A bányamívelés akadályai.
A bányamívelés akadályai.
A bányászat visszaesését a munkásszemélyzet folytonos apadásából lehet legjobban megítélni. Míg a század kezdetével Felsőbieber-táró 4000 embernek adott kenyeret, addig 1812-ben már csak 2620, 1817-ben csak 2184 és 1818-ban csupán 1740 munkás kereste boldogulását Selmeczbánya hegyeiben. 1812 körűl 4000 bányamunkás vándorolt el Selmeczbányáról és a selmeczbányai bányakerület lakosságának száma ezidőtájt állítólag 13.000 lélekkel fogyott meg. A felsőbiebertárói főbányatelepet ekkor csak azon kedvező üzemeredmények mentették meg, melyeket a Pachertáró a Spitaler-éren és a Ferencz-akna a 170Grüner-éren tudott elérni. E két telep különben későbbi időben is sokat segített a selmeczi bányászat veszteségeinek apasztásán és nem egy esetet jegyeznek fel az üzem könyvei, melyek a Ferencz-akna megváltó szerepléséről tesznek kedvező tanúságot.
Lipold a XIX. század legnevezetesebb üzemi és technikai mozzanatai sorából, különösen a következőket említi meg: 1808 és 1811 között a Siglisberg-aknát tovább lemélyítik; 1814-ben a Mariahimmelfahrt-aknát kezdik lemélyíteni, a mely a Grüner-éren gazdag feltárásokat eszközöl; 1811-ben Hodrusbányán 78.319 frt költséggel új tógátat építenek; Szélaknán 1816-ban a Magdolna-aknát felhagyják; 1818-ban a régi városi külvágatok beomlanak Selmeczbányán; 1821-ben András-akna bányatelepet létesítik; 1825-ben a mázsaszakmányt honosítják meg; 1825-ben a János-aknával felhagynak; 1828-ban adták át a forgalomnak az első lóvonatú bányavasútat a Háromság-altárón, Pachertáró mellett; 1829-ben a bélabányai altáró, mint újonnan adományozott bányajogosítvány Felső-Bieber-táró tartozéka lesz; 1826-ban tiroli, krainai, karintiai és horvátországi bányamunkásokat telepítenek meg Selmeczbányán; 1829 és 1834 között a Klingertáró-tó gátját építik; 1837-ben Szélaknán drótkötélgyárat létesítenek; 1846-ban Modertárón, a zúzóművet turbinával kezdik üzemben tartani; 1847-ben lövőgyapottal kísérleteznek a bányákban való robbantásoknál, de a kisérletek eredményei nem kedvezők; 1850-ben a Bickford-féle biztosító gyújtózsinórokat kezdik használni.
A selmeczbányai bányászat régi baja, a mély míveletek elfúladása, sajnos a XIX. század folyamán sem maradt el. Már 1828-ban elfúlt a mélység és a víz 58 láb magasságban állott a mély színtek talpa felett; egy év szorgos munkája azonban segített a bajon és a vizek zsompra szállottak le. A második, 1844-ben bekövetkezett elöntést csak 6 évi munka és 100.000 frt költség árán lehetett leküzdeni. Harmadszor 1861-ben fúladt el a Felső-Bieber-tó mélysége és a víztől mentesítő munkák csak 1866 után lettek urai a helyzetnek. Ezen vízbetörések és a bányák ezen elfúlásával járó óriási anyagi károsodások végre nagyobb befektetésekre vezettek és azt eredményezték, hogy 1854-ben az András-aknán, vizetemelő vízoszlopos gépet építettek be, a Lipót-aknán már 1824-ben kijavított régi vízoszlopos gépet 1857-ben új géppel cserélték fel és 1860., 1861-ben, 1862. és 1865-ben végre gőzgépeket állítottak fel a Mariahimmelfahrt-aknán, a Zsigmond-aknán és a szélaknai Lipót-aknán. Hodrusbányán 1852-ben, Zipser-aknán 1855-ben, Új-Antal-tárón és 1856-ban Vichnyén Ó-Antal-tárón állítottak üzembe egy-egy vizetemelő vízoszlopos gépet.
Sokat lendített végre a selmeczvidéki bányászaton Rittinger Péter cs. k. miniszteri tanácsos, ki az érczelőkészítés javítás terén hervadhatatlan érdemeket szerzett.
