EGRI BOR.

Teljes szövegű keresés

EGRI BOR.
Ittanak a hősök s egyik így pendíte: „Török vér!”
„Hagy folyjon” mondá hévvel az Egri Dobó.
S folyt az azóta határ nélkül; s a barna pogány vér
S lelke Dobónak forr lángboraidban, Eger!
Megénekelte, de még nem ízlelte. Erre vonatkozik a Rossz bor cz. költeményének harmadik versszaka:
Mondják: Egernél híres bor terem.
Verembe szűrik tán? nem ismerem.
Megénekeltem harczait, borát,
S mind e napig nem ittam áldomást.
E szemrehányó versre csakhamar megérkezett a felelet: egy hordó jó egri bort kapott a költő Joó János pinczéjéből. De Vörösmarty sem maradt adós, megírta az egri bor újabb dicsőitését, a Jó bor cz. költeményét.
Arany János egyik kedves hangú, főkép előadásában művészies balladája, az Egri leány, a ki kedveséért halálos küzdelmet vív a cseh rablókkal.
Petőfi Sándor itt Egerben ízlelte meg a bikavért, s itt írta gyönyörű bordalát, az Egri hangok-at. A költemény megérdemli, hogy kissé bővebben kitérjünk történetére. 1844-ben, csikorgó februáriusi napon, Debreczenből Pestre vándoroltában 361ért a költő Andornakra. Megpillantotta a hótakarta egri hegyeket, azonnal kész határozata:
Hol jó bort érezek, betérek;
Ne térnék hát Egerbe?
Ha ezt a várost elkerülném,
Az Isten is megverne.
Ez megint csak olyan Petőfi-féle kifakadás, mert bizony nemesebb oka volt neki betérni. Pájer Antalt s Tárkányi Bélát óhajtotta látni, kiknek nevét a pesti lapokból jól ismerte. A városba érve, egyenest a papnevelőintézetbe ment tudakozódni a költőpapok után. Pájer ekkor füzesabonyi káplán volt, csak Tárkányit találta meg másnap. Tárkányi örömmel fogadta a költőt s a szemináriumban szobát szerzett neki s a kispapok társaságában harmadfél napot töltött Petőfi a lehető legjobb hangulatban. Valósággal beczézgették a lelkes kispapok. Együtt ebédelt, vacsorázott velük s barátságot kötött valamennyivel. Elutazása előtt Tárkányi a kispapok körében gyűjtött pénzt útiköltségül nyujtotta át a költőnek, de, hogy önérzetét meg ne sértse, mintegy előfizetési díjul megjelenendő kötetére. Míg a kispapok stúdiumon voltak, írta egyik nap az Egri hangok-at, melyben a kedves baráti kört is megörökíti:
Földön hó, felhő az égen,
Hát hiszen csak hadd legyen!
Rajta nincsen mit csodálni?
Télen ez már így megyen.
Én ugyan nem is tudnám, hogy
Tél vagyon,
Ha ki nem pillantanék az
Ablakon.
Itt benn ülök a melegben,
Környékez sok jó barát,
Töltögetve poharamba
Egri bérczek jó borát.
Jó barátok, jó borocska –
Kell-e más?
Kebleinkben a kedv egy-egy
Óriás.
Kedvemnek ha magja volna,
Elvetném a hó felett,
S ha kikelne: rózsaerdő
Koszorúzná a telet.
S hogyha földobnám az égre
Szívemet,
Melegítné a világot
Nap helyett stb.
Az Eged hegy legendáját, szent Egidius – Egyed – történetét Mindszenty Gedeon öntötte versbe. A Vata-lázadáskor a pogány magyarok megölték a szent remetét, vére termékenyíti máig az Eged tőkéit. Még a színpadon is megszólal az egri név dicsőitése Tóth Kálmán Dobó Katiczá-jában.

 

Adányi András. Alaghy Dezső. Albert Ferencz. Alexovics Vazul. Alföldi Dávid. Ambrosovszky Mihály. Ambrus István. Andor József. Aszalay József. Babik József. Bajza József. Balassy Bálint. Balássy Ferencz. Báron Jónás. Bartakovics Béla. Bartalos Gyula. Bartha Ferencz. Bartha Tamás. Bartók István. Bernát Gáspár. Berta György. Bévárdy József. Bíró Lajos. Bozóky Géza. Bozsik Pál. Böhm János. Breznay Imre. Bródy Sándor. Bugát Pál. Csillag Mór. Csillik Balázs. Csomor Kálmán. Csutorás László. Danielik János. Danilovics Pál. Debreczeni János. Demkó György. Diószegi Mihály. Dluhopolszky Bertalan. Egri György. Elek István. Endrey Gyula. Endrődy Géza. Énekes Imre. Eperjessy Ferencz. Erdélyi József. Erdős Aurél. Falcsik Dezső. Farszky Ferencz. Fehér Gyula. Fejér Miklós. Fejes Mihály. Fekete Ferencz. Fekete Károly. Fenyvessy Ferencz. Fest Aladár. Foltin János. Földváry Ferencz. Földváry Kálmán. Frankl István. Frinth László. Fuchs Ferencz. Gaál Damascén. Gárdonyi Géza. Grúsz Antal. Gyalogi János. Gyöngyösi György. Gyöngyösi János. Gyöngyösi Pál. Gyöngyösy Sámuel. Győrfi János. Halászy Caesar. Hám János. Hanák Kolos. Hanák Mihály. Hevesi János. Hevesi Lajos. Homor István. Horánszky Nándor. Horner István. Horváth Béla. Ihász Gábor. Imre János. Inczédy Dénes. Isaák Mártha. Ivády Rudolf. Ivánszky Antal. Ivánszky János. Jabloniczky Ignácz. Jakabfalvy Román. Jászberényi Miklós. Joó János. Jósvay Gábor. Juhász Norbert. Kajdacsi József. Kalovits Alajos. Kandra Kabos. Kapácsy Dezső. Káplány Antal. Káplány Géza.

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages