II. István.
II. István.
Koháry II. István.
(A hontmegyei múzeumból.)
Koháry II. István hosszú közpályáján az a kiváló szerep, melyet hazánk történetében elfoglalt, sokkal nagyobb anyagot szolgáltat életírójának, semhogy életének e helyen kimerítő képét adhatnók. Csak röviden óhajtjuk ezúttal vázolni e nagy férfiú életrajzi adatait, a ki családjának legkimagaslóbb alakja volt. Önzetlen szolgálataival, melyekkel éppen a legválságosabb időkben az uralkodóház és a nemzet között fölmerült ellentétek kiegyenlítésére törekedett, mindkettőnek háláját is méltán kiérdemelte.
Koháry István 1649. márczius 11-én a kies csábrági várban pillantotta meg a napvilágot. Csábrág vára, mely akkoriban a török hódoltsági részek határán emelkedett, állandóan harczra készen állott. A török martalóczok támadásai ellenében éber őrködésre volt szükség. A vár maga jól el volt látva lőszerekkel és katonasággal. Harczedzett vitézek védték az erősséget, honnan ki-kitörve, gyakran szembe szállottak a török csapatokkal. Ebben a környezetben töltötte gyermekéveit az ifjú István, de a nélkül, hogy annak szilajsága befolyással lett volna a kedélyvilágára, mert kora ifjúságában inkább szelídségével, vallásos buzgalmával és a tanulmányaiban való előmenetelével tűnt ki. De azért a harczi környezet sem volt reá hatástalan. Atyja örömmel szemlélte, a midőn kardját az oldalához illesztette. Alig nyolcz éves volt, midőn tanulmányaihoz látott. Szeretett költeményeket tanulni és azokat elszavalta. Ifjú korában inkább magába zárkózott és visszavonult volt, úgy hogy sokan az oltár jövendő szolgáját látták benne. Tényleg volt is benne némi hajlandóság a papi pályára, ami főleg anyjának befolyására vezethető vissza; de elsőszülött 463lévén, sokkal nagyobb és jelentékenyebb kötelezettségei voltak családjával szemben semhogy letérhetett volna arról a pályáról, melyet neki a sors születésénél fogva kijelölt.
A mint az elemi ismereteket a szülői háznál elsajátította, anyjának unszolására atyja Nagyszombatba küldte tanulmányainak folytatására. Nagyszombat ekkor állott virágzása tetőpontján. A nagyszombati jezsuita kollégiumot akkoriban az egész ország tanulni vágyó ifjúsága látogatta. Koháry Istvánnal ez időben együtt tanultak a Zichy, Erdődy és a Pethő családok sarjai, a kikről az ifjú Koháry szintén megemlékezik atyjához 1664. márczius 28-án és április 25-én intézett levelében. (A leveleket közli Thaly Kálmán. Századok: 1876. 384.)
Alig néhány hónappal később Koháry atyja a törökök ellen vívott hősi küzdelemben elesett és így a tizenöt éves korában árván maradt ifjú az ekkor már jelentékeny szerepet vivő és nagy kiterjedésű birtokos család legidősebb férfi tagja, váratlanul ugyan, de nem előkészületlenül, a közszereplés terére lépett. Lipót király a család hűségének biztosítására, alig néhány nappal atyja halála után, az ifjú Istvánt július 25-én Fülek várának kapitányává nevezte ki, helyettesévé azonban, tanulmányainak befejeztéig, a német származású Unger Mártont tette, a ki már atyját is gyakran helyettesítette.
Az István atyjának halála után maradt vagyont a Koháry árvák gyámja, Bodorfalvai Baranyay Tamás kezelte, a kihez István – miként ezt a Bécsből hozzá intézett levelek is igazolják – különös ragaszkodással viseltetett.
Az ifjú István, valószínűleg Lipót király kívánságára, testvéreivel Bécsbe ment az egyetemre, melynek 1665 őszétől fogva hallgatója volt, mint azt az 1666. január 5-én anyjához intézett leveléből következtethetjük. Miután a legnagyobb tudori fok (magister) elnyerésére törekedett, az 1666. év folyamán javában készült a disputácziókra. Doctori értekezését Lipót királynak ajánlotta fel és abban a kitüntetésben részesült, hogy a második disputácziót az uralkodó jelenlétében tarthatta meg, melynek sikeres befejezésekor Lipót király aranylánczczal tüntette ki őt.
Még bécsi időzése alatt ismerkedett meg Zrinyi Miklóssal, a kit rövid ott tartózkodása alatt a császárváros lakossága kitüntető figyelemmel vett körül. Koháry István már ifjú éveiben bámulattal csüggött korának legnagyobb hősén. A mint Bécsbe való érkezéséről értesült, felkereste őt a szállásán; üdvözlő szavaira Zrinyi melegen megrázta jobbját és azzal buzdította, hogy megkezdett pályáját kitartással folytassa; ragadjon egyszer kardot, vagy tollat, mindenkor czélt ér, ha bölcsesség vezérli.
Koháryi István az 1667. év elejét még Bécsben töltötte, mely alkalommal tanúja volt Lipót király Margit spanyol herczegnővel kötött esküvőjének. De az udvari ünnepségek lezajlása után, Lipót király felszólítására, átvette a füleki várparancsnokságot.
A füleki kapitányság abban az időben a legfontosabb tisztségek egyik volt. Maga Koháry István, a ki ekkor még csak huszonegy éves volt, eleinte szabadkozott, nem érezvén magát eléggé alkalmasnak; de a király határozott parancsára elhagyta Bécset és rövid idő alatt, Csábrágon keresztűl utazván, hol anyját is meglátogatta, Füleken termett. A füleki vár őrsége és a tisztikar jelentékeny része is protestáns vallású volt, így tehát némi idegenkedéssel fogadták az új parancsnokot; de Koháry megnyerő, nyájas modorával csakhamar a maga részére hódította a kedélyeket. Füleken sok dolga akadt. A vár nem volt épen a legjobb karban, az őrségben hiányzott a fegyelem; e mellett a török gyakori támadása állandó őrködést követelt. De az új parancsnok túltette magát a nehézségeken. A vár jókarba hozatalára megtette a szükséges intézkedéseket. 1671-ben felterjesztést intézett a haditanácshoz, hogy az erődítési munkálatokra segélyt adjon, mire a kamara 1500 frtot folyósított.
Az ifjú István atyjának vérrel áztatott ruháit, melyekben az a lévai csatában elesett, állandóan a szobájában tartotta, hogy a hősi példa lelkesítse. Felhívta várbeli vitézei figyelmét is ezekre a hősi ereklyékre, a mikor őket a törökök elleni harczban kitartásra buzdította. Erős intézkedésre szükség is volt, mert a gyöngyösi és az egri törökök, a békekötés ellenére, állandóan háborgatták Fülek vidékét; de a füleki őrség rajta ütött a portyázókon és a zsákmányt nem egyszer elvette tőlük. A várparancsnok ily alkalmakkor a zsákmányt katonái között osztotta szét, hogy ezzel is fokozza a harczi kedvöket.
464A Koháry név csakhamar félelmetes lett az egri törökök előtt, minek élénk bizonysága az alábbi eset, melyet Kazy Ferencz jegyzett fel az utókor számára. Egy ízben török martalóczok szállottak a Fülekhez közel eső faluba s a jobbágyoktól szekereket és marhákat követeltek; a megrettent jobbágyok már egybegyűjtötték a követelt zsákmányt, a mikor egyik falubeli ember ezzel a kiáltással szaladt a törökökhöz: »Jön Koháry!« Erre a török martalóczok ott hagyva a prédát, szerteszét szaladtak.
Fülöp coburgi herczeg.
A törökök elleni harczot rövid idő mulva a bujdosók és Thököly támadásai váltották fel. A bécsi kormány önkényes uralma és a protestánsok üldözése felköltötte a nemzeti visszhatást, melynek élére 1678-ban az ifjú Thököly Imre állott. Thököly kuruczai, a török segédhadakkal együtt, 1678 nyarán ostrom alá vették Füleket, de bevenni nem tudták. Időközben megkötötték a fegyverszünetet is és így Fülek egy időre felszabadult az ostromzár alól. Lipót király Koháry István, Fülek védőjét, deczember 13-án aranylánczon függő arczképével tüntette ki.
Lipót király 1681-ben Sopronba országgyűlést hirdetett, melyen Koháry István is megjelent testvéreivel együtt. Az országgyűlésen főleg a vallásügyi kérdések uralták a helyzetet és Koháry a közvetítő hálátlan szerepére vállalkozott. Sokat tett, hogy a protestánsokat megnyerje az uralkodócsalád részére; e tekintetben nem követte atyját, ki az ellenreformáczió idejében a protestánsok erőszakos térítésétől sem tartózkodott. Koháry kezdeményezésére iktatta az országgyűlés törvénybe, hogy a protestánsok Füleken is új templomot építhetnek. Koháry magatartását Lipót király is helyeselte és elismeréséűl még ebben az évben kamarássá, királyi tanácsossá és ezredessé nevezte ki.
A soproni országgyűlés azonban nem hozta meg a békét. Thököly, bízván a protestánsok elégületlenségében, 1682-ben újból felkelt és Kassa elfoglalása után az egész felvidék szinte kardcsapás nélkül hódolt meg neki. Kassa elfoglalása (augusztus 14.) nagy ijedelmet okozott a bécsi udvarban, mert jól tudták, hogy a kurucz had csakhamar ostrom alá fogja venni Füleket is; maga Esterházy nádor sürgette Fülek megmentését és a kuruczok hatalmába még nem került vármegyékben nemesi fölkelést hirdetett, miről Koháryt is értesítette. Koháry maga nem igen számított a segítségre és erélyesen készült a védelemre. a sánczárkokat kimélyítette, a vár aljánál elterülő síkságot az Ipoly vízével elárasztotta és a környékbeli nemeseket a várba hívta. Hanem a védők száma alig volt 2000. A kurucz had szinte diadalmenetben érkezett Kassáról Fülek alá (augusztus 22-én), melyet néhány nappal később (augusztus 26-án) ostrom alá vett. Az ostromló had összes száma, beleértve a török hadat és az Apafi vezérlete alatt álló segédcsapatokat is, a melyek szeptember 2-án értek a füleki táborba, mintegy 60.000-re emelkedett. Hasztalan fordúlt Koháry István anyja az uralkodóhoz segélyért, gróf Strassoldo és Kaprara nem mertek Zólyomból kimozdúlni. Özvegy Koháryné ekkor a saját jobbágyait és katonáit akarta Fülek felmentésére küldeni, de – mint a kétségbeesett anya írja Csábrágból Strassoldonak – oda senki sem mer elmenni, a nádor által hirdetett felkelés pedig eredménytelen maradt. E közben a várbeliek helyzete egyre rosszabbra fordult. Zivataros éjjel a belövöldözött golyók annyira megrongálták az alsóvárost, hogy Koháry azt felgyújtatta és a belső várba vonult vissza. Ekkor Ibrahim basa, Seldius basa, Thököly és Apafi négy oldalról kezdték lövetni a várat. 17 napig tartó ostrom alatt azonban az őrség csüggedni kezdett. Hasztalan lelkesítette Koháry a küzdőket, a vár feladását nem akadályozhatta meg. Az őrség, melynek protestáns hitű része úgyis Thökölyhez szított, szeptember 10 és 11-én Koháry tudta nélkül alkudozásba bocsátkozott az ostromlókkal, melynek eredményeképp ezek, szabad elvonulás feltétele alatt, feladták a várat. De Koháry állhatatosan vonakodott a feladási egyezséget aláírni és habár ezzel a várban levő kincseit megmenthette volna, rendületlenűl megmaradt álláspontja mellett és csak az őrség kivonulása után utolsónak hagyta el a várat.
Thököly, a török óhajára, levegőbe röpítette a füleki erődítvényeket; ezzel a vár örökre elvesztette katonai jelentőségét.
Az őrség menedéklevelet kapott, de Koháry István, a ki nem írta alá az egyezséget, Thököly fogságába került. Ezzel súlyos megpróbáltatás napjai kezdődtek Koháry életében, mely idő alatt páratlan kitartást és jellemszilárdságot tanúsított. Thököly jóindulattal közeledett Koháry felé; még Kassa elfoglalásakor 465felszólította a csatlakozásra, nagy előnyöket helyezvén neki kilátásba. Koháry azonban, mihelyt a füleki várból történt kivonulása alkalmával találkozott Thökölyvel, kemény szóval megtámadta őt, majd jelenlétében tüntetőleg leűlt Szirmay István mellé. Thökölyt ez az eljárás felháborította; talán meg is öleti Koháryt, ha mások közbe nem lépnek. Koháryt ekkor Regéczre vitték, a hol Szirmay Miklós gondjaira bíztatott. Zrinyi Ilona azonban, értesülvén elfogatásáról, még szeptember 27-én meghagyta Szirmaynak, hogy ellátásáról gondoskodjék, sőt gyakran maga is küldött asztaláról ételeket a fogságban sínylődőnek. Az áldott lelkű nő gondoskodása következtében Koháry István fogsága Regéczen még csak tűrhető volt.
Ferdinánd bolgár fejedelem.
Mialatt Koháryt Regéczen őrizték, Thököly a Koháry-birtokokra vetette magát; előbb Csábrágot, majd Szitnyát foglalta el. De nem sokáig tarthatta meg, mert Bécs felmentése után (1683.) Thököly egész Felső-Magyarországból kiszorult.
1683 őszén, valószínűleg az alatt, míg Thököly a Bécs elleni hadjáraton volt, Koháry Istvánt rávették regéczi őrei, hogy börtönéből szökés útján keressen menedéket, de a kisérlet balul ütött ki, a szomszéd faluban Thököly kuruczai felismerték a menekülőket és visszakisérték őket Regéczre. A mint Thököly értesűlt a Koháry István szökési kisérletéről, éktelen haragra lobbant és valószinűleg meg is ölette volna, ha János lengyel király közbe nem lép. Az őrök nagy részét azonban, a kik Koháry szökését elősegítették, karóba húzatta. Csak kevesen menekültek meg e rettenetes haláltól, így többek között Tokaji Nagy Ferencz is, a ki 1697-ben, a pórlázadás alkalmával elfogatván, Koháry Istvánhoz folyamodott közbenjárásért; Koháry akkor segítségére is volt Tokaji Nagy Ferencznek, a ki most viszonzásul Koháryt kisérelte meg megmenteni. Koháry István fogsága, a menekülés meghiúsulása után, mindegyre súlyosbodott. Thököly a regéczi börtönt nem látta többé biztosnak, onnan tehát Munkács várába szállíttatta a foglyát és ott földalatti üregben hónapokon keresztűl puszta kenyéren és vízen tartotta. Ekkor Zrinyi Ilonának már minden jóakarata hiába valónak bizonyult és csak midőn már a bilincsek következtében a bőr Koháry István kezéről és lábairól is lehámlott, sikerűlt férjét rávennie, hogy legalább a bilincsektől szabadítsa meg rabját. Thököly nagynehezen engedett neje unszolásának, de elrettentő például a bilincseket oda akasztatta a Koháry börtönének falára.
Munkácsi fogsága alatt Thököly nem szünt meg Koháryt pártjára édesgetni, de Koháry mindenkor állhatatosan visszautasította ez ajánlatait. Mivel a külvilágtól úgyszólván el volt zárva, a hozzá intézett leveleket pedig a szigorú várparancsnok elsikkasztotta, 1684. év folyamán már halálának híre kezdett elterjedni. E közben anyja, kinek már második fia, János is a Thököly fogságába került, Farkas nevű fiával karöltve, minden követ megmozdított a foglyok kiszabadítása érdekében. De fáradozásukat az udvarnál nem koronázta siker, mire azután Koháry Farkas, egy kurucz tiszt közvetítése útján, magával Thökölyvel lépett érintkezésbe. Ez a kisérlet is sikertelen maradt, miután Thököly roppant váltságdíjat követelt Koháry Istvánért. A mint Thököly szerencsecsillaga hanyatlott, a Koháry István fogsága is tűrhetőbbé vált. Most már szabadon levelezhetett rokonaival és jobbágyaival, a kik közűl különösen a kecskemétiek és a gyöngyösiek gyakran felkeresték földesurukat, sőt néha ajándékkal is kedveskedtek neki és a levelezését is közvetítették. Az 1685. év elején Thököly már nem csigázta oly magasra a Koháry István váltságdíját; most már megelégedett volna nyolcz kurucz főtiszttel, a kik a császáriak fogságába kerültek. Mihelyt a Koháry családja tudomást szerzett Thököly követeléséről, özvegy Koháryné sietett közbenjárásért a bécsi udvarhoz folyamodni és ezúttal nem is hasztalanul. Az udvar utasítására a szatmári várban őrzött kuruczok közűl kiválasztottak nyolcz főtisztet, hogy azokért cserébe Koháry István visszanyerje a szabadságát. Minthogy azonban idközben Thököly ügye némileg javult, ismét keveselte a Koháryért felajánlott kárpótlást. Megindultak tehát újból az alkudozások, de ezek során a Thököly ügye mindegyre roszabbra fordult. A mikor az 1685. év szeptember havában, a császári had egész Felső-Magyarországban túlsúlyra jutott, Thököly Koháry Istvánt elébb Tokajba, majd szeptember 29-e előtt Sárospatakra, onnan pedig október 25-e előtt Ungvárra szállíttatta.
De közben, midőn Thököly október 15-én a váradi basa fogságába került és egész pártja szétzüllött, a magára hagyott Ungvár pedig november 6-án megadta 466magát gróf Caprarának, – Koháry István is visszanyerte, 3 évig és 3 hónapig tartó rabság után, a szabadságát. Már Ungvár ostroma idején is inkább csak névleges volt a Koháry fogsága és főleg az ő közbenjárásának köszönhető, hogy az őrség, belátván a sikertelen ellenállást, alkudozásokba bocsátkozott az ostromlókkal.
Mihelyt Koháry némileg összeszedte magát, Bécsbe sietett Lipót király elé, a ki nagy kitüntetéssel vette körül és e szavakkal ölelte meg öt: – »Ime, a hűség eleven példaképe!« (Speculum fidelitatis).
XI. Incze pápa pedig díszkalappal és sajátkezű levéllel tüntette ki Koháryt. az uralkodói kegy csakhamar újabb működési kört biztosított Koháry István számára, a füleki kapitányság helyett. Lipót király 1686-ban dunáninneni főkapitánynyá és a bányavárosok főkapitányává nevezte ki őt. Ebben az új tisztében, még Buda ostroma előtt, véres ütközetet vívott a törökökkel Székesfehérvár tájékán, mely alkalommal fényes győzelmet aratott. Budavár visszafoglalásánál, huszárai élén, a lotharingiai herczeg parancsnoksága alatt álló balszárnyon küzdött. A mikor szeptember 2-án Buda elesett, a herczeg a fősereggel Eszék felé indúlt, az elfoglalt vár őrizetére pedig Koháry Istvánt rendelte ki 2000 magyar katonával. 1687 márczius havában Koháry még Buda parancsnoka volt, mely alkalommal sikerült meghiusítania Fink Konrád császári hadnagy árulását, a ki Budát a székesfehérvári basa kezére akarta játszani.
1687. november végén résztvett gróf Caraffa és Doria János vezérlete alatt Eger visszafoglalásában, mely alkalommal a magyar csapatokat külön vezette. Az ostrom folyamán azonban végzetes baleset érte: török golyó a jobb karját összeroncsolta. Daczára nagy fájdalmainak, Koháry nem akart eltávozni az ostromlott vár közeléből és megvárta, míg a kiéheztetett őrség deczember 17-én kaput nyitott. Eger visszavétele is egyedül a Koháry István buzgalmának köszönhető, mert súlyos sebe ellenére is folyton csak kitartásra buzdította katonáit; és a midőn a vár meghódolását hírül hozták, feledve testi fájdalmait, résztvett még a vár átadásában is.
De jobb karját többé sem a kard, sem a toll forgatására nem használhatta; azért költeményeit a békés idők beálltával udvari káplánjának mondta tollba.
Midőn 1703. tavaszán Thököly mostoha fia, II. Rákóczi Ferencz kibontotta a szabadságharcz lobogóit, a bécsi főhaditanács előbb felhívta az értekezletre Koháryt is, majd az alvidékre küldte őt, hol sereget toborzott és azzal a Vág-vidékre húzódott. A kurucz hadak közeledtének hírére Schlick seregéhez csatlakozott, mely azonban a zólyomi vereség után (november 15.) Pozsonyig hátrált és ekként Koháry István birtokai is a felkelők kezére jutottak, maga pedig bujdosni volt kénytelen.
Rákóczi rendeletére (1703. deczember 17.) Dúló Ádám a honti, Radvánszky János a zólyomi felkelőkkel ostrom alá fogták Csábrágot és bevették. Zólyomrákóczi Rákóczy Pál lett a Koháry javak zárgondnoka.
Rákóczi épúgy, mint két évtizeddel azelőtt Thököly, meg akarta nyerni a maga ügyének Koháry Istvánt, de ez állhatatosan megmaradt Lipót király hűségében, noha erősen fáradozott a béke létrehozásán is. Ám a megegyezésnek ekkor már kiegyenlíthetetlen ellentétek állottak útjában. Az 1704. évi selmeczi tanácskozások alkalmával, a melyeken Koháry a Lipót király biztosaként vett részt, Seilern báró államminiszter kíméletlen fellépésének rossz benyomását nem tudta enyhíteni, miért is a béketárgyalások meghiusultak.
A selmeczi értekezlet befejezése után egy időre visszavonult a táborból, s mivel várai és birtokai a kuruczok kezében voltak, Budán, a Vizivárosban vonta meg magát, de azért nem szünt meg az udvart támogatni. Saját költségén huszár-ezredet tartott fenn, s hadi czélokra több izben jelentékeny összegeket kölcsönzött az uralkodóháznak. Később mégis elhagyta vizivárosi magányát. Újból a táborban találjuk, de vezetőszerepet itt többé nem vállalt.1706-ban gróf Starhemberg Guidó tábornok mellett működött, kinek hadaival ez év őszén a Duna mellett, jelesül Komárom vármegyében táborozott. (Tört. Tár, 1878. 134.)
Az 1707. évi ónodi országgyűlés javait lefoglalván, birtokait a kurucz tábornokok közt osztotta szét. Csábrág ilyképpen Bercsényi Miklósnak jutott. Lipót utóda, József azonban kárpótlásúl altábornagygyá nevezte ki. Utóbb, 1711. január 2-án, örökössé tette családjában a honti főispánságot, melyet 1685 óta viselt, és a melyet fogsága alatt testvére, Farkas töltött be.
4671709. augusztus havában Pálffy János gróf Csábrágot csellel kézre kerítvén, Koháry István is visszatért kedves várába, hol ezentúl haláláig tartózkodott.
A szatmári békekötés után új szerep várt reá. az 1712. évi koronázó országgyűlésen III. Károly király, a haditanács ajánlatára, negyvennyolcz évi hű szolgálataiért teljes fizetéssel nyugdíjazta, majd 1714. október 18-án belső titkos tanácsossá nevezte ki. 1729. deczember 29-én pedig megerősítette I. József királynak a honti örökös főispánságról szóló adomány-levelét. Mindazonáltal, bár ekkor már megtört férfiu volt, nem vonult vissza, csak a harczteret cserélte fel a zöld asztallal.
Az 1714. év szeptember havában egybehívott országgyűlés országbíróvá választotta, felhatalmazván őt, hogy nevét ezüstlapra metszesse és ezt a bélyegzőt használja névaláírás helyett. Az 1714. évi országgyűlésen jelentékeny részt vett a vallásügyi tanácskozásokban, s noha buzgó katholikus volt, nem egyszer adta példáját vallási türelmességének.
Midőn 1720-ban a vallásügyi bizottság megkezdte tanácskozásait, Koháry István a király által kiküldött biztosként, majd mint e bizottság elnöke, mindent elkövetett az ellentétek kiegyenlítésére, de mind a katholikusok, mind a protestánsok oly mereven ragaszkodtak álláspontjukhoz, hogy minden törekvése meghiúsult. Ott azonban, a hol szabad keze volt, békét igyekezett teremteni a felekezetek közt, mint pl. Bars vármegyében, hol Szvetenay Jánost rendelte ki vizsgáló-biróul annak megállapítására, hogy mely templomok voltak 1681-ben az egyes felekezetek birtokában.
Belépve új hivatalába, neki jutott az a súlyos feladat, hogy Korponay Jánosné, Géczy Julianna ügyében, a ki a Rákóczi emgiráczióból kapott levelekkel vélt az udvarnak szolgálatot tenni, de ezen rajta vesztett, mint a Károly király által külön ez alkalomra kirendelt biróság elnöke eljárjon. Koháry István mindent elkövetett e szerencsétlen nő érdekében. Perét két évig halogatta, végre azonban mégis kénytelen volt engedelmeskedni a király parancsának, melynek értelmében a vádlottat, mint felségsértőt, halálra ítélték s ez ítéletet rajta 1715. augusztus 18-án Győrött végre is hajtották.
Az 1723. évben tartott országgyűlésen újból tevékeny részt vett; ez az országgyűlés ismét az országhatár megállapítása czéljából kiküldött bizottság tagjának választotta, melynek csakhamar elnöke lett.
Ezután már alig szerepel. Csábrági várába visszavonulva, szerető rokonai körében töltötte napjait. 1720-ban kezdte közrebocsátani költeményeit, melyeket nagyrészt munkácsi fogságában, Egernél történt megsebesülése alkalmával, valamint budai és csábrági magányában írt. Élete végéig megőrizte egészségét és mozgékonyságát, sokat vadászott s bár dús asztalt tartott, fogsága idejében szerzett gyomorbaja miatt igen mértékletesen és egyszerűen élt.
Súlyosabb betegség csak 1731. január havában kezdte gyötörni. Születése napját még megérte, de márczius 29-én, husvét után három nappal, csendesen elhunyt. Hült tetemei a garamszentbenedeki egyházban nyugszanak.
Hajthatatlan lélek, szigorú igazságszeretet és az uralkodóházhoz való renületlen hűség vezérelte egész életében. Szeplőtlen jelleme, mindenkor következetes magatartása, mély vallásossága és vitézsége kortársai fölé emelték, de élete példányképül állhat az utókor előtt is. Nem volt hadvezéri tehetség, de mint csapatvezér derekasan megállta helyét, mint huszár-ezredparancsnok pedig merész támadásaival híressé tette nevét. Fülek védelmében és Eger ostroma alkalmával tanúsított magatartása páratlan szívósságról és vasakaratról tesz tanúságot.
Jobbágyaink igazi atyja volt és Kecskemét városa, melynek ő volt földeura, nem egyszer mutatta ki hozzá való ragaszkodását. Ez utóbbit főleg vallási türelmességével vívta ki magának. Midőn Kecskeméten a protestánsok fatemploma a lángok martaléka lőn, Koháry István utasította az előljáróságot, hogy templomépítés czéljaira alkalmas teret jelöljenek ki a protestánsoknak.
Családja vagyonát okszerű gazdálkodással és takarékossággal jelentékenyen növelte, de számos új birtokot is szerzett. Még 1691-ben megvásárolta a gömörvármegyei felsőbalogi uradalmat, 1694-ben pedig lépéseket tett a Wesselényi-Széchy vagyon többi részeinek megszerzésére, melyek közül Murány várába, továbbá Jolsva mezővárosba és tartozékaikba 1701-ben Farkas öcscsével együtt beiktattatott. (Orsz. Levélt. N. r. a. Fasc. 156. No. 9. § 1. és Fasc. 4681442: 17.) De a beiktatás alkalmával történt ellenmondások, valamint a közbejött szabadságharcz e birtokok átvételét meghiusították. A szatmári békekötés után III. Károly király 1720-ban a murányi várra s a hozzátartozó uradalomra új adománylevelet állított ki, melynek alapján e birtokok végleg a család kezébe kerűltek. Rendkívül sokat áldozott a közjóra s egyházi és iskolai czélokra tett alapítványai meghaladják a 713.000 forintot. Kecskeméten kegyesrendi gimnáziumot alapított, a debreczeni intézetet pedig harminczegy növendék részére internátussal látta el.
Vallásossága költészetében is visszatükröződik. Nem volt különösebb költői tehetség. Nyelve tiszta ugyan, de költői működése költészetünket nem vitte előbbre. Munkái is bizonyítják, hogy a verselés nem volt élethivatása, s azzal csak szabad óráiban foglalkozott. Munkácson mint rab, Egerben mint sebesült, Budán, midőn a kuruczok elől visszavonult, Csábrágon, mint pihenő aggastyán élt igazán a költészetnek. Őt a szenvedés avatta költővé, ezért nem bír felvidulni s költészetének alaphangja mindvégig komoly, sőt bánatos. De azért költői működése is bele tartozik életébe, melynek viszontagságait és szenvedéseit festi. Versei nemes lelkének, vallásosságának és erkölcsi érzületének megannyi tanúbizonyságai.
(Kazy Ferenc: Posthuma memoria res pace belloque gestae Exc. Dom. ac Com. Stephani Koháry. Tyrnaviae. – Bajza József: Koháry István életrajza. Aurora, 1732. – Horváth Pius a kolozsvári kath. gimnázium 1854–55. értesítőjében. – Magyar Mágnások Élete. 1870. IV. 1863. – Toldy Ferencz: Magyar Költők élete. 1870. – Nemzeti Plutharchus, II. 124 – Sárváry Béla: Család könyve. 1855. 145. – Gregus Ágost: Koszoru. 1863. – Illésy János: Gróf Koháry István élete és munkái. 1855. Önálló munka. – Pallas Nagy Lexikona. X. 665–666. – Wurzbach: Biogr. Lex. – Mocsáry Antal: Nógrád Várm. Esmértetése. III. 53–75.)
