Jogakadémia.

Teljes szövegű keresés

Jogakadémia.
A jogakadémia ama jogiskolából indult és fejlődött ki, melyet Foglár György egri kanonok, szerbiai vál. püspök s majd tapolczai javadalmas apát (szül. 1670, megh. 1754), alapított még 1740-ben, s az 1740–1 isk. évvel léptetett életbe. (Közönségesen jogliczeumnak nevezik, mert a theológiával együtt az egri érseki liczeumban van elhelyezve.) Ez időtájt még csak a nagyszombati egyetemen volt jogiskola, az egyetem jogi karának képében; az egri intézet tehát korrendileg második – önálló és formaszerű – jogiskolája lett az országnak. 1733-ban ugyan a reformátusok kolozsvári kollégiumában is rendszeresítették a jogi oktatást, de Erdély akkor még külön ország volt. Egri intézetével általában a hazai jogtudomány fellendítése, legközelebb azonban katholikus ügyvédek képeztetése és szaporítása volt szándéka az alapítónak. Eredetileg a jogiskolát internátusnak 343gondolta s a papnevelőintézetben volt elhelyezve, hol alsóbb iskolai tanulók számára már egy másik konviktus is fönnállt s azt Telekesy István püspök (1699–1715) alapította. A szemináriumban teljes ellátással laktak a juristák is, tanárjokkal együtt, közös kormányzat alatt a kispapokkal és kisdiák-konviktorokkal, de elkülönítetten ezektől. Alapítványi hely 12 volt, tisztán nemes ifjak számára; de fölvettek az internátusba nem nemes ifjakat is, kik azonban saját költségükre éltek ott, nemkülönben bejárókat is, kik csupán az előadásokat látogatták.
Intézetének pártfogói gondozására az egri püspöki széket, káptalant s Heves, Külsőszolnok t. e. vármegyéket, főfelügyeletére s vezetésére a m. kir. Kúriát kérte fel az alapító püspök; és hogy alkotásának teljes szilárdságot és állandóságot biztosítson, kieszközölte az 1741-iki országgyűlésen annak törvénybeiktatását is. Az 1741:XLIV. t.-cz. foglalja magában az alapítás („Studium Juridicum”) megörökítését s jövőjének biztosítását. A jogiskola igazgatását éltefogytáig maga vitte az alapító püspök, folyton gondoskodva annak továbbfejlesztéséről és tökéletesbítéséről. Fenntartási alapját mindvégig bőkezűen gyarapította. 1744–5-ben az eddigi egy jogtanár mellé másikat is alkalmazott. Rendszeresítette juristái számára a matézis, majd a történelem tanítását is. Utoljára pedig még külön épületet is szerzett és rendezett be az iskola számára (az angolkisasszonyok mai zárdája helyén) s odatelepítette azt át a szemináriumból (úgy látszik: 1754-ben, kevéssel halála előtt.) Az új berendezés azonban annyi költségszaporulatot okozott, hogy a fenntartási alap jövedelmeiből nem maradt alapítványi konviktorok tartására födözet, annak tartama alatt tehát tényleg csak saját költségükre vették fel az ifjakat az intézetbe, mely most már „Collegium Foglárianum” nevet kezdett viselni.
1754 augusztus 5-én alkotott végrendeletében is nagy szeretettel és liberalitással gondoskodott Foglár püspök az ő kollégiumáról, azt tévén jóformán összes tiszta hagyatékának s még függő várományainak is örökösévé. Holta után végrendelete királyi megerősítést is nyert s tulajdonképen ez az oklevél tekinthető és tekintendő a kollégium végleges alapítólevelének. Ebben különben csakis az új intézet financzirozásáról intézkedik, szervezetét azonban, úgy a mint eddig kifejlődött, fenntartja s érintetlenül hagyja. Alapítványi helyről azonban a végrendeletben már csak 10-ről van szó. Azonban egy 11-iket is alapított még ezekhez 1756-ban Kussanyics György esztergomi kanonok, Foglár egyik kebelbarátja, Hont vármegye főispánjára s „magisztrátusára” bízván annak adományozását. A kollégium végleges szervezetét, tanulmányi és vizsgarendjét, fegyelmi rendtartását azonban a m. kir. Kúria állapította meg ama szabályzatban, melyet 1755-ben adott ki az intézet számára. Ennek értelmében a kollégiumot, mint iskolát, egyesítették ugyan a teológiával az „egri schola episcopalis” keretében, de külön igazgató alatt maradt. Az igazgatót a szabályzat szerint a püspök nevezi ki a káptalan tagjai közül. A tanárok száma 3, két világi a jus patrium-ra s egy pap a matézisre és történelemre. Ezeket is a püspök nevezi ki a Kúria értesítésével. A jogi tanfolyam 2 évre terjed. Kezdődik az iskolai év Szent Imre napján (november 5) és végződik az I. éveseknél Szent Máté napján (szeptember 21), a II. éveseknél pedig Nagyboldogasszony előtt való napon (augusztus 14). Húsvét után nyilvános vizsga tartandó s a ki elbukik, az intézetből kizárandó. A fegyelmi hatóságot a püspök nevében az igazgató, a két vil. jogtanár, a káptalannak egy küldöttje s a vármegyei tisztikar két megbízottja gyakorolja. Minden jelentékenyebb fegyelmi esetről s igazgatói intézkedésről jelentés teendő a Kúriának.
A kúriai szabályzat szerint azonban alapítványi növendékek – legalább egyelőre – már nincsenek a kollégiumban, hanem csakis önköltségükön élők. Mert a még mindig folyó építkezés miatt növendékek tartására semmi sem jutott az alapítványi jövedelmekből. Csak annyit mond a szabályzat, hogy az építkezés befejezése után vétessenek majd fel alapítványi konviktorok is az alapító intencziója szerint, – nem ugyan meghatározott számban, hanem annyi, a hánynak a tartása éppen ki fog telni a jövedelmekből.
Ez a kúriai szabályzat maradt azután a főnormativum, melynek alapján és értelmében a kollégium – mint iskola is és mint konviktus is – működött a József császár előtti időszakban mindvégig. Külső életét tekintve azonban sok változáson és viszontagságon ment keresztül gróf Esterházy Károly püspök kormányzata alatt (1762–1799), a ki nagyszabású meczénási tevékenységével valóságos második alapítója lett az intézetnek. Mindjárt 1763-ban egyesítette a püspök 344a jogász-konviktust a Telekesy-féle kisdiák-konviktussal. Midőn ugyanis gróf Barkóczy Ferencz püspök (1745–1761), később prímás, († 1765) óta az egri egyházmegyei papság száma szaporodásnak indult, a szeminárium szűk lett a papnövendékek befogadására, szükségessé vált tehát a Telekesy-féle konviktusnak a kitelepítése, sőt az épületnek egyébkénti kibővítése is. A mondott konviktus kitelepítése pedig mintegy természetszerűleg hozta magával annak a Foglár kollégiumba való átplántálását, s az itteni konviktussal való egybeolvasztását. Most tehát a Foglár-épületben van a két konviktus; de ugyanott tartják a jogi (1755 óta) a filozófiai, sőt utóbb (1764 óta) még a teológiai előadásokat is. Az alsóbb osztályú Telekesy-féle konviktorok a jezsuita-gimnáziumba jártak. (A filozófiai kurzust Barkóczy püspök állította fel az egri schola episcopalis kebelében 1755-ben. Az általa 1760-ban alapított egri könyvnyomda szintén a Foglár-épületben volt elhelyezve.) A Foglár-épületben laknak a filozófiai és a jogtanárok is. S ez években két alapítványi jurista-konviktornak is van nyoma az intézetben, kiknek egyikét a Foglár-, másikát a Kussanyics-alapítvány költségén tartották.
Egyébiránt az 1763–3 isk. évtől az 1765–6 isk. évig a jogi tanfolyam a kollégiumban csupán a matézisra szorítkozott, a jus patrium előadása mind a két osztályban szünetelt. 1762-ben ugyanis az évek óta folyt tatarozások ellenére a kollégium egyik szárnya roskadozóban volt, le kellett bontani s újra építeni. Az új építkezésre azonban az intéző körök nem találtak egyéb fedezetet, mint a két világi jogtanár fizetését: ezt foglalták tehát le s fordították e czélra s az építkezés tartamára, a jogtanárok ideiglenes elbocsátásával, beszüntették az előadásokat a jus patriumból. A filozófiai és theológiai előadások azonban folytak az építkezés tartama alatt is a kollégium hasznavehető állapotban maradt részében, mely megtartotta egyéb lakóit is, egy-két tanárt, konviktorokat stb. Mikor az építkezést befejezték, az 1766–7 isk. évvel újra megnyílt a kollégiumban a jogi tanfolyam, illetőleg visszaállították teljes integritásában a jogiskolát, a juristakonviktussal együtt. De következett azután mind a jogiskolának, mind a többi iskoláknak is az átköltöztetése Esterházy püspök új liczeumába.
Ezt a püspök 1763 tavaszán kezdte építtetni és pedig egyenesen azzal a czélzattal, hogy egyetemet állítson fel benne, az egri főiskolák továbbfejlesztésével s megfelelő színvonalra emelésével. Innen az épületnek monumentalis jellege, impozáns arányai, terjedelme és stílszerű berendezése az egyetemi organizmus különféle tartozékaival: kápolnával, aulával (díszterem), isk. színházzal, könyvtárral, múzeumokkal, csillagvizsgáló-toronynyal, nyomdával stb. Az egykorú aktákban alig van más neve a liczeumnak, mint „domus universitatis”. A püspök komolyan foglalkozik az orvosi tanszak felállításának tervével is s már 1769-ben tényleg fel is állít Egerben egy orvostudományi tanfolyamot, melyből a liczeumon az egyetemi orvostudományi karnak kellett volna kisarjadzania.
1774-ben lett készen a lakhatóságig a liczeumépület, ekkor – október havában – ment tehát végbe az iskolák odatelepítése. Az 1774–5 isk. évben már a liczeumban folynak az összes előadások. A Foglár-kollégium így most már elvesztette iskolai jellegét s tisztán lakótanyája és nevelőintézete lett a két rendbeli konviktoroknak. Tanári lakások sem voltak már többé benne, mert a paptanárokat részint a szemináriumban, részint a liczeumban szállásolták el, a világiak, a tulajdonképeni jogtanárok pedig nem is kaptak már ekkor természetbeni lakást, hanem csak lakáspénzt. A liczeumban is megtartotta a jogiskola azt a szervezetét és berendezését, melylyel a kollégiumban is bírt s melyet a Kúriától kapott az 1855-iki szabályzatban. Csakhogy ez már a kollégiumban sem állt fenn egészen eredeti lényegében, mert a püspök időközben szerzett tapasztalatai alapján s a változott viszonyokhoz képest, magának a Kúriának helyeslésével többféle változtatást tett rajta.
Harmadik évét élte már a jogiskola a liczeumban, midőn 1777-ben megjelent s életbe lépett a Ratio Educationis. Esterházy püspök is felhívást kapott, hogy liczeumát is szervezze át s rendezze be a Ratio királyi akadémiájának normájára. Ez kemény feladat volt, mert a Ratio több tantárgyat vett fel az akadémiai tanrendbe, mint a mennyit a liczeumon eddig tanítottak, ez pedig a liczeumi tanszékek szaporításának szükségét is jelentette. Erre pedig egyelőre nem volt meg a költségalap és fedezet. A püspök, hogy ezt előteremtse, kegyes adakozásra hívta fel a káptalant és az egész egyházmegyei papságot s felhívásának dús sikere is lett, mert a befolyt adományokkal oly tőkeösszegre növekedtek az 345iskolai pénzalapok, hogy jövedelmükből lehetett már új tanszékeket felállítani, de csak a theológiai és filozófiai szakhoz szükséges kettőt-kettőt; a jogi szakhoz szükséges ugyancsak kettőre azonban még most sem telt ki a költség. Így azután a püspök keresztül is vitte a koordinácziót a theológiai és filozófiai szakra nézve; nem ugyan egyszerre s rögtönösen, hanem csak lassanként, fokozatosan (1779/80–1781/2), de a jogi szakra nézve kénytelen volt azt húzni-halasztani, s az ügy végrendezése fennakadt s végre is egészen elmaradt. Csakis a tanulmányi rend s a tanszékek szaporítása voltak azok a pontok, melyekben nem ment keresztül a Ratio rendszere a jogi szakon, mert minden egyébben, a mi nem pénzkérdés volt, keresztülvitték azt itten is.
Ennyiben tapasztalta az egri jogiskola a Ratio reformáramlatának hatását. Mindenesetre ez a hatás elég mélyremenő volt arra, hogy egészen új helyzetet teremtsen számára s régi és eredeti individuálitásából alaposan kiforgassa. Egész regenerált állapotban látjuk kikerülve a Ratio retortájából. Új fázisában már nincs meg többé önállása s függetlensége, sem autonómiájának eddigi, teljesen szabad folyása. Be lévén kebelezve a liczeumba, mint egységes főiskolába s annak már csak egyik tanszakát alkotván, nincs többé külön igazgatója (eddig a Foglár-kollégium gondnoka volt az, ki igazgatói minőségében „facultatis decannus”-nak is czímezte magát), közös igazgatót kapott a másik két főiskolai tanszakkal a „liczeumi prodirektor” személyében s alája került a másik két főiskolai tanszakkal együtt, a kassai tankerületi főigazgató fensőbb hatóságának. Megszünt azután természetesen eddigi viszonya s összeköttetése a Kúriával is, s a vármegyének gondnoki tiszte is – legalább jogi értelmében – elesett. A Foglár-kollégiummal való kapcsolata pedig meglazult, mert a liczeumi prodirektorság felállításával más igazgatót kapván a jogiskola, mást a kollégium, illetőleg konviktus, elesett az összetartó kapocs, mely idáig a két intézet között az egységes igazgatás és közös igazgató révén fennállt. Az utolsó fonalszál, mely a két intézetet összefűzte, még csak az volt, hogy a kollégiumban jogászok is laktak.
Ebben az állapotban és helyzetben volt a jogiskola, midőn József császár kultúrpolitikai kísérletezései jöttek s megzavarták az intézet békés fejlődésének folyamát. S nemcsak megzavarták, hanem meg is szakították, mert a császári kormány erőszakoskodásainak rövidesen bekövetkezett eredménye az összes egri főiskolák és nevelőintézetek pusztulása lett. Már az 1783–4. tanév vége felé áldozatul esett a Foglár-kollégium a helytartótanács ama rendeletének, hogy az országban mindenféle konviktus és nevelőintézet beszüntetendő s évi jövedelmeik azontúl ösztöndíjak formájában osztandók ki a növendékek között. E rendelet következtében az egri kollégiumot is fel kellett oszlatni s be kellett zárni. Ugyancsak 1784 elején azt az utasítást vette a püspök a helytartótanácstól, hogy mivel a kormány a Generale Seminariumok (országos papnevelő-intézetek) egyikét (az akkor tervben volt három közül) Egernek szánta s így az ide fog telepedni, tehát rendezze be annak számára a liczeumot.
Ez minden egyébnek látszott, mint vészjósló omennek az egri iskolákra nézve s nem hogy enyészetet nem, de nagyon is kedvező sorsfordulatot, sőt fényes jövőt ígért azoknak, nem kevesebbre nyújtván reményt, mint hogy a liczeum egyenesen egyetemmé fog csakugyan kibontakozni. A császár reformprogrammjában az állt, hogy a Generale Seminariumok egyetemek mellett lesznek („összbirodalom”-szerte); egy egri Generale Seminarium tehát alig engedett egyébre, mint az egri egyetemre következtetni, kivált, midőn ezt a következtetést az az akkoriban szárnyra kelt hír is támogatta, hogy a kassai akadémiát be fogják szüntetni s filozófiai és jogi tanszakát ugyancsak Egerbe fogják áthozni és az itteni iskolákkal egyesíteni. Ámde ezeket a következtetéseket s reményeket halomra döntötték a további fejlemények. Nemcsak hogy egyetemet nem kapott Eger, de még eddigi felsőbb iskoláit is elvesztette. A Generale Seminarium csakugyan megjött 1784 áprilisában; mindamellett mégsem a liczeumban helyezték el, hanem újabb rendelkezés értelmében a szeminárium épületében. A görög-katholikus kispapok azonban nem itt, hanem a megüresedett Foglár-kollégiumban kaptak szállást. Rövid idő mulva szóba jött ezek áttelepítése az akkor már szintén üresen álló trinitárius-zárdába; e terv kivitele azonban elmaradt, mert időközben azt határozta el a kormány, hogy a Generale Seminarium Pestre megy mindenestül, tehát a görög kispapokkal egyetemben. Az átköltözködés végbe is ment 1786 tavaszán, de a görög kispapok nélkül, mert ezek már akkor 346Lembergben voltak, hová őket még 1785 őszén parancsolták és szállították. Ellenben vele ment Pestre a Generale Seminariummal maga az egri egyházmegyei növendékpapság is.
A filozófiát és jogot már előbb utolérte ez a sors. Ezt a két tanszakot még az 1783–4. isk. év végével beszüntették a liczeumon.
S a rombolás e munkájának során következett még a megszüntetett nevelőintézetek épületeinek – a szemináriumnak és Foglár-kollégiumnak – elkobzása is a kormány részéről. A katonaság azután a kollégiumot nevelőintézetül rendezte be tiszti gyermekek számára. Mind ennek betetőzéséül pedig végre még a szeminárium és a liczeumi iskolák alapítványi tőkéit is konfiskálta a kormány, a mennyiben ezeket a helytartó-tanács 1785 szeptemberében az országos „Fundus publicus seu Cassa Crediti”-be rendelte beszolgáltatni. A Foglár-kollégium pénzalapjára azonban ez a rendelet nem terjedt ki, ez továbbra is egyházmegyei kezelés alatt maradt. A Foglár-kollégium azonban bezárása után is élt rendeltetésének, a mennyiben továbbra is tartott növendékeket költségalapjának számlájára, csakhogy nem falai között, hanem magánházaknál elhelyezve.
József császár halála s kormányrendszerének bukása után bekövetkezett azután az egri elnyomott tanintézetekre nézve is az in integrum restitutio. A következő 1790–1. isk. évre megnyitotta a püspök a filozófiát és jogot és a liczeum, valamennyi tanszakával, még az 1790. év folyamán helyre állt. A helytartótanács, noha zokon vette, hogy a püspök a kormány engedélyének kikérése nélkül intézkedett, mindamellett a maga részéről szintén helybenhagyta a történteket, elismerte s engedélyezte a visszaállított iskolákat, záradékul azonban kimondta: hogy a liczeum nem lehet soha terhére az országos tanulmányi alapnak (aerario litterario); hogy annak mindenben az országos tanulmányi rendszerhez kell alkalmazkodni s illeszkednie; hogy az intézet összes tanszakaival a kassai tankerületi főigazgató alá tartozik s végre, hogy nyilvánossági jogot csak akkor fog nyerni, ha a kormány az intézet teljes koordinácziójáról meggyőződött.
Ez a kormányrendelet lett a liczeum legfőbb alaptörvénye életének innen kezdődő új stádiumában. Miután e szerint a liczeum kormányhatósági megerősítése és nyilvánossági joga attól függött, hogy mindenben és teljesen az országos tanulmányi rendszernek megfelelőleg legyen szervezve és berendezve, a püspök haladéktalanul hozzá is látott az intézet reorganizácziójához és koordinácziójához, az országos tanulmányi rendszer értelmében.
Gerincze az egésznek a Ratio volt. Minthogy azonban ezt, már József császár előtt jobbára keresztül vitték s érvényre juttatták a liczeumon, csak a jogi szakon maradt el a Ratio tanrendjének behozatala s az új tanszékek felállítása: a feladat tulajdonkép még csak ezeknek a hátralevő intézkedéseknek megtételére szorítkozott. Ezeket tette tehát meg a püspök haladéktalanul, elrendelvén, hogy tantárgyakul a Ratio által előirottak (jus patrium, – jus naturae, gentium et publicum universale, – politia (politika), – historia universalis,) adassanak elő s felállította és betöltötte a még szükséges két új tanszéket.
Rendben lett volna tehát a jogi tanszak is és várható most már a liczeumnak végleges megerősítése s nyilvánossági joggal való felruházása is. Késleltette azonban ezt még az az inczidens, hogy a kormány még további követelésekkel is előállott. Kívánta nevezetesen, hogy a püspök a magyar nyelv és irodalom tanítását is rendszeresítse a jogi tanfolyamra, s ennek számára is állítson tanszéket. Kívánta továbbá, hogy mondjon le tanár kinevezési jogáról, miután a királyi akadémiákon is a király nevezi ki a tanárokat; s végül, hogy mutasson ki a liczeum stabilitásának biztosítékául kellő fenntartási alapot, formaszerű alapítólevél felterjesztésével. A püspök készségesen felállította a magyar nyelv és irodalom tanszékét is; de a kormány többi kívánsága ellen remonstrált. Felszólalásának eredménye ezután az lett, hogy a kormány beleegyezett abba, hogy ezentúl is a püspök és utódai maguk nevezzék ki a liczeumi tanárokat, azonban a kormány megerősítése mellett, és figyelembentartásával ama szabálynak, hogy a tanároknak doktoroknak vagy legalább is tanképesítetteknek kell lenniök. Elengedte továbbá a kormány a formaszerű alapítólevél bemutatását is, de annak kijelentésével, hogy elvárja, hogy a püspök, ígéretéhez képest, végrendeletében is meg fog emlékezni és gondoskodni a liczeum anyagi érdekeiről és hogy az intézet 347mindenesetre csak annyiban lesz kormányilag elismertnek és megerősítettnek tekinthető, a mennyiben a maga erejéből, az országos tanulmányi alap vagy kincstár minden terheltetés nélkül tudja magát fenntartani. Mind eme klauzulákban a püspök megnyugodott, s ezzel most már be volt fejezve a liczeum restaurácziójának ügye. Megkapta most már – bár csak feltételesen – a nyilvánossági jogot is (1892. október).
A mi a Foglár-kollégiumot illeti, ez a liczeum visszaállítása után is a katonaság kezén maradt s revindikálása nem sikerült Esterházy püspöknek egész életében, minden utánajárása s a vármegye ismételt sürgető felszólalásai, feliratai ellenére sem. Csak 1799 májusában érkezett le végre a helytartótanács rendelete az épület visszaadása iránt; de még most is egy évnél tovább húzódott az ügy és csak 1800-ban, július 31-én történt meg tényleg a rezignáczió a katonaság részéről. Hanem oly dezolált állapotban került vissza az épület a katonaságtól, hogy okvetetlenül gondoskodni kellett alapos renoválásáról. El is rendelték a munkálatok folyamatba tételét 1802-ben. Időközben azonban azzal a kéréssel fordult az Alvinczy-ezred parancsnoksága az egyházmegyei hatósághoz, hogy miután a tatarozási munka a télen úgyis szünetelni fog, ennek tartamára engedné át az épületet kórházul, a beteg katonák számára. Az egyházmegyei hatóság készségesen teljesítette a kérelmet; azonban – nagy meglepetésére – a tél elmultával a katonaság nem mozdult, nem akarta kiüríteni s visszaadni az épületet, sőt lépéseket kezdett tenni arra, hogy abban a katonai nevelőintézetet visszaállítsák. Új hadjáratot kellett tehát érte indítani. Újra napirendre kerültek a panaszkérvények, reprezentácziók, tárgyalások és alkudozások; de az épület még Fuchs érsek idejében (1804–1807) is a katonaság kezén volt s csak 1807-ben juthatott vissza gazdáinak birtokába. Természetesen a katonai uzurpáczió idejében a konviktusnak is szünetelnie kellett a kollégiumban. Alapítványi növendékeket azonban – s közöttük egy-két juristát is – mindig tartottak jövedelmeiből, csak hogy olyformán, mint József császár idejében: magánházaknál elhelyezve.
Az 1792–3. isk. évtől kezdve azután a visszaállításakor nyert alapokon s a Ratio rendszerének medrében folytatta életműködését az egri jogiskola egész 1848-ig. Az 1806. évi második Ratio Educationis ugyan újabb reformok elé állította az egész liczeumot, de a reformok kivitele a jogi tanszakon tényleg elmaradt. Mellőzve a theológiát és filozófiát, a jogi tanszakon, az új Ratio szerint, tanítani kellett volna – és pedig már nem két, hanem három éves tanfolyamon – a történelem elhagyásával, a többi eddigi tantárgyakon kívül még: magyar közjogot, kánonjogot, római jogot, pénzügyi jogot (scientiae camerales), váltókereskedelmi jogot, bányajogot, statisztikát, (mely különben 1797–8. óta szerepelt már a tantárgyak között, csakhogy az egyetemes történelem keretében,) – és végre görög nyelvet – s ez új tantervhez képest még három új tanszék kellett volna az eddigi öthöz, egy a római jogra, egy a kánonjogra s egy a görög nyelvre. Mindamellett a reformból nem lett semmi, mert azt az utolsó perczben a kormány elejtette.
Az 1809. év, midőn Bécs vidéken a franczia háború zajlott, emlékezetessé vált Eger történetében az uralkodóház gyermekeinek itt-időzése miatt. A fenséges vendégek számára a liczeum homlokszárnyát rendezték be szállásul. Egyidejűleg a „Comissio militaris oeconomica” is a liczeumban ütött tanyát. De azért a liczeum hátsó szárnyaiban bennmaradtak az iskolák s folytak zavartalanul az előadások. Az év őszén azonban kórházul foglalták le az egész liczeumot, a sebesültek számára. Ekkor tehát ki kellett belőle telepíteni az iskolákat, melyeket azután a Foglár-kollégiumba vittek át s ott is maradtak, míg a liczeum kórházul szolgált, vagyis az 1810–1. isk. év. elejéig. A Foglár-kollégium ekkor már nem állt semmi összeköttetésben a jogiskolával, mivel időközben végleg megszakadt minden kapcsolat a kettő között. Ugyanis, midőn a katonaságtól visszakerült s renoválását befejezték (1808 vége felé), Fischer érsek (1807–1822) nem állította vissza régi szervezetében, hanem gyökeresen reorganizálta, tisztán és kizárólag alsóbb iskolás tanulók nevelőintézetévé alakítván át, a mint mai nap is fennáll és működik. Igy a juristák teljesen kiszorultak belőle s ezzel megszakad az érdekközösség utolsó szála is közötte s a jogi stúdium között.
Pyrker érsek idejében (1826–1847) ismét szőnyegre került a kormány kezdeményezéséből a liczeum alapítólevelének ügye. Minthogy ennek kiállítása és bemutatása Esterházy püspök alatt s mindezideig is elmaradt, most Pyrker érsektől 348követelte azt a helytartótanács. Az érsek azután fel is terjesztette az oklevelet 1838-ban. De az érseknek a liczeum végleges megerősítése iránt, a most már kész alapítólevélre való hivatkozással előterjesztett kérelmét, a helytartótanács továbbra is csak függőben s nyílt kérdésnek hagyta. Pyrker érsek idejéből datálódnak azok az ösztön- és jutalomdíjak is, melyeket mai napig is osztogatnak a jogakadémián. Névszerint a Kovács János-féle ösztöndíjak (nyolcz), melyek Eger város képviselőtestületének adományozása alá tartoznak s a melyek alapítása 1827-ben történt. Továbbá az egri érsek adományozása alá tartozó Imre-Reseta-féle ösztöndíjak (kettő), melyekről ugyan a végleges alapítólevelet csak 1880-ban állították ki, de melyeknek eredete még 1832-re nyúlik vissza. Végül az egri főkáptalan adományozása alá tartozó Rajner-féle ösztöndíjak (szintén kettő), nemkülönben a Rajner-féle szorgalmi arany-jutalmak is (négy), melyeket a nevezett nagyprépost 1845-ben kelt végrendeletében alapított. Ellenben ugyanez időszakban a régibb ösztöndíjak elenyésztek. A Kussanyics-féle alapból adtak ugyan egy ösztöndíjat egész 1848-ig, de ez már elvesztette gremiális jellegét, mert oly jogászok is élvezték, a kik nem Egerben tanultak; a Foglár-alapból való adományozás pedig egyáltalában már az 1820–30-as években véget ért.
Ugyanez időben (Pyrker érsek korában) már társulási mozgalmak is mutatkoztak a liczeum jogászifjúsága körében. Azonban ezeknek akkor még nem volt talajuk. A kormány reakczionárius szelleme, szűkkeblűsége s korlátolt gondolkozása nem tűrt meg semmi csoportosulást és tömörülést az ifjúság között. Így már azt az önképzőkör-féle primitív kísérletet, melyet a liczeumi jogászok 1827-ben alakítottak, hamarosan elnyomták. 1842-ben egy vakhír alkalmából meghagyja a helytartótanács a liczeumi prodirektornak, hogy ha csakugyan állana fenn valami önképzőkör a jogászok között: azt, mint az iskolai törvényekbe ütközőt s különben is fölöslegeset, rögtön oszlassa fel. És midőn 1843-ban csakugyan folyamodtak a jogászok ily önképzőkör alakításának engedélyezéséért: az érsek, hivatkozva éppen az iménti kormányrendeletre, elutasította őket kérelmükkel.
A forradalom ismét végzetes zavarokba sodorta a liczeumot s benne a jogiskolát. Az 1847–8. isk. év már májusban bevégződött. Az 1848–9. isk. évben teljesen szüneteltek az iskolák, mert a liczeumot katonai kórházként vették igénybe mindvégig, előbb a nemzeti, később az osztrák kormány részéről. Az 1849–50. isk. évben folynak ugyan már ismét az előadások (– a jogon csekélyszámú hallgatóság mellett –), de nem a liczeumban, mert ez még mindig kórház volt, hanem a szemináriumban. A jogi tanfolyamot már 1850 február 1-jével betiltotta s záratta egy császári helytartói rendelet. Az 1850–1. isk. évre újra megnyitotta ugyan a prodirektor a jogi tanfolyamot, ama jóremény fejében, hogy majd csak sikerül annak engedélyezését mentől előbb kieszközölni. Az egész iskolaévben folytak is a jogi előadások mindvégig, de a bekövetkezett kényszerhelyzet miatt a mondott éven túl nem folytathatta tovább az iskola működését.
A császári kormány ugyanis elhatározta, hogy Egerben nem lesz többé felsőbb iskola, illetőleg filozófiai és jogi tanítás, hanem csupán gimnázium: főgimnázium 8 osztálylyal, ha ugyan ilyennek a fenntartását biztosítják, ellenkező esetben pedig éppen csak kisgimnázium 4 osztálylyal. Az egri érdekelt intéző körök természetesen nem késtek sorompóba lépni s akcziót indítani a felsőbb iskolák megmentése érdekében. Kérvényeztek írásban és deputácziók útján a tanügyi kormányközegeknél, a helytartóságnál s a bécsi minisztériumnál, a hol igérték, hogy készek a felsőbb iskolák szervezését és berendezését illetőleg mindenben a tanügy rendezésére kiadott kormányprogrammhoz és birodalmi törvény (1850 október 4-ről) szabványaihoz alkalmazkodni; készek a liczeumot, nemhogy a cs. kir. akadémiák mintájára, de akár kis- (csonka-) egyetemül is berendezni stb. Lépeseikkel el is jutottak odáig, hogy a csász. miniszter kilátásba helyezte az iskolák engedélyezését akadémiai vagy akár kisegyetemi minőségben is (mely utóbbihoz azonban császári privilégium kellett volna), ha nemcsak a fenti ígéreteket beváltják, hanem még 8 osztályú gimnázium felállítását s fenntartását is biztosítják a városban.
Bartakovics érsek (1850–1873) ebbe a föltételbe vagy kikötésbe is belement és szerződésileg szövetkezett is haladéktalanul a zirczi apáttal, Villax Ferdinánddal (1581 április), a 8 osztályú gimnázium közös erővel való fenntartására. Így hát várható volt a kérdéses kormányengedély, csak a berendezés részletkérdéseinek tisztázása volt még hátra. Folyamatba tették ez iránt is a tárgyalásokat s 349minden a legjobb úton látszott haladni, azonban közbejött egy nagyméretű – felségsértésig fajult – kihágási eset a jogászok rovására s ez nemcsak kizökkentette kerékvágásából, de végleg hínárba is juttatta az ügyet. A tanügyi hatóság felelősségre vonta a prodirektort a liczeum körében történtekért s egyszersmind azért, hogy a jogi kurzust önhatalmilag nyitotta meg 1850–1-re s „felsőbb névvel” rosszalta ezt az eljárását; a helytartóság pedig tudtára adta az érseknek, hogy a kormány a jelen körülmények között nem engedélyezheti az egri jogakadémiát. Az 1850–1. évi jogászok is cs. kir. jogakadémián tartoznak levizsgázni, ha nem akarják, tanévöket elveszíteni. A jogakadémia helyett állítson fel az iskola kegyurasága a liczeumban reáliskolát. (1851 szeptember.) Az 1850–1. isk. év végével tehát a jogiskolát végleg be kellett zárni és szüntetni.
A jogi oktatás azután szünetelt Egerben az egész abszolút korszakon át. Az alkotmányos kormányzat helyreálltával azonban első gondjai közé tartozott az érseknek annak visszaállítása a liczeumban. Már 1861–2-re újra megnyitotta a jogiskolát – egyelőre ugyan csak két osztálylyal – egészen ünnepélyes formában és önnönmaga tartotta az alkalmi beszédet, melylyel az iskolai évet köszöntötte. Erre azután befejeződött a reorganizáczió munkájának még hátravolt része is és a következő1862–3. isk. évben már összes osztályaival vagy évfolyamaival működött az intézet.
Új szervezete természetesen minden lényeges pontban összevágott a kir. jogakadémiák akkori szervezetével, mely lényegileg azonos volt a Bach-korszakbeli cs. k. akadémiákéval s az 1850. évi szabályzaton alapult. Az intézetnél 6 tanár volt alkalmazva, de 1869-ben ezek mellé még segédtanárt is rendszeresítettek. Működött továbbá egy magántanár is. Igazgató még mindig csak a liczeumi prodirektor volt, ki azonban már nem volt többé alárendelve a tankerületi főigazgatóságnak, hanem függetlenül s önállóan működött s közvetetlenül érintkezett a helytartótanácscsal s majd a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztériummal.
1863-ban bírói államvizsga-bizottságot is állított fel a helytartótanács a jogliczeum mellé s ezzel nyerte ennek organizácziója s parifikácziója a kir. jogakadémiákkal, betetőzését. Az így nyert alapokon és keretben működött azután a jogliczeum egészen legújabb reformjáig, mely 1874-ben következett be zavartalanul és lendületesen. Virágzó állapotának és egészségesen pezsgő életerejének szép hajtása volt például a Segítőegyesület is, melyet a jogászifjúság 1866–67-ben alapított s mely mindmáig is fennáll s szerencsésen tölti be hivatását. A költségnek, melybe a jogliczeumnak új szervezetében való karba helyezése és fenntartása került, már éppenséggel nem volt elégséges fedezete az iskolai alapok jövedelmeiben, annyival kevésbé, mert ez alapok újabb veszteségeket is szenvedtek a forradalom után, az ú. n. Kossuth-bankók elértéktelenedése, illetőleg bevonása következtében. A hiány fedezését tehát az érsek és a főkáptalan vállalták magokra, saját jövedelmeik terhére, ezzel a nagyjelentőségű s nagyszabású áldozatukkal tévén fel a koronát a jogliczeum körüli monumentális érdemeikre.
1874-ben megjelent s a vall. és közoktatási miniszter életbeléptette a hazai jogi oktatás reformjáról s a kir. jogakadémiák gyökeres átalakításáról s újjászervezéséről szóló új szabályzatot. Ennek értelmében az akadémiák jog- és államtudományi karokká lettek, a megfelelő ranggal és jogállással, némely megszorítások mellett; a jogakadémiai tanfolyamot az új szabályzat ugyancsak 4 évre terjesztette ki, mint az egyetemi tanfolyamot; a tantárgyakat és tanszékeket ismét szaporította; alap- és államvizsgákat rendszeresített és ezekhez külön bizottságokat szervezett az akadémiáknál is stb. Természetes, hogy ennek a reformnak a keresztülvitelét az egri jogliczeumnál szintén nem lehetett mellőzni, mert ez életkérdés volt az intézetre nézve. Samassa érsek (1873 óta, most már bibornok) és a főkáptalan tehát nem is tértek ki a minisztertől ez iránt vett felhívás elől, készségesen megtették a reorganizáczió iránti intézkedéseiket még az 1873–74. isk. év folyamán, úgy hogy a jogliczeum már az 1874–75. isk. évvel az új rend alapján kezdhette meg új működését és pályafutását. Az új rendezkedésnél azonban az érsek kijelentette az országos tanügyi kormánynak, hogy továbbra is ragaszkodik kegyúri jogállásához a jogliczeum fölött és különösen fenn kívánja tartani jogát az intézet igazgatójának, tanárainak s az összes vizsgabizottságok elnökeinek kinevezésére, mindenesetre a kormány megerősítése mellett. A miniszter viszont 350biztosította számára minde jogokat, de azzal a záradékkal, hogy a tanári habilitáczióra vonatkozó általános elvek és szabályok és állami obszervancziák a jogliczeumra is kötelezők maradnak.
Az új szervezet szerint a jogliczeumon a tanszékek száma 11 lett: 8 rendes és 3 magántanárral. A rendes tanári székeket azonban esetleg rendkívüli vagy helyettes-tanárok számára is nyitva hagyták. A segédtanári állás elesett. A magán- és helyettes-tanárok javadalmazása a kegyuraság szabad elhatározásának maradván fenntartva; a rendes és rendkívüli tanárok javadalmazását egyenlőnek határozták el a kir. akadémiai tanárokéval. Ezeknek a nyugdíjigénye is határozott szabályozást nyert: kimondották, hogy a budapesti egyetemnél alkalmazásban levő nyugdíjazási szabályzat értelmében fognak nyugdíjat kapni. Egyszersmind kebelbeli nyugdíjalapot és pénztárt állítottak fel számukra. Megalakították az új alap- és államvizsga-bizottságokat. Kapott az intézet kézi könyvtárt s ennek gyarapítására költségalapot, irodai költségalapot s tűzifa-deputátumot; s az eddigi ekszhortátorhoz és jegyzőhöz még újabb funkczionáriusokat is, könyvtári és pénzügyeinek kezelésére s az igazgató melletti segédkezésre. Igazgatójának ügyköre is külön ágazott most már a prodirektorétól, ki – e régi czím alatt – továbbra a teológiának magának maradt az igazgatója. Az új szervezettel járó tetemes költségtöbbletet, illetőleg az évi költségvetésben jövőre is mutatkozó deficzit fedezését ismét a kegyuraság – érsek és főkáptalan – vállalta nagy liberalitással magára.
Ez a képe nagy vonásokban a jogliczeum 1874-iki kialakulásának. S ebben az állapotban van az intézet manap is, mert 1874-iki berendezésén azóta nem történt princzipiális változás. Kivéve csak a nyugdíjügyet, melyet időközben, eltérőleg az 1874-iki megállapodásoktól, egészen újonnan rendeztek. Midőn ugyanis az 1894:XVII. törvényczikkel felállították a felekezeti, törvényhatósági, községi és egyéb nem állami tanintézeteket, tanárai- és tanítóinak országos nyugdíj- és gyámintézetét: a jogliczeum tanárai a kegyuraság közvetítésével szintén ennek a kötelékébe léptek át és gremiális nyugdíjintézetüket beszüntették. Az utolsó időben azonban még egy nehéz válságon kellett a jogliczeumnak keresztülesnie. A harmadik egyetem kérdésének előtérbe nyomulásával az 1870-es évek vége felé bizonyos ellenséges áramlat támadt a hazai közvéleményben a vidéki jogtanintézetek ellen, mely kormánykörökben azok létszáma csökkentésének tervét vetette felszínre. Trefort minisztert, tájékozódást akarván magának szerezni e tervhez, királyi biztossal vizitáltatta meg a kir. jogakadémiákat és a két katholikus jogliczeumot (pécsit és egrit); ennek megtörténtével pedig, ámbár a kir. biztos itt az egri jogliczeumnál, mikor ezt meglátogatta (1880 április) nem talált semmi lényeges kifogásolni valót; s ámbár ő maga, a miniszter, s mindezideig „megelégedéssel” vagy „teljes megelégedéssel” szokta volt tudomásul venni az igazgatói zárójelentéseket ez intézet évi működéséről, állapotai s viszonyairól: mégis kimondta ennek feje fölött a szentencziát s 1880 júliusában felhívta az érseket, hogy vagy törülje el egyszerűen az intézetet, vagy egyezzék bele, hogy ezt valamelyik kir. jogakadémiával egyesítsék. Az érsek azonban erélyesen visszautasította ezt a prezumcziót, tiltakozott a jogliczeum elnyomása ellen és szerencsésen el is hárította róla a végzetet.
1880–81-ben irodalmi pályaversenyeket rendszeresített jogászifjúsága számára; 1886–87-ben ifjúsága felállította az „Olvasókört”; 1899–1900-ban pedig még „Torna- és vívő-egyletet” is, úgy hogy jelenleg már három ifjúsági egyesület működik kebelében. Legutóbb végre – 1903–904-ben – sikerült még „Mensa akademicát” is alapítania.
Álljanak itt – befejezésül – hallgatói létszámának számadatai a millenniumi év óta lefolyt legutolsó évekből, vagyis 1896–97-től kezdve 1908–909-ig. Az 1896–97-ben volt 88 hallgatója, az 1897–98-ikban 89, az 1898–99-ikiben 95, az 1899–1900-ikban 92, az 1900–901-ikiben 108, az 1900–901-ikiben 112, az 1902–903-ikiban 118, az 1903–904-ikiben 139, 1904–905-ikiben 152, az 1905–906-ikiban 163, az 1906–907-ikiben 165, az 1907–908-ikiben 142 és az 1908–909-ikiben 132 hallgatója. Nem számítva azokat, kik csupán vizsgatétel czéljából fordultak meg kebelében.
Az intézet czímere: Szent-János evangelistának fák között, szikla alatt ülő alakja; a pecséten: czímjelző körirattal. Az intézet konkrét viszonyairól és az egyes iskolai években fennforgott tényleges állapotairól az azokról szóló 351történeti és statisztikai adatokkal a régibb időkre vonatkozólag az intézet monografiája, az újabb időkre vonatkozólag pedig (1880–81 óta) az évi értesítők (Évkönyv) adnak felvilágosítást.
***

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages