Iskolák.

Teljes szövegű keresés

Iskolák.
A népnevelés megfelelő tanerőkkel csak a hitfelekezeti elemi iskolákba nyer kellő ellátást. A róm. kath. iskola régi épülete helyett Bartakovics Béla egri érsek a század elején a hitközségnek ez új kántortanítói lakot ajándékozott, melyben két tanterem volt két tanító számára. Az új tanítónak a fizetését megállapította s a kántor évi jövedelmét is gyarapította. Utóda, Samassa József bíboros-érsek, először a tanítók fizetését emelte, azután pedig még egy harmadik tanítói állást szervezett. Az intézeti telek szomszédságában ez kis üres telket vett és olyan két tantermet emelt, hogy ritkítja párját e vidéken. Míg Bartakovics érseknek az iskolai intézet megalkotása közel 10.000 kor. költséget igényelt, Samasas biboros-érseké a 18.000 koronát is meghaladta. Továbbá néhai Budai Sándor birtokos egy Tiszafüreden emelendő állami polgári iskolára mintegy 100.000 koronát hagyott, mely a községtől e czélra megszavazott összeggel, mintegy 150.000 koronára emelkedett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem