A jezsuiták Selmeczbányán. Piaristák.

Teljes szövegű keresés

A jezsuiták Selmeczbányán. Piaristák.
A XVII. század közepén, 1649-ben, Lippay György esztergomi érsek pártfogása alatt Selmeczbányán jezsuiták telepedtek le és 1669. február 15-én visszavették a Nagy Boldogasszony templomot, melyről már megemlékeztünk. A jezsuiták a Thököly-féle mozgalmak alatt sokat szenvedtek. 1677-ben és 1679-ben a kuruczok mindenükből kifosztották őket és 1682-ben ismét menekülniök kellett Selmeczbányáról. 1682. deczember 6-án azonban visszatértek oda és ettől kezdve zavartalanul működtek 1773-ig. A sok vihartól megviselt templomuk helyreállítására 1678-ban négyezer forintot, majd 1688-ban újabb 4500 forintot utalványozott a kincstár. 1678-ban a domonkosrendűek monostora helyén felépítették a mostani gimnáziumot. 1688-ban a lelkipásztorkodás és a plébánia is kezükbe 359került, mely ügyben 1703-ban a várossal szerződést kötöttek, főleg a plébániatized rendezése érdekében. 1710-ben átvették a plébániát, 1718-ban a havi Boldogasszony temploma mellett levő temetőt vették birtokukba. 1739-ben elkészült az új rezidencziájuk, 1744–1751 között pedig a polgárok adakozásából felépítették a Kálváriát. A jezsuiták, letelepedésök első esztendejében, Selmeczbányán megnyitották a gimnázium első, azután a II., majd annak III. osztályát. 1687 januárban már megnyilt a IV. gimnáziumi osztály is, melyet syntaxisnak neveztek. 1690-ben a négy osztályba 55 tanuló iratkozott be, a mi tekintélyes szám volt, ha figyelembe vesszük, hogy Budán ugyanezen évben 40, Urvölgyben pedig 60 tanuló volt. a gimnázium két alsó osztályában világi tanárok tanítottak, a két felső osztályban azonban jezsuiták. 1736-tól kezdve az alsó osztályokban is jezsuiták tanítottak, ugyanezen évben vették át az elemi iskolák igazgatását is. 1749-ben megnyitották a poezist, vagyis az V. osztályt; a következő évben a rhetorikát, (VI. osztály.) A hatososztályú gimnáziumi tantárgyak közé 1766-ban felvették a mechanikát és a hydraulikát. A tanulók száma, főleg a szatmári békekötés után, mindegyre növekedett. 1723-ban 230, 1769-ben hat osztályban 265. 1771-ben 237 volt. A középiskola fejlődésével, az intézet falai között a jezsuiták a növendékekkel csaknem minden évben színjátékot adattak elő, melyek kezdetben csak szavalásból, párbeszédekből állottak, de idővel színműveket, jelesül szomorújátékokat is előadtak, és azokhoz vendégeket is meghívtak. A feljegyzések szerint 1690-ben adtak elő színjátékot; 1768-tól kezdve azonban már minden évben megismételték a színjátékokat, a melyek többnyire ünnepélyek keretében folytak le. A jezsuita rend eltörlésétől (1773) 1776-ig többnyire világi papokká vált jezsuiták tanítottak a selmeczbányai gimnáziumban. 1776-ban a tanintézet a kegyes tanítórend vezetésére bizatott, a mely november hó 11-én vette át a jezsuiták rendházát. A kegyes tanítórend alatt a gimnázium nem ment át annyi viszontagságon, mint a jezsuiták alatt. 1806. május 28-án tűzvész támadt, minek következtében a gimnázium, a kegyes tanítórendi társház, a plébánia templom és a plébánia épület hamuvá égett. 1807-ben az előadások teljesen szüneteltek. Az előadások nyelve, mely kezdettől fogva mindig latin volt, csak a XIX. században, 1845-től fogva, lett magyarrá. Az 1784. novembr 1-én kelt rendelettel hozták be a német nyelvet kötelező tantárgyként és az 1807–1808. évben kezdték tanítani a magyar nyelvet. Az 1848–49. évi szabadságharcz alatt alig voltak rendes előadások; a szabadságharcz lezajlása után súlyos megpróbáltatások alá jutott az intézet, mikor a hazafias kegyes tanítórendűeknek németűl kellett tanítaniok. A rend vezetése alatt a tanulók száma is elég tekintélyes volt. 1779-ben 305, 1803-ban 200, 1806-ban 251, 1834-ben 284, 1845-ben 218 volt, ettől kezdve azonban csökkent. (Rupp: i. m. I. 1. 185. – Szártorisz Ferencz dolgozata a gimnázium 1896. évi értesítőjében.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem