István.
István.
Csábrág és Szitnya megszerzésével Koháry Péter betetőzte művét; családját a főrangúak közé emelte, nagy vagyont és két várat hagyott hátra egyetlen fiának, Istvánnak. (Orsz. Levéltár, N. r. a. 1091: 42.) Koháry Péternek, István nevű fián kívül, még két leánya volt: Mária, a ki kiskorában halt el, és Magdolna, a ki Eohieni (Öcsényi) Baranyay Tamáshoz ment mőül. (Orsz. Levéltár, Eszterg. Kápt. Elenchusai. 306.) Koháry István már kisgyermek korában szerepel az oklevelekben; és pedig első ízben akkor, a mikor atyjával együtt, 1629-ben, Beluja birtokába beiktattatott. (Szentaltali levéltár.) Az ifjú István korán jutott árvaságra. Atyja, Péter, jóval idősebb lehetett negyven évesnél, a mikor megnősült; a halála pedig 1631. után, vagy alkalmasint még abban az évben bekövetkezett. István anyja is hamar követte férjét; utolsó intézkedései között szerepel az az egyezkedése, a melyet 1635-ben a Csuda és Oroszi (Oroszka, Bars vármegye) között való határ ügyében kötött a lekéri apáttal. (Orsz. Levéltár, Esztergomi Káptalan Elench. Caps. 13. Fasc. 8. No. 2.) 1638-ban Érsekújvárt felbontották özvegy Koháry Péterné végrendeletét, melynek végrehajtói Esterházy Dániel, Csehovics István és Konkoly Pál voltak. (Orsz. Levéltár, N. r. a. 70: 2.)
Az árvaságra maradt ifjú Esterházy Dániel aranysarkantyús vitéz gyámsága alá került, a ki jelentékeny befolyással volt szellemi fejlődésére. A mint István felserdűlt, átvette atyja örökét és Csábrág várában telepedett le. Itt érte őt I. Rákóczy György felkelése, melynek hírére Koháry István Pozsonyba rendeltetett. Alig hagyta el azonban Koháry István a várát, Bornemisza Pál, Rákóczy egyik alvezére, rajtaütött és a bányavárosok elfoglalása után, 1644 április elején Csábrágot is megszállotta. Bornemisza nem sokáig bitorolta a Koháryak várát: Puchheim császári tábornok és Esterházy hadainak közeledtére hamarosan kivonult onnan a hadaival.
Koháry István nem volt türelmes földesúr protestáns vallású jobbágyaival szemben; papjaikat elűzte és templomaikat elfoglalta a katholikusok számára, a miért azután a protestánsok panaszt is emeltek ellene az országgyűlésen. – Az 1647: VI. törvényczikk kötelezte Koháryt, hogy a protestánsoktól elvett prinzfalusi templomot adja vissza.
1647. szeptember 23-án Koháry Istvánt Szécsény vár főkapitányává nevezte ki a király. Ebben a méltóságában nagy gondot fordított a bányavárosokra, állandó éber figyelemmel kísérte a törökök mozdulatait és megfigyeléseit közölte a városokkal (Matunák Mihály i. m. 42.), hogy esetleges támadás ellen védekezzenek. Koháry István 1657-ben Fülek várának örökös kapitánya lett, még pedig a legválságosabb időben, a midőn II. Rákóczy György lengyelországi vállalata 462a török beavatkozást és ezzel együtt újabb török háború kitörését vonta maga után. A mint Koháry átvette a füleki vár parancsnokságát, hozzálátott megerősítéséhez. E tekintetben főleg az 1661. évben fejtett ki nagy buzgalmat. Balassa Ferencz halála után Lipót király 1661. április 10-én Hont vármegye főispánjává nevezte ki Koháryt, de a főispáni méltóságot ünnepélyes beiktatás megtartása nélkül foglalta el (Hont várm. levélt. Prot. H.), a miben valószínűleg a török támadás és az erdélyi ügyek akadályozták.
1664 tavaszán, a mikor Köprili nagyvezér újból betört Magyarországba, Lipót király Koháry Istvánt altábornagygyá és bányavidéki főkapitánynyá nevezte ki. Szabadkozott ugyan ez állás elfogadása ellen, július 9-én Lipóthoz intézett levelében; de a király határozott kívánsága elől többé ki nem térhetett és nyomban útnak indult, hogy Des Souches tábornokhoz csatlakozzék, a ki Léva elfoglalása után (június 14.) ismét a Vág mellé húzódott. Ekkor azonban Ali esztergomi basa Léva felé vonult és azt ostrom alá vette. A váratlan hírre Des Souches Galgóczról megindult a szorongatott vár felmentésére. Báró Koháry István, az előhad vezére, július 18-án kisebb csatározásokba bocsátkozott a törököktől a Garamon át küldött tatárokkal, majd pedig Szentbenedeknél idejében megszállván, a Garam átjáróit födözte a fősereg átkeléséig. A július 19-én vívott lévai csatában Koháry István a jobb szárnyat vezérelte, de mindjárt a küzdelem kezdetén golyó találta halálos sebbel. A lövéstől megvadult paripája egészen a garamkeszi határig hurczolta maga után Koháry István holttestét. Azon a helyen, a hol holttestét megtalálták, kápolna őrzi emlékét, melynek falán a következő felirat olvasható:
AD LEVAM DEXTRE STEPHANUS KOHÁRY
PRO PATRIA OCCUBUIT CAESARE PROQUE DEO.
PRO PATRIA OCCUBUIT CAESARE PROQUE DEO.
(Millenn. Tört. VII. 196. – Bars várm. Monogr. – Illéssy János: Gróf Koháry István élete és művei.)
Koháryi Istvánnak két neje volt. Első neje: Divék-Ujfalusi Ujfalussy Éva, kivel – a családi levéltár feljegyzése szerint – 1648 előtt lépett házasságra; második neje: Balassa Judit, báró Balassa Imre és Bosnyák Judit leánya volt. Második neje révén Kecskemétet szerezte meg. Balassa Judit nagyműveltségű nő volt, szép magyarsággal és melegséggel írott leveleit máig is megőrizték a szentantali levéltárban. Mély vallásossága, kiváló lelki tulajdonságai és páratlan anyai szeretete nagy befolyással volt gyermekeire. Közel húsz évig viselte az özvegyi fátyolt; halálát (1684.) legidősebb fiának szenvedései siettették, a kit hasztalan igyekezett Thököly fogságából kiszabadítani. Koháry István hat gyermeke közűl (István, Judith, Farkas, János, Gábor és Imre) a legnagyobb nevet kétségkivűl elsőszülött fia, István vívta ki magának.
