Birányi Ákos.

Teljes szövegű keresés

Birányi Ákos.
Birányi (Schultz) Ákos, hirlapíró, született Selmeczen 1816-ban. Bölcseleti és theologiai pályát végzett a nagyszombati érseki főiskolában, de a papságból csakhamar kilépett. Kevés ideig nevelősködött, azután Pesten a »Nemzeti Ujság« munkatársa lett, majd a »Pesti Hirlap«-nál dolgozott. 1844-ben a pozsonyi »Hirnök« szerkesztését vette át. E lap azonban egy év mulva megszünt és Birányi visszatért Pestre, a hol a »Jelenkor« szerkesztőségéhez csatlakozott. 1848. október 11-től novemberig szerkesztette a »Köztársasági lapok«-at, azután nehány évig önálló műveket írt, mígnem 1852-ben a »Budapesti Hirlap« mellett Bulyovszky Gyulával együtt a »Napi Tudósító« czímű lap szerkesztését vállalta el. A »Religió« segédszerkesztőjeként Pesten, 1855. jún. 10-én halt meg. Munkái: Humbug és jóslatigazság, pest, 1842. – Örömüdvözlet József nádor névünnepére. U. o., 1843. – Világtörténeti elbeszélések. U. o., 1846. (István öcscsével írta.) – A természetmagyarázó atya u. o., 1846. (István öcscsével írta.) – István főherczeghez. U. o., 1847. – Nogel István utazása keleten. U. o. 1847. (István öcscsével írta.) – 233A szűz legszebb czélja. Fordítás Thumbery Mária után. U. o., 1847. – Sanctio pragmatica. U. o., 1848. – Pesti forradalom. U. o., 1848. – Köztársasági káté. U. o., 1848. – Regény és való. U. o., 1850. – Bocarme-per. U. o. 1851. – Séták a kristálypalotában. U. o., 1854.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages