A Brenner-szövetkezet.

Teljes szövegű keresés

A Brenner-szövetkezet.
1570-ig három-négyszáz apró társaság mívelte a bányákat. Ezidőben a bányák igen rossz eredménynyel dolgoztak és a bányamívelők a kormányhoz folyamodtak segítségért. A kormány biztosokat küldött ki a viszonyok megvizsgálására és tőlük javaslatot kivánt. A biztosok pedig beható vizsgálat után, a rossz eredmény főokát abban találták, hogy a sok kis társulat bányamívelése a felügyelet szétforgácsolódása miatt rendkivül költséges és nagyobbszerű vállalatok létesítésére nem alkalmas; azt javasolták tehát, hogy a bányapolgárok nagyobb társulatokká egyesüljenek, és rábeszélték az akkori idők három legtekintélyesebb bányabirtokosát, Sali, Schall és Siceli bányapolgárokat, hogy bányabirtokukat egyesítsék. 1571-ben jött létre e tárgyban a szerződés a három bányapolgár és a kincstár között. A kincstár átvette tőlük a bányabirtokuk kezelését, a melyhez ügyes tiszteket alkalmazott és fedezte a bányamívelés költségeit mindaddig, míg a vállalat, a mely Brenner-szövetkezet név alatt lett híressé, jövedelmezővé nem vált; sőt nemcsak a bányamívelés költségeit fedezte a kincstár, hanem Salinak 10 frtot, Schallnak és Sicelinek 6–6 frtot adott hetenként élelmezésre segítségül. E vállalkozás gyönyörűen sikerült; 12 év alatt visszatérítette, Lindacker Kristóf bányagondnok kezelésében, a 80.000 frtra felszaporodott ellátmány-tartozást és 1583-ban vissza lehetett a bányabirtokot bocsátani a három részes kezébe minden teher nélkül és jövedelmező állapotban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages