Péter, báró.
Péter, báró.
Koháry Imre fia, Péter, az atyjától kijelölt úton haladván, nem csupán a vitézségével tűnt ki, hanem fényes tehetségével és kiváló egyéni tulajdonaival az országos ügyek intézésében is jelentékeny szerepet biztosított a maga számára. Családját a főrangúak közé emelte; gazdag házassága, józan és takarékos élete révén megvetette a család gazdagságának és hatalmának alapjait.
Koháry Péter, a családi levéltár feljegyzései szerint, 1564-ben Léván született. Ezt az adatot megerősíti a nyitrai káptalan előtt, 1578-ban kelt időlátó levele, mely még kiskorúnak tünteti fel. (Orsz. Levéltár. Nyitrai Kápt. Elenchusai. Prot. 23. Fol. 24.) Pályáját Hont vármegyében, a vármegye jegyzőjeként kezdte meg, de a tollat csakhamar felcserélte a karddal. 1593-ban, a hosszú háború megindultával, a többi magyar urakkal együtt, Teuffenbach Kristóf kassai főkapitány hadaihoz csatlakozott és részt vett a Rimaszombat mellett levő Szabadka erősség bevételében (november 9.); küzdött továbbá Fülek ostromában is. Füleknél tanúsított vitéz magatartásával magára vonta a főkapitány figyelmét, a ki drága mívű zománcozott karddal ajándékozta meg. Fülek bevétele után ő is azok közé tartozott, a kik a helyzet kiaknázását óhajtották; ezért a kisebb nógrádi várak, majd Drégely visszafoglalására indult. A magyar hadak közeledtének hírére, a török őrség kifutott az erősségekből, minek következtében nagy terület szabadult fel a török iga alól.
Az 1593. évi hadjárat alatt Koháry Péter már megalapította hírnevét a harcztéren is. 1594-ben részt vett, Mátyás főherczeg vezérlete alatt, Esztergom ostromában. Az 1596. év elején számos kisebb csete-patéban küzdött. Sógorához, báró Zay Péterhez, 1596. június 25-én Érsekújvárról intézett leveléből tudjuk, hogy erősen készült a törökök ellen megindítandó hadjáratra. (Hazánk s a Külföld. 1871. 44.) Csapataival az óvári táborban csatlakozott a Miksa főherczeg seregéhez, melylyel előbb Hatvan megvételénél működött közre, utóbb pedig jelen volt a szerencsétlen véget ért mezőkeresztesi csatában (október 23–26.), mely alkalommal, Pálffy Miklóssal együtt, csak nagy bajjal tudott az általános zavar következtében megmenekülni. 1598-ban Pálffy Miklós hadával ő is részt 460vett Győr visszafoglalásában. 1606-ban pedig, királyi biztosként, a bécsi béke megkötésénél volt jelen. 1608-ban tagja volt annak a bizottságnak, mely Prágából, Rudolf királytól haza hozta a szent koronát. II. Mátyás király megkoronáztatása után egy ideig a királyi udvarban maradt. 1613. február 11-én, királyi követként Báthori Gábor erdélyi fejedelem udvarában találjuk, mely fontos megbizatásában uralkodójának megelégedését vívta ki. 1618-ban a törökökkel való egyezkedés végett Komáromba küldték. Érdemei elismeréseűl 1616. február hó 15-én bárói rangra emeltetett, 1618-ban pedig Érsekúvjár alkapitánya lett.
Érsekújvár parancsnokaként, Bethlen Gábor első támadása alkalmával 1619 szeptember havában, nem tudta a várbeliek hűségét biztosítani. A felkelés sikereinek hírére az őrség követeket küldött Bethlen alvezérei elé, a Gyarmat felől közelgő Széchy Györgyhöz és Rhédey Ferenczhez, azzal az üzenettel, hogy bátran jöhetnek a vár alá. Koháry Pétert pedig, a ki rendületlenűl kitartott II. Ferdinánd király mellett, elfogták és átszolgáltatták Bethlen alvezéreinek. (Milenn. Tört. VI. 233.) Széchy György Koháryt előbb Kassára, majd Erdélybe vitette; több ízben igyekezett őt a Bethlen pártjára téríteni; de Koháry Péter mindenkor erélyesen utasította vissza a csábító ajánlatokat, példát adván ezzel később az unokáinak is, a kik az adott esetekben mindig hasonlóképpen cselekedtek.
Az 1621-ben kötött béke értelmében Koháry Péter visszanyerte szabadságát és engedélyt kapott a királytól, hogy testőrségűl állandóan 60 lovast és 40 gyalogost tartson maga mellett. A királyi kegy 1623-ban még Érsekújvár főkapitányi méltóságával is felruházta őt. Ebben az új méltóságában találta őt Bethlen Gábor második felkelése.
1623 őszén egész Felső-Magyarország Bethlen hatalmába került; egyedül Érsekújvár állott ellent, melyet ezúttal Koháry Péter sikerrel meg tudott tartani. A vár a november 20-án kötött fegyverszünet értelmében is meg maradt Ferdinánd király birtokában.
Eszterházy Miklós bányavidéki főkapitány, Érsekújvár főkapitányának védelmére támaszkodván, november végén megtámadta a Bethlen táborából hazatérő török hadat és nagyszámú keresztény rabot szabadított fel. E siker után Koháry állandó összeköttetésben maradt Esterházyval. 1624 január 16-án Esterházy értesítette Koháryt a lengyel segédcsapatok megérkezéséről és felhívta őt, hogy Ujvárt minden eshetőséggel szemben tartsa meg. Erre a biztatásra azonban nem volt szükség, mert Érsekújvárhoz nem is fértek a felkelők. Mihelyt az erdélyi had visszavonult, Koháry Lévára csapott és azt csakhamar visszafoglalta, majd gyalog- és lovashadakkal látta el.
A Bethlen Gábor harmadik felkelését követő pozsonyi békekötés után II. Ferdinánd király a törökökkel is megkezdte az alkudozásokat. Ferdinánd e végből Koháry Pétert 1627 nyarán Komáromba küldte királyi biztosként és Kohárynak sikerült Murtézával megegyezésre jutni, mely egyezség az 1627. szeptember 13-án kötött szőnyi békében nyert befejezést. A békekötés után csakhamar Bécsben találjuk Koháry Pétert, a hol részt vesz a Ferdinánd elnöklete alatt álló tanácskozásokban. Az 1627. július 2-án elhalt Mózes helyére királyi személynökké nevezte ki Ferdinánd király Koháryt, a ki azonban ezt a hivatalt csak igen rövid ideig viselte.
Élete végszakában Koháry Péter rendkivül nagy gondot fordított Érsekújvár helyreállítására és jókarbantartására. 1628-ban Nyitra vármegyéhez intézett levelében a mindenható isten nevében kéri a vármegyét, hogy siessenek Érsekujvár segélyére, mert ennek a várnak elvesztését megérezné az egész haza. 1629-ben már erélyesebb hangon sürgette a vár megerősítéséhez szükséges segélyt; úgy látszik azonban, nem sok eredménynyel, mert még 1630 márczius havában is kénytelen volt a vár megerősítésére megajánlott összeg beküldését szorgalmazni a vármegyétől. Koháry Péter felesége Gyarmati Balassa Borbála volt, kinek révén Szitnyát és Csábrágot nyerte adományul. Balassa Borbála előbb Kaszaházi Joó János királyi személynök neje volt, kitől három gyermeke született: Miklós, – Rózsa, Zombori Lippay Gáspárné, – és Mária, Ekker Lukácsné. (Orsz. Lev. N. r. a 70: 2.) Joó János, a ki zalavármegyei eredetű köznemes család ivadéka volt, a saját erejéből magas méltóságokra emelkedett, melyeket nem késett vagyonszerzésre is felhasználni. Nejével, Balassa Borbálával együtt, Illésházy Istvántól megszerezte Csábrágot és Szitnyát. De éppen a kapzsiság okozta 461vesztét. A mikor, 1601-ben, Illésházy ellen hűtlenségi pert indítottak. Joó János is azok közé tartozott, a kik nagy jutalom reményében vádakat koholtak e dúsgazdag főúr ellen, Illésházy azonban 1603-ban az ítélet elől Lengyelországban keresett menedéket, és a midőn szabadnak érezte magát, nem mulasztotta el az ellene áskálódó Joó Jánost a saját bűnébe mártani, felmutatván a királyi személynöknek hozzá intézett leveleit, a melyekben élesen kifakadt az udvar önkénye ellen. Ez alapon most Joó János ellen indítottak hűtlenségi pert és harminczkét évi hű szolgálatainak ellenére Bécsben elfogták, birtokait pedig lefoglalták. De Balassa Borbálának, az erőslelkű asszonynak, sikerült Szitnyát és Csábrágot megtartani, míg Joó János többi várai, és közöttük Körmend is, idegen kézre kerültek, A rendek az 1608. és 1609. évi országgyűlésen eredménytelenűl szólaltak fel Joó János ügyében, de ő már pörének eldőltét nem érte meg. Özvegye, 1613-ban, már Gregoróczy Péter neje volt.
Az 1613. évi 41. törvényczikk újból felveti a csábrági és szitnyai vár ügyét, melynek megtartása érdekében a jószágok örökösei az országgyűléshez folyamodtak, még pedig sikerrel. Erre látszik utalni az 1618. évi 53. törvényczikk is, a mely elrendeli, hogy a királyi hajdúk mellett a várbirtokos is tartozzék maga részére hajdúkat tartani Csábrágban. Balassa Borbála 1613–1622 (1622. évi 57. t.-cz.) között, ezúttal harmadízben, Koháry Péterhez ment nőül. Koháry Péter 51.421 magyar forintért kiváltván Csábrágot és Szitnyát, 1622-ben II. Ferdinánd királytól e várakra és a hozzátartozó uradalmakra a családja részére adománylevelet nyert, melyet III. Ferdinánd 1654-ben Koháry István kérelmére, megerősített. (Szentantali levéltár.) Koháry Péter magát és utódait esküvel kötelezte, hogy az adományozott várakat sem a pártütőknek, sem pedig a király bármely ellenségének át nem adja, sem el nem idegeníti.
