Divald Adolf.
Divald Adolf.
Divald Adolf (Berencsi), erdész és szakíró, szül. Selmeczbányán, 1828. jun. 1-én. atyja kincstári erdőmester volt. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában fejezte be. A szabadságharczban hondvédtüzérként vett részt, azután az erdészeti akadémiát végezte Selmeczbányán. Előbb herczeg Koburgnak volt erdésze, majd állami szolgálatba lépett. 1862-ben, selmeczbányai kincstári erdőmesteri minőségében, Wágner Károlylyal együtt megalapította az »Erdészeti lapok«-at, mely vállalat a magyar erdészeti irodalom úttörője volt. Ez időben a kincstári erdők igazgatásának, az erdészeti akadémia, sőt még a magyar erdészeti egyesület hivatalos nyelve is német volt, nemkülönben az erdőtisztek nagy része is idegen levén, az új, magyar nyelvű szakfolyóirat alapítóinak az akkori intéző körök valóságos ellenséges indulatával kellett megküzdeniök. Az ebből származott hivatalbeli kellemetlenségek miatt Divald nemsokára kilépett az államszolgálatból és gróf Eltznél, Vukovárott, vállalt erdőmesteri állást. az alkotmányos korszak beálltával, 1867-ben, azonnal a kincstári erdőügyek élére állították, mely állásában előbb osztálytanácsosi, majd nemsokára miniszteri tanácsosi ranggal 1872 végeig maradt meg. Ez állásáról leköszönvén, a szlavoniai kincstári erdőségek értékesítése czéljából alakult részvénytársaság vezérigazgatója és annak feloszlatása után, Kismartonban, a herczeg Eszterházy-féle zárgondnokság erdőtanácsosa, utóbb pedig a herczegi uradalmak igazgatója lett, mely állásából azonban, betegeskedése miatt, 1889-ben nyugalomba vonult és Pozsonyba költözött. A halál Szombathelyen, 1891. nov. 14-én érte utól, a hol éppen látogatóban volt; onnan szállították a pozsonyi sírkertbe. Az erdészeti irodalom megalapítása körül kifejtett kiváló buzgósága elismeréséül Divaldot a M. Tud. Akadémia 1864. január 20-án levelező tagjává választotta, a királytól pedig, Berencsi előnévvel, magyar nemességet kapott. Irodalmi működésének javarésze az »Erdészeti Lapok«-ra esik, melynek nemcsak egyik megalapítója és tulajdonosa, hanem legszorgalmasabb írója is volt. Azután is, a mikor a lap az »Országos Magyar Erdészeti Egyesület« tulajdonába ment át és Bedő Albert szerkesztése alá jutott, mindvégig főmunkatársa maradt. Más lapokban is számos czikke jelent meg, irodalmi munkáit pedig gyakran Erdődi álnév alá rejtette. Munkái: Zur ungarischen Forstliteratur. Pressburg, 1861. – Az erdészetet illető legfontosabb mértékek és súlyok átváltoztatási táblái. Pest, 1862. – Segédtáblák erdészek és erdőbirtokosok, jószágigazgatók, gazdastisztek, mérnökök, építészek, fakereskedők és mindazok számára, kik a természettudományok 237gyakorlati alkalmazásával foglalkoznak. Selmecz, 1864. (Wágner Károlylyal együtt.) – A természettudományok és az erdészet. Pozsony, 1865. – Közgazdasági eszmetöredékek az erdészet köréből. U. o., 1866. (Erdődi Adolf névvel.) – A magyar birodalom államerdőségei kezelésének eredményei 1867-ig. Buda, 1868. – Észrevételek Missics János észrevételeire a temesi fakérdés ügyében. U. o., 1868. – Magyar-német és német-magyar erdészeti műszótár, Pest, 1869. (Wagner Károlylyal együtt.) – Lónyay Menyhért m. k. p. ü. miniszter urhoz… jelentése Mármaros, Ung és Liptómegye kincstári erdőségeiről. U. o., 1871. – Az orsz. m. gazd. egyesület megbizásából két erdészeti szakmunka szerkesztésével is foglalkozott, melyek elseje erdészeti tankönyv, a második erdészeti kézikönyv.
