Az egri reáliskola.
Az egri reáliskola.
Az egri reáliskola épen húsz esztendős. A gimnázium tanulóinak száma 1865/6–1867/8-ban meghaladta a hatszázat. Ekkor került először szóba, hogy Egernek egy másik középiskolára is szüksége volna. A közvélemény, főleg az iparos-osztály érdekében, a reáliskola felé hajlott, azért az a küldöttség, mely 1888 április 22-én Lévay Sándor nagyprépost vezetése alatt a vasút ügyében a közlekedésügyi miniszternél járt, tapogatódzás végett a közoktatásügyi minisztériumban is megfordult. Eötvös szívesen hallotta a küldöttség óhajtását s ígéretet is tett, hogy a reáliskolát, ha a város „legalább alkalmas épületről” gondoskodik, fel fogja állítani. Csak épület kellett volna hát akkor, hogy Egernek második középiskolája is legyen; de közbejött a „közös iskolák” kérdése s felemésztette azt az állandó jövedelmet, melylyel az Eötvöstől kívánt épületre netalán szükséges kölcsönt némi segítség mellett hamarosan le lehetett volna törleszteni. A segély pedig egész közel volt, mert Bartakovics érsek arra az esetre, ha a város a felekezetlen népiskolákról lemond, 40.000 forintot tartott készen e czélra. De a képviselőtestület elutasította magától a reáliskolát, hogy két évtized mulva sokkal szigorúbb időben és súlyosabb feltételek alatt legyen kénytelen megszerezni.
Legközelebb 1875-ben, Trefort miniszter egri látogatásakor, került megint elő a reáliskola ügye, de ekkor a felső nép- meg a polgári iskola kíséretében Trefort a gimnáziumban, mikor Szvorényi igazgató kifejtette előtte, hogy a zirczi apát mért nem kötelezhető arra, hogy az alsó osztályok túlságos népessége akkor is megcsökken, ha a város, a mi az 1868. XXXVIII. t.-cz. értelmében különben is kötelessége, felső nép-, vagy polgári iskolát állít magának s a következő év elején rendeletet is küldött le ez ügyben a város közönségéhez. A képviselőtestület márczius 16-iki üléséből megbízott erre egy tizennyolcz tagú küldöttséget, hogy a rendelet végrehajtásának módjáról negyvenöt nap alatt kimerítő jelentést tegyen. A képviselőtestület május 7-iki ülésében „az egyes lakosoktól eddig díjtalanul használt pálinkamérési jog haszonbérbe adásából befolyandó összeget” szavazta meg a reáliskola költségeire. Csakhogy ez a kijelölt alap sokkal kisebb volt, minthogy egy reáliskola felállításának megkezdésére elégségesnek ígérkezett volna. Így azután, minthogy a képviselőtestület azt a tanácsot, hogy „mondjon le a felekezetlen népiskolákról s az így felszabadult alapok jövedelmét is a reáliskolára fordítsa”, nem volt hajlandó megfogadni, a reáliskola kérdése másfél évtizedre megint eldöntetlen maradt.
Csak azután, hogy Hóman Ottó került a budapest vidéki tankerület élére, elevenedett föl megint a reáliskola kérdése, de most már úgy, hogy nem lehetett többé elaludnia. Mikor hivatalát 1885-ben elfoglalta, a minisztériumban nyert tájékozódása alapján még abban a hitben volt, hogy a cziszterczita-rendnek valami úton-módon sikerül talán hamarosan kibővítenie a gimnáziumot úgy, hogy párhuzamos osztályokat is állíthat s ezzel az alsó osztályokba való felvétel körül 336évenként ismétlődő nehézségek magoktól megszünnek; ezért adatta ki Trefort miniszterrel az 1886 június 5-iki rendeletet, hogy, „míg a szükséges párhuzamos osztályok fel lesznek állíthatók, a középiskolai törvény 17. §-a alapján az I. osztályba 80 s a másodikba 70 tanuló vétessék fel.” Csakhogy a gimnázium kibővítését a cziszterczita-rend budapesti hittudományi és tanárképző intézetének szervezése miatt (1887–8) bizonytalan időre el kellett halasztani, párhuzamos osztályok állításáról tehát egyelőre most már szó sem lehetett. Hóman jelentéseire most kezdte azután sürgetni megint a várost a miniszter, de nem reál-, hanem, mint 1876-ban, polgári iskola szervezésére.
Épen ekkor érkezett Egerbe az új kir. tanfelügyelő, Halász Ferencz. Államosító hajlamának az itt talált helyzet is megfelelt s hivatalos működését úgyszólván azon kezdte, hogy egy középkereskedelmi iskolával egybekapcsolt polgári iskola szervezésére, rövidesen a miniszteri rendelet leérkezése után, javaslatot nyújtott be a képviselőtestülethez. Kecsegtető ígéretére, hogy a város a kormány jóvoltából szinte ingyen juthat a közönségnek szép anyagi hasznot is hajtó polgári iskolához, mert csupán megfelelő berendezésű épületet kell hozzá adnia, a képviselőtestület 1888 május 13-án elfogadta a javaslatot. A szükséges költséget azonban közadakozás útján akarta összehozni, de ez a terv sikertelen maradt. A képviselőtestület tehát a következő év elején, mikor a minisztérium sürgetésére megint eléje került a kérdés, előbbi határozatát a közönség hangulatához módosítván, állami segélylyel felállítandó alreáliskola kérésére utasította a tanácsot. Foganatja, mint előre is lehetett látni, nem lett a kérésnek. A minisztérium a megyei tanfelügyelő jelentéseinek kapcsán kétszer is leírt, hogy az alreáliskolára kért segélyt, mert nincsen rá fedezete, nem adhatja meg; míg végre, arra a jelentésre, melyet Hóman főigazgató Szvorényitól nyert tájékozódása alapján a hivatalos látogatásáról felvett jegyzőkönyvvel együtt 1890 január hóban felterjesztett, a minisztérium maga is belátta, hogy a várost, melynek adóalapja a filloxera-vész miatt nagyon megcsökkent, nem lehet rászorítania, hogy akármelyik fajta iskolát is egészen a maga erejéből állítsa fel s február 3-iki rendeletében arról értesítette a város közönségét, hogy akár polgári, akár reáliskolát akar, mihelyt fedezetet nyer rá a törvényhozástól, állami segélyben fogja részesíteni, csak biztosítson az új iskolának megfelelő épületet, gondoskodjék berendezéséről s állandó hozzájárulás czímén ajánljon meg bizonyos összeget.
Épülete volt e czélra a városnak, Pyrker érsek ajándékából, az eddig kaszárnyául szolgált jezsuita-gimnázium s most, hogy a vármegyei kaszárnya felépült, épen felszabadulóban; a képviselőtestület tehát, mivel a kérdés elől, úgy látta, nem volna tanácsos tovább is kitérnie, ezt az épületet ajánlotta fel, évi 2000 forinttal. Csáky miniszter április 10-iki rendeletében elfogadta a felajánlott épületet s megígérte, hogy az állami alreáliskolát 1891/2-től kezdve fokozatosan felállítja, ha a város a felajánlott épület átalakításán és berendezésén kívül az intézet fenntartásához évenként 3000 forintot fizet s egyúttal, hogy minden további alkudozásnak elejét vegye, határozottan kijelentette, hogy föltételeiből semmit sem engedhet. A város anyagi helyzetéhez képest igen szigorúak voltak e föltételek, kénytelenségből elfogadta a képviselőtestület mégis és csupán annyit kért a minisztertől, hogy az első osztály már 1890–1-re meg legyen nyitható. Július 14-iki rendeletében teljesíthetőnek nyilvánította a miniszter a kérelmet, ha a polgármester az osztály berendezésére vonatkozó tervet, valamint az igazgatással és a tanítással ideiglen megbízandók minősítését sürgősen felterjeszti és, minthogy az alreáliskola, míg a törvényhozás a rávaló költséget meg nem szavazza, csak községi jellegű lehet, az osztály összes költségeit a város fedezi. Most már sokfelé visszatetszést szült volna a kérelem visszavétele; a tanács tehát, a képviselőtestület utasítására, haladéktalanul megkezdte az előkészületet s igazgatóul, a tanfelügyelő ajánlatára, Orlovszky István beregszászi polgári iskolai tanítót, a kinek különben középiskolai képesítése volt, terjesztette fel kinevezés végett. Csákynak, minthogy az igazgató kinevezését, míg az intézetet a város kezeli, hatáskörén kívül állónak tekintette, nem volt kifogása az ellen, ha a város az igazgatással Orlovszkyt bízza meg s augusztus 21-iki megválasztását szeptember 1-én jóváhagyta; így azután az egyelőre községi jellegű alreáliskola első osztálya a belvárosi községi népiskola egyik termében 1900 szeptember 4-ikén 65 tanulóval csakugyan meg is nyílt. A várostól, mivel a minisztérium a latin és a görög nyelvből képesített 337Türk Frigyes megválasztását nem hagyta jóvá, csak két óraadó tanítót tudott kapni, a rajz- és a szépírás, meg a tornázás tanítására; azt a hat hetet kivéve tehát, míg Türk az intézetnél volt, az igazgatói meg az osztályfőnöki teendők végzése mellett öt tárgyat egészen az év végéig egymagának kellett tanítania, mert azután meg, hogy az intézetet 1891. január 1-jével az állam a maga kezelésébe vette át, a minisztériumtól nem kapott segítséget.
A következő tanévre Bergmann Ágost zombori főgimnáziumi és Kemény Ferencz brassói főreáliskolai tanárt rendelte melléje a minisztérium, az igazgatást az utóbbira bízva. A négy hitoktatóval és az egy óraadó rajztanítóval együtt nyolcz tagból álló tanári testület a két osztályú állami alreáliskola új tanévét 96 tanulóval még a községi népiskolában kezdte meg, de két hónappal utóbb már átköltözködhetett állandó helyére, a kaszárnya-épületbe, melyet a város a szükséghez képest rendbe hozott. A szerződésben magára vállalta a minisztérium, hogy az 1891 január 1-étől tárczája terhére átvett alreáliskolát fokozatosan négy-osztályúvá fejleszti, a személyi kiadásokat és a tanszerek költségeit fedezi, de úgy, hogy az összes felvételi és tandíjak 1891 január 1-étől az állampénztárt illetik; a város ezzel szemben kötelezte magát, hogy a gimnázium-kaszárnya épületét a királyi kincstárnak örök haszonélvezetre átengedi, a minisztériumtól előlegesen átvizsgált és jóváhagyott tervek és jegyzékek szerint a maga költségén átalakítja és a szükséges bútorzattal teljesen ellátja, valamint a jövőben szükségeseknek mutatkozó átalakítások és bútorbeszerzések költségeit is viseli, az épületet jó karban tartja s belsejének tisztogatására évenként 100 forintot ad, a szükségesekül felsorolt tizenkét helyiségen és a mellékhelyiségeken kívül pedig téli tornateremről meg hozzá fedett színnel ellátott 1000 m2-nyi tornatérről gondoskodik s a fenntartás költségéhez évenként minden osztály után 750 forintot fizet.
A negyedik évben 175-re emelkedett a tanulók száma s az első osztálynak, melyre 78-an jelentkeztek, kettéválasztását is megengedte a minisztérium.
A képviselőtestület a szeptember 17-iki közgyűlésen elhatározta, hogy kérni fogja a minisztériumtól az intézetnek főreáliskolává való fejlesztését s a tanács, hogy a kérelem előterjesztésére kijelölt küldöttség Csáky miniszter hajlandóságát könnyebben megnyerje, az összes pénzbeli tartozást, akárminő nehezére esett is, mindjárt a képviselőtestület határozata után kifizette. Nem is tért ki Csáky a képviselőtestület kérése elől; hanem azok a föltételek, melyekhez Hóman főigazgató a minisztériumtól kapott utasítás szerint a január 20-iki bizottsági értekezleten a főreáliskola felállítását kötötte, igen terhesek voltak; a városnak t. i. köteleznie kellett volna magát, hogy a Korona-szálló kiegészítendő telkén, a minisztériumtól jóváhagyott terv szerint, a modern pedagógia és közegészségügy minden követelményének megfelelő épületet emel, két szolga- és egy igazgatói lakással, téli tornacsarnokkal, nyári tornával és játszótérrel, a tan- és a segédtermeket, valamint szertárakat is bebútoroztatja és az intézet fenntartásához évenként 10.000 forinttal járul.
A küldöttség, mely a képviselőtestület nevében a főigazgatóval értekezett, abban a reményben, hogy a miniszter hozzájáruláskép 6000 forinttal is meg fog talán elégedni, az igazgatói lakásért pedig a megszabott 300 forintot a város kapja meg, a maga részéről egyhangúlag elfogadta a föltételeket s ily értelmű javaslatot nyújtott is be a tanácshoz; a január 30-iki közgyűlés azonban a máris 78%-os adópótlék mellett nem találta elfogadhatónak a küldöttség javaslatát s azt az utasítást adta a tanácsnak, hogy forduljon újra a minisztériumhoz, még pedig azzal a kéréssel, hogy vegye tekintetbe a város rendkívül nyomasztó helyzetét s ő fedezze az úgyis „állami főreáliskola” fenntartásának és az új épület emelésének költségeit.
Azon a bizottsági ülésen, melyet a május 10-iki közgyűlés a minisztérium felelete kapcsán újabb javaslattételre utasított, a küldöttségi tagok jobban meggondolták a dolgot s előbbi javaslatukat olykép módosították, hogy ajánljon meg a város a meglevő reáliskolai épület kibővítésére és kiegészítéseül, a szomszéd Csiky-telek megvételére 40.000 forintnyi összeget, megfelelő bebútorozást és a teljes főreáliskola fenntartásához évi 6000 forintot, de csak úgy, hogy az építkezés esetleges költségtöbbletét a téli tornacsarnok építésének költségeivel együtt az állam fedezi. Ebben a módosított alakjában el is fogadta azután a képviselőtestület a javaslatot s bár a minisztérium kezdetben hallani sem akart róla, sőt még nyolcz hónap mulva is csak az esetben volt hajlandó az intézet 338kifejlesztését s egyben a tornacsarnok felépítését is magára vállalni, ha a város alkalmas helyet s az építkezések költségeinek fedezésére 143.000 forintot ad, a fenntartáshoz pedig évenként 6000 forinttal járul: mégis ez a javaslat lett alapja annak az újabb alkudozásnak, mely a főreáliskola sorsát 1896–7-ben, a városra nézve az előbbi javaslatbelinél kedvezőbb módon, eldöntötte.
Azonban addig is, míg a minisztérium, mint remélni lehetett, engedni fog merevségéből, a képviselőtestület augusztus hóban megbízta a tanácsot, hogy az V. osztály ellátásának költségeire nézve egyezkedjék Bergmann Ágosttal, az eltávozóban levő igazgató helyettesével s megnyithatása végett forduljon majd a minisztériumhoz. Augusztus 17-én adta át a polgármester Eötvös miniszternek a képviselőtesület kérvényét s 21-én már megvolt az engedély, hogy a kért osztály, mint városi jellegű, a meglevő tanerőkkel megnyitható. Meg is nyílt, 16 tanulóval, minden akadály nélkül, mert hogy az I. osztályt, melybe ezúttal csak 54 nyilvános tanuló iratkozott be, nem kellett kettéválasztani, az előző évi tanári testület, az igazgatói teendők végzésével megbízott Bergmann vezetése alatt, a város költségén el tudta látni.
Sokkal súlyosabb volt azonban a városra is, meg az intézetre is, a következő tanév, az 1895–6-iki, mikor a VI. osztály is megnyílt s az I. mellé, mint két évvel előbb, párhuzamos osztályt kellett állítani. A párhuzamos osztály magában véve nem okozott volna gondot a tanácsnak, mert helye, berendezve, készen állt az épületben, ellátása pedig egészen a tanügyi kormányt terhelte, de miatta a hely nélkül maradt V-ik és a felállítandó VI. osztály számára nemcsak új helyiségek berendezéséről, hanem megfelelő tanerőkről is a tanácsnak kellett gondoskodnia. Ez sem volt épen könnyű dolog a tanácsra nézve, mert nem készült rá előre; de sokkal nehezebb volt ennél a két osztályt tanerőkkel ellátnia. Bergmann, ez a kiváló munkaerő, a ki az intézet továbbfejlesztésének megindításánál mindenben kezére járt s az igazgatás mellett heti 17 órában tanított, július 31-ikétől, mikor „a szolgálat érdekében” a temesvári főreáliskolához helyeztetett át, már csak mint helyettes igazgató volt az intézetnél. A tanács megtett ugyan mindent, hogy a főigazgató utasítása szerint, legalább egy alkalmas tanárt szerezhessen, de nem bírt szerezni, s még azután is, mikor az I. osztályt, melyre Bergmann 98 tanulót vett fel, a minisztérium ketté választotta és két kisegítő tanárt küldött, csak egy alapvizsgás tanárjelöltet tudott nagynehezen beállítani. Így sikerült azután Bergmannak mégis oly tantárgybeosztást készítenie, hogy a hét osztály óráit kilencz tanár valahogy betölthette.
De az igazi bajok még csak ez után következtek. Ormay Sándor, a beregszászi reáliskolából érkezett igazgató, ki október 11-én vette át Bergmanntól az intézet vezetését, mint minden ízében egész az aprólékosságig pontos tisztviselő, szigorúan megkívánta, hogy a ki mit magára vállalt, lelkiismeretes pontossággal el is végezze. Maga járt ebben elül példával. Szigorú őrködése miatt hamar összeütközésbe került a tanári testületnek főleg egyik idősb tagjával. Ez fegyelmi vizsgálatot vont maga után, mely azzal végződött, hogy a minisztérium február 6-iki rendeletére mindketten távoztak az intézettől s az igazgatást az intézet egyik tanára, Groszhauer József vette át. A távozottak helyett hamarjában csupán egy próbaéves tanárt tudott küldeni a minisztérium; a tanári testület tehát megint csak kilencz tagból állott.
Tanerők dolgában ezentúl nem akadt meg többé így az intézet, mert az új (1896–7) tanévtől kezdve, mikor egészen állami volt már, ellátásáról a minisztérium gondoskodott. Belső bajait is kiheverte lassanként a békés természetű Groszhauer igazgatása alatt, kit a személyes egyenetlenségek elsímítására való törekvésében Hóman főigazgató, meg utódja, Francsics Norbert is, hathatósan támogatott. De a városi tanács gondjaiban is nagyot könnyített az új tanév. A minisztérium ugyanis 1896-ban lemondott 143.000 forintos követeléséről s az intézet kifejlesztését végleg biztosító pótszerződés alapjául elfogadta a képviselőtestület 1894 május 10-iki ajánlatát; sőt a helyben sem válogatott többé; felhasználhatónak találta a meglevő épületet, kibővítésére pedig alkalmasnak vélte s 1897 elején 25.000 forinton meg is vette a mögötte levő telket, mely a rajta álló emeletes házzal együtt, mint hozzá tartozó, hajdan a jezsuitáké, most pedig a Hevesmegyei Takarékpénztáré volt. Ennek az épületnek földszintjén, melyet a város ekkor két esztendőre bérben bírt, nyílt meg 1896–7-ben a VII-ik és 1897–8-ban a VIII. osztály s épült fel tágas udvara éjszaki 339részén 1898–9-ben az új kétemeletes szárny, a minisztérium műépítészének, Baumgartnernek terve szerint, díszes homlokzati részénél, mely az intézethez tartozott földszintes ház helyén áll, a régi épülethez simulva. A vett telek nyugati része, az új szárnytól a Csiky Sándor-utczáig, a torna-csarnok helye lett, a Csiky Sándor-utczára néző régi ház pedig, megfelelő átalakítás után, az igazgató és a szolgák lakása.
Az 1899–900-iki tanév, szeptember 28-án, már az új épületben nyílt meg, mely az összes osztályokon kívül még a két rajzteremnek és a természetrajzi meg a természettani szertárnak is elég helyet adott. A felszabadult régi épületben nagy kényelemmel be lehetett aztán rendezni földszinten a tanári termet s a tanári meg az ifjúsági könyvtárt, az első emeleten az igazgatói hivatalt, a fogadótermet, a rajzszertárt és egy segéd-tantermet, a másodikon pedig a kémiai szertárt, meg a hozzá szükséges helyiségeket. A bútorzat kiegészítésének 9000 s az 1900–1-iki utólagos javítások mintegy 5000 koronányi költségét is az állam fedezte; a város terhe a pótszerződés szerint a telek és az épület kibővítésére kikötött 80,000 koronán kívül csupán az intézet fentartásához való hozzájárulás czímén évenként fizetendő 12.000 s a belső tisztogatásra még az 1892-iki szerződésben megállapított évi 200 korona, meg az összes épületek jó karban tartásának kötelezettsége maradt. Csak most tünt ki azután egész világosan, hogy 1894-ben kik szolgálták igazán a város közönségének érdekét. A város a 80.000 koronát csak az építkezés befejezte után, mikor az államkincstár pörrel is fenyegette már, s akkor is csak úgy tudta megfizetni, hogy jövedelmező regale-kötvényeinek egy részét feláldozta; az évenként fizetendő 12.200 koronát illetőleg pedig, mert mulaszthatatlan kötelezettségei folyvást szaporodtak, a közel 100%-os községi adópótlék mellett is szinte évről-évre halasztásért volt kénytelen folyamodni. Ez bírta rá 1908-ban Apponyi Albert gróf minisztert, hogy ez összegből a törvényhozással az utóbbi évekbeli tandíjnak körülbelül megfelelő részt, 8200 koronát, elengedtessen.
Groszhauer igazgató azután, hogy az intézetet az új épületben végleg berendezte, nem sokáig élvezhette buzgó fáradozásának gyümölcsét; 1903 augusztus 24-én, negyvenhat éves korában váratlanul elhalt. Utódjául a minisztérium szerencsés választással, a tanári testület egyik tagját, Vigh Bélát szemelte ki s két évre rá, 1905 október 25-én, a királylyal véglegesen kineveztette, miután hivatottnak találta arra, hogy a fiatal intézet óhajtott fejlődését minden irányban biztosítsa.
***
