Közgazdaság.

Teljes szövegű keresés

Közgazdaság.
Habár Tiszafüred község, már fekvésénél fogva is, nagy vidéknek volt középpontja, minthogy közlekedési viszonyai rendkívül rosszak voltak, mert az év legnagyobb részében sem a község nem volt megközelíthető, sem innen kimenni nem lehetett: közgazdasága, ipara és kereskedelme nem fejlődhetett. Ezen akart segíteni Csávolszky Lajos országgyűlési képviselő, midőn a debreczen–füzesabony–ohat–polgári helyi érdekű vasút kiépítését tervezte. Erre a vasútra az engedélyt a kereskedelemügyi miniszter 54.010 szám alatt 1889 október 18-án adta meg s az érdekeltség áldozatkészsége következtében az építéshez már az 1890. év tavaszán hozzáfogtak. Tiszafüred község a vasút építéséhez 150.000 koronával járult. A mit egy évtizeddel előbb senki még álmodni sem mert volna, a megvalósuláshoz közeledett s habár a Tisza árterén az óriási töltések emelése s a Tiszán keresztül az állami vashíd építése sok időt vett igénybe, a teljesen kiépült vasútat 1891 augusztus 3-án, Lakatos Aladár kereskedelemügyi miniszteri titkár vezetése mellett megtartott műtanrendőri bejárás után, a forgalomnak átadták. A karczag–tiszafüredi vasút kiépítésére szintén Csávolszky Lajos országgyűlési képviselő és Lipcsey Tamás földbirtokos, a tiszafüredi járásnak érdemekben gazdag volt főszolgabírája kapták meg az engedélyt s ezt a vasútat is 1896 május havában már a forgalomnak átadták. Ezek mellett kiépült Poroszlótól az ártéren keresztül a törvényhatósági kőút is. És így Tiszafüred előtt, mely eddig a világtól el volt zárva, a közlekedés a szélrózsa minden irányában megnyílt.
Tiszafüred községben a földmívelés, ipar és kereskedelem fejlődése ez időtől kezdődik, s ma már oly színvonalra emelkedett, hogy sok nagyobb népességű községekkel is kiállja a versenyt. Most évenként a négy országos vásáron kívül minden hónap első csütörtökén állatvásárt tart s vásárai annyira látogatottak, hogy vásártere már szűknek bizonyult. A kisipar terén a nyeregkészítés ma is virágzó. Nem kevésbé fontos a házi ipar is, a mely a kenderfonásban, vászonszövésben és kosárkötésben nyilvánul. A nagy ipar képviselőinek tekinthető a két gőzmalom és a Tiszafüredi Kefegyár-Részvénytársaság gyártelepe, a melynek tekintélyes üzeme 150 munkást foglalkoztat. Az iparral és kereskedelemmel karöltve járó hitelügy szintén fejlettnek mondható. A pénzbeli forgalmat a következő pénzintézetek bonyolítják le:
Tiszafüredi takarékpénztár r. t. Alakult 1888-ban. Fiókja van Poroszlón. Alaptőke 200.000 K, 2000 db 100 koronás részvény. Igazgatósági elnök Malatinszky György. Vezérigazgató Szekerka Miklós.
Tiszavidéki bank r. t. Alakult 1906-ban s átvette a „Tiszafüred és vidéke hitelszövetkezet” üzletkörét. Alaptőke 60.000 K, 600 db 100 koronás részvény. Igazgatósági elnök: Debreczeni Károly.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem