Bolgár.

Teljes szövegű keresés

Bolgár.

Bolgár.
Bolgár (Inámi) ősrégi székely család, melynek egyik ága ősi idők óta élvezett nemesi jogainak megerősítéséül 1539-ben Inámra, az egykori Szobi és Werbőczy-féle birtokra, nyert új adományt János királytól. A család tagjai már a XVII. században előkelő szerepet játszanak Hont vármegyében és általában mindig a nemzeti mozgalmakban tűntek ki. András és János 1705-ben jelen voltak a szécsényi országgyűlésen. A család a XVIII. század első felében igen szétágazott. Márton, a ki Gyürky Máriát vette nőül, Gyürkiben telepedett le és tőle származik a gyürki és nagyoroszi ág. A fentemlített János fiai közül Benedek a tiszapolgári, Mátyás pedig a váczi ágat alapította, ki után a Ferencz fiától (1800–1855.) közvetlenül leszármazott Emil (született 1840.) kir. kuriai bíró, Ferencz (született 1851.) pedig előbb a katonai pályán működött, ugyanez később szakíró, lapszerkesztő, majd országgyűlési képviselő, 1905-ben a képviselőház alelnöke, 1906-tól kezdve pedig a honvédelmi miniszterium államtitkára. Imrétől a becskei és a szécsénykei ág eredt. András utódai Inámban élnek. Ezen ágból a csalomjai vonal sarjadzott. Az 1754–55. évi összeírásban József, András, Ferencz, György, László volt alispán, Mihály és István (1785–1849. herczeg Kóburg csábrágvári tiszttartója) szerepelnek a hontvármegyebeli nemesek között. István utóda Gábor, az 1842–47. években Hont vármegye szolgabírája, majd 1849-ben alispán, a honti lovas-nemzetőrség parancsnoka és csalomjai birtokos volt. Ugyanő 1861-től és a provizórium után 1870-ig főszolgabíró. Gábor fii: János (született 1850.) nagy-csalomjai birtokos, megyei törvényhatósági bizottsági tag, a vármegyei gazdasági egylet alelnöke; Endre (1851–1896.) a vármegye pénztárosa, majd főjegyzője és 1895-ben alispánja; István (1853–1875.) szolgabíró. János fia István (született 1879.) 1902-től szolgabíró, 1905. óta tb. főszolgabíró. – Emil kir. kuriai biró. – Mihály (a kökényesi ágból) kegyesrendi tanár. Czímer: vörösben, zöld alapon hosszú egyenes tőrt tartó arany oroszlán. Sisakdísz: arany markolatú görbe kardot tartó vörös ruhás és kalpagos kinövő magyar vitéz. Takarók: kék-arany, vörösezüst.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem