Imre, lévai és csábrági kapitány.

Teljes szövegű keresés

Imre, lévai és csábrági kapitány.
Koháry Imre, a ki családja jövő nagyságának és emelkedésének alapját megvetette, a XVI. század második felében tűnik fel.
Abban az időben, a mikor Koháry Imre a szereplés terére lépett, a Dunántúlt láng és vérözön borította el; a Duna és Tisza köze pedig már török iga alatt vergődött. Az ozmán martalóczok az Ipoly völgyét is fenyegették rablótámadásaikkal. Koháry Imre fegyvert fogott a hitetlenek ellen. A családi levéltár feljegyzései szerint, 1561-ben, már harczban találjuk. Ezután Lévára került, a hol fia, Péter, született.
Léva ez időben Dobó Istvánt, az egri hőst, uralta, a ki 1560 szeptember 13-án nyerte adományul Ferdinánd királytól a várat, a mely ettől fogva a törökök elleni támadások kiinduló pojtna lett. Koháry Imre azonban nem sokáig maradt Léván, mert 1568-ban már, miként ezt Tarjáni Nagy Fábián csábrági kapitányhoz Korponára intézett leveléből tudjuk, báró Krusich János alatt, Csuthy Gáspárral együtt Korpona alkapitánya volt. (Matunák Mihály: Korpona Várkapitányai.)
1572-ben Koháry Imrét még Korponán találjuk, miként ezt Usaly Imrének Pozsonyból, 1572. deczember 7-én hozzá intézett levele is igazolja, melynek 459eredetijét a szentantali levéltárban őrzik; de a következő évben (1573) már eltávozott Korponáról, a hol Nagy Fábián csábrági alkapitány jutott a helyébe. (Matunák Mihály i. h. 17. l.)
Alkalmasint ekkor került Imre Csábrágra, mely jószágot a fia már örökös adományképp nyerte a családja számára. Imre, csábrági kapitányként, nem sokáig őrködött a vidék biztonsága felett, mert 1575 előtt (alkalmasint 1574-ben) elhalálozott. Koháry Imre előkelő családból nősült és házassága nagyban hozzájárult emelkedéséhez. Neje, Jákóffy Kata, a Hunt-Pázmán nemzetségből származó Ráhói Jákóffy György († 1570) és Szügyi Orbonás Anna leánya volt, a ki anyja révén tekintélyes vagyont örökölt. Maga Jákóffy György is előkelő birtokos volt; ősi birtokai a kishonti kerületben (Ráhó és Szuha) terültek el, hol a XVI. század második felében 10 és fél porta birtokosa volt és így Hont vármegye birtokosai között a 11. helyen állott. (Nagy Iván: Magyarország Családai. V., 287. Acsády Ignácz: Értekezés a Törtud. Köréből. XIV. kötet.) De Koháry Imre, a neje hozományán kivül, maga is jelentékenyen gyarapította a családi vagyont. Már 1561-ben, Usaly Ferenczczel együtt a garamszentbenedeki convent beiktatta a pestvármegyebeli Alsónémedi és a nógrádmegyebeli Bodon birtokába. 1569-ben tiszttársával, Csuthy Gáspárral együtt, zálogba vette Baloghi Sebestyén mohorai kúriáját 42 forintért. (Országos Levéltár. Garamszentbenedeki Convent Elenchusai. Prot. D. pag. 157. – Fasc. 2. No. 23.) Majd Födémes (Ipoly-Födémes) és Iszkornya birtokába iktatták be, de a beiktatás alkalmával Jákóffy János ellentmondott (1572), mert e birtokot Koháry Imre csak gondnoki czímen birta. Még ebben az évben 200 forintért zálogba vette Tarssy István Nyék és Vecze (Ipoly-Vecze), úgyszintén nógrádi Herencsén és pestvármegyei Iklad jószágait. (Orsz. Levéltár. Esztergomi Káptalan Elenchusai. Liber. 4. Fol. 154.) 1573-ban Jánoky alias Sissáry János fia, Péter nagytúri kúriáját vette zálogba Koháry Imre. Ez aztán az utolsó adat is, melyet Koháry Imréről felkutathatunk. (Orsz. Levéltár. Garamszentbenedeki Convent Elenchusai. Fasc. 5. No. 7. – 60. No. 38. – 6. No. 44. Prot. D. Pag. 42.) Özvegye újra férjhez ment, előbb Beniczky Ferenczhez (1575.), majd pedig (1579.) Onory Miklóshoz. (Orsz. Lev. Garamszentbenedeki Conv. Elench. Fasc. 25. No. 36.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem