Méhészet.

Teljes szövegű keresés

Méhészet.
A kisebb termelési ágak közül Hont vármegyében a méhészet érdemel említést, a mely eléggé kedvezően fejlődik, kiváltképpen azért, mert a vármegye legtöbb vidékén sok az akáczos és réti virág is elég bőven akad, hogy tavaszszal és őszszel bő legelőt találjanak a méhek. Az akáczvirágzás kedvező voltára nagy befolyással van az is, hogy a vármegye dombos-völgyes déli lejtőin a virágzás jóval korábban kezdőik, mint az éjszakiakon és így a virágzási idő jelentékenyen tartósabb. Az őszi méhlegelőnek szárazság következtében való ki nem fejlődése, miként az 1904-ben megesett, inkább csak a szakavatatlan méhészeket sújtja. Hont vármegyének Inám községében találjuk a legnagyobb méhtelepet, a melyet Sőtér Kálmán, az országos hírű méhészeti szakíró alapított és fejlesztett a legmagasabb fokig. Kiválóan tudományos alapra helyezte egész telepét s a terményének 144híre a távol külföldön is jó, a hova évenkint sokat szállít. Általában azonban Hont vármegye egyes vidékein a méhészek szaktudása még hiányos. Pedig a kitünő akáczosok mellett a méhészet a vármegyében igazán igen magas fokra emelkedhetnék. Mutatja ezt az a körülmény is, hogy ott, a hol a földmívelésügyi miniszter méhészeti szakközege többször megfordult és tanácsait a gazdák követték, még kedvezőtlen esztendőkben sem pusztult a méhállomány. 1903-ban Hont vármegyében 1260 méhész volt, kik 1497 keretes kaptárban és 4200 köpüben levő méhcsaláddal méhészkedtek. A termelt méz 266.70 métermázsára rúgott, mely métermázsánként 84 koronával 22.402.80 korona értéket képvisel. A viasztermelés 1078 kg.-ot adott, melynek értéke körülbelül 2156 korona, úgy, hogy a méhészet összes hozama még kedvezőtlen évben is 24.558.80 koronát ért el, a mi elég szép eredmény. Utóbbi időben Egeg községben a keltéssenyv nevű ragadós betegség tizedelte meg a méhállományt, hasonlóképpen volt a korponai járás némely községében. A vármegye méhészetére jó hatással lesz bizonyára a palásti és füzesgyarmati mintagazdaságoknak méhészeti felszereléssel való ellátására.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages