Gazdálkodási rendszer.

Teljes szövegű keresés

Gazdálkodási rendszer.
A tagosítás alkalmával vármegyeszerte – az erdő, szőlő, rét, legelő és kenderföldeken kívül – a területet három vetőre osztották be, ennek következtében a községekben dívó gazdálkodási rendszer a hármas forgó. Az ugart vörös lóherével, kukoriczával és répával szokták beültetni. A nagyobb uradalmak a talaj viszonyaihoz és és az egész gazdaság körülményeihez képest legmegfelelőbb gazdálkodási rendszert követik; a norfolki rendszer, 5-ös, 6-os és 12-es forgó, fordúlnak elő leginkább nagyobb birtokoknál. Több helyen szabad gazdálkodást is találunk. Egyébként a vármegyében újabban, az okszerű gazdálkodás emelése érdekében sok történt, a talaj jobb megmívelésére most már meglehetős gondot fordítanak és jobb ekék és boronák, továbbá az őszszel teljesített szántások jelentékenyen 138fokozzák a föld termőképességét. Hiányokat mutat fel még a földtől elvont anyagok szükséges visszapótlása, a trágyázás. A kis- és középbirtokosok főképpen természetes trágyát alkalmaznak. Mindamellett a trágyakezelés kevés kivétellel, nem okszerű, a mennyiben rendszeres trágyatelepek alig vannak és így az értékes ammóniák-vegyűletek, melyek visszapótlása a legköltségesebb, nagyrészt kárbavesznek. A nagyobb birtokokon az utóbbi években a foszforsavas műtrágyát is jelentékeny mértékben alkalmazzák és pedig jó eredménynyel, különösen búza, rozs és czukorrépa alá.
A földmívelés belterjesebbé válásában, mely Hont vármegye területén is örvendetesen terjed, nem utolsó része van a mezőgazdasági gépek nagyobbmérvű terjedésének. Csupán a száz holdon felüli birtokosok kezén 75 lokomobil, 145 cséplőgép, 175 járgány, 286 vetőgép, 345 rosta és 297 szecskavágó-gép van, a mi eléggé szép eredménynek tekinthető, annál is inkább, mert a kisgazdáknál is sok a járgányos cséplőgép, rosta, vetőgép és a szecskavágó. Igen fontos lépést jelent a vármegye földmívelésének fejlődésében az 1906. évben alakult gőzekeszövetkezet is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages