Bélabánya bányászata.

Teljes szövegű keresés

Bélabánya bányászata.
A mi Bélabánya bányászatának történetét illeti, az Kachelmann, Lipold, Péch és Szitnyai nyomán a következőkben foglalható össze: Valószínű, hogy a Garam vidékén már a honfoglalás előtt is míveltek bányákat, ámbár bronzkori leletek e vidékről nem ismeretesek (Zólyom mellett van egy régi várrom: Puertichrad, a melyben kőkori eszközöket is találtak). Bélabányáról Anonymus nem tesz említést, bár elbeszélése szerint a honfoglaló magyarok »Bánya« várát már itt találták, a melyből később Selmeczbánya keletkezett. A tatárjárás 1241-ben Bélabányát is elpusztította. Utána három évig az egész vidéken szünetelt a bányamívelés. Nagy Lajos korában (1352 körül) a bélabányai völgyben létezett bányaipar fejlődött állapotáról csak adás-vevési szerződések tanuskodnak, a melyeket Péch szerint, Selmeczbánya levéltárában őriznek. Az 1383–1456. évek időközében, a midőn Bélabánya még mint Fehér- vagy Fejérbánya (néha mint: Diln, Dilna, Dilnicza) szerepel, itt már elfúlt bányák voltak (montana submersa) és volt egy rota artificalis (biszonyosan: vizet emelő vizikerék), a mely utóbbi, a technikai haladás meglehetősen magas fokáról tesz tanúságot. 1387-ben Fejérbánya tiz márka ezüstöt fizetett adóképpen. Selmeczbányának 1442-ben előbb Rozgonyi támadása, majd földrengés következtében történt elpusztulása után Bélabánya, mely eddig Selmeczbányához tartozott, annyira virágzásnak indult, hogy önálló várossá alakulhatott. Városi jogát V. László király 1453-ban megerősítette. Mióta Selmeczbányát a szenvedett nagy veszteségek elszegényítették, Bélabánya annyira felvirágzott, hogy Mátyás király 1466-ban a bélabányai plébániát, a selmeczbányaitól függetlenné tette. Bélabánya ezen időben a hat alsómagyarországi bányaváros közösségébe lépett, miáltal egy, hét bányavárosból álló szövetséggé alakultak.
Bélabánya 1535. évi bányászatáról fel van jegyezve, hogy a bányák aranyban igen dúsak voltak, de már el vannak fúlva. Most ott csak két tárót hajtanak: egy régit, a mely lefejtett közök alá nyomul s egy új altárót, a mely négyszázhetven öl hosszú és a Vogelsang nevü erektől még hetven ölnyire van és ezeket a fölszín alatt, negyvenhat öl mélységben fogja majd föltárni. 1535-ben Selmeczbánya ismét virágzik, Bélabánya azonban már elhagyatva áll. 1564-ben Bélabánya is védekezik a törökök ellen. 1588-ban az van Bélabányáról feljegyezve, hogy az alsó-ausztriai kamara a bélabányai altáró hajtására hetenként két forint segélydíjat engedélyezett. Szitnyai szerint a Bélabánya bányamívelésére vonatkozó történeti adatok és kútfők csak 1471-ig terjednek, következtetés útján azonban be lehet bizonyítani, hogy Bélabányán, vagyis az akkori Fejérbányán már IV. László király alatt, tehát már 1272–1290 körül jelentős bányászat létezett, mert alig lehet másképpen megérteni, hogy László király Bélabányát miért ruházta volna fel a bányaváros czímével és kivételes jogaival. Péch, ki a bélabányai altáró történetével behatóan foglalkozott, erre vonatkozólag a következőket mondja: Bélabánya bányászata a XVII. század elején igen el volt hagyatva; 1605-ben Bocskai elfoglalta, 1606-ban elpusztította és megsarczolta. Az 1607. évben megtartott főbányabejárás arról tanuskodik, hogy a háborúk alatt a bányák itt mind elpusztultak s csak az altáró áll fenn roskadozó állapotban; 1608-ban új főbányabejárás tartatván, egy, már régebben megkezdett szellőző aknának tovább lemélyítése és az altárónak a Miklós-akna felé való tovább folytatását határozták el. A lyukasztás a Miklós-aknával megtörténvén, a vájóvég friss levegő és könnyebb szállítás mellett folytonosan munkában állott 1611-ig, a mikor a munka folytatása ismét kincstári segítségre szorult. 1615-ben a vájóvég már annyira előrehaladott, hogy ismét a levegő hiánya akadályozta a mívelést. 1614-ben az Erzherzog Ferdinand-Schacht (akna) mélyítését határozták el. 1619-ben ezen akna már lyukasztott az altáróval. A Nándor-akna lyukasztása után igen élénk bányamívelés folyt az altáró horizontjában, különösen azután, hogy az aknától elérték a Siebenweiber-eret. 1628-ban a bélabányai altáró számára szolgáló szellőző-akna helyreállítása végett egy régi aknának a kitakarításához kezdenek. 1629-ben az új szellőző-akna az Erzherzog Leopold-Wilhelm-Schacht nevet kapta.
165Ez évben elkészült a bélabányai altáró teljes térképe is, de ez időközben elveszett. 1636 után következett az a szomorú korszak, midőn Selmeczbányán a felső Bieber-táró érczei kifogytak, vizei pedig igen felszaporodtak és valamennyi bányamívelet, a kincstárral együtt, pénzhiányban szenvedett. 1638-ban a bélabányai altárónak felhagyását javasolták, mert 1608-tól 1638-ig összesen 74.140 forint költséget okozott, de ez idő alatt semmit sem jövedelmezett. 1640-ben Selmeczbányán megbukott a Brenner-szövetkezet s a kincstár pénzforrásai is egészen kiapadtak; Bélabányán ekkor ismét minden munka szünetelt. 1641-ben a Brenner-szövetkezet (bélabányai) altárói részét átvette a Siceli-társulat, a vállalat azonban nem indult meg, még 1649-ben sem, a mikor a selmeczi bányák új életre ébredtek. A munka szünetelésének okai a mostoha viszonyok és a törökök közelsége voltak, a minek következtében Bélabánya altáróját felhagyták, a mely azután pusztulásnak is indul. A fentiekben felsorolt adatokból látjuk, hogy Bélabánya régi bányái közvetetlenül a város alatt és annak közelében voltak. E bányák között a Baumgartner-éren volt aknák lehettek a legnevezetesebbek, mert ezekkel az eret egy 1662-ben kelt jelentés szerint, hetvenkét öl mélységig lemívelték. A jelentés állításaiban jogosan kételkedhetünk ugyan, mert az akkori időkben, mikor irott adatok egyáltalán nem léteztek, igen bajos volt a valót megmondani arról, a mi azelőtt kétszáz esztendővel történt, annyit azonban bizonyosra vehetünk, hogy Bélabánya fénykora a XV. század közepe táján volt, a midőn az egyszerű bányatelep városi jogokat és szabadalmakat kapott, ámbár nincsenek semminemű hiteles adatok, a melyekből a bélabányai bányászatnak akkori minőségét és jelentőségét megitélni lehetne. A XVI. század első felében megindított bálabányai altáró képezte azóta, a mióta hiteles adatok fölött rendelkezünk, a bélabányai vállalatok főtárgyát, de föltárásait a régi mívelések között nem kisérte szerencse és így az altáró gyorsan kincstári segítségre szorult, azt igen helyes okból a Siebenweiber-érig hosszabbították meg, a melynek felsőbb szintjeiben igen gazdag érczfészkeket találtak; három akna segítségével létesített feltárások azonban itt sem voltak oly kedvezők, hogy a reájuk fordított nagy költségeket megtéríthették volna. Ennélfogva nem csodálkozhatunk, hogy a XVIII. század közepén a kincstár a vállalattal felhagyott. 1650-től 1767-ig minden adat hiányzik, hacsak megjegyzésre érdemesnek nem találjuk azt, hogy Bélabánya altáróján és a hozzája tartozó aknákban 1650-től 1726-ig a nyiladékokat hol kitakarították, hol pedig ismét bedőlni engedték. Morzsányi »Geschichte der sieben Bergstädte« cízmű munkájában Péch Bélabányáról a következőket találta: Bélabánya 1767-ben Zólyom vármegyének királyi bér czímén 37 forint 50 dénárt fizetett. Bélabányán egy régi bányakönyv létezik, mely szerint a nyitva lévő altárón kívül ott még egy második, Szent-Háromság-altáró is létezett volna, a melynek nyomai 1767-ben állítólag még megvoltak. E könyvben, mint fennálló bányaművek, a következők vannak felsorolva: Szent-János-, Segen-Gottes-, Philippi-, Mátyás-táró, a Wagnersche Handlung, a Nachtigall-táró, a Pirken-altáró, a Hilfsegengottes-táró és a Neuhandlung nevü akna. 1767-ben a bélabányai altáró és vele együtt a Sanct-Mariahilf-tárói, az egyesült Sanct-Nikolai- és Dávid-tárói bányatársulat, a mely utóbbihoz Wilhelm-akna tartozott és a Goldene-Sonne bányatársulat működtek. Ezek közül a Nikolai-aknát bírt bányatársulat a selmeczi főereken dolgozott és egy éren a kórház- és Bieber-erek között, a melyet Siebenweiber-érnek neveztek el. Ezen az éren gazdag ezüst-érczeket termeltek, honnét a társulat, 1760-tól kezdődőleg, kéthetenként ötven márka aranyos-ezüstöt szállított ki és váltott be. Itt a kamara negyvennyolcz rész birtokosa és princzipális volt. A máriahilf-tárói bányatársulat ez időben aranyban dús kovács-ereken dolgozott. A Goldener-Sonnen-Schlag, a melynek 14/16-része a selmeczbányai felső Bieber-táróé volt, csak mint reményvágás, állott mívelésben.
Ez időtől kezdve minden adat hiányzik és csak a szóhagyományra lehet támaszkodni, a midőn azt mondjuk, hogy a negyvenes évek elején a Jabakhügel nevű domb külső fejtéseiben igen élénk és jövedelmes bányamívelés folyt. A Zsófia-, vagy bejáró-akna, a bélabányai altáró horizontja alá ér, itt Muha János kilenczvenkilencz éves érczvájó állítása szerint hetven méternyire lehatolt és egy második folyosóból álló mélymíveletet képez, a mely azonban ötven-hatvan évvel ezelőtt elfúlt s azóta hozzáférhetetlen. ez időtől kezdve a mívelés nem hatolt az altáró horizontja alá. Ugyancsak Muha állítása, hogy az említett második folyosó fejtőhelyeiről munkaszakaszonként ötven-hatvan kosár ércz került ki. Az első- 166vagy közép-folyosóból lemélyített ereszkedő tizedik méterében, ugyanez időben, munkaszakaszonként hatvan-hetven, tizenöt kilogrammos érczsákot szállítottak ki. Az ércz minősége kitűnő volt. Mind a középfolyosó, mind a második folyosó míveleteit a víz betörése folytán fel kellett hagyni. Állítják, hogy a Zsófia-aknába 1820 körül egy gőzzel hajtott vizet-emelő gép volt beépítve, a mely azonban a betóduló vizeket alig-alig tudta zsompon tartani és egyszer javítás alá kerülvén, többén nem győzte a vízemelés munkáját. Az 1810–1820. évek időközében a vizek emelésére egy turbinás gépnek a felállítása volt tervbe véve, a mely czélból a Zsakil felé eső részben tavat kezdtek építeni, de költséges voltánál fogva felhagytak vele és helyette az említett, de szerencsétlenűl járt gőzgépet állították fel. A beszterczebányai polgároknak kombináczióba vett az a terve, a mely szerint a Zsófia-akna alá egy, a Garamnál megkezdendő altáró lett volna telepítendő, a nagy távolság és a vele feltárható mélység csekély volta miatt szintén abbanmaradt. Legutóbb 1860-ban volt szó a bélabányai bányászatot elöntött vizeknek a lecsapolásáról, mikor Balázs, akkori bányamérnök erre vonatkozólag tervet is dolgozott ki.
1532-ig terjedőleg éa 1464-ig visszamenőleg Bélabányáról és altárójáról még a következők mondhatók el: A bányavárosok alapításának szülőoka a bányászatban lévén keresendő, biztosan arra lehet következtetni, hogy az utóbbi legalább is egyenlőkorú amazzal; sőt kétségbevonhatatlan, hogy azon helyeken, a hol a bányászat virágzása és fejlődése eredményezte a bányásznép szaporodását és a lakóházak sűrűbb építését, a bányászat mívelése megelőzte a bányatelepeknek városokká való alakulását és joghatósági szervezetét. A dolog természete által igazolt ez az észlelet a bélabányai bányászatra vonatkozólag kétségbevonhatatlan tény, s habár az ottani bányamívelésre vonatkozással bíró történeti adatok és kútforrások csakis 1471-ig terjednek, mely évben először történik említés felhagyott régi és új altárójáról, mindazonáltal legalább is egykorúnak mondhatjuk az ottani bányászat eredetét Bélabányának várossá lett felavatásával és szabadalmazásával. Mert az érintett legrégibb feljegyzés nemcsak sokkal későbbeni, mint a városnak olyanná emelése, hanem már azért sem jelezheti a bányaüzemnek kezdetét, mivel akkortájt már annyira felszaporodott volt a lakossága – kétségenkívül a jelentékeny lendületen állott bányamívelés folytán – hogy az ország akkori prímása, Dénes, anyaegyházzá emelte 1464-ben a bélabányai fiókegyházat, elrendelvén, hogy plébánoson kívül tanítót is tartsanak. (Datum in possessione nostra archiepiscopali Dracut vocat feria quarta proxima ante festun nativitatis beatae Mariae virginis 1464); mit Mátyás királynak 1466-ban kiadott adománylevele is megerősített, formaszerűen felruházván Bélabányát az anyaegyház jogosítványaival. (Datum Budae in festo assumptionis beatea Mariae virginis, Annor millesimo, quadringentesimo sexagesimo sexto). László király 1496. évi június hó 15-én kelt adománylevelének az a kijelentése pedig, hogy az akkori Fejérbánya (a legrégibb okmányokban kizárólag Fejérbánya elnevezése fordul elő, mihez képest mostani elnevezése nem felel meg a kútforrások szerinti nomenklaturának s nem egyéb, mint a tót fordításnak reczipiálása; megjegyzendő azonban, hogy több helyütt »Dilná«-nak és »Dilnica«-nak van írva az okmányokban) részére, László, valószínűleg IV. László (1272–1290.) király által adományozott, de a háborús idők alatt elégett, vagy egyébként elpusztúlt szabadalomlevelét erősítvén meg, azokkal a bányavárosi jogokkal ruházza fel, melyeknek élvezetében a többi bányaváros, jelesül Körmöczbánya is van, kétségbevonhatatlanná teszi, hogy Fejérbányának, vagyis a mostani Bélabányának, már László király idejében is volt bányászata, mivel különben nem lett volna ok azon kiváltságokkal való felruházására, a melyekben a bányászattal foglalkozó honlakosok részesültek. Elvitázhatatlan ezek szerint, hogy Bélabánya fémtermelésének, illetve bányamívelésének eredete sokkal előbb való korban keresendő, mint a melyre meglévő és fennebb megemlített adataink vonatkoznak és terjednek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages