az iskolai fegyelmet mindenütt nagyon meglazította, a helytartótanács 1790-ben eltörölte. Schumann a legelsők között üdvözli ezért a helytartótanácsot és a hitoktatás módosítása mellett a Mária-kongregáczió visszaállítását is javasolja. Török gróf főigazgató rendeletére ő vevén át a hitszónoki tisztet, 1795-ben a maga felelősségére visszaállítja és úgy vezeti, hogy a helytartótanács, bár ellenzi, a város közönségére való tekintetből nem tartja tanácsosnak megszüntetését elrendelni.
Csak könyv- és szertárt nem tudott alakítani, a minőt a tanítás érdekében kezdettől fogva óhajtott. A jezsuiták könyvtárának javát t. i. a helytartótanács 1773 után Budára vitette; a mit belőle a czisztercziták megkaptak, azt ők, mikor egri konventjök 1779-ben megalakult, a Pásztón megszünt konvent könyveivel kiegészítették; az 1787-ben felkért kimutatás alapján azonban ennek javarésze is Budára került, a maradék pedig a lefoglalt épület egy félreeső zúgában halomra hányva hevert, és összepenészedett, mert a volt czisztercziták be sem tehették oda lábokat. Csupán a szorosan iskolai könyvek maradtak kezökben, melyeket kezdettől fogva a gimnázium épületében tartottak. Schumann az első naptól kezdve folyvást zaklatta a helytartótanácsot könyvekért és tanszerekért, azonban teljes négy esztendő alatt (1787–8–1790–1) mindössze 66 frt 52 krajczárt tudott tőle kicsikarni: 40 forintot könyvekre, 26 frt 52 krajczárt tanszerekre. Az épület rendbehozását sem tudta kikönyörögni, pedig utoljára már csak az osztálytermek újrabútorozását kérte, a mi a felküldött részletes költségvetés szerint 623 frt 30 krajczárt kívánt volna. Ezt is hiába kérte. Végre belefáradt a sok küzködésbe, 1796-ban lemondott hivataláról s 125 forint „remuneratióval” kolostorba vonult. Vele együtt Ujfalussy László is megvált az intézettől.
A helytartótanács Pászty Rajmondot nevezte ki igazgatónak, Ujfalussy helyébe pedig világi tanárt küldött. A tanári testület így egészen vegyessé vált s Pásztynak sok fáradságába került, hogy a gimnázium jó nevét úgy a hogy fenntartsa. A csekély fizetéssel t. i. ő meg Marsalkó szűken bár, de beérték; a világi tanároknak azonban, hogy családjokat fenntarthassák, mellékkereset alkalmai után kellett nézniök. Legközelebbinek kínálkozott erre az óraadás nemcsak az iskolában, hanem otthon is, a tanár lakásán; csakhogy ez sok melléktekintettel járt és a tanítás sikeréhez szükséges szigorú egyenletes eljárásnak útját állta. Pászty volt rendtársával, a kire minden körülmények között bizton számíthatott, figyelemmel kísérte a magánórák adását, s lehetőleg útját törekedett állni a visszaélésnek; hanem ez, igen érthető, nem nagyon gyarapitotta a tanári testületben az egyetértést. Pedig egyéb gondjai is elég súlyosak voltak. Fájt látnia maga körül a pusztulást. Ott kezdte tehát, a hol elődje elhagyta: megsürgette a helytartótanácsnál az osztályok bútorzatának megújítását s jelentést tett egyúttal a templom, a gimnázium és a kolostor épületének siralmas állapotáról. A kolostor t. i. nem vált be kaszárnyának, lett hát belőle bérház, hivatalok és magánosok számára; de a felügyelő, mert nem kapott rá költséget, nem tataroztatta; a lakók tehát annál kevésbé kímélték s végre, mikor itt-ott düledezni kezdett, nagyobbrészt elhagyták. A templom sem részesült nagyobb gondban. Külseje, minthogy ács meg kőmíves egy egész évtizeden át soha feléje sem nézett, a teljes elhagyatottság képét mutatta. De belsőleg is egyre szegényebb lett; értékesebb arany- és ezüstszereit a kincstár Budára vitette és hadi költségekre fordította, az értékes egyházi ruhák pedig a kormánybiztostól 1787-ben felfogadott iszákos sekrestyés gondatlansága miatt a kolostor épületében lakó felügyelő asszony leányainak 315kezén, kik gyakran a sekrestyés dolgát végezték, rendre tünedezni kezdtek. Pászty ajánlkozott, hogy a hallatlan rendetlenség megszüntetése végett magára veszi a felügyeletet, ha az úgy is majdnem üres épületben helyet kap magának és hivatalának. Sahlhausen báró főigazgató, sok sürgetésére, 1798-ban, miután a május 11-iki nagy szélvihar az épületek tetejét mind felszaggatta, csakugyan rendelt neki a kormány a kolostorban két szobát és azt is megígérte, hogy a gimnáziumot, melynek 1790-től fogva még belseje sem volt kimeszelve, kívül-belül hamarosan rendbe hozatja. Nem hozatta rendbe; a szükséges költséget a főigazgató sem tudta kieszközölni. A pusztulás ment hát tovább egész addig, míg az 1800 augusztus 3-iki nagy tűzvész miatt a gimnázium, a kolostor és a templom is romhalmazzá nem lett. S ezt a romhalmazt kapták vissza a czisztercziták, mikor I. Ferencz király a pilis-pásztói apátságot 1803-ban visszaállította.
Még csak híre járt, hogy Ferencz király a II. Józseftől eltörölt rendeket „az istentisztelet előmozdítására és a tanúló-ifjúság helyes nevelésére” vissza készül állítani, mikor a volt egri konventnek még élő tagjai, szám szerint hatan, meghányták-vetették egymás között a visszaállítással rájuk háruló terheket. Egész világosan látták, hogy a pilis-pásztói apátságnak négy vármegye területén szétszórt apró birtokai még a legjobb karba hozva sem hajthatnak annyi jövedelmet, hogy a patronátusi terhek mellett az egri gimnázium ellátásának, új tagok felvételének s ezeken felül még az apáti hivatal fenntartásának költségeit is megbírnák. Figyelmeztették is erre a helytartótanácsot és arra kérték, hogy mindaddig, míg a porosz-sziléziai Heinrichauhoz tartozó zirczi apátság függetlenítése be nem következik, a pilis-pásztói apátságot csak perjellel kormányoztassa, mert most, hogy a volt egri konvent összes ingó és ingatlan javai, az egy majorkertet kivéve, 1787 óta mind elkallódtak vagy eladattak, még szükségesebbnek vélték, hogy a szegény pilis-pásztói apátság a tehetősebb zirczihez csatoltassék. A király azonban máskép határozott, azt akarta, hogy ha a zirczi apátság sorsa valamikép végleges elintézés alá kerülhet, a cziszterczia rendnek Magyarországban legyen már magyar apátja, a ki a zirczi apátság kormányzását egyszerűen majd átveszi. A kinevező diploma, mely a visszaállítóval egy napon, 1802 június 25-én kelt, a pilis-pásztói apáti székbe a három jelölt közül Schumannt emelte, s az egri gimnázium sorsa ezzel végkép elintéződött. A visszaállítás t. i. többi között azzal a kötelezettséggel járt, hogy a cziszterczita-rend apátja az egri gimnáziumot a pilis-pásztói apátság terhére átveszi és annyi alkalmas rendi tanárral látja el, a mennyit a tanuló-ifjuság oktatására a tanrendszer megkíván. És e kötelezettség fejében azt a kiváltságot nyerte, hogy tanárait és igazgatóját is rendjének tagjai közül maga nevezi ki és belátása szerint változtatja, s hogy a tankerületi főigazgatónak a gimnáziumra nézve egyéb joga nincs, mint annak mérsékelt ellenőrzése, hogy a tanítás az előírt szabályoknak megfelel-e.
Schumann, kinevezése után Egerbe sietett, hogy a gimnázium ügyét elintézze. Első volt a konvent megalakítása és a gazdasági ügyek rendezése, hogy a gimnáziumot mentül hamarabb cziszterczita tanárokkal láthassa el. Az 1805–6-ik tanévtől egy híjján már mind czisztercziták tanítottak.
Az apátságnak a hosszú bérletből átvett birtokai a leggondosabb házi kezelés alatt sem igen jövedelmeztek többet tízezer forintnál. El lehet hát gondolni, hogy csak magoknak a romokban heverő templom, kolostor és gimnázium épületeinek helyreállítása is mennyi gonddal és teherrel járhatott. A visszaállító diploma negyedik pontja határozottan kijelenti ugyan, hogy „az összes épületek jó karban, a szükséges javítások teljes végrehajtása után, adandók át a cziszterczitáknak;” a helytartótanács azonban, az idő rövidségét hozva fel okul, bele sem kezdett a helyreállítás munkájába, hanem mindent a jelzett állapotban adott át, azzal az írásba foglalt ígérettel, hogy a helyreállítás költségeit az apátnak az utolsó fillérig meg fogja téríteni. Schumann apát, a helytartótanács ígéretében bízva, a legszükségesebb javításokat, kölcsönpénzen, haladéktalanul megkezdette s a három épületre hat év alatt csak készpénzben 35.933 forintot költött. A helytartótanács évről-évre megújította, de nem váltotta be ígéretét, sőt még az apátságra két ízben hadikölcsönkép kirótt 6825 forint 50 krajczárt sem térítette meg soha.
Ily viszonyok között mind az apát, mind a rendtagok részéről nemcsak buzgóságra, hanem igen nagy önmegtagadásra is volt szükség, hogy a gimnázium ügye mégis előbbre haladjon, főkép az 1806-ik évi második Ratio Educationistól 316kezdve, mely a három grammatikai osztályhoz egy előkészítő-osztály – a régi parva – berendezését és a tanári testületnek egy taggal megszaporítását kívánta. Ezt az előkészítő-osztályt ugyan, mert az elemi iskola harmadik osztályából alakult, a királyi rendelet szerint Egerben is a városnak kellett volna berendeznie és megfelelő tanárral ellátnia, de a tanács kijelentette, hogy erre alkalmas embert ő nem adhat, s kötelezettségétől azzal váltotta meg magát, hogy a cziszterczi rendnek, a helytartótanács 1807 július 29-iki rendelete szerint, „örök időkre évi kétszáz váltóforintot fizet.” Ez volt Eger városának összes terhe, melyet a gimnázium érdekében viselt egész 1860-ig, a mikor a zirczi apát, a 194 osztrák értékű forint és 29 krajczár dézsmaváltság fejében ettől a tehertől is megszabadította. Schumann apát, kinek vállát a konvent és a gimnázium fenntartásának gondjai egyre jobban nyomták, rendtársaival együtt szívesen türte a szükséget is, csakhogy a gimnázium jó neve csorbát ne szenvedjen. Nemcsak állására, önfeláldozó munkásságra nézve is első volt társai között.
Ekkor szabadult fel t. i. a szántói birtok a hosszú bérlet alól, elég siralmas állapotban; azért Schumann, hogy rendbehozatalánál maga is, rendje is biztosítva legyen, kezelésével Pásztyt bízta meg, helyébe pedig Marsalkó Konstantint nevezte ki igazgatónak. Báró Sahlhausen főigazgató nagy megnyugvással értesült e kinevezésről, mert Marsalkót régóta ismerte és tudta nagyon jól, hogy azokban a nehéz napokban, mikor a tanári testület egészen vegyes volt, Pásztynak csak az ő odaadó támogatásával sikerült a gimnázium jó nevét valahogy megőriznie.
Schumann apát 1809 november 16-án a sebesült franczia katonák gyóntatása közben elkapott kolera-járványnak áldozatul esett. Marsalkó már 1801-ben és mindenkép azon volt, hogy a visszaállítandó pilis-pásztói apátság addig is, míg a tehetősb zirczi apátság önállósítása bekövetkezik s ahhoz lesz az csatolható, a zirczi perjel kormányzása alá kerüljön. Most, mint a konvent és az apátság kormányzó perjele, még jobban rajta volt, hogy az egyesítés kérdése mennél hamarább dülőre jusson. A konvent tagjai között ezúttal nem is volt már nézeteltérés, mert nem feledték, hogy a sanyarú hét esztendő alatt egyedül elhunyt apátjok föltétlen önmegtagadásának volt köszönhető, hogy rendjük a roppant terhek viselése alatt össze nem roskadt. S a jövő képe még fenyegetőbbnek mutatkozott. Az épületek helyreállítására és a gimnázium új fölszerelésére felvett kölcsön negyedrészben sem volt még letörlesztve, a költségek megtérítését pedig a bankjegyeknek 1809 végén beállott csökkenése után, mely az állam pénzügyi bukását (1811) előre jelezte, többé már nem is remélték. Ezért nem lehetett hajlandó a konvent a lévai gimnázium átvételére sem, a mire Léva város tanácsa Marsalkót, többi között a szántói birtok közelsége miatt, 1810-ben ismételve kérte, mert a háborús idők, főleg pedig a devalváczió következtében szenvedett nagy veszteségek miatt attól is lehetett félni, hogy az esetben, ha az egyesítés, mely ellen a zirczi, akkor még nagyrészt német czisztercziták dolgoztak, meg találna hiúsulni, a konvent az egri gimnázium és templom fenntartásának terhét nem bírja meg.
A kormány érezte a visszaállító diplomában rárótt kötelezettségnek súlyát, de szorult helyzetében most már, ha akarta volna sem tudta ígéretét beváltani, annyira megcsökkent a szenvedett veszteségek miatt a vallás- és a tanulmányialap jövedelme. Annál hajlandóbb volt hát teljesíteni az egri konvent óhajtását, mert a pilis-pásztói apátságnak a zirczivel egyesítése útján, a vallás- és tanulmányialapot több mint 50.000 forintnyi tehertől egyszerre megszabadíthatta, s épen ez időtájt, 1810-ben, a legfőbb akadály, mely a zirczi apátság függetlenítésének eddig útjában állott, a poroszországi szerzetes-rendek feloszlatásával magától megszünt. A király azonban csak négy évvel később, Heinrichau s egyben Zircz apátjának, Gloger Konstantnak, halálával nyert szabad kezet a zirczi apáti czím és jog adományozására s ezzel együtt a pilis-pásztói apátságnak a zirczivel egyesítésére. Az egyesítés 1814 augusztus 19-én ment végbe. Az egyesített hármas apátság első apátja a zirczi konvent perjele, Dréta Antal lett, ki az egyesítés előkészítésére a pilis-pásztói apát czímet már 1812-ben megkapta. Ez az egyesítés az egri gimnázium jövőjét is végleg biztosította.
Az egri konvent tagjai igy osztatlanabbul szentelhették magukat hivatásuknak. Az igazgató feljegyzése szerint „évről-évre szép rendben és békében folynak a dolgok, a mint a Ratio Educationis rendeli,” és báró Sahlhausen 317főigazgató utódja, Suhányi Ferencz kir. tanácsos „örömmel jön Egerbe s az örvendetes viszontlátás reményében távozik, mert az igazgató is, meg a tanárok is, érzik hivatásuk fontosságát és szereti kötelességöket.” A zirczi apát is „jól eső büszkeséggel látja, hogy nem estek hiába a rend nagy áldozatai.”
Marsalkó halála után (1817) Zoffcsák Ödön foglalta el az igazgatói széket alig harmincz éves korában. Szuhányi nagy elismeréssel szól az igazgatónak „alattasai vezetésében és fegyelmezésében követésre méltó pontosságáról”.
Zoffcsák igazgatóságának utolsó évében helyet cserélt a gimnázium. Az 1827 augusztus 26-iki második nagy tűzvész t. i. a belváros nagyrészével együtt, a czisztercziák összes épületeit újra elhamvasztotta. Oly nagy volt a pusztulás, hogy az épületeknek egy időben helyreállításáról szó sem lehetett; azért a zirczi apát, Villax Ferdinánd, az iskolai nagy szünet alatt csupán a gimnázium épületét fedette be s azt is csak ideiglenesen, hogy az új tanév rendes időben, november elején meg legyen benne nyitható, mert e helyett, minthogy közte és a kolostor között utcza volt, a kolostor nyugati szárnyának nagyobbik felét szándékozott gimnáziummá átalakíttatni. Nem gondolt arra, hogy minő követelésekkel léphet majd fel az idő, hanem, a konvent javaslata ellenére, csupán a jelen parancsoló szükségét tartva szem előtt, úgy számított, hogy, ha a gimnázium épületét eladja, kisebb épülettömeget kell helyreállítania s a helyreállítás terhén az eladott épület ára is lendít majd valamit. A kétemeletes nyugati szárny tizenhat öl hosszú nagyobbik fele, hat teremre osztva, 1827 tavaszán már készen állt s a tanulók a második félévet már abban kezdték meg; a régi épületet azután, hatezer váltó forinton, Pyrker érsek vette meg, hogy az elemi népiskolával együtt tanítóképző-intézetet s ének-, zene- és rajziskolát állítson benne. Tervét, hogy rajziskola útján Egerben műipart teremtsen, ének- és zeneiskolájával pedig az újabb nemzedék erkölcsét szelídebbé tegye, nem hajthatta végre, mert a polgárság vezetői, képzelt sérelmeik miatt, hogy a városnak a püspökséggel s utóbb az érsekséggel másfélszázad óta sokszor megújított pörét megint elvesztették, örökké újjat húzván vele, legnemesebb szándékait csak azért, mert az övéi voltak, sorra mind meghiusították. Igy azután, mivel rajz-, ének és zeneiskolájába a gimnázium tanári testületének minden buzdítása mellett sem kapott tanulókat, a már rendbehozott épületet kaszárnyául a városnak ajándékozta, s az is maradt a jezsuita gimnázium egész 1892-ig, a mikor, a megyei kaszárnya felépülvén, a városi reáliskola költözött bele. A gimnázium berendezése s a templom és a kolostor helyreállítása 124.000 forintba került. Befejezésül 1836-ban az akkori perjel-igazgató, Rezucsek Antal, a jezsuiták távoztakor félbenmaradt keleti szárnyépület addig zárt közét díszes kertté alakíttatta, a Széchenyi-utcza felett mintegy öt lábnyi magasságban uralkodó széles terraszt pedig, szintén átalakíttatván, négy sor ákáczczal ültette be.
Rezucsek Antal 1829 október végén vette át a perjeli hivatalt s ezzel együtt a gimnázium igazgatását. Az első tanári gyűlésen azzal köszöntött be, hogy „a latin nyelvre, mivel hazánkban a fontosabb egyházi és világi ügyek azon tárgyaltatnak, különös gondot kell ugyan fordítani, de nem szabad kisebb gonddal lenni a magyar nyelv mívelésére sem; mert eljön az idő s talán közel is van már, mikor a nemzeti nyelv lép a latin örökébe, amint ez más, míveltebb nemzeteknél már megtörtént.” S ezzel ő is elődei nyomába lépett. Az igazgatók nemcsak megszerezték az újabb érdemes magyar könyveket, hanem, hogy a tanulókat is rákapassák a magyar könyvek olvasására, beállottak gyűjtőknek s egy-egy jobb magyar könyvre húsz-harmincz előfizetőt is szereztek a tehetősebb tanulók között. Rezucsek 1834-ben hivatalos téren is elkezdte a magyar levelezést; a városi hatóság és a megyei alispán latinnyelvű átirataira rendesen magyar nyelven válaszolt. 1837–38-ban a maga felelősségére intézkedett, hogy a humanisták (V–VI. osztály) hitszónoka is magyar nyelven tartsa vasárnapi szentbeszédet – a grammatikai osztályoké már 1830–31-től ezen tartotta – és hogy a tanárok a tantárgyak nagyobb részét kezdjék el magyarul tanítani. Richter főigazgató kérdőre is vonta e miatt és utasította a helytartótanács 1842-iki rendeletének megtartására, de Rezucsek helyt állt magáért és nem engedett.
Az 1844. II. 9. t.-cz. tehát, melylyel a magyar nemzet, ötven évi küzdelem után, a nemzeti nyelv kizárólagos uralmát biztosítandó volt, az egri gimnáziumot nem találta készületlenül. A nemzeti átalakulás nagy kérdései egészen elfordították 318a figyelmet a közoktatásügy reformjától, s az átalakúlás „forradalomszerű betetőzése” is megtörtént, a nélkül, hogy a helytartótanács valami intézkedést tehetett volna. Az első felelős kormány is csak annyira juthatott, hogy „a tanítás módszerében és az iskolai fegyelemben szükséges és az élettel összhangzó változások” megállapítása végett 1848 július 20-ikára tanügyi bizottságot, szeptember elejére pedig országos tanügyi értekezletet hívott össze. Október 4-én már a honvédelmi bizottság vette át az ország kormányzását s ezzel közoktatásunk megindult újjászervezésének ügye is végkép megakadt. Az 1848–49-iki tanévet is csak ott nyithatták meg, a honnan távolabb volt a fegyverzaj. Egerben még megnyitották, de az előadások, fegyvergyakorlatokkal vegyest, alig két hónapig folyhattak. Az orosz hadak beözönlésének hírére az igazgató sebtiben befejeztette a vizsgálatokat.
Az osztrák kormány a területében megcsonkított országot két tót, egy német és két magyar kerületre osztotta. Eger az egyik magyar katonai kerületbe, a pestibe jutott s ebben az egri polgári kerület székhelye lett. A legelső intézkedés az iskolák szervezetét még nem érintette; a tankerületi főigazgatóságok is csak november hóban szüntek meg. A kassai főigazgató október 10.-én tudatja, hogy „a teljhatalmú országos cs. kir. biztos, Geringer báró, intézkedése szerint az 1849–50-ik évi tanfolyam, ha a tanárok compromissiója akadályul nem szolgál, november elején megnyitandó; a tanügyben az év folyamán netalán történő változások iránti felsőbb rendeletek bevárandók; addig a régi rendszer szolgál szabályul.” Egerben akadály nélkül megnyílhatott az új tanév. Ekkor került az egri gimnáziumhoz negyedmagával Szvorényi József is, a kinek neve Székesfehérvárt a Jellasich elleni hivatalos kiáltvány megszerkesztése miatt az erősebben kompromittáltaké között volt.
Az 1849–50-ik tanév így, még a régi rendszerben, minden baj nélkül be is fejeződött; a következő azonban s még inkább az 1851–2-ik, nagyot változtatott az intézeten. Az osztrák közoktatásügyi kormány legelső gondja az volt, hogy a gimnáziumok egy részét négy osztályú algimnáziummá szállítsa le vagy alsóbb „műtanodává” – reáliskolává – alakítsa át, más részét pedig, főkép a hol a jogakadémiát el szándékozott törölni, a filozófiai két osztály hozzáadásával, nyolcz osztályú nagygimnáziummá emelje. A tanodafelügyelő jelentése alapján az egrit is nyolcz osztályúnak tervezte, ha az érseki liczeumi két osztály alapítványaiból, a város és a vármegye állandó segélyéből még a vármegye birtokosainak adományaiból kikerül akkora összeg, a mennyi a cziszterczita-rend áldozataival együtt a nyolcz osztályú teljes gimnázium szükségleteit fedezni fogja. Mert a cziszterczita-rend áldozatkészségéről biztos volt ugyan, de tőle, minthogy a székesfehérvári gimnázium kifejlesztését már elvállalta s Pécsett is ugyane feladat előtt állt, nem kívánta, de nem is kívánhatta, hogy mikor a lezajlott két háborús év anyagi erejét szinte végkép kimerítette, tagjainak számát pedig nagyon leapasztotta, három gimnáziumnak egyidejű kifejlesztésével lehetetlenre vállalkozzék. A városhoz és a vármegyéhez intézett felszólítás azonban nem járt semminemű sikerrel, a vármegyei birtokosság meg azzal felelt, hogy az iskolák támogatása nem az ő dolga; így hát az egri gimnázium kifejlesztése a cziszterczita-rend jóakarata mellett egyedül attól függött, vajjon beleegyezik-e az érsekség és a főkáptalan abba, hogy az ő filozófiai két osztályuk a czisztercziák gimnáziumával egyesíttessék, s hajlandó lesz-e a két osztály alapítványain felül még a szükséges állandó segély megajánlására. A főkáptalani helyettes, Roskoványi Ágoston, csak hogy Eger számára a főgimnázium mennél hamarább biztosítva legyen, a szükséges segélyt feltételesen – a végleges döntés a kinevezendő új érsek joga volt – az érsekség részéről is megígérte; az igazgató tehát ez értelemben tette meg, a kívánt felterjesztést.
A miniszteri engedély, hogy a liczeumi két osztály a gimnáziummal egybeolvasztható, elég korán leérkezett; Roskoványi azonban a zirczi apáttal való egyezkedést a liczeumi tanárok közbeléptére az új érsek kinevezéseig elhalasztotta. A közben kinevezett új érsek s a főkáptalani helyettes a pestkerületi miniszteri biztosnak azt jelentette, hogy Bartakovics érsek az ő ígéretét semmisnek nyilvánította. Október 20-án már lent volt Bécsből a miniszteri rendelet, hogy „az igazgató addig is, míg a zirczi apát úr intézkedni fog, nyomban fogjon hozzá a gimnázium átalakításához és a négyosztályú kisgimnáziumi előadásokat az 319Organisations-Entwurf értelmében kezdje és kezdesse meg.” Október 25-én nyílt meg az átszervezett kisgimnázium hat tanárral – az Entwurf szerint az igazgatónak is kellett tanítania – és 164 tanulóval.
Bartakovics érsek, aki tiltakozásával csak azt akarta elérni, hogy a filozófiai osztályok, gimnáziumi osztályokká átszervezve is, alapítványaikkal együtt az egyházmegye kezében maradjanak, most, hogy a czisztercziták csak a négy alsó osztályt nyithatták meg, a városbeli szülők, – mert a vidékiek oda vitték gyermekeiket, a hol a tanév rendes időben, október 1-jén, megnyílt – meg szemináriuma és finevelő-intézete érdekében maga nyittatta meg a négy felső osztályt és egyúttal minden követ megmozdított, hogy a jogakadémiát, mely a feloszlatandók közé volt számítva, bárminő áldozatok árán is megmentse. Kapott is rá Bécsben biztatást, ha az állami jogakadémiák mintájára újjászervezi. Csakhogy az újjászervezés pénzáldozatokon kívül tanerőt is annyit kívánt, hogy a jogakadémia mellett az „érseki felsőgimnázium” megtartására még csak gondolnia sem lehetett; hamarosan új egyezkedésre szólította hát fel a zirczi apátot s 1851. április 29-én abban állapodott meg vele, hogy a czisztercziták a négy felső osztályt már a következő tanévre átveszik s a maguk épületében helyezik el, de három tanár fizetése, öt-ötszáz pengő forint, örök időkre az érsekség meg a főkáptalan közös terhe marad s mindaddig, míg a zirczi apát az összes tanszékeket rendjének tagjaival be nem töltheti, három alkalmas tanárt egyházmegyéje papjai közül az érsek ad, sőt ad a következő évre még egy negyediket is, ennek fizetését azonban mind a hárman egyenlő mértékben fedezik. Az egyezkedést jóváhagyás végett nyomban felterjesztették a minisztériumhoz; de azért a következő (1851/2) tanévre nyilvánosan megint csak a kis gimnázium nyílt meg, mert Bartakovics, amint a kormányzó szeptember 28-iki leveléből értesült, hogy a jogakadémiát be kell zárnia, értesítette a zirczi apátot, hogy az ápril 24-iki egyezkedéstől eláll és a négy felső osztályt továbbra is a maga papjaival fogja taníttatni. Azt remélte, hogy a jogakadémia fejében a különálló „érseki felső gimnázium” részére nemcsak a nyilvánosság, hanem az érettségi vizsgálattartás jogát is megnyeri s ez úton a jogakadémiát, az arra való erőket állandóan munkában tartva, kedvezőbb idők fordultával minden fennakadás nélkül visszaállíthatja. De a kormány nem ismerte el nyilvánosnak az „érseki felsőbb gimnáziumot” és ismételten sürgette, hogy a négy felső osztálynak a czisztercziták nyilvános algimnáziumával való egyesítése iránt a zirczi apáttal egyezkedjék. Végre a zirczi apát lemondott az állandó segélyről s az 1852 június 8-iki végleges egyezkedésben mindössze annyit kötött ki magának, hogy három tanszéket alkalmas egyénekkel hat évig, a maga és a főkáptalanja terhére, az érsek fog betölteni. Ezzel vége szakadt a hosszú bizonytalanságnak.
Az új, 1852–3-ik tanévre a konvent épületében mind a nyolcz osztálynak s ezenfelül a szertáraknak is helyet kellett szorítani. Rezucsek igazgató a legfelső két osztálynak ideiglenesen a konvent éjszaki szárnyában adott helyet, Juhász Norbert pedig, a ki 1853 szeptember 24-én a gimnázium igazgatását átvette, a templom déli oldalán félhosszúságban elnyúló földszinti ruhatárt és első emeleti oratóriumot egy-egy osztályteremmé alakíttatta át, a második emeleti tizennyolcz öl hosszú karzatot meg, három teremre osztva, szertáraknak rendezte be.
Hanem a gimnáziumnak ez az egész átalakulása még csak külső volt; a belső, melyet az Entwurf kívánt, csak épen hogy megkezdődött.
Egy ideig még a magyar nyelvre sem volt rendes tankönyv azon az egy nyelvtanon kívül, melyet Ihász Gábor, egri cziszterczita tanár korában adott ki. Magyar nyelvi tankönyvirodalmunk e szükségén alig fordíthatott volna más valaki nagyobbat, mint Szvorényi, a kit Magyar Ékesszókötéséért az Akadémia megkoszorúzott és tagjai közé választott, V. Ferdinánd király pedig országosan kitüntetett. Ezt dolgozta hát ki legelőbb, 1851-ben, tankönyvvé Ékesszókötés czímen, azután, az algimnáziumok és a reáliskolák számára, négy kötetes Olvasókönyvét állította össze, mely középiskoláinkban gyorsan elterjedt s közel harmincz éven át szinte kizárólag uralkodott. Olvasókönyveivel kész sem volt még, mikor a közoktatásügyi miniszter a tantervnek megfelelő magyar nyelvtan megírására szólította fel. Amúgy is óhajtása volt neki egy „a magyar nyelv tanítását helyesebb útra igazító” nyelvtan megírása és terve is meg volt már hozzá, mikor a rendeletet megkapta; de csak két év mulva készülhetett el vele, mert a rendelet 320vétele után két hónappal, a Tudományos Műszótár szerkesztő-bizottságában nevezték ki s a ráeső szakok kidolgozása két évre (1854–5–1855–6) nemcsak nyelvtanától, hanem a gimnáziumtól is elvonta. Nyelvtana után, melynek iskolai kisebb kiadása szintúgy, mint olvasókönyve, mindenfelé elterjedt, 1867-ben megjelent Magyar Irodalmi Szemelvények czímű tankönyve lett hosszú időre az irodalomtörténeti tanítás eszköze.
Régi hagyományához hű maradt az intézet: a merőben új viszonyok között is megállta helyét s egyben-másban útmutatóul is szolgált a többieknek. A rajztanítás például, meg a tornázás, ritkaság számba ment még akkor gimnáziumainkban, a műének pedig merőben ismeretlen volt; tanításukat az új tanterv is, mint nem kötelező tárgyakét, csak óhajtandónak mondja s csupán a szépírásról jegyzi meg, hogy az algimnázium tanulóira nézve bizonyos időn át kötelezővé tehető. Juhász külön szépírástanító alkalmazásával mindjárt 1853–4-ben kötelezővé tette az alsó osztályokra s Lövényit, az ütenyírás mesterét, meghívta Egerbe, hogy a szépírás tanítója gyakorlati utasítást vehessen tőle. 1854–5-ben megkezdette a rendszeres rajztanítást és azzal, hogy a tanulók rajzait az évzáró ünnepen rendesen kiállította, a rajz iránt való érdeklődést lassanként a szülőkben is sikerült felkeltenie. 1855–6-ban, rendkívüli tárgyul, a franczia nyelvet kezdte el taníttatni, egyelőre csak a cziszterczi-rend Egerben iskolázó VII–VIII. osztályi növendékeinek érdekében. 1856-ban a rendszeres testgyakorlás alkalmát is megszerezte a gimnázium tanulóinak. 1854-ben megnyerte már Villax apáttól az engedélyt, hogy a gimnázium rendkívüli tárgyai közé a tornázást is beveheti.
A rendszeres énektanítás is, melyre példát összes középiskoláinknak az egri gimnázium adott, Villax apát 1852–3-ban egyenesen Juhász buzgólkodására rendelte el. Volt ugyan énektanítás azelőtt is, de csak hallás után, a templomi énekek begyakorlására.
Az egri gimnázium e szerint az 1855–6. tanévben a fejlődés azon fokára jutott már, hogy az új tantervnek nemcsak követeléseit, hanem egyben-másban még óhajtásait is betölthette. Ennek elismerése volt egyebek között az is, hogy Juhászt a fejedelem 1857-ben a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. Juhász, kit szigorú részrehajlatlanságával szerzett ellenségei a kitüntetés elfogadása miatt a hazafiatlanság vádjával illettek, azt felelte, hogy „a tanári testület a felsőbb hatóságok rendeleteinek, melyek a helyi viszonyokra eddig tekintettel voltak, esküjénél és állásbeli kötelességénél fogva mindenkor engedelmeskedett, de a német nyelvű előadásokra, melyek az intézet legfőbb czélját hiusítanák meg, még az esetben sem vállalkozhatik, ha e miatt az érettségi vizsgálattartás jogát el kellene is vesztenie.” A helytartóság e nyilatkozatra engedett követeléséből s csak annyit kívánt, hogy a következő évben a IV. osztályban az „Österreichische Vaterlandskunde”, az V-ben az ókori történet s a VIII-ban az ausztriai birodalom statisztikája adassék elő német nyelven.
A visszaállított magyar királyi helytartótanács az iskolatanácsosi intézményt még 1860-ban megszüntette, de a tankerületek élére, melyeknek beosztásában az 1850 előtti állapotra tért vissza, csak 1862 június 11-én tudta a főigazgatókat kineveztetni; a közbeeső idő alatt mindegyik igazgató, még az osztrák rendszerben, a maga belátása szerint intézte iskolája ügyeit s az érettségi vizsgálatot is maga vezette. Juhász a kedvező politikai helyzetet arra használta fel, hogy a földrajz tanítását már az első félévben az ország területi épségének megfelelőleg módosította s azt az időt, melyet a még fennálló tanterv az „ausztriai birodalom” történetének szánt, a magyar nemzeti történet tanítására fordíttatta. Majd úgyszólván naponként, meghányta-vetette tanártársaival, a miben az Organisations Entwurf a szinte általánosan visszaóhajtott Ratio Educationisnál tizenkét esztendei tapasztalatuk szerint határozottan jobbnak bizonyult, s a mi belőle, a mi viszonyainkhoz módosítva, az alakítandó új rendszerbe czélszerűen be lenne illeszthető. Az így meghányt-vetett kérdéseket azután javaslattá dolgozta ki. A helytartótanács már május hóban felszólította a megyés püspököket, a tanítórendek főnökeit, a vármegyék és a szabad királyi városok mellett a tanári testületeket is. Juhász javaslata, melyet némi módosítással elfogadtak, a tanterv módosítását illető fontosabb kérdéseket, kilencz csoportba osztva, mind felölelte s nagy tudással és körültekintéssel széles alapon vitatta meg; minthogy azonban a szakrendszer mellett harczolt s az osztályrendszer 321visszaállítására való törekvést gimnáziumainkra határozottan károsnak jelentette ki, az újtanterv összeállítására kiküldött „országos bizottmány”, mely Lonovics volt egri érsek elnöklete alatt nagyobbrészt a Ratio Educationis-féle osztályrendszer visszaállítóiból állt, egyszerűen félre tette s még azt a pontját sem méltatta figyelemre, mely, hogy jeles íróink műveiből az iskolában is mennél többet lehessen olvasni, a magyar nyelv heti két óráját legalább egygyel szaporítani kívánta, hanem oly javaslatot terjesztett elő, mely a nemzeti irodalom tanítására a VIII-ik osztályban hetenként egyetlen órát szánt.
Juhász messzebb látott. Azok az elvek, melyeken javaslatát felépítette, egy évtized múlva mind érvényesültek. Juhász az időközi vajudás éveiben is úgy vitte a gimnázium ügyét, hogy a kassai főigazgatónak „Egerben mindig pihenő napjai voltak, mert a tanári testület egyetértő buzgósága minden akadályt elhárított útjából.” A kéthavi jelentések az évzáróval együtt mindenkor „tökéletes megnyugvással vétettek tudomásul s a tanári testület 1865-ben még „felsőbb elismerésben” is részesült; pedig az egri gimnáziumnak, többi között főleg a miatt, hogy a nemzeti történet tanításánál a cziszterczita-gyűlölő Pálffy Móricz kir. helytartó 1862-iki látogatása után is a „rebellis” Horváth Mihály tankönyvét használták s engedélyezését Juhász a helytartótanácsnál, az ismételt kitiltás ellenére, ismételten sürgette, a legfelső helyen igen erős rovása volt. Annál jobban meglepte hát magát a tanári testületet is az a kitüntetés, hogy a király a kassai tankerület élére Morovics Márton halála után épen az egri gimnázium igazgatóját állította.
Juhász 1866 május 6-ig vitte az igazgatóságot; helyét, a zirczi apát május 15-iki rendeletére, Szvorényi József foglalta el. Szvorényira ugyanolyan munka várt, a minőt igazgatósága kezdetén Juhász végzett: a gimnáziumot egy egészen új, az Eötvös-féle tanterv szerint kellett átszerveznie. Egy évig még a régi – mindvégig átmeneti – tanterv volt érvényben; Eötvös miniszter ezalatt kidolgoztatta három tagozatú középiskolájának – reálgimnázum (I–IV.), gimnázium (V–VI.), liczeum (VII–IX. osztály) – tantervét s szeptember 20-ikára magához rendelte a főigazgatókat és valamennyi gimnázium és reáliskola igazgatóját, hogy „az új szervezet kész munkálatainak alapjául vett elvek és irányok közlése után netaláni észrevételeiket megtehessék s az új tanrendszer szellemének megismerése mellett annak életbeléptetésére utasítást vevén, az átmenetet a tanügy kára nélkül egyöntetű eljárás alapján eszközölhessék.”
Az új tantervre 1867–8-ban úgy kezdődött meg az átmenet, hogy az I. osztályban a német nyelv helyett a mennyiségtan mellé a „mértani alaktan” járult s ezen kívül a mértani rajz, a szépírás és a hol volt rá alkalom, a testgyakorlás kötelező tárgygyá lett, az V-ben pedig a mellőzött görög nyelv helyét a római mithológia foglalta el, itt is kötelező nyári, sőt, a hol már most lehetséges volt, téli testgyakorlással. Legelőbb az V. osztályi tanulókon kellett segíteni, hogy a latin nyelvű mithológia s utóbb majd az archeológia is kezökben legyen. A mithológia rövid kézikönyvét, november végéig, Szvorényi állította össze, az archeológia megírására pedig a tanári testület legjelesebb fiatal nyelvész tagját, Kiss Ernő nyerte meg. A mértani rajz tanítása azonban, mint egészen új tárgyé, még ott is, a hol, mint Egerben, a szabadkézi rajzot évek óta tanították már, nehezebben indult meg, mert külön rajzterem berendezését kívánta, s azután tanár sem akadt rá mindjárt alkalmas. Szvorényi Juhász figyelmeztetésére még augusztusban felment Bécsbe, hogy ott a rajziskolák berendezésével megismerkedjék s egyúttal gondoskodjék a szükséges rajzszerek és minták beszerzéséről. Pesten és Budán folytatta azután, összehasonlításkép, a körültekintést s mire az országos tanügyi értekezletről haza ért, a rajzszerek és minták, harmadfél százon felül, már Egerben voltak. Rajzteremnek azután a konvent-épület 1863-ban meghosszabbított északi szárnyának második emeletén azt a két termet törette egybe, mely a rendi theológus növendékeknek épen egy évvel előbb Zirczre átköltöztetésével üresen maradt. 1868 október elejére, mikor a mértani rajz a II. osztályba is felkerült, száztíz tanulóra berendezve készen állt már a rajziskola és Sajósy Alajos akadémiai festőben új, rendes rajztanárt is kapott, a kinek vezetése alatt mind a mértani, mind a szabadkézi rajz tanulása annyira fellendült, hogy a gimnázium az első, az 1874-iki országos rajzkiállításon kitüntető oklevelet nyert.
322A „reálgimnázium” és a „gimnázium” tanterve két év alatt életbe lépett az állami és a katholikus gimnáziumokban. A háromosztályú és három irányban elágazó „liczeumnak” azonban nemcsak a katholikus, hanem az állami tanártestületekben, sőt az orsz. képviselők között is alig akadtak hívei, azért életbeléptetését, melynek 1869–70-ben kellett volna megkezdődnie, Eötvös egyelőre, elhalasztotta; de 1871-ben meghalt s kilencz osztályú középiskolája vele együtt eltemetődött. 1871–2-ben újra elkezdődött a kísérletezés Pauler, majd, 1872–3-tól Trefort minisztersége alatt és tartott mindaddig míg az Országos Közoktatási Tanács 1879-iki tantervét, mely a gimnáziumot egységes tanfolyamú intézetté szervezte, az országgyűlés 1883-ban törvényerőre emelte.
Szvorényi igazgatóságának mindjárt második évére, 1867–8-ra, esik az 1862-ben megkezdett, de akkor abban maradt ifjúsági könyvtár megalapítása. Szvorényi kérésére Horváth Zsigmond vette magára a megalapítás terhét s fáradozása azzal a meglepő eredménynyel járt, hogy a könyvtárban a tanév végén, tisztán ajándékból, 1109 kötet volt. Hogy a könyvtárt rendszeresen gyarapíthassák, pénzalapot is gyűjtött főleg a zirczi apát meg az egri főkáptalan egyes tagjainak adományaiból s később az ifjúsági ének- és zenekar hangversenyeinek jövedelmeiből. Mert 1874-től fogva, mikor az ifjúsági könyvtár a felsőbb osztályok szükségleteinek már megfelelt, segélyező fiókot is állított melléje, hogy a szegényebb tanulókat egyelőre csak a nyelvtanuláshoz szükséges drágább szótárakkal, később azonban, ha lehet, tankönyvekkel és rajzszerekkel is el tudja látni. 1882–3-ban, a meddig e tisztséget vitte, 4000 kötetre szaporította fel a kettős könyvtárt és a szegény tanulókat évenként öt-hatszáz tan- és segédkönyvvel látta el.
A természettani szertár és a természetrajzi gyüjtemények is csak az ő különös buzgólkodása következtében juthattak a középiskola szükségeit messze túlhaladó gazdaságukhoz. Legelső gondja a szaktanulmánya körébe vágó természettani szertár gyarapítása volt. Költsége mindig volt rá, mivelhogy Rezutsek apát soha egy kérését sem tudta megtagadni. Igy gazdagította fel szertárát rendszeresen annyira, hogy már 1873-ban, mikor a természetrajzival együtt újból rendezte, 352 fizikai szere volt 6000 forintot jóval meghaladó értékben.
1856–7-től fogva, mikor a természettani szertár őrzését elvállalta, a természetrajzi gyűjteményt is, bár őre hivatalból a szaktanár maradt, igazában ő gondozta. Mindjárt a legközelebbi nagyszünet elején megismerkedett Schreyber Ferencz klosterneuburgi kanonokkal s 887 ausztriai növényfajt szerzett tőle a gimnáziumnak. Majd, 1863-ban, meglátogatta a Piránóba, Isztriába, szakadt tudós Titus Pius magyar minoritát, hogy megköszönje neki azt a becses tengeri növénygyűjteményt, melyben egy évvel előbb a helytartótanács útján több hazai középiskolával együtt az egri gimnázium is részesült, s látogatása azzal az eredménynyel járt, hogy Titius három éven át új meg új növény- és állatfajokat küldözgetett neki, a negyedik évben pedig maga is eljött Egerbe egy egész láda ajándékkal s ezt a már szépen felgyűlt kagyló-, csiga- és puhaállat-gyűjteménynyel együtt szakszerűen be is rendezte. Vrabély Márton, az egri czisztercziták egyik leghívebb barátja, a Mátra-vidék flórájának a külföld tudósai előtt is tiszteletben állt nagy ismerője, 1867–8-ban egész növénytárával, mely, számos külföldiek mellett, közel az összes mátravidéki flórát magában foglalta, főleg az ő kedvéért ajándékozta meg az egri gimnáziumot s utóbb még azt is megtette, hogy a most már nagyobb részökben fölöslegesekké vált régibb gyűjtéseket kiselejtezve, az egész gyűjteményt, – 300 példányban 4220 virágos és virágtalan növényfajt – ritka díszszel és czélszerűséggel egészen maga rendezte be. A magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének idején, 1868 augusztus hóban, általános figyelem tárgya volt e gyűjtemény; de sokan érdeklődtek a Titius ajándékai, meg a madárgyűjtemény iránt is, melyet Xantus János, az állatkert igazgatója, ép abban az évben hetven amerikai, éjszakeurópai fajjal ajándékozott meg s utóbb is, mindaddig, míg gyűjtéseivel élemedett kora miatt fel nem kellett hagynia, évről-évre gazdagított. Igy azután, mert e közben részint pénzen, részint ajándékozás útján az emlősállat – meg az ásványgyűjtemény is szépen felszaporodott, csak a lepke- és bogárgyűjtemény maradt még szegényes; meglátszott rajta, hogy a szaktanárokat a gyűjtésre inkább csak az iskolai szükség szorította, nem a szenvedély sarkalta. Hanem ez ágnak is hamar akadt a czisztercziták jóbarátjai között Vrabély, Kempelen Rudolf pozsonyi kir. pénzügyi 325tanácsosban. 1867-ben tünik fel neve először az intézet nagyszámú jótevői között, két évvel utóbb pedig több ezer példányból álló lepke- és bogárgyűjteményével már a Vrabélyé mellett áll. De ez csak kezdet volt még. Kempelen ezután is folytatta gyűjtéseit szenvedélylyel s főleg attól fogva, hogy nyugalmi éveire Egerben telepedett át, a munkája fennmaradására számító tudós kéz bámulatos avatottságával. Húsz éven át csodálni való kitartással gyarapított és nagy szakértelemmel rendezett lepke- és bogárgyűjteményét – 1100 nemben s 4380 fajban 13.060 példányt, – melyet tökéletes volta miatt Holub Emil, a híres afrikai utazó, egri látogatásakor a maga nemében páratlannak ítélt, 1890–1-ben adta ugyan át a gimnáziumnak, de Szvorényit tíz évvel előbb biztosította már nagyszerű adományáról. Horváth Zsigmond előre gondoskodott, hogy ő vagy utódja alkalmas helyet adhasson neki, azért a templomból a délinek megfelelő éjszaki karzatot 1883-ban elválasztatta s ideiglen, míg a gimnázium újjáépítése sorra kerül, természetrajzi szertárnak rendezte be, s így a déli karzat három termében, mert a tanári könyvtár onnét már 1861-ben kikerült, az összes fizikai szereket czélszerübben állíthatta össze s még akkor is maradt benne annyi tér, hogy az érem- és pénzgyűjtemény, valamint a keletkezőben levő néprajzi és régiségtani kisded múzeum tárgyai is alkalmas helyhez juthattak.
A gyöngyösi állami főgimnázium.
A Czisztercziták temploma és rendháza Egerben.
Az egri lyceum.
Az egri papnevelő.
Mert Horváth Zsigmond nemcsak a természettani és a természetrajzi szertár körül fáradozott nagy és jelentékeny részt alapítói érdemmel, hanem a most 3235 darabból álló érem- és pénzgyűjteményt is, melynek alapítására (1858) az első adakozók az ő kértére járultak hozzá, 1864-ben ő vette gondjába; sőt azon kívül, hogy a természetrajzi szertárral kapcsolatban egy egészen új ágnak, az őslénytaninak, alapításához az első darabokat szintén ő szerezte, a néprajzi és a régiségtani gyűjtemény létrejötte is az ő nevéhez fűződik. A néprajzi gyűjteményben az ázsiai népéletet jellemző tárgyak Xantus János, az afrikait jellemzők pedig Kováts Károly kairói szállótulajdonos adományai. Ez a fiatal korában Egyiptomba szakadt egri polgár 1880-ban ismerkedett meg Horváth Zsigmonddal s lett, „hogy hazafiúi kötelességének valami kis részét ezzel is lerója” első rangú gyarapítója a természetrajzi, majd a néprajzi gyűjteménynek s alapítója a régiségtani gyűjtemény egyik ágának, az egyiptominak, melynek a régi Egyiptom közéleti és vallási emlékei között legértékesebb darabja Osiris egy főpapjának Atthmennál, Luxor közelében, talált teljesen ép múmiája Krisztus előtt 200-ból. Ez volt Horváth Zsigmondnak utolsó öröme. Harmincz évi buzgó fáradozása után, tisztségeit négy fiatal társának adta át ekkor s maga személyesen már csupán az Országos meteorológiai fiókintézet észleleteire ügyelt fel, melyet, ugyancsak az ő vállalkozására, Schenzl Guidó, a m. kir. meteorológiai és földmágnességi központi intézet első igazgatója, 1872-ben állított fel a gimnáziumban.
A szertárakkal egyidejűleg a tanári könyvtár is annyira megnövekedett, hogy a konvent-épületben, hova 1861-ben átkerült, háromfelé elosztva, csak nagynehezen volt már hozzáférhető. Szvorényi, hogy segítsen e bajon, 1885-ben a legtágasabb tanári szobát szereltette fel könyvtárhelyiségnek s az ekkor már tízezer kötetből álló könyvtárt az új könyvtáros, Káposztássy Jusztitián, három év alatt szakszerűen berendezte, miután az ifjúsági és segélyzőkönyvtárt, melynek gondozását Horváth Zsigmondtól szintén ő vette át, kiselejtezte s az így számba vett negyedfélezer könyvet Horváth Zsigmond lakásából, ahol 1884–5-ig állt, a konventnek egy még lefoglalható szobájába átszállította.
Hátra volt azonban még a tanulók elhelyezésének kérdése. A tanulók nagyszáma következtében nagyon elkelt volna még a hetvenes évek közepén innen, a gimnázium mellett egy másik intézet is: reáliskola, a mint Bartakovics érsek már 1868-ban óhajtotta, vagy, a mit Trefort miniszter akart, az 1868. XXXVIII. törvényczikknek megfelelő felsőbb nép- vagy polgári iskola. Hanem az is, ez is áldozatot kívánt volna a várostól, áldozatra pedig a képviselőtestület, mely a kath. népiskolák ellenében nagy diadalmámor között felállított „közös iskolákat” mindenáron meg akarta tartani, annál kevésbé volt hajlandó, mert azt hitte, hogy a cziszterczita-rend, főkép a Trefort-féle Középiskolai Rendtartás után, mely egy-egy osztály tanulóinak számát nem is hatvanra, mint az Eötvösé, hanem ötvenre akarta korlátozni, előbb-utóbb rákényszerül, hogy a gimnázium épületét kibővítse s a szükséghez képest, párhuzamos osztályokat állítson.
326Trefort is gondolt erre már 1875-ben, mikor a pécsi és a székesfehérvári cziszterczita főgimnáziumok után az egrit is meglátogatta. „A czisztercziták tanításának módja és sikere felett személyes tapasztalatai alapján teljes megelégedését nyilvánította”, csupán egyben, az I. és a II. osztály túlságos népességében találta „kedvezőtlennek” az intézet helyetét s azért Szvorényitól két párhuzamos osztály felállításának lehetőségéről kérdezősködött. A pécsi főgimnázium kiépítése tíz évvel ezelőtt 72.000 forintba került, a székesfehérvárinak pedig 120.000 forintos új épülete épen ez év tavaszán készült el. A cziszterczita-rend e legújabb áldozatait hozta fel okul Szvorényi arra, hogy a gimnázium újjáépítése, mely nélkül párhuzamos osztályokra még csak gondolni sem lehetett, a zirczi apáttól ez idő szerint egyáltalában nem kívánható. Trefort igazat adott neki, s így a gimnáziumnak „ez az egy kedvezőtlen helyzete” továbbra is megmaradt, mert azzal, hogy a király a majdnem másfélszázadon át osztrák kézben volt szentgotthárdi apátságot a pusztulás szélén állt bajai főgimnázium fenntartásának kötelezettségével a magyarországi hármas apátsághoz csatolta, a cziszterczita-rendre annyi új teher szakadt, hogy elviselésében Supka Jeromos apátnak, Rezucsek Antal utódjának, tizenegy évi kormánya alatt gazdasági ereje majd hogy végkép ki nem merült.
Szentgotthárdon t. i. a lelkészi és a gazdasági ügyek rendbehozása végett konvent átalakítására volt szükség. Ez a birtokberuházás egymaga többet kívánt 200.000 ezer forintnál, s mégsem volt és nem is lesz remélhető, hogy az apátság jövedelme kegyúri terhei mellett a bajai főgimnázium fenntartásának valaha csak fele költségeit is viselhetné. De egyéb áldozatokat is kívánt a bajai gimnázium. Tanszékeit három év alatt cziszterczita tanárokkal, a szerződés szerint mind rendesekkel, kellett betölteni. Mindjárt az első évben, 1879–80-ban hat rendes tanárral rövidült meg miatta a három intézet. Eger kettővel s utóbb megint kettővel adózott, kiket egyideig helyettes rendi, sőt három éven át (1885/6–1887/8) világi – Négyesy László, Zolnai (Tömlő) Gyula – tanárokkal is kellett pótolni. Szaporítania kellett hát a zirczi apátnak a rendtagok számát és hogy a többi gimnáziumot is mennél hamarább úgy, mint Rezucsek apát kormányzásának utolsó éveiben volt, mind okleveles tanárokkal láthassa el, el kellett szánnia magát arra, hogy a tanárképzés kérdését végre is akkép oldja meg, a mint az egri konvent egy évtizeddel előbb ajánlotta már, hogy a theológiai intézet Zirczről Budapestre telepítse át és olykép rendezze be, hogy a rend tanárjelöltjei ott rendszeres egyetemi oktatásban részesüljenek.
Időközben Supka Jeromos apát 1883-ban egészen újból rendezte be az osztálytermeket, 1887-ben pedig az épület délnyugati sarkához tízezer forinton tágas, 194 m2 területű tornatermet építtetett. 1888-ban a XIII. Leó pápa félszázados papi jubileumának alkalmából rendezett nyilvános ünnepet már a tornateremben lehetett megtartani.
Arra is jó szolgálatot tett a tornaterem, hogy Szvorényi az évzáró ünnepen attól fogva nagyobb közönséghez szólhatott. Ez a jelentős iskolai ünnep, melyet Juhász 1855–56-ban honosított meg, Bartakovics érsek halála évében (1873) elmaradt. Szvorényit az a kettős kitüntetés érte 1885–86-ban, hogy a magyar nemzeti közoktatás ügyében való hosszú fáradozását a király a Ferencz József-rend lovagkeresztjével, ötven éves írói munkásságát pedig a Magyar Tudományos Akadémia, melynek 1846 óta levelező-tagja volt, tiszteletbeli tagsággal jutalmazta meg. Igazgatói érdemeiért halála előtt két hónappal (1892) még egy, nálunk addig szokatlan kitüntetés érte: a király főigazgatói czímmel ruházta fel, s így negyvenöt évvel előbb az egyik fejedelem kitüntető elismerésével inaugurált munkásságát a másik fejedelemtől eredt kitüntető elismerés fejezte be. A mit tehát huszonhat évvel azelőtt Juhász kötelességül hagyott rá, az egri gimnáziumnak az elődöktől örökölt jó nevét nemcsak belső ügyeinek állandó fejlesztésével, hanem a maga nevével is gyarapította. Csak egyet nem tudott elérni: hogy a gimnáziumnak nevéhez illő hajléka is legyen. Supka Jeromos apát sok sürgetésre készíttetett ugyan erre még 1881-ben két tervet is, de őt előbb a szentgotthárdi apátság és a bajai főgimnázium, azután meg a rendi tanárképzés ügye sokkal jobban elfoglalta, minthogy az építésnek a közel jövében foganatosítására csak gondolhatott volna is; Vajda Ödönre pedig, a ki az apáti széket 1891-ben elfoglalta, annyi kötelesség várt, hogy azok teljesítése mellett másfélszázezer forintot, a mennyit az olcsóbbik terv is megkívánt, a rend folyó jövedelmeiből 327lehetetlen volt előteremtenie, mert azonkívül, hogy a rend kiadásai a bajai főgimnázium átvétele és a középiskolai törvény végrehajtása után szinte megkétszereződtek, a mit elődje a rendi kormánytanács hozzájárulásával megkezdett vagy megígért, azt ő neki mind szigorúan végre kellett hajtania. Csak magának a rend birtokain átmenő két vasútnak kiépítéséhez való hozzájárulás czímén 275.000, a budapesti ház vételára pedig 100.000 forint kölcsön visszatérítésének terhét rótta rá, azután ott volt a zirczi templom megkezdett restaurálásának 50.000 s két új népiskola építésének 20.000 forint költsége; ott voltak a szentgotthárdi apátság kegyurasága alá tartozó templomok, plebániák és népiskolák, melyek mind tetemes javításra, sőt jórészt megújításra vártak; s ott volt ráadásul a bajai főgimnázium roskatag épülete, melynek rendbehozása, a mint Trefort maga is elismerte, a tanulmányi alap terhére a kormány kötelessége lett volna, de hogy ennek a zirczi konvent, tájékozatlanságból vagy jóhiszeműségében, az átvételi szerződés megkötésekor írásba foglalásáról megfeledkezett, 20.000 forintnyi teherrel szintén az ő nyakába szakadt.
Mind a mellett már első egri látogatása után feltett szándéka volt, hogy az építkezést, ha költsége a hatvan-hetvenezer forintot meg nem haladja, legkésőbb 1895-ben megkezdeti. Annál is inkább remélte pedig ezt, mert azután, hogy Eger városa 1890–91-ben a reáliskolát felállította, párhuzamos osztályokra nem számított s most már a minisztérium sem sürgette a nagyobb építkezést, hanem csak annyit kívánt, hogy a szűkebb két osztály, a görögpótló tárgyak tanulói meg a szertárak, megfelelőbb termekhez jussanak. 1894 őszén tehát, a mint a szentgotthárdi új népiskola elkészült, a rend építészét haladéktalanul Egerbe küldötte, hogy az 1881-iki tervekben jelzett keleti épület-szárnyat mellőzve, oly tervet készítsen, mely szerint a meghosszabbítandó nyugati szárny, végig két emelet magasságban, a tornaterem fölé építendő emelettel az intézeti helyiségek számára elég legyen, de úgy, hogy földszint és az első emeleten a konvent helyiségei, elkülönítve tovább is megmaradjanak. Terve azonban a millenáris évben végrehajtható nem volt.
Minden számba vehető támogatás híjával nem állt előtte más, mint hogy a rendnek még le nem kötött törzsvagyonához forduljon, azért 1896 október 12-én, miután e részt a rendi kormánytanácscsal megállapodásra jutott, Wlassich miniszternek azt az ajánlatot tette, hogy, ha az egri gimnázium átalakítására szükséges összeget az apátság törzstőkéjéből visszatérítés kötelezettsége nélkül felveheti, az építést a következő évben meg fogja kezdeni. A miniszter az ajánlatot nem fogadta el. Vajda, bár az elutasítás nagyon nehezére esett, nem hagyta abban a dolgot. Mielőtt azonban a miniszter leiratára válaszolt volna, egy végső próbát tett még, hogy az átalakítás kérdését, ha lehetséges, a keleti szárny kiépítése nélkül valami úton-módon megoldhassa. A középiskola épületek tervezésében legotthonosabb műépítészhez, Alpár Ignáczhoz fordult, hogy szándéka végrehajtásának lehetőségéről vagy lehetetlen voltáról tőle teljes bizonyosságot nyerjen, Alpár, miután az összes épületeket fölmérette, 1897 február 16-án megjelent Egerben és az apáttól nyert megbízás szerint, a tanári testülettel együtt pontosan megállapította, hogy a gimnáziumnak és a konventnek miféle helyiségekre lenne múlhatatlanul szüksége. Az eredménynyel Alpár az apáthoz ment Zirczre s május 15-én együtt jöttek Egerbe, hogy hacsak lehetséges, végleges megállapodásra jussanak. A helyszínén végzett vizsgálatok alapján megbízta tehát Alpárt, hogy a tervrajzot és a költségvetést készítse el. A költségelőirányzat 149.823 forint 21 krajczárról szólt.
Ekkora összeg kölcsönvételére Vajda Ödön apát nem is gondolhatott, azért október elején megismételte a miniszter előtt előző évi ajánlatát és, hogy szavának annál nagyobb súlya legyen, felterjesztésében összefoglalta az egri gimnázium külső viszontagságait.
Ezt a felterjesztést mégsem vélte már elutasíthatónak a minisztérium, hanem azért még ezután is két egész évig húzódott az ügy, míg a királyhoz feljuthatott. 1899 október 11-én kelt a legfelső elhatározás, mely szerint a király, mint legfőbb kegyúr, a vallás- és közoktatási miniszter fölterjesztésére megengedte, hogy „az egri főgimnázium kibővitésének költségeire a cziszterczita rend törzsvagyonából, visszatérítés kötelezettsége nélkül 120.000 forint felhasználtassék, azonban oly kötelezettséggel, hogy az építkezési költségeknek a 120.000 forintot meghaladó és a bemutatott költségvetésben 29.823 forint 21 krajczárral 328előirányzott része, valamint az építkezés folyamán netalán még előálló több kiadás a rend folyó jövedelméből fedezendő.
Vajda Ödön apát deczember 5-én már felszólította Alpár műépítészt, hogy „az előzetes értekezletek alkalmával megállapított elvek szerint, a minisztériumtól kívánt módosítások figyelembe vételével, az építés végleges tervének kidolgozásához haladéktalanul fogjon hozzá, hogy a teljesen kész gimnázium 1901 szeptember 1-én át legyen adható.” 1900 márczius 18-án kezdték meg a munkálatokat. Előbb a keleti szárnyat kellett fölépíteni, hogy a nyugati szárny, mely egész hosszában alapjáig le volt bontandó, annak idejére ki legyen majd üríthető. Tisztán téglából épült fel s augusztus végére már lakható állapotban volt. Homlokzatának stíljét a templom szabta meg barokk formáival. Alpár tehát, amennyire a költségelőirányzat engedte, a Mária Terézia korabeli díszesebb barokk-stílben dolgozta ki, két végén rizalittal s e felett mansard-tetővel. Az előtte és a templom meg a gimnázium előudvara előtt elterülő s az utcza szintjénél, felső szélén 136, alsó szélén pedig 180 cm. magasságú széles terrasz, új fallal s ezen vasrácscsal, kisded parkká alakíttatott.
Mikor a konvent az új épületszárnyat elfoglalta, az új gimnázium falai már emelkedőben voltak. Június 15-én gyűltek össze a tanulók utolszor a régi épületben, mely hetvenkét évig adott helyet a gimnáziumnak. A templomból vonultak oda Tedeum után bizonyítványuk átvételére, mert a tanév a szokottnál korábban záródott, hogy a réginek helyén támadó új épület még az őszi esőzés előtt tető alá kerülhessen. A hajléktalanná vált gimnáziumnak az építés idejére Samassa érsek a liczeumban adott helyet.
A nyugati szárnynak a Gimnázium-utczáig kihúzódott 72 méter hosszú és 13 méter széles területe volt szánva a főépület helyéül, de ebben csak az osztály- és a segédtermek, az énekterem, a természettani és a természetrajzi szertár, meg ezek egy-egy előadó terme és dolgozó szobája fértek el; a még szükséges többi teremnek a főépületen kívül kellett alkalmas helyről gondoskodni. A rajzterem a konvent épület éjszaki szárnyának második emeletén maradt, de azzal, hogy Alpár az éjszaki szárny e sarkát a keleti szárny rizalitjának megfelelően az első emelettől kezdve újraépítette, magasságban és szélességben is nyert és a vele szomszédos tanári könyvtár helyiségét gipsztermül kapta. Az 1888-ban épült tornatermet, mivel előrésze útjában állt a főépület meghosszabbításának, le kellett bontani, területének egy részét a főépület előcsarnoka foglalta el, a többin pedig, nyugatnak jóval megtoldva, öltözővel ellátott új, 221 m2 területű tornaterem épült. Tanári könyvtár, megfelelő átalakítással és berendezéssel, a régi természettani szertár hármas terme lett, ifjúsági könyvtár pedig az egyik, régi osztályterem; a régi természetrajzi szertár három egymásba nyíló termének kettejét az érem- és régiségtár, meg a filológiai múzeum számára rendezték be. A néprajzi gyűjteménynek a főépületben, a természetrajzi előadóból nyíló kis terem lett alkalmas helye.
Az átalakítás munkája a felszereléssel együtt, mely a budapesti Michl Alajos czég munkája, kerek 380.000 koronába került, 140.000 koronával többe, mint a mennyi a törzstőkéből az építkezésre feloldatott. 1901 szeptember 1-én készen állt már az egész új épület annyira, hogy az új tanév minden akadály nélkül meg volt benne kezdhető. Szeptember 5-én akarta Vajda Ödön apát felavatni, székhelyéről azonban ekkor a király látogatása miatt nem távozhatván, későbbre halasztotta szándékát, 1902 január 6-ára, vízkereszt ünnepére, mikor ős keresztény szokás szerint meg szokták áldani a házakat. E napon avatta hát és a magyar királyi tanügyi kormánynak, az ünnepre leküldött képviselője személyében, „törvényes felügyelete alá bocsátva, a hazának s benne legelső sorban Heves vármegye és Eger város közönségének, gyermekei vallásos és hazafias nevelésére” nyilvánosan átadta. Megoldotta maga elé tűzött feladatát s az egri gimnázium történetében ezzel egy korszakot befejezett, egy újat pedig megnyitott.
***
