Népoktatás.
Népoktatás.
Heves vármegyében a népnevelés ügye iránt a keresztény egyház kezdett legelőször érdeklődni és gondoskodni a gyermekek neveléséről. Ezt az úttörő munkát eleinte a papok végezték, még pedig a templomokban, vagyis az első népiskolák a templomok s első néptanítók a papok (főleg a szerzetesek) voltak. A templomi oktatást nemsokára az iskolai váltotta föl. Így keletkeztek a kettős szervezetű monostori iskolák.
A monostori iskolákat nyomon követte a káptalani és a plebániai iskolák szervezése. A káptalani iskolákat, közöttük az egrit is, főként a papi pályára készülők látogatták; noha a Gellért legenda tanúsága szerint ezeknek is voltak világi növendékeik. Heves vármegyében, az egri főegyházmegye nyilvántartása szerint 13 községet, névszerint Aldebrőt, Besenyőteleket, Egercsehit, Erdőkövesdet, Kömlőt, Mátraballát, Nagyfügedet, Rózsaszentmártont, Szurdokpüspökit, Tarnamérát, Tarnaszentmiklóst, Tiszafüredet és Tiszaörsöt leszámítva, már mindenütt megvolt a plebánia. Heves vármegye területén a mohácsi vész előtt hozzávetőleg 100 plebániai iskola, körülbelül ugyanannyi iskolamester útján hintette a nép szívébe a tudás magvait.
A legtöbb oklevél a plebánost és az iskolamestert mindig egybekapcsolva említi, sőt e kettős tisztség eleinte nem ritkán egyazon személyben egyesült. Az iskolamestert a hívek mindenütt maguk választották, azonban föltétele volt a plebános beleegyezése. Vitás esetekben az esperes döntött, a ki tehát már a legrégibb időkben is bizonyos tanfelügyelői szerepet és hatáskört töltött be. A hevesvármegyei parochiális iskoláknak kereken százra becsülhető száma az ország szomorú politikai viszonyai között nem egyszer jelentékenyen megapadt, sőt a tatárjárás, a cseh rablóvilág s a parasztlázadás idején rövidebb-hosszabb időre talán valamennyi ajtai is bezáródtak. De mihelyt elvonult a vész, a művelődésre már fogékonnyá vált nép, a püspökség és a papság áldozatrakész támogatásával, az elpusztult kultúrintézmények romjain hamarosan újakat teremtett.
A falusi iskoláknál sokkal nagyobb jelentőségre emelkedtek a városi iskolák. Ez az iskolatípus már nem áll teljesen az egyház rendelkezése alatt.
Az eddig felkutatott, illetőleg rendelkezésre álló hiteles feljegyzések a heves-vármegyei városi iskolák közül háromnak az emlékét őrizték meg. Ez a három iskola Egerben, Gyöngyösön és Pásztón működött. A városokban a nőnevelésre is nagy gondot fordítottak. Ez a feladat túlnyomó részben apáczákra volt bízva. A vármegyében apácza-iskolák valószínűleg csak Egerben és Gyöngyösön voltak.
A reformáczió Heves vármegye iskoláinak életében is mély nyomokat hagyott. Ekkor születik meg, bár a megvalósításra századokig kell még várnia, az iskolakötelezettség eszméje s egyszerre az egész vonalon föllendül az iskolaügy. A hol a reformátusok gyökeret vertek, ott mindjárt iskolát is állítottak. S jó példával maguk a főurak jártak elül. A máig is fennálló tiszavidéki kálvinista-iskolákon kívül egész sereg ref. népiskola keletkezett ez időben a vármegyében, többek között Gyöngyösön is 1585-ben, midőn Báthory István két gyöngyösi malmának jövedelmét átengedte az itteni ref. eklézsiának, hogy „keresztyén praedikátort és iskolamestert” tarthasson. Majd felocsúdik aléltságából a katholiczizmus is és az ellenreformáczió diadalát a szószéken kívül főképen a népiskolának köszönheti. A török kiűzése után lelkes jezsuita-atyák járják be Heves vármegye falvait és pusztáit s vándortanítókként oktatják a gyermekeket és a népet. A munkát 295azután a lelkészkedő papság folytatja. Telekessy István püspök még hajlott korában is végiglátogatja roppant kiterjedésű egyházmegyéje községeit s mindenütt alaposan megvizsgálja a népiskolákat. Az egyházlátogatások (canonica visitatio) hatalmas emeltyűivé válnak a népoktatásnak. A gróf Esterházy Károly püspök 1766. és 1767. évi egyházlátogatásai alkalmával felvett oklevelek szabályozzák még ma is a legtöbb hevesvármegyei róm. kath. népiskola anyagi ellátásának ügyeit s garantálták 1893-ig a legtöbb róm. kath. tanító illetményeit.
Alig volt a vármegyének községe, melyben iskola ne lett volna. Csakhogy legnagyobb részük túl volt zsúfolva. Mivel csak az járatta gyermekét iskolába, a ki akarta, a sok iskola mellett is nemcsak a tömegek, de olykor még a tekintélyesebb polgárok is analfabéták maradtak. Egy-egy iskolánál sehol sem volt egynél több tanító, ki nem ritkán több százra menő tanulót oktatott egyetlen egy helyiségben. A segédtanító rendszerint csak a kántori teendőkkel túlságosan elfoglalt princzipálisát helyettesítette az iskolában.
Midőn Mária Terézia a XVIII. században kiadja a Ratio Educationis czímű híres rendeletét, a népnevelés végképen megszünik magánintézménynyé lenni. A Ratio az iskolaügy főfelügyeletét és vezetését a helytartó-tanácsra bízza, az országot tíz tankerületre osztja, melyek élére egy-egy főigazgatót állít (Heves vármegyét a kassai kerületbe sorozván) s meghagyja, hogy a leendő tanítók külön e czélra rendelt bizottságok előtt igazolják az oktatáshoz szükséges képzettségüket. Mikor pedig a protestánsok 1795-ben szintén szervezik iskolaügyüket, I. Ferencz alatt megjelenik a második Ratio Educationis is, mely kiváltképen a kath. tanügy rendezésével foglalkozik. Az első Ratio értelmében a nagyobb városokban, így Egerben és Gyöngyösön is, mintaiskolák, másként nationális vagy normaiskolák keletkeztek. (A nép ma is normának hívja az egri belvárosi róm. kath. és a gyöngyösi középponti áll. el. fiú-iskolákat.) Az elsővel kapcsolatos tanítóképzőintézet 1829-ig működött s ez látta el tanítókkal az egri egyházmegye iskoláit. Egy-egy tanítóképző-kurzus csak 1–2 hónapig, legfölebb félévig tartott.
A gyöngyösi norma-iskola felállítását 1780-ban határozták el; az iskolaépület fundamentumát azonban csak 1799-ben rakták le, sőt a munkálatok csak 1802-ben fejeződtek be, mert az építkezés részint a költségek hiánya, részint Almássy Pál földesúr ellenkezése miatt csak nagyon lassan haladhatott előre. Végre mégis sikerült a pörpatvart is elsimítani s az anyagi eszközöket is – nagyrészt közadakozásból – előteremteni. A díszes új iskolában, melynek homlokán büszkén ragyognak az időmutató sorok: „For Man Dae pJetatJ LItter IsqVe tenne LLae p VbIs. CIVes gyöngyös Ienses exstr VXe Vnt. 1802”, a ferenczrendiek kezdték meg az oktatást, kiknek az iskolákat II. József halála után visszaadták. Jellemző Gyöngyös kulturális fejlettségére, hogy ott ez időben már az ismétlőoktatás is kezdetét vette, a mivel a legtöbb magyar várost megelőzte. „Parancsoltatik – mondja a vonatkozó tanácsi rendelet – a mesterlegényeknek, hogy vasárnapi napokon iskolába járjanak.” Még nagyobb, szinte úttörői Gyöngyös városának dicsősége, ha ezt a vasárnapi iskolát a csak egy századdal később rendszeresített iparos-inasiskola ősének tekintjük. Ugyanekkor keletkezett a leánygyermekek részére is egy új iskola, melynek elhelyezésére a templom boltját vették ki évi 25 forintokért haszonbérbe. Csupán az von le egy keveset Gyöngyös dicsőségéből, hogy a XIX. század húszas éveiben végre mégis megengedte a német nyelv tanítását, holott e követelés előtt még a kalapos király energikus, sőt erőszakos rendszabályaira sem hajolt meg…
A XIX. század első fele sem vonult el Heves vármegye népnevelésügye fölött nyomtalanul, mert az országhatárokig terjedő hatalmas egri egyháztartomány 1804-ben három részre tagolva, még intenzívebb gondot fordít iskoláira s első érseke: Fuchs Ferencz vagyonának a felét a kántortanítók anyagi helyzetének javítására hagyja. Ebben az időben születik meg Egerben az első és egyetlen kisdedóvó-intézet, mely Brunswick Teréz grófnő nemes agitácziójának és fáradhatatlan munkásságának az eredménye volt. Pyrker János László, Eger nagynevű érseke pedig megveti a rendszeres tanítóképzésnek az alapjait. Az ő soha el nem múló érdeme és Eger városának nem utolsó dicsősége a legelső magyar tanítóképző-intézet felállítása. Áldozatkész példaadásán felbuzdulva, az egri főegyházmegye papsága nehány hónap alatt összerakja a szükséges anyagi eszközöket s 1828 elején már áll az egri róm. kath. érseki tanítóképző, élén Rajner Károly igazgatóval, kinek tanításterve módszertani tekintetben is meghaladta korát.
296Az új intézetet Foglár kanonok házában helyezték el, ott a hol most az angolkisasszonyok palotája áll. A tanfolyam két évig tartott, s rendes tárgyai: a hit- és erkölcstan, a szertartástan, a nevelés- és módszertan, a magyar helyes- és ékes-írás, a számtan, a falusi jegyzők teendői, (tudvalevően a legtöbb tanító egyúttal jegyző is volt), továbbá az orgona, a gregoriánum, az egyházi nép-ének, a rajz s később még a kertészet voltak. A tanítóképző internátussal volt kapcsolatos és gyakorló-iskolájául a norma szolgált. A szóban levő intézet elhelyezését és felszerelését, de még inkább tanárainak kvalitását és taneredményét tekintve, az akkori viszonyokhoz képest igazi mintaintézet volt. Még nagyobb virágzásnak indult az egri képző, midőn első igazgatója: Rajner, nagy takarékossággal egy életen át gyűjtött fejedelmi vagyonát ritka bőkezűséggel végrendeletileg a népoktatás és első sorban a tanítóképzés oltárára tette le áldozatul.
Másik szép terve volt Pyrkernek Egerben egy leánynevelő-intézet alapítása, melynek kivitelében azonban megakadályozta halála. Hogy e terv mennyire szívéhez nőtt, mutatja végrendelete, melyben tekintélyes összeget biztosított eszméje megvalósítására, mely méltó utódja: Bartakovics Béla érsek alatt, nemsokára csakugyan testet is öltött. Bartakovicsnak egy másik elévülhetetlen tanügyi érdeme, hogy az elöregedett falusi tanítók, valamint ezek özvegyei és árvái részére nyugdíjintézetet alapított.
1848-ban báró Eötvös József, vallás- és közoktatásügyi miniszter, a népoktatási törvények első tervezetét modern és nemzeti szellemben dolgozta ki. De az nem lett törvény s az abszolút uralom a germanizáczió szolgálatában álló „Organisations-Entwurfot” erőszakolta rá iskoláinkra. Büszke önérzettel konstatálhatjuk, hogy Heves vármegye népnevelő intézetei, élükön a preparandiával, a keserű megpróbáltatások idején is derekasan helyt állottak. Az Entwurf kísérletei mindenfelé hajótörést szenvedtek az iskolák vezetőinek, a papságnak és a tanítóságnak, törhetetlen hazafiságán. Valamennyi hevesi népiskola magyar nyelvű és magyar nemzeti irányú maradt a legsötétebb gyász korában is. A provizórium (1861–1867) a Thun-rendszert végre nyíltan is megszüntette, annélkül azonban, hogy valami új rendszerrel pótolta volna. Mindössze annyi volt a változás, hogy a közoktatásügy ismét a helytartó-tanács kezébe került. Végre az 1867. évi kiegyezés után báró Eötvös József kultuszminiszter vette fel újból a népoktatás szervezésének a szabadságharczkor hirtelen megszakított fonalát. Az elemi népoktatásügy rendezéséről szóló 1868. évi XXXVIII. t. cz. a magyar népnevelés történetében új korszakot nyit meg. E törvény kimondja az általános tankötelezettséget és erőteljes polgári osztály megteremtése czéljából új iskolatípust teremt: a polgári fiú- és leányiskolát.
A törvény rendelkezései nagy mozgalmat támasztottak Heves vármegyében is. A közönség egy része a politikai községtől fenntartott, eddigelé felekezeti, főleg róm. kath. iskolákat községi jellegűeknek kívánja deklarálni, míg a másik része minden eszközt megragad s minden áldozatra hajlandó, hogy hitvallásos iskoláit megmentse. Az izgalom legnagyobb hullámokat Egerben és Gyöngyösön vert. Egerben még karhatalmat is igénybe kellett venni. Végre a szenvedelmet mégis mindkét helyen elhallgattatta a higgadt mérséklet s a több évre nyúló elkeseredett háborúskodásnak mindkét fél megnyugvásával járó kiegyezés vetett véget.
Az 1868. évi XXXVIII. törvényczikk életbelépése előtt lefolyt iskolai esztendőben Heves vármegye területén a róm. kath. érseki tanítóképző-intézeten kívül, összesen 121 róm. kath., 12 ref., 2 izr. (mindkettő 1856-ban keletkezett) és 3 magánjellegű elemi népiskola működött, s olyan község, melyben egyáltalában ne lett volna népiskola, egyetlen egy sem volt. Vegyesen oktatták a növendékeket 124-ben, s nem szerint elkülönítve 14-ben, még pedig 12 leány- és 2 fiúiskolában. A három magánintézetet kizárólag leánygyermekek látogatták. A kath. iskolák létszámában a 4 pusztai iskola és (Parád-Üveghuta, Kőkút, Nagyút és Tenk) bennfoglaltatik. A kimutatott 138 elemi iskolában 216 tanító működött, még pedig osztatlan iskolákban 79, osztottakban 137. Két tanítója volt 41, három 12, öt 1 és nyolcz-nyolcz 2 iskolának. (Eger, Gyöngyös.) A kéttanítós iskolák nagy részében azonban csak egy segédtanító oktatott, kit a kántor a maga helyettesítésére rendszerint a saját költségen fogadott; voltaképen tehát csak 6–8 igazán osztott népiskolája volt a tankerületnek. Hogy a 216 tanító közül hánynak volt képesítése, nem állapítható meg; de hogy a felének sem, igen valószínűnek látszik. Ez iskolákon kívül volt még a vármegyében két kisdedóvó (Egerben és 297Gyöngyösön, utóbbi 1859-től) s ugyane városokban egy-egy iparos inas-iskolának tekinthető vasárnapi tanfolyam. Ezek közül a gyöngyösiről már megemlékeztünk. Az egrit Pyrker érsek alapította 1847-ben „rajztanoda” czímen. Ebbe vasárnap délutánonként jártak a mesterinasok szakrajzi ismeretek szerzése czéljából. Polgári vagy egyéb magasabb fokozatú népoktató-intézet egy sem volt még ez időben a tankerületben. Az elemi iskolákat látogató tanulók létszáma kikerekítve: 18.500. – M. Albert Ferencznek, a vármegye első tanfelügyelőjének kis munkája szerint, az iskolák eloszlását tekintve legjobban állott az iskolaügy a mátrai járásban, a hol 767 lakosra s a legrosszabbul a gyöngyösi járásban, a hol csak 2383 lakosra jutott egy-egy iskola; míg az iskolába járó tanulók létszámát véve alapul, legkedvezőtlenebbek voltak a viszonyok a tiszai járásban, a hol átlag 155 tanuló esett egy-egy osztályra.
Az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. rövid idő alatt teljesen átalakítja az iskolaügy képét. E vármegye első kir. tanfelügyelői: Vavrik Béla, Montedegói Albert Ferencz és Kövér Gyula ép oly lelkes és fáradhatatlan tevékenységet fejtenek ki, mint az egri róm. kath. egyházi főhatóság, a róm. kath. és protestáns hitközségek, a vármegyei, a városi és községi hatóságok és a társadalom – abban az érdekben, hogy a népiskolák a törvényes követelményekhez alkalmazkodjanak. Az iskolai belélet intenzitásának fejlesztésére azonban ekkor még nem kerülhetett a sor, bár a „Heves-vármegyei Általános Tanítóegyesület” és az „Egri főegyházmegyei Róm. Kath. Tanítóegyesület” e tekintetben is igen értékes munkát végzett, mert a viszonyok első sorban extenzív irányú munkásságot követeltek. Mindenekelőtt a kitöltendő kereteket kellett felállítani s mind az alapvető, mind a tanítók nyugdíjazásáról szóló 1875. évi XXXII. és 1891. évi XLIII. a népiskolai hatóságokról intézkedő 1876. évi XVIII. és a kisdedóvásra vonatkozó 1891. évi XV. t.-cz. lehető végrehajtásáról kellett gondoskodni.
Az intenzív iskolai élet megindításának dicsősége Halász Ferencz min. tanácsos nevéhez fűződik, ki 1888-tól 1895-ig terjedő hét éves hevesvármegyei tanfelügyelői működésével e törvényhatóságot tanügyi szempontból elismert vezető rangra emelte. Az ő buzgó és czéltudatos tevékenységének eredményei a gyöngyösi és hatvani s részben az egri állami elemi iskolák, a gyöngyösi, hatvani és pásztói polgári iskolák, a kisdedóvók és menedékházak egész serege, a legtöbb iparos- és kereskedő-inasiskola és a versenyrehívott felekezeti iskolák hatalmas föllendülése, mit tömérdek csinos és czélszerű, új iskolaház és új tanítói állomás hirdet. Innen, Heves vármegyéből áradtak szét azóta már nagyrészt testet is öltött eszméi, melyeket tüzes hazafiság és erős gyakorlati érzék jellemez. Ezek közül a legfőbbek, mint: a magyarság fajsúlyának emelése, értelmi fölényének biztosítása s a népnek gazdasági szakirányú nevelése az ő nemes agitálása révén s közvetetlen közreműködése mellett gyakorlatilag is érvényesülő országos kultúrprogrammá váltak.
Méltán jelentette ki Heves vármegye közigazgatási bizottsága 1895. évi márczius hó 11-én tartott ülésén, midőn Halász szélesebb hatáskörü pozíczióba emelve távozik, hogy benne „a tanügy terén egy olyan, minden tekintetben kitünő szakférfiút veszít, a ki tudásának erejét, buzgóságának teljét, kellő tapintattal és mérsékléssel párosítva, tehetségének javát, sőt munkásságának kimeríthetetlen gazdagságát a népoktatás ügyének Heves vármegye területén való felvirágoztatására szentelé, s kinek hét évi ittműködése eredményekben oly dús, hogy alkotásai emlékét minden utókor számára híven megőrzendik.” S a veszteség fölött érzett fájdalmat csak az enyhíti, hogy „a jól megszolgált kitüntetés… módot és alkalmat nyújt egyéniségének kinyilvánult jeles erényeit fokozottabb mérvben hasznosíthatni.”
Halász utódai, az általa kijelölt úton haladva, folytatták továbbá a megkezdett munkát, főfeladatnak tekintve az ő becses alkotásait erősíteni, felvirágoztatni és az iskolák intenzív fejlesztését munkálni. Közülük Scossa Dezsőnek jutott a nehéz, de annál érdemesebb feladat a községi és hitfelekezeti tanítók fizetésrendezéséről szóló 1893. évi XXVI. t.-cz. végrehajtását, melyet még Halász kezdett meg, befejezni. Az ő feladatukat is nagyon megkönnyítette Eger jelenlegi nagy bíboros-érsekének: Samassa József dr.-nak mély bölcsessége és páratlan ügyszeretete. Az egri angolkisasszonyok intézetének megszilárdítása, hatalmas kifejlesztése és 1874-ben egy tanítónőképző-intézettel való kibővítése, az új iskolák egész sorának felállítása, az iskolák színvonalának vallás-erkölcsi, hazafias és 298gyakorlati irányban való felemelése, a tanítók anyagi helyzetének lelkes és nagy áldozatkészséggel való megjavítása, a felügyelet intenzívebbé tétele, az igaz érdemek készséges jutalmazása stb. mindmegannyi ok arra, hogy nevét a vármegye népoktatásának történetében ép úgy halhatatlanná tegye, mint halhatatlanná tette a magyar nemzet és a magyar katholiczizmus évkönyveiben. Neki köszönhető az is, hogy az 1907. évi XXVII. t.-czikket, mely a nem állami elemi iskolai tanítók jogviszonyairól rendelkezik, oly simán és oly gyorsan – a törvényben megengedett három évi határidőnek már az első esztendejében – egész terjedelmében, minden vonatkozásában – életbe lehetett léptetni a hevesvármegyei tankerületben.
A kisdedóvásnak a fejlődése a leglassúbb országszerte. E sajnálatos jelenséget egyrészt a túlterhelt községek mostoha anyagi helyzete, másrészt az állami költségvetésben e czélra évről-évre előirányzott összegek elégtelensége magyarázza meg. Mindkét baj érezteti e vármegyében kedvezőtlen hatását; s ha örömmel konstatálhatjuk is, hogy Heves vármegye ama ritka törvényhatóságok közé tartozik, melyekben az 1891. évi XV. t.-cz. végrehajtottnak tekinthető, mégis lehetetlen tagadnunk, mikép a kisdedóvásügy fejlesztése körül még sok a teendőnk. E téren való fejlettségünk csak az elszomorító országos átlaghoz hasonlítva mutat kedvező képet. A vármegye területén (– minden statisztikai felsorolásnál az 19076/8. tanévet véve alapul –) összesen 18.233 óvóköteles gyermeket írtak össze, még pedig 9342 fiút és 8981 leányt, kik közül kellő családi gondozásban és felügyeletben részesült 13.923 gyermek, ellenben ezt a gondozást és felügyeletet nélkülözni volt kénytelen s így óvóintézetekre szorult 2278 fiú és 2122 leány, együttvéve: 4400 kisded. Az óvókötelesek létszáma a megelőző tanévhez képest 257, a gondozatlan gyermekek száma pedig 36 főnyi emelkedést mutat. Egyik számadat sem örvendetes; s az óvókötelesek létszámának ily csekély, az országos átlagarány-számon jóval alul maradó emelkedésében az évenként fellépő járványos gyermekbetegségeken kívül lehetetlen már a tengerentúli kivándorlás nemzetrontó hatását is föl nem ismernünk.
A kellő gondozás nélkül szűkölködők gondozásáról, illetőleg megfelelő foglalkoztatásáról 30 kisdedóvó, továbbá 6 állandó és 84 nyári menedékház, tehát összesen 120 óvóintézet gondoskodik. (1868-ban mindössze 2 ilyen intézet volt csak a vármegyében.) Az óvodák közül jellegre nézve 17 állami (Egerben 6, Gyöngyösön 5, Hatvanban 3, Hevesen 1, Pásztón 1 és Tiszanánán 1); 4 államilag segélyezett községi (Pásztón, Poroszlón, Tiszafüreden és Bessenyőtelken); 3 községi (Csányon 1, Hatvanban 2); 2 róm. kath. (Egerben és Gyöngyösön); 2 alapítványi (Egerben és Tarnazsadányon); s végre 2 államilag segélyezett magán-kisdedóvó (Egerben és Gyöngyösön). Az állandó (Ecséden, Füzesabonyban, Karácsondon, Makláron 1–1 és Tiszafüreden 2) és a nyári menedékházak mind községi jellegűek. Új óvóintézet a legutóbbi három esztendőben csak 4 keletkezett. Figyelemmel azonban egyrészt arra, hogy a kormányzat újabban a népnevelésnek ezt a sokáig mostoha gyermekét is felkarolja s figyelemmel másrészt arra, hogy a kir. tanfelügyelőség a szükséges adatok egybegyűjtése és a sürgősség sorrendjének megállapítása után már felhatalmazást kapott arra, hogy az érdekelt községekkel a tárgyalásokat megkezdje, mely tárgyalások a legtöbb helyen már folyamatban vannak, rövid időn belül mintegy 10 új állami kisdedóvónak a felállítása bízvást remélhető.
A kisdedóvókat 1300 fiú és 1329 leány, s az állandó menedékházakat 225 fiú és 232 leány, vagyis e kettőt összesen 3086 gyermek látogatja, míg a nyári menedékházakban 7288 kisded részesül védő gondozásban. Mivel pedig a statisztikai adatok szerint a törvényhatóság területén gondozatlannak talált 4400 gyermek közül csak 2848 jár valamilyen óvó-intézetbe, kereken 20 új ilyen intézetre van még szükség; eltekintve attól, hogy a meglévő kisdedóvók és állandó menedékházak közül is néhány fejlesztésre szorul, mivelhogy egy-egy óvó-iskolára átlag még mindig több esik száz gyermeknél. A szóban levő intézetek vezetése 29 óvónőre, 1 férfi-óvóra, s 6 állandó menházvezetőnőre van bízva, kiket munkájukban 36 dajka támogat. Az óvónők közül 28 világi s 2 szerzetes (apácza), kik épen úgy, mint a menedékházak vezetői, mindannyian szabályszerű képesítéssel bírnak.
Mindemez intézetek az elemi népiskolákkal kapcsolatban, a kormányutasítások szerint vallás-erkölcsi irányban, hazafias szellemben és kifogástalan sikerrel működnek. Erről tanúskodik többek között az is, hogy a kormány már ismételten 299egy-egy egri vagy gyöngyösi kisdedóvóban rendezett nyári, sőt állandó menedékházvezetőnői hathetes, illetőleg hathónapos tanfolyamokat. Valamennyi óvóintézet különös gondot fordít a kézügyesség (slöjd) fejlesztésére és ápolására, hogy az apróságokat már a kezdő fokán előkészítse. A vármegyei kisdedóvásügy tehát általában is és viszonylag még örvendetesebb képet mutat, melyet csak az homályosít el némiképen, hogy még mindig 20 olyan község van, melyben a kisdedek gondozására semmiféle intézet sincsen. Remélhető azonban, hogy e fogyatkozás is nemsokára el fog tünni, mert a kilátásban levő új áll. kisdedóvókon kívül mihamarabb ama községekben is lesznek ilyen áldásos intézetek, melyek a kisdedóvás czéljaira kivethető 3%-os pótadót már évek óta tőkésítik.
Heves vármegye területén az 1907/8. tanévre 18.488 fiú és 18.259 leánygyermeket, vagyis összesen 36.747 mindennapi tankötelest írtak össze, míg az ismétlő-iskola kötelesek száma 15.718 főre rúgott, a kik között 7938 fiú és 7780 leány van. A mindennapi és ismétlő tankötelesek száma tehát 52.465 volt, a mi az 1900. évi népszámlálás eredményével összehasonlítva, csupán 567 főnyi szaporodást jelent. Szomorú, szinte megdöbbentő adat ez, mert a vármegye fajmagyar lakosságának a legutolsó nyolcz éven át oly lassú szaporodását mutatja, a mit már a korábbi évek nagyobb arányú kivándorlása sem magyaráz meg teljesen, hanem a mi az egyke kultuszának ijesztő terjedését is föltételezi. Némi vigasztalás hogy ez adatokat az új és a réginél kevésbé megbízható összeírás szolgáltatta, mely annak következtében, hogy utólag, csak a beiratások után megy végbe, nem egy hátrányát már alkalmazásának első évében is megmutatta.
A 36.747 mindennapi iskolasoros közül 32.807 gyermek járt elemi iskolába (1868-ban 18.500) s a 15.718 ismétlő-köteles közül 9975 az ismétlő tanfolyamokba, 1099 az iparos- és 99 a kereskedő-inasiskolába, vagyis közülök 11.173 iskolázik rendesen. Ez adatok szerint tehát 3940 mindennapi és 4545 ismétlő korú, vagyis összesen 8485 gyermek úgy tünik föl, mintha iskolába egyáltalában nem járna. Ez a vélekedés azonban helytelen, mert e számból még le kell ütni a középiskolákat (főgimnáziumok, főreál, felsőbb leány-iskolák), nemkülönben a tanító- és tanítónőképző-intézeteket és polgári iskolákat látogató, tanköteles korban levő tanulóknak körülbelül 2000-re tehető létszámát, valamint azokat is, a kik mint magántanulók, iskolán kívül, vagy mint rendes tanulók más törvényhatóságok területén tanulnak. Ha ez utóbbiak számát, kellő statisztikai adatok hiányában 1000-re tesszük, még mindig 5485 beiskolázatlan gyermekkel van dolgunk, a mi bizony szomorú és sürgős orvoslást követelő állapot, mert azt mutatja, hogy a tanköteleseknek mintegy 10%-a még mindig nem részesül, illetve nem részesülhet az iskolázás áldásaiban. E kedvezőtlen arányt egyfelől a vándorczigányok, a nyomorékok és a ruhát nékülöző szegények és másfelől főképen a tanyai gazdálkodással összefüggő iskolázási nehézségek okozzák, bár része van ebben annak is, hogy a felekezeti elemi népiskoláknak még mindig eléggé tekintélyes hányada túlzsúfoltsága ellenére sem tudja az összes iskolaköteleseket befogadni.
E bajt az 1907. évi XXVII. t.-cz., ha lassan és fokozatosan is, föltétlenül orvosolni fogja, hiszen ama rendelkezései, melyek a tanítók új fizetésének kiegészítésére és korpótlékának fedezésére szükséges államsegélyek engedélyezését attól az elengedhetetlen föltételtől teszik függővé, hogy az illető iskola külső és belső állapotában a törvényes követelményeknek egyaránt és teljesen megfeleljen, már is az egész vonalon éreztetik jótékony hatásukat. Élénk hullámzás és mozgalom észlelhető mindenfelé. Iskolaszékek és képviselőtestületek üléseznek, tanakodnak, s keresve keresik a módokat, melyek segítségével iskoláiknak egyben-másban törvénybe ütköző állapota megszüntethető s részükre az állam az állam hathatós támogatása biztosítható legyen. Sok helyen már a rendezés meg is történt, a mi főleg annak köszönhető, hogy a kormány nem követeli többé – mint azelőtt – a községi vagy felekezeti iskolafenntartóktól, mikép az újonnan szervezendő tanítói állomások javadalmát legalább fele részben a saját erejükből állítsák elő. Megokolt esetekben ad az állam az eddiginél jóval magasabb segélyt is, itt-ott 90%-át is a szükségleteknek, mely jóakarat viszont az érdekelt iskolafenntartókat is nagyobb áldozatkészségre és buzgólkodásra ösztönzi.
A vármegyének mind a 117 községében van iskola; csatlakozva egy község sem iskoláztatja tanköteleseit. Nem mondhatjuk azonban ezt azokról a pusztákról és tanyákról, a melyekben az iskolások száma a törvénykövetelte minimumot 300(30) meghaladja, mert pusztai iskola csak 23 van. (1868-ban 4 volt.) Mindezeknek iskolával való ellátása most van napirenden. Az elemi népiskolák száma: 193. (1868-ban 138). Ezek közül jellegre nézve 22 (0) állami, 14 (0) községi, 139 (121) róm. kath., 10 (12) ref. és 8 (2) izraelita. Közöttük egytanítós osztatlan iskola 81 (1868-ban 79) s többtanítós, vagyis osztott 112 (1868-ban 59). Nem szerint elkülönítve tanulnak a gyermekek 25 (14) és vegyesen 168 (124) népiskolában. Mind a hat tanfolyama megvan 169-nek, ellenben csak négy osztálya van 12-nek, míg ugyancsak 12 népiskola – más jellegűekkel kapcsolatban – csonka. Az elemi iskolák betetőzésére a hároméves törvényszerű ismétlő-tanfolyam 172-nél van szervezve. E tanfolyamok közül 61 gazdasági irányban, 111 pedig mint általános ism.-iskola vezettetik. Az utóbbiak közül is 12-ben van gazdasági – bár csak elméleti irányú – oktatás. Ezeken kívül még 8 áll. jellegű, önálló szaktanítós gazd. ism. iskola gondoskodik a vármegyében a gyakorlati életre kiható, gazdasági irányú népnevelésről. (Gyöngyösön, Hatvanban és Hevesen 2–2, Egerben 1). Az elemi iskolások befogadására a népiskolák 436 tanteremmel rendelkeznek. Ebből az államiakra esik 86, a községiekre 17, a róm. kath.-ra 295, a reformátusokra 24 és az izraelitákra 14. Egy teremre átlag 88 tanköteles jut tehát; azonban a valóságban még mindig kereken 70 olyan osztály van, melyben a beírt tanulók száma meghaladja a százat, a mi kétségtelenné teszi, hogy még ugyanennyi új osztályra van szükség, hogy tanköteleseink mind beiskolázhatók legyenek.
Az elemi népiskoláknál 439 tanító működik. (1868-ban 216). Ezek közül az áll. iskoláknál van alkalmazva 90, a községieknél 17, a róm. katholikusoknál 294, a reformátusoknál 24 és az izraelitáknál 14. Egy híjján valamennyi törvényszerű képesítésű. (Az oklevél nélkül való egyetlen tanító is a képző-intézetnek IV. osztályát sikerrel végezte.) Az oktató személyzetből 310 férfi és 129 nő. Az utóbbiak közül 12 szerzetes (apácza), a többi 427 világi. Az elemi iskolák körébe tartoznak még az egri, gyöngyösi, hatvani és hevesi önálló gazd. iskolák szaktanítói és szaktanítónői, számszerint heten, kik az ismétlő tankötelesek intenzívebb gazdasági irányú, elméleti és főleg gyakorlati oktatásáról gondoskodnak. Ezekkel együtt a vármegyei elemi népiskolai tanítók státusa 446 és az áll. el. isk. tanerők létszáma 96 főre rúg. Az egri gazd. ismétlő leányiskolának nincsenek külön szaktanítónői, hanem ez iskolát az ottani áll. el. iskola tantestületéhez tartozó, tehát a létszámban már bennfoglalt 3 tanítónő vezeti. E nagyrahivatott iskolatípus felállítása legközelebb Tiszafüreden remélhető.
A vármegyei népnevelésügynek igen fontos és igen értékes szervei: a Hevesvármegyei Általános Tanítóegyesület és az Egri Főegyházmegyei Róm. Kath. Tanítóegyesület.
Az előbbi 1873-ban alakult meg s innen-onnan már négy évtizedre terjedő működése alatt sok becses és életrevaló eszmét vetett föl és sok hazafias és humánus tanügyi mozgalma segített diadalra. Régebben az elsők között harczolt a tanítóképzés reformjáért s a gazdasági népoktatás inaugurálásáért, mostanában meg a nemzeti történet intenzív tanítása és a nemzeti zászló ünnepének meghonosítása érdekében kezdett országos jelentőségű akcziót. A történettanítás reformálását czélzó agitácziót e sorok irója indította meg. Az ő kezdeményezésére mondotta ki az egyesület, hogy a magyar nemzeti történettanítást az egész országra kiterjedő hatálylyal sürgősen reformálandónak, illetve a magyar nemzeti érzés ápolása és fejlesztése czéljából a tanterv olyatén módosítását tartja szükségesnek, mely a magyar história rendszeres tanítását nem szorítja a kevésbé népes V. és VI. osztályba, hanem ezt – a legtöbb külföldi állam példájára – már a IV. osztálytól kezdve kötelezővé teszi s erre a kún-magyar mondakörből vett olvasmányok tárgyalásával a növendékeket már a III. osztályban előkészíti.
Az Egri Főegyházmegyei Róm. Kath. Tanítóegyesület az 1869-ben alakult Egri Tanítói Önképzőkör kisded csemetéjéből fejlődött nagyra. Mai szervezetét szintén 1873-ban kapta. Ez is üdvös és élénk tevékenységet fejtett ki kezdet óta, részint köz- és körgyűlésein, részint hivatalos lapja: a Népiskolai Tanügy hasábjain. Legérdemesebb kezdeményezése az egyházmegyei tanítók középiskolás gyermekei részére Egerben tervezett internátus.
A nem állami jellegű népiskolák a testületi közélet egyébként – nem számítva nehány örvendetes kivételt – még nem igen tudott gyökeret verni; mindamellett általános a törekvés ezeknél is a színvonal emelésére. A valláserkölcsös, hazafias és életreható gyakorlatias irány biztosítására minden iskola 301megteszi a magáét, csak az utóbbi szempontból akad még itt-ott kivánni való. A legszebb eredményt felmutató és legnagyobb buzgalmat tanusító tanítók közül az 1907. évi XXVI. és XXVII. t.-cz. alapján már eddig is 6 állami, 1 községi és 10 felekezeti tanító részesült abban a szép kitüntetésben, hogy a kultuszminiszter 200–200 K állandó személyi pótlékkal egybekötött czímzetes igazgatói rangra emelte s legalább 40 abban a megtiszteltetésben, hogy a várm. közig. bizottság buzgó és eredményes szolgálataikért nekik elismerő köszönetet mondott.
Az a nemes, humánus áramlat, mely a gyermekmentést tűzte ki feladatául, Heves vármegyében általában is, de különösen Egerben mély nyomokat vágott. Az elhagyott gyermekek istápolására alakult Gyermekvédő Liga czéljaira például egy nap alatt félezer koronánál jóval több gyűlt össze a közönség jóvoltából; az országos gyermekmenhely apátlan, anyátlan árváiból pedig több, mint 200 van egri családoknál elhelyezve, míg az egri egyházi szegények iskolába járó gyermekeinek táplálásáról az Izr. Filléregylet és Napközi Otthon gondoskodik. Ez utóbbit az állami elemi iskolákkal kapcsolatban szervezte a tanítótestület abból a czélból, hogy a város területén levő összes elemi iskolás szegénysorsú gyermekeket a téli hideg időben meleg étellel lássa el. A szép szándék bevált s a Napközi Otthon az 1907–8. év folyamán már 4612 ingyen-ebédet osztott ki, a mi a közönség áldozatkészségének szép bizonyítványa. A Napközi Otthon konyhája évenként a négy téli hónap alatt 850–900 K. összeget vesz igénybe, a mire egyrészt hirtelen gyűjtött kis alaptőkéjének (1200 K.) kamatai és másrészt egyes jótevőinek pénzbeli vagy természetbeni adományai nyújtanak fedezetet. Egy-egy ebéd költsége 23 fillérre volt előirányozva, de a valóságban csak 19 fillérbe került, mert a főzés és kiszolgálás teendőit nehány lelkes állami tanítónő díjazás nélkül végezte, s mert a tüzelő-anyagot is ajándékba kapta az Otthon, melyet ebéd idején állandóan sokan látogatnak. Rendkívül érdemes tevékenységet fejt ki e téren a Gyöngyösi Gyermekbarát-Egyesület és a Hatvani Jótékony Asztaltársaság is, melyek szegény iskolásgyermekek segélyezésére és felruházására évenként több ezer koronát szoktak fordítani. A népiskolával kapcsolatos humanitánus intézmények közé sorozhatjuk még a gyönge tehetségű tanulók egri kisegitő iskoláját is, melynek 20 növendéke van. Igazi jótétemény ez az intézet azokra, kik a többi tanulóval haladni nem tudnak. Most már ezekből is hasznavehető, kenyérkereső, derék polgárokat nevelhetünk.
Iparos- és kereskedő-inasiskola nyolcz működik a hevesvármegyei tankerületben, még pedig 6 iparos- és 2 kereskedő-inasiskola, valamennyi községi jelleggel.
Iparos-iskola van: Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban, Hevesen, Pásztón és Tiszafüreden. Ezeket a szakiskolákat 1099 mesterinas látogatja, kiknek oktatása 28 közismereti osztályban és 22 rajzcsoportban történik. Az egri iskolának van 8 közismereti osztálya és ugyanennyi rajzcsoportja, a gyöngyösinek mindkettőből 6–6, a hatvaninak 4 és 2, a pásztóinak 4 és 2, a hevesinek és tiszafüredinek 3 és 2. A közismereti osztályokat 26 és a rajzcsoportokat 11 tanító vezeti, kik – 3 kivételével – mindannyian az illető helyeken lévő polgári vagy elemi iskolák tanítói közül 3–3 évre választott óraadók. Kizárólag az iparos-inasiskoláknál szervezett állomásokon – még pedig rendes tanítói minőségben – 3 tanerő van alkalmazva. (Az egri és a gyöngyösi iskolák igazgatói és az előbbinek egy rajztanára.) Az iparos-inasiskolák fenntartási szükségleteire évenként kereken 27.000 kor.-t fordítanak, a miből 8100 K. államsegély, a többi pedig községi és egyéb forrásokból kerül ki. Az összes jövedelmeknek mintegy 3/4 részét a tanítók javadalma foglalja el. E költségekben nem szerepelnek a gyöngyösi iskola igazgatójának illetményei, mert ezek kiszolgáltatásáról az állam gondoskodik.
Az egri iskolával kapcsolatban egy továbbképző tanfolyam működik a fa-, fém- és építőiparágban dolgozó iparossegédek részére. E tanfolyamnak, melyet 3 tanító vezet, átlag 25 rendes hallgatója van. Fenntartása 930 K.-ba kerül, ebből azonban 800 K. segélyt az állam biztosít.
Ugyancsak ez iskola mellett egy becses szocziális intézmény, a Tanoncz-Otthon áll fönn, a mely az iskola kebelében már korábban keletkezett segélyzőpénztárból fejlődött ki és a mely népszerű felolvasásaival, gyarapodó könyvtárával, versenyszavalataival és nemesítő társasjátékaival csakhamar egyik jelentős tényezőjévé vált a mesterinasok művelődésének. Nagyszámú tagjai az Otthon életképességéről több színi előadás tartásával is bizonyságot tettek, melyek szépen sikerültek. Az Otthon évi 400 K. államsegélyt is kap.
302Tágabb értelmezéssel az iparos-inasiskolák körébe tartozóknak lehet még tekinteni az egri dohánygyári munkásnők és a hatvani czukorgyári munkások részére fenntartott ismétlő tanfolyamokat, melyek azonban szakirányú oktatást egyáltalában nem nyújtanak, hanem csak az általános ismétlő iskolázást pótolják. E tanfolyamok közül előbbi a pénzügyminisztérium, az utóbbi meg báró Hatvany József nagybirtokos áldozatkészségéből áll fenn.
Kereskedő-inas (alsófokú kereskedelmi) iskola Egerben és Gyöngyösön van. A kettőt együttvéve 99 tanuló látogatja, kik Egerben három és Gyöngyösön két osztályban részesülnek szakszerű oktatásban. A tanerők mind óraadók.
Az iskolafenntartás költségei ezeknél kereken 3300 K.-ra rugnak, mely összegnek túlnyomó részét itt is a tanerők díjazására fordítják. Valamennyi iparos- és kereskedő inas-iskola a szervezeti szabályzatnak megfelelő módon és eredményesen működik.
A törvényhatóság területén 6 polgári iskola működik, még pedig 4 leány- és 2 fiú-iskola. A leány-iskolák Egerben (2), Gyöngyösön és Hatvanban, s a fiúiskolák Hatvanban és Pásztón vannak. Jellegre nézve az egyik egri, mely az angolkisasszonyok vezetése alatt áll, róm. kath., a hatvani eng. magánjellegű, a többi pedig állami. Az egri állami és a hatvani magánintézet az utolsó három év alkotása. Mindez iskolák 4–4 osztályosak. A polgári fiú-iskolák V. és VI. osztályának megszünése nem helyi, hanem országszerte mutatkozó jelenség, a minek az az oka, hogy a törvényhozás a kvalifikácziót csaknem mindentéren felemelte s így a polg. iskola V. és VI. osztálya, melynek ma már alig van nagyobb minősítő ereje, mint a IV. osztálynak, vonzó erejét teljesen elvesztette. A polgári iskolák 24 osztályába az 1907–8. tanév végén 734 (az előző évhez képest + 99) tanuló járt, a kik között 279 fiú és 455 leány volt, a miből kitetszik, hogy az V–VI. osztály megszünésével a növendékek száma nemcsak nem fogyott, hanem inkább még emelkedett is. az állami iskolák közül az egri 92, a gyöngyösi 142, a hatvani 169, a pásztói 110, az egri róm. kath. 172 és végül a hatvani magán 49 tanulót számlált. A főlétszámban nincsenek benne foglalva a magántanulók, a kiknek a száma 120 volt. Ezekkel együtt a polgári iskoláinkban a jelzett tanévben 854 növendék tanult. Ez iskoláknál összesen 58 tanerő tevékenykedik, a kik közül 33 férfi és 25 nő (ebben 10 szerzetes); 28 rendes, 3 segéd, 12 hitoktató, s 9 óraadó.
A polg. iskolák czélja: értelmes középosztály nevelése és képzése lévén, nem érdektelen annak az áttekintése sem, hogy kik veszik leginkább igénybe a tanintézeteket. A 279 fiútanuló szüleiből – ezek társadalmi állását tekintve – 27 volt birtokos, bérlő vagy gazdasági alkalmazott, 58 iparos, 14 ipari alkalmazott, 60 kereskedő és vállalkozó, 87 kereskedelmi alkalmazott, 13 köz- és magántisztviselő és 20 egyéb. A tanítás eredményét vizsgálva, kitünik, hogy a tanulók zöme megfelelt a követelményeknek. Javítóvizsgálatra és osztályismétlésre alig 10%-ot utasítottak. Érdekes még a IV. osztályt végzett 54 fiútanuló pályaválasztására vonatkozó statisztika is, melyből kiderül, hogy közülök felső kereskedelmi iskolában folytatja tanulmányait 6, tanítóképzőben 6, hadapród-iskolában 3, középiskolában 4, szakiskolában 5, iparos pályára lépett 19, kereskedőire 4, közhivatalnokká lett 3, szülői gazdaságában maradt 3 és ismeretlen élethivatást választott 1.
Az intenzívebb ismeretszerzés czéljait szolgálják az összes polg. iskolák mellett fönnálló és évről-évre gyarapodó ifjúsági könyvtárak s a hatvani és a pásztói iskoláknál szervezett önképzőkörök.
A polg. iskola feladatának helyes felismerésén alapszik a hatvaninál fennálló slöjdtanfolyam, a pásztóinál folyó rendszeresített szőlészeti s gazdasági szakoktatás és a gyöngyösivel kapcsolatos női kézimunka-tanfolyam, melyek kiválóan alkalmas intézmények arra, hogy a növendékekkel a gyakorlati életpályákat megkedveltessék s azokra őket elő is készítsék.
Valamennyi polg. iskola czélszerűen van elhelyezve és felszerelve. E két szempontból – a hatvani magán-iskolát kivéve – valóban mintaintézetek.
Meg kell itt még emlékeznünk arról a polg. iskolai tanfolyamról, melyet e sorok írója az 1907. év végén az egri katonai állomásparancsnokság támogatása és közreműködése mellett a továbbszolgáló altisztek részére szervezett a vármegye székvárosában. Az igazolványos altisztekről szóló törvény tudvalevően ezek részére katonai szolgálatuk leteltével bizonyos polgári tisztviselői állásokat fenntart, illetőleg ezek elnyerésére nekik elsőbbséget biztosít, ha a közép- vagy 303polgári iskolának legalább 4 alsó osztályát sikerrel végezték. Fontos közérdek tehát, hogy az illetők ne csak tekervényes útakon szerzett, édeskeveset jelentő formai képesítéssel, hanem igazi előkészültséggel és megfelelő műveltséggel lépjenek új pályájukra. Ez érdek szolgálatában áll ez az új tanfolyam, mely első volt Magyarországon s a melyet – az egri példán buzdulva – csakhamar több, hasonló intézmény megszületése követett országszerte.
E tanfolyam két csoportból áll s kb. 20 hallgatója van évenként. Az egyik csoportban az I., a másikban pedig a III. osztályból készülnek magánvizsgálatra. Mindkét csoportnak hetenként 13 órában van előadása. A tanfolyam előadói (főreáliskolai, preparandiai tanárok s egy elemi isk. tanító) – sajnos – igen csekély díjazásban részesülnek s inkább ügybuzgóságból, mint anyagi érdekből vállalkoztak tisztükre. Ennek pedig az az oka, hogy az összes felmerülő költségeket (havi 150 K.-t) maguk az altisztek kénytelenek viselni, csak a helyiséget, az oktató eszközök használatát és a fűtést kapják ingyen.
Tanító-, illetőleg tanítónő-képző kettő van a vármegyében. Mindkettő Egerben, mindkettő róm. kath. jelleggel és négy évfolyammal. A tanítóképzőnek az 1907–8. tanév elején 88 rendes növendéke volt, a kik közül az I. évfolyamon tanult 34, a II.-on 16, a III.-on 20 és IV.-en 18. Ez a létszám a tanév végéig 82-re apadt. A képesítő-vizsgálatot (a magántanulókat is ideszámítva) 23 jelölt közül sikerrel tette le 20. A tanítónőképzőnek a tanév kezdetén 130 növendéke volt. Közülök I. éves 31, II. éves 25, III. éves 31 és IV. éves 43. A tanév végéig megmaradt 125 s oklevelet nyert 42. Mind a férfi-, mind a nőképző összes hallgatói legalább is 4 közép-, illetve polg. isk. osztályú előképzettséggel bírtak.
A tanítóképző tanári kara 11 tagból áll. Ezek közül 6 rendes és 5 óraadói minőségben van alkalmazva. A tanítónő-képzőben 14 tanerő tevékenykedik, még pedig 3 férfi és 11 nő, (angolkisasszony). Rendes alkalmazású 11, óraadó 3. Utóbbiak mind a férfi-képzőnél működő rendes tanárok.
Mindkét képző-intézet elhelyezése teljesen kifogástalan, a közegészségügyi és pedagógiai követelményeknek megfelelő tágas, világos tantermekkel s a szükséges szertári, kísérleti s tanácskozó helyiségekkel. A férfiképző eddig csak a Liczeum tulajdonában levő fizikai, vegytani és természetrajzi szertárakat használta, újabban azonban Katinszky Gyula prépost-kanonok, egyházmegyei főtanfelügyelő 7500 K.-t meghaladó áldozatkészsége révén pompás e nemű külön felszerelést kapott. Ezenfelül van saját tornaterme, 2 kat. hold kiterjedésű gyakorlótelepe a gazdasági szakoktatás szolgálatára és két slöjd-műhelye 20–20 tanuló részére. Az egyikben az agyag- és kartonmunkálatokban, a másikban pedig a famunkákban gyakorolják magukat a növendékek. Külön gyakorló-iskolája egyik intézetnek sincs. Ezt a hiányt azonban pótolják a velük ugyanegy épületben levő elemi iskolák, melyeknek 5, illetve 4 osztályában, vagy ezeknek a szükséghez képest összeállított osztály-csoportjaiban bőséges alkalom és mód van adva a jelöltek gyakorlati kiképzésére. Érezhetőbb az a hiány, hogy a férfiképző nincs internátussal egybekötve. Állandó azonban a törekvés, hogy ezen a bajon is segítsenek s remélhető, hogy e nemes törekvést végre is siker fogja koronázni. A férfiképző fenntartási költségei részben az alapítványok kamataiból, részben a bíboros-érsek évi hozzájárulásából kerülnek ki. Az említett kamatok meghaladják a 6000 K.-t s a bíboros-érsek és a főkáptalan adománya az évi 16.000 K-t.
Lehetetlen itt említetlenül hagyni Eger bíboros-érsekének, az egri főképtalannak, mint erkölcsi testületnek, az utóbbi egyes tagjainak és más jótevőknek azt a nemeslelkű, humánus buzgalmát, mely a tanítóképző intézetek növendékeinek segélyezésében évről-évre oly impozáns mértékben nyílvánul. Ugyanis a szintén tekintélyes ösztöndíjakon és jutalmakon kívül a bíboros és a főkáptalan 4000 K-t és más jótevők 1300 K.-t juttatnak minden évben a férfi-növendékek segélyezésére, míg az általuk nyújtott ingyenes élelmezés pénzértéke több mint 25.000 K.-ra tehető. A zárdai internátus növendékei is hathatós támogatásban részesülnek. A bíboros-érsek 6300 K.-nyi segélyén kívül körülbelül 7000 K. jut e czélra a főkáptalantól és az alapítványok kamatjövedelméből, s 1000–1000 K Szmrecsányi Lajos felsz. püspök és Katinszky Gyula prép.-kanonok adományaiból.
Végül még egy fontos mozzanatról kell a képző-intézetekkel kapcsolatban megemlékeznünk. Mind az állami, mind a róm. kath. püspöki tanítási terv kötelezően előírja az elemi népiskolákban a kézügyesség oktatását. Hogy e követelménynek azok a tanítók is megfelelhessenek, akik régebben, illetőleg még abban az 304időben kerültek ki a képzőkből, a mikor e diszcziplinát még ezekben sem adták elő, az 1908. év nyarán a „Kézimunkára nevelő országos egyesület” közreműködésével háromhetes kézügyességi tanfolyamot tartottak az egri férfiképzőben a már alkalmazásban levő vármegyebeli, illetve egyházmegyebeli tanítók kiképzésére. E kurzuson 40 tanító vett részt, jobbára a nagyobb iskolák kebeléből, hogy a szükséges elméleti és gyakorlati tudnivalókat elsajátítva, otthon maradt kartársaikat is megtanítsák e szakmára. A tanfolyam 3100 K-ra rúgó költségeit fele részben a bíboros-érsek és a főkáptalan s fele részben Heves vármegye, Eger város s egy-két nagyobb község közönsége viselte. A költségek nagyobb részét a munkálatokhoz szükséges szerszámok beszerzésére fordították, mely szerszámok amaz iskolák tulajdonába mentek át, melyeknél a résztvett tanító alkalmazva van.
A népnevelés köre, mintegy előfutárjaként a népjogok tervbe vett kiterjesztésének, az 1907. évben örvendetesen bővült a vármegyében. Ekkor indult meg itt ugyanis – bár még csak szerény kiterjedésben – a felnőttek oktatása. A múlt század hetvenes éveinek ez irányú, csakhamar elhalt mozgalma óta 1907-ig e téren egyáltalában semmi sem történt hazánkban. Ez évben azonban, mielőtt még a kultuszkormányzatnak az iskolán kívül eső közoktatás szervezése érdekében kiadott alapvető rendelete ismeretes lett volna, e sorok írója a helyi katonai hatóságok lelkes érdeklődése és buzgó támogatása mellett három tanfolyamot szervezett Egerben, az itt állomásozó, írni-olvasni nem tudó katonai legénység részére. E kurzusok 10 hétig tartottak s az oktatás, mely az írás, olvasás és számvetés elemeinek elsajátítására irányult, hetenként 5 napon át napi 2 órát vett igénybe, vagyis a tanfolyamot vezető 3 tanító egyenként kereken 100 órában foglalkozott tanítványaival. E tanfolyamokon 100 katona részesült oktatásban, közöttük 25%-nyi oláh anyanyelvü is, természetesen kizárólag magyar nyelven, kiknek előmeneteléről a kurzusok ismételt meglátogatása, majd végül az ünnepélyes keretben, az érdekelt tisztikar jelenlétében lefolyt záróvizsgálatok alkalmával szereztek az eszme életrehívói meggyőződést. A vállalkozást fényes siker jutalmazta, mert a katona-diákok 70%-a kiváló, 20%-a pedig jó eredménnyel tanulták meg a betűvetést, az olvasást és az elemi számolást és csak 10% haladása minősíthető gyönge középszerűnek. E sikerben az érdem oroszlánrésze kétségtelenül azoké a derék tanítóké, kik a kir. tanfelügyelő felkérésére teljesen önzetlenül, egyedül csak ügyszeretetből vállalkoztak e tanfolyamok vezetésére.
E siker hatása alatt a kir. tanfelügyelő kötelességének ismerte, hogy a kaszárnyai népoktatás végtelenül fontos és a legszebb eredménynyel bíztató ügyére is felkérje a minisztérium figyelmét. Rámutatott arra a lelkes fogadtatásra, melylyel az egri katonai analfabéta-kurzusokat felkarolták s arra a nagy hullámverésre, melyet e tanfolyamok a katonai és tanügyi körökben országszerte keltettek, minek eredményeként – az egri példát követve – ma már az ország számos helyén hasonló intézmények keletkeztek.
A most vázolt tanfolyamokon kívül olyanok, melyek a falusi, illetőleg a földmívelő nép továbbképzését szolgálják, önállóan szervezve a vármegyében még nincsenek, mert a kilátásba helyezett, egyöntetű s országos érvényű szervezeti szabályzat kibocsátása még mindig késik; de az ifjúsági egyesületekben tartott gyakori felolvasások és sorozatos előadások, melyek a tudomány népszerűsítésére törekszenek és a nép nemzeti és gyakorlati érdekeivel összefüggő tudományágak mindegyikének ismertetését felölelik, e kurzusok hiányát több helyütt, különösen Gyöngyösön, Egerben és Hatvanban pótolják. A tanítás munkáját ezekben is főképen a néptanítók végzik, bár a helyi értelmiség más tagjai is (papok, tanárok, orvosok, jegyzők) tartanak olykor egy-egy előadást, melyek mindig nagy látogatottságnak örvendenek. Különösen figyelemre méltó és nagy eredményű munkásságot fejt ki már évek óta e téren a két gyöngyösi (alsó- és felsővárosi) ifjúsági egyesület. Ugyanezt a czélt szolgálják egyébként még a vármegye legtöbb községében felállított népkönyvtárak is.
*
